Délmagyarország, 1933. december (9. évfolyam, 273-296. szám)
1933-12-05 / 276. szám
T933 december 5. DECMAG7AKÖRSZAG < A szegedi egyetemen is érvénybe akarják léptetni a „Gettó-határozatot" A baftársi egyesülelek hétfői határozata szernt „a zsidó vallású hallgatók a tantermekben elkülönítve, az utolsó padokban foglalhatnak helyei" — „Ereszakot csak az esetben alkalmaznak", ha a zsidó hallgatók vonakodnának eleget tenni a diákgyülés rendelkezésének — Ufabh memorandumot küldenek a kultuszminiszterhez A MIEFHOE rendkívüli közgyűlésen utasítja vissza a Gettó-szakaszt ÍA Délmagyarország munkatársától.) A szegedi egyetem bajtársi egyesületei hétfőn délben fél 12 órakor a bölcsészeti fakultás Szukováthytéri nagy előadótermében gyűlést tartottak, melyen mintegy hatszáz diák jelent meg. A gyűlés miatt délelőtt 11 órakor az összes fakultásokon beszüntették az előadásokat, a bajtársi egyesületek tagjai csoportonkint vonultak a Szukováthy-íérre. A nagyterem bejáratánál a bajtársi egyesületek megbízottai álltak és igazoltatás után csakis a ba 'társi egyesületek kötelékeibe tartozó egyetemi hallgatóságot engedték be az előadóterembe. Megielentek a nagygyűlésen dr. H e 11 e r Erik jogkari dékán, valamint a bajtársi egvesületek magisterei közül többen. A diákgyülés ideje alatt a rendőrség permancnciában volt, hogy az esetleges tüntetéseket megakadályozza. Az egyetemi épületek körül kerékpáros rendőrök cirkáltak déltől kezdve a kora esti órákig. A gyűlés két és félórán át, délután kettőig tartott és annak határozatáról a következő közlést adták ki: „Az ifiuság szónokai és több egvetemi tanár felszólalása után elhatározták, hogy a szegedi egyetemen is keresztül viszik a gettó-határozatot, melynek értelmében a zsidó hallgatók a tantermekben a kereszténv hallgatóktól elkülönítve, az utolsó padokban foglalhatnak helyet. Ezen határozat mielőbbi végrehrntása ügyében és az esetleges kellemetlen következmények megelőzése és elkerülése érdekében a nagvgvülés vezetősége érintkezésbe lép a MIEFHOE vezetőségével. Határozatban mondották ki, hogy erőszakot csak abban az esetben alkalmaznak, ha a zsidó egyetemi hallgatók vonakodnának az utol«ó padsorokban helvet foglalni. Ezen esetben a nagygyűlés vezetősége a következményekért nem vállalt semmiféle felelősséget. A nagvgvülés még arra is hozott határozatot, hogv a készülő uiabb memorandumot futárral küldi fel a kultuszminisztériumhoz, amelvben a numerus clausus törvénv eredeti visszaállítását követelik, hogy ezt az ügyet a kormánv a törvénvhozás idei ciklusában terjessze az országgyűlés elé. Ha ezt a miniszter nem tenné meg. nz ifiusáff a rendért a felelősséget nem vállal ia. A memorandumra a minisztertől az egyetemi ifiuság dwember 20-ig vár választ." Hétfőn délelőtt a z«idó vallású hallgatók legnagyobb része nem ielent meg az előadásokon. Akik a reggeli órákban megjelentek a különböző intézetekben, azokat — hivatkozva az izMo tátsz! t Helvárosf Moxi A tnnaryar fllmg-yártA* remeke • Rákóczi Induló Herceg Ferenc ,A dolorat nábob leánya* c'mü •zinmüvébfi Főszereplőkí Ctorlos Gyula, Day*<a Margit JAvor PA1 éa Halmai Tibor. gatott hangulatra és a déli gyűlésre — eltanácsolták az egyetemről. Több helyen őrszemek állottak és figyelmeztették az előadásokra érkező diákokat, hogy ne jelenjenek meg a hétfői órákon. A zsidó vallású hallgatók ezután a MIEFHOE helyiségében gyűltek össze, ahol megtárgyalták a délelőtti eseményekel. A bajtársi egyesületek gyűlése után dr. P á 1f i Miklós, a MIEFHOE elnöke meghívót kapott a Turul Bajtársi Szövetség kerületi fővezérségétől, ahol közölték vele a gyűlésen elhangzott határozatot. amely szerint „a bajtársi egyesületek az egyetemen a rendért csak ugy vállalnak felelősséget, ha a zsidó egyetemi hallgatók a tantermekben a kijelölt utolsó padokban Hó* ® ££ «savajpo Ha-Hánál Kelemen uccu 42 foglalnak helyet". Pálfi közölte, hogy erre csak a MIEFHOE közgyűlésének határoznia után adhat választ, de kijelentette, hogy a közgyűlés vissza fogja utasítani a zsidó hallgatókra vonatkozó „helykijelölési határozatot". A MIEFHOE rendkívüli közgyűlésen határoz a bajtársi egyesületeknek adandó válaszáról. Délután néhány helyen már megkezdték a „gettó-határozat" érvényesítését. Az egyik karon előadás közben a dékán felszólította a zsidó hallgatókat, hogy üljenek az utolsó padba. A professzor megdöbbenést keltő szavaira a zsidó hallgatók elhagyták a tantermet. A korrafimi c§ m ctfietoei a legerftnesekb eszközöket veszik tgénqbe az eéneteml rend biztosítósára Gömbös miniszterelnök vette át oz intézkedések irányítását (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Az egyetemi tüntetések és rendzavarások ügyében hétfőn döntő fordulat állott be. Az egyetemekkel kapcsolatos kérdésekben Gömbös miniszterelnök vette át a kormánv intézkedéseinek iránvitá^ sát. A miniszterelnök magához kérette Korniss Gyula volt államtitkárt, bölcsészkari dékánt, akivel több órás megbeszélést folytatott. A Délmagyarország budapesti munkatársának teljesen megbízható forrásból eredő értesülése szerint a kormány elhatározta, hogy a legerélyesebb eszközökhöz nyul. Gömbös miniszterelnök még egy utolsó kísérletet tesz az ifjúság lecsillapitásara, ha azonban ez a kísérlet sem vezetne eredményre, ugy a miniszterelnök a lehető legerélyesebb intézkedéseket léptet életbe. Az egyetem tanácsa hétfőn délután tartott" ülésén ugy határozott, hogy a jövőben a legerélyesebb eszközökkel fogja biztosítani az egyetemeken a rend fenntartását és a tanitás zavartalanságát. A délután folyamán minden budapesti egyetemen előadások folytak, egyedül a műegyetem munkája szünetelt. A műegyetemi hallgatók a későesti órákig megbeszéléseket folytattak, hogy további magatartásukról határozzanak. Ufalito fteTess tüntetések a budapesti egyetemem Több épületibe behatoltak a tüntetSk és megtámadták a zsidó vallású hallgatókat Budapest, december 4. Hétfőn délelőtt a 'l'refort-kertben megjelent mintegy negyven főből iLlló műegyetemi hallgató csoport és zajos tüntetéssel, fütyüléssel követelte az előadások abbahagyását. Először a kémiai intézetbe hatoltak be és felszólították az előadást tartó professzort: hagyja abba óráját. A tanár teljesítette a technikusok követelését és beszüntette előadását. Innen az élettani intézetbe vonultak, itt azonban követelésüket az előadást tartó Farkas igazgató a legerélyesebben visszautasította és tanársegédei segítségével eltávolította az épületből a tüntetőket, majd bezáratta az intézet kamuit. Eredménytelenül kísérelték meg a technikusok a bölcsészetkar előadótermeibe való bejutást, itt zárt kapuk fogadták őket. Amikor látták, hogy a kapukon keresztül nem tudtak az épületbe bejutni, létrát szereztek, ameluet egy elsőemeleti ablakhoz tán-.asrtót 'tak és mintegy húszan behatollak az intézetbe. A tüntetés komolvabb következményeit Korniss Gyulr. dékán megjelenése akadályozta meg. Amikor Angyal Pál rektor tudomására jutottak a dolgok, megjelent a tüntetők előtt és hosszabb beszédben fejtegette a tüntetések céltalanságát. Kérte a hallgatókat, hogy tartózkodjanal a tüntetésektől, nehogy ismét a rendőrség segítségét kelljen igénvbevennie. A diákok egyrésze helyeslés:el, sokan azonban közbekiáltásokkal fogadták a rektor kijelentéseit. A tüntetők utjának következő állomása a közgazdasági egyetem volt. Itt a kaput betörve behatoltak az udvarba, ahol hangosan tüntettek. Magatartásuk olyan fenyegető arányokat öltött, hogy a dékán cgv diák utján közölte a RSXTiKUS EMQER távolra é« kSzelrs ogj BIFOKAL SZEMÜVEGET rlssl. Qy6i5dj8n me~ szeniSoiős olcsó árainkról. OKiiLüRHin mwm is KARASZ UCCA 5. SZAM