Délmagyarország, 1933. december (9. évfolyam, 273-296. szám)

1933-12-24 / 292. szám

Ti DÉLMAGYARORSZAG december 24. A l>ejaiaoyaror»xúa regénye LYTTON STRACHEY VIKTÓRIA KIRÁLYNŐ FORDÍTOTTA: SZINNAT TIVADAR 101 Egészen természetes, hogy Viktória csa­ládja nem rajongott Brownért és szigorúan bírálgatta hibáit — mert hibái is voltak en­nek a tökéletes inasnak, noha Viktória nem vette észre. Tény az, hogy Brown túlságo­san szerette a skót whiskyt, de az is tény, hogy hűségesen szolgálta úrnőjét és ez az életrajz hiányos volna, ha a nevezetes inas alakja kimarad belőle. Viktória csöppet sem titkolta azt a ragaszkodást, mellyel inasán csüggött, sőt ellenkezőleg, több alkalommal felhívta rá a világ figyelmét. Két izben aranyérmet veretett Brown tiszteletére. 1883­ban, amikor Brown meghalt, az udvari újság hosszú gyászjelentésben méltatta érdemeit. Később a királynő arany melltiiket csinálta­tott, melyeknek egyik oldalán Brown arcké­pe, másik oldalán őfelsége monogramja volt látható. Viktória ilyen emléktüvel jutalmaz­ta hü cselédjeit és azokat a hegyvidéki lako­sokat, akiket nyaralás közben megkedvelt. A tűre Brown halálának évfordulóin kis gyász­fátyolt kellett kötni. Hegyvidéki naplójának második köteté­ben, mely 1884-ben jelent meg, Viktória sű­rűn emlegeti hűséges szolgáját, kit szinte barátjának tekintett. Valójában Brown az egész könyv hőse. Királyokra általában jel­lemző a diszkréció hiánva. Viktória is nyíl­tan ömleng könyvében Brownért és mindent elkövet, hogy megnyerje számára az egész nemzet rokonszenvét. Sajnos azonban — ilyen a világ — éppen az ellenkező hatást érte cl. A nemzet gúnyos mosollyal vette tudo­másul őfelsége és inasa viszonyát. Sokan még tTágár tréfáktól sem riadtak vissza, ha ez a dolog szóbakerült. n. Multak az évek. Viktória megöregedett. Haja előbb szürke, majd hófehér lett, arcvo­násai megszelídültek, zömök alakja lágy és telt lett. Most már nagyon lassan járt és min­dig botra támaszkodott. És lassanként meg­változott a nemzet érzülete is vele szemben. Addig bírálgatták, sőt időnként hevesen gyű­lölték is, míg végre megszerették. És Viktó­ria belső világa is megenyhült. Hevessége, gőgje, akaratossága helyébe megadó szelíd­ség lépett. Számos oka volt ennek a változásnak. El­sősorban a sok kegyetlen csapás, mely aránylag rövid idő alatt Viktóriát érte. Leá­nya, Alíce hercegnő, aki 1862-ben a hessen­darmstadti herceg felesége lett, 1878-ban tragikus körülmények közt meghalt. A kö­vetkező évben Eugénia császárnő egyetlen fia, akit Viktória annyira szeretett, elesett a zulu háborúban. 1881-ben Viktória elvesz­tette legjobb barátját, Benconsfíeld lordot és 1883-ban John Brownt. Eg yévvel rá meg­halt Viktória egy másik kedvence, Lipót al­báni herceg; gyerekkora óta rokkant volt és fiatalon, röviddel esküvője után ragadta el a halál. Az angol nép nagy részvéttel kisér­te a gyermekeit és barátjait sirató özvegy ki­rálynő szomorúságát. ''882-ben történt valami, ami egyszerre hevesen lángra lobbantotta a nép szeretetét Viktória iránt, őfelsége megérkezett Wind­sorba és a vasúti kocsiból leszállva, éppen hintaja felé tartót, amikor egy Roderick Maclean nevű suhanc közvetlen közelből rásütötte pisztolyát. Egy etoni diák ernyőjé­vel idejében Maclean karjára csapott, úgy­hogy a lövés nem talált el senkit. A suhancot azonnal lefogták. Ez volt a hetedik merény­let, melyet negyven év folyamán Viktória ellen megkíséreltek. Érdekes, hogy ezek a merényletek több tekintetben hasonlítottak egymásra. Valamennyit — egy kivételével — egészen fiatal emberek követték el és nem is gyilkos szándékkal, mert az utolsó me­rénylettől eltekintve, a pisztoly nem is volt golyóra töltve. Valóságos pszichológiai probléma felderíteni, mi indította ezeket a kamaszokat arra, hogy olcsó lőfegyvereikbe puskaport és papirfojtást tömve, a királynőre tüzeljenek, holott tudhatták, hogy csak ma­guknak okozhatnak bajt vele. A merényle­tek hasonlóak voltak, de a merénylők bün­tetése különböző. Az elsőt, Edward Oxfor­dot, aki néhány hónappal Viktória esküvője után követte el merényletét, őrültnek nyil­vánították és tébolydába zártak. Az ítélet ne mtetszett Albertnek, aki két évvel később — amikor John Prancis hasonló merénylet­re vetemedett — rögtön erélyesen tiltakozott az ellen, hogy a gaztettet ismét tébolydával büntessék csupán. Erre a fickót halálra Ítél­ték. Minthogy azonban nyilvánvaló volt, hogy nem vezette gyilkos szándék, sőt ár­tatlan fegyverével még komolyabb sebet sem ejthetett volna a királynőn, a hatóságok visz­szariadtak a halálos ítélet végrehajtásától. Hosszas tárgyalás folyt a belügyminisztérium és a bíróság kőzött, végül az ítéletet élet­fogytiglani deportálásra változtatták. A törvény ilyen dolgokban nem ismert tréfát. A felségsértés a legsúlyosabb formá­járól volt szó, melyre csak egy büntetés léte­zett: a halál. De olyan nagy volt az arányta­lanság a valóságos sérelem és rettentő kö­Leveshez « Körítéshez Tésztához mindig, mindenkor csak Kardos -tésztát vetkezménye közt, hogy a bíróság inkább nem mondotta ki a vádlott bűnösségét, ha­nem beszámithatatlannak, elmebetegnek nyilvánította. Ez elég ész-szerű lett volna, de nem volt elég elrettentő hatása. Ezért 1842-ben uj törvényt hoztak, mely a királynő ellen sikertelenül elkövetett merényleteket bűntettnek minősítette és a következő bün­tetéseket sorolta fel: hét évi deportálás; há­rom évig terjedhető börtön, esetleg kény­szermunkával súlyosbítva; továbbá me?­vesszőzés, a nyilvánosság előtt vagy a nyil­vánosság kizárásával, esetleg ismételten is, de legfeljebb háromszor. A következő négy merényletet mér az uj törvény rendelkezései szerint torolták meg. Willíam Beán 1842-ben másfélévi börtön­büntetést kapott. Willíam Hamilton 1849­ben hétévi deportálásra Ítéltetett. Ugyanígy járt Róbert Pate hadnagy is, aki megleste a királynőt a Piccadillyn és botjával fejbeüíöt­te. Pate volt az egyetlen érettkoru férfi a merénylők közi; faebben tiszti rangot vi­selt a hadsereu^». uandy módiára öltözkö­dött és nyíltan «-uuebeteg volt. 1872-ben Ar­thur O'Conoi, t^y t'zenhétéves ifjú, töltetlen pisztolyát a iurálynőre sütötte a Bucking­ham-nalota kapuja előtt. John Brown rög­tön rávetette magát és ártalmatlanná tette. Egy évi börtönnel és husz nyirfnbotta! bün­tették. Ezalkalommal kapta Brown két aranyérme közül az egyiket bátorsága jutal­mául. (Folyt köv.) ? Hol vásároltunk ! no! dolgoztassunk A Deimoguarország Kis Címtára szegedi kereskedőkről es iparosokról ANTIQUARIUM: tuncárl» könyveket vesz. elad és cserél AUTÓ ÉS FÉLSZEHKLESI CIKKEK: Markovié* műszaki váll.. Tisza Lnjos körút 44 Róna Alföldi Gépkere«k.. Váll.. Fcketesas n 22 FESTŐ ÉS MÁZOLÓ: Szabó István. Kéh-'n tér 1 CIPÉSZ: Papp Béla, Feketesas ucca 8. FÉRFIRUHA: Uan Isrnác*. Keleroen-n. 8. GRAMOFON: Konyó Soma. Kftlcspv-a 1 ILLATSZERTAR: Gáspár illatszertár. Széchenyt-tér 7. IRODA RF.RENDEZÉS: \Virtb és Rengev Szértienyt-tér S. KALYHARAKTAR: f.éderer János Somogyi-ucca 15­KÉPKERFTFZÉS: Freimann Miksa Kárász-u. 10. KÉZIMUNKA: Kisrher ..Kézimnnkibár" Kölcsey n 10. Fáy Margit. Kígyó u. 5. KÓNYKÓTÖ; Welllsz Lajos Aranv Jáno«-a 7. KÖTÖTT-. FttKDÖRITHA. én SZÖVÖTT\Rí "ehércégtáblás Boros Miksa. Széchenyi tér 15 impel és Heftyl Pü<pok inzár Lusztlg Imre. Széchenyi-tér X. MOSODA: lattyu mosóda Takaréktár-n 6. Nö[ KALAP: Víncze Mária. Tisza l>aio«-Rftrut 42a. OLAJ- ÉS MCSZAKI CIKKEK: Ruh Vilmos, Mikszáth Hal, ÓR A ÉS ÉKSZER: Relch Mór é* Fia Rt, Kelemen-u. ft. rótti József. Köle«ey-n. 7. PAPLANOS: Bokor paplanipar. Löw H a. I. (Polgára t.) RÁDIÓ ÉS GRAMOFON: IVtiNoh Albert. K6rá«*-ncca 7. Kelemen Márton Kelemen-n. 1L SELYEMARUK: Holtrer S és FinI • ffipostával szemben SAJT VAJ, TURó: László. Széchenyi tér (városi bérház), Dugonics tér (Napló-ház) SZŐNYEG: Domán Mihály és Fia, Kárász-n. 12. SZŰCS: tosmann Dávid. KáráwML S. TFXT1T.ARU: Knmrsev Sándor Széchenyi tér 11 rabár Péter. Kárász-n. k ÜVEG ÉS PORCFI.LAN: Nehjllin^er Kálmán Cseknnic a t. VILI.AMOSSAG: lentsrh Albert Káré«z-n 7. Kövecs Antal, Faragó n 15. Hornét ,lóz*el I'Í-ZH l.ilo- könit 39. VIZVEZETÉKSZERELÖ: Fekete Nándor. Ko«utb Lajos-sugárut 18 Szegeden szerezzük ke minden szükségletünket!

Next

/
Thumbnails
Contents