Délmagyarország, 1933. december (9. évfolyam, 273-296. szám)

1933-12-24 / 292. szám

38 DÉI. MAGYARORSZÁG 7935 december 24. ban a groteszkség felé hajló, azért túlzásba soha nem izléstelenkedő, egyenes ember volt. Páratlan az utánozóképessége, igy például »lyan meglepő hűséggel tudta utánozni hangban, modorban Almássy Endrét, hogy a baráti kör fénytelen volt megállapítani: — Jobb, mint az eredeti. Sose tartozott a törtetők közé, nem tudott kérni, de a Vígszínház igy is megbecsülte és számos fontos feladatot bízott rá. Hiányzott hozzá az önadminisztráló ügyessége, hogy azt érje el, amit megérdemelt volna. Mindenesetre ritka érték szállt vele korán a sírba. DECEMBER halottjai közé tartozik Winter Géza kefegyáros, akit hosszas szenvedéseitől váltott meg a halál, továbbá Papp Károly p. ü. irodaigazgató. ök kezdték a hónaoot, a többi baléieset pedig még itt van közvetlen emlékezetünkben. Szepesi Imre, Blau László. Suqár Sándor, Gaál Henrik nv. ezredes. Budapesten Schultheisz Károlvné, Végman Ferencnek, a szegedi ügyvédi kamara néhai elnökének lánya, Karácsony helében pedig Frankó Andor gyógyszerész halt meg decemberben. Szokás szerint feljegyezzük azokat is, akik 90 éves. koruk után térnek meg az anyaföldbe. Az idén ők nincsenek olyan sokan, mint máskor. Annál többen "iszik el csak a nvolcvanasokig. Egyszóval csökken az életstandard itt ís. özv. Móricz Gáborné Csonka Rozál 90. Hörcsök Veronika 92 éves volt. (A legöregebb szegedi hajadon a Galamb-u. 16. szám alatt lakott.) özv. Dóczi Istvánné Kéri Ágnes 90, özv. Olott Kovács Istvánné Csizmadia Rozál 90, özv. Csillag lmréné Pintér Teréz 90, özv. Ilurghardt Györgyné Décsi Viktória 93. Travicza Pál nv~ máv. raktárnok 91. özv. Kopasz lmréné Tóth Krisztina 90. özv. Balla Jánosné Czimer Ilona 90. özv. Förgeteg Józsefné Jókai Anna 93, özv. Tápc Józsefné Csűri Erzsébet 94 évet élt. Szóv i »z öregek közt csak egv a férfi, a többi nő. Igv áll°nithatiuk meg akár csak évek óta mindif férfi a legritkább setben ilvenkor, hogy :ri el azt a hoszszu kort, amit a nő. Gyorsabban elég. Kötött kabát, pulóver javítását legiutányosabban vállalja Dóczi kötődé Malom u. 3 Hajós u. melle 1 Mai fiatalok A horgászó nádat a kunyhó falához támasztotta s mellé állította az embermagasságú kézijjat is. Fáradtan leült a kunyhó előtt egy fatönkre s pillanatra tenyerébe hajtotta a fejét. Aztán feltűrt íngeujját lassan lebontogatta, néhányszor végigsimította a gyűrődéseket s csak legyintett egyet busán a langyos, nyári délutánban. Én derűs nyugr lommal nézegettem a szőke folyót, meg a kedves füzeket. Emberkerülő hangulatban voltam ^ azt hittem, távol a várostól, a Tisza füzes árterületén nem kell embertől tartanom. Mikor a kunyhós embert megpillantottam, nyomban irányt akartam változtatni. Azonban nyilván a Idváncsiság miatt, mégis megindultam a kunyhó felé. Az ember fel sem állt, csak ülve morgott vissza a köszönésemre. Hamarjában nem tudtam, maradjak-e, vagy minél gyorsabban odébb álljak. Nagysokára azonban mégis feltekintett. Gondozatlan haját hátra simította s szakállán is végighúzta tenyerét vagy egyszer-kétszer. Annyira kérdő volt a nézése, hogy végül is szólanom kellett. — Talán nem zavaróim, uram? — Nem. De mi a kívánsága? — kérdezte s felállt. Szép szál ember volt. — Nem... nincs semmi kívánságom — dadogtam — csak épen ezen a vidéken kerülöm az emb. reket. Ne vegye rossz néven, uram, de önt se óhajtottam cseppet sem. Csalt ugy véletlenül hozott erre az utam. Az idegen barátságosabban nézett rám. Közelebb léptem és bemutatkoztam: — Remete Mihály vagyok. — Én dr. Kiss fialint — *elelte. Hitetienül néztem s tovább dadogtam: — Igen... érdekes... és mit csinál ön itt „picével", meg kézijjal ebben a sárkunyhóban? Hiszen.... — No... no... először Is a kunyhómat „csak dicséret illeti s nem bírálat". Nézzen be. kélegalább nyugodtan kinyujtózhatik az ember. Nézze, uram, ezt a néhánv fárskát. ezek határol iák az én birodalmnmat. Pár száz négyszögöl terület. Erre a kis emelkedésre, amit magam is még leghordtam, építettem rá nádból és gazból a Kunyhómat. Télire még vastagítom a falát. Néhánv fontos eczkö^l beszereztem s megkezdtem az Isten tudja milyen kor előtti ősembei eletét. El°inte sokszor elviselhetetlen volt az éhség, ma már sok mindent megszoktam. Még ügyesebben is élek, mint kezdetben. Látja, uram. még vadászom is nyíllal, persze, minden külön értesítés nélkül. Legszükségesebb növénvféléket magam is termelek, ha el nem veszi földemet a Tisza. Nézze, ott milyen SZÓT burgonva-vetésem van. Sültburgonyán húzom maid ki a telet. Hiszen sokat tudnék mesélni... De azt komolvan hiszem, ez volt egvetl^n becsületes megoldás, amit választhattam. Ahol az emberre nincs szükség, mit vár ott hiába... Különben is, ugy átora, ez a megoldás másoknál ís követésre talál. Van egy kedves mérnök barátom. ő most költözött ki erre a vidékre. Nagvon leleményesen oldotta' meg a lakáskérdést. Emlitet' nagvbátvámtól kölcsönkért használatra egv öreg fűzfát s arra építette a kunyhóját. Nagvon érdekes kis kunyhó... Dc talán... nézze csak. kérem.., ott. abban a füzff-csoportban lálszik is, ha nem csalódom. Igen. Meglátja, uram. hamarosan benépesül ez a szép vidék hasonló kunyhókkal. Mert csak akad még önérzet a mai fiatalokban is... KiAbb-utóbh méretik. hogv kár volt szfiletniök... s ez esetben ez a legrendesebb megoldás. Én erősen kémleltem, hogv a ..fésrek-knnvhót" valahosv megláthassam. De arra is gondoltam mellesleg, vajion igaza van-e dr. TCicc HáHntnak s c«f»Vu«rván nincs-e más, jobb megoldás fenti esetben9 Hirtelen .íagv zajra lettünk figvelmesek A Tisza pá4iáról hahotázó gyerekcsapat rohant^ rem, et.be a nagyszerű lakásba - s belökte a—^ A™n< fedtek, egvre ?"bban csodái M-foliCL K4, *—1 koztnnk. Hiszen nem volt már írvermek ezek között epv sem. Egviknek-másiknak baiusz kunyhó ajtaját— bár jogász koromban mindig ilyen szobában lakhattam volna. Benéztem. Körülbelül az a kép tárult elém, unit itt a Tisza partján, valamikor honfogleiló őseink idejében, hasonló halász-vadász kunyhóban Láttam volna. — Nézze, uram, hogy sokáig ne csodálkozzék. röviden elmondom, hogy jutottam ide: Miután a jogot elvégeztem (akkor 23 éves voltam), három évif állás nélkül bolyongtam 1 világban. A"'2ndcan «zégyeltem magam, mert állandóan csak kérnem kellett és mindig hiába. Rájöttem, de egyébként is tudomásomra hozták, hogy egészen felesleges vagyok ebben a társadalomban. Én ezzel a ténnyel őszintén és becsületesen leszámoltam. — Meghalt szegény édesanyám s pár pengőt örököltem utána. Egyik nagybátyám nemrégen vett ebből az árterületből vagy husz holdat. Én megkértem, hogy csekély pénzemért adjon belőle nekem akkora területet, ahol is barnállott az orra alatt. Viszont valamenvnvien térden felül író nadrágocskában voltak kis szalagos matróz-sapkával a feiükön s épen ugv ugrándoztak, mint a gverekek. Közben össze !s fogództak s szép körben járva énekelték: .Kis kársa fürdik, fekete tóban .." stb. Aztán ismét elengedték egvmás kezét és ordítozva kezdtek ind'áoosdit látszani. Közelebb mentünk hozzá iuk. Gyorsan el. hallgattak és szepegve megálltak előttünk. E^yik azonban — ugv látszik a legbátrabb — elinalt és csak vajrv félkilométerről nézett viszsza először. A többiek ott maradtak. Egy fekete bajuszu megszólalt s aztán a többi is gyorsan közbe-siránkozott: — Bácsi kérem, mi csak játszani akartunk. A Jóskáék mondták, hogy itt vastag fűzfák vannak s jól lehet „ipi-apacsot" játszani. Bácsi kérem, ne 'essék bántani... összenéztünk és tapoga'tuk egymást a szemünkkel, va j ion nem álmodunk-e? Aztán dr. Kiss Bálint odafordult a beszélőhöz: — Kik önök, uraim? — kérdezte. Elszégyenülve felelt az: — Dr. Barna Balázs okleveles középiskolai tanár vagvek. Ez a barátom meg dr. Nagy Dezső orvos. (Miközben beszélt, hol a jobb, hol a bal lábszárához kapkodott, mint a roszszul nevelt gyermek.). Amaz ott dr. Bene Jóska ügyvédjelölt. — folvtatta tovább csaknem sírva — de mind diplomások vagyunk mi, bácsi kérem. — No, nem mind egyformán, — vágtak közbe többen — a Temesváry Ferkónak csak érettségije van, de már hat év óta. Aztán ismét az előbbi szóló folytatta: — De bácsi kérem ne tessék bántani bennünket. Mi már igazán nem akartunk gyerekek lenni. Mi már epvszer voltunk fiatalok is. Azonban mindenütt azt mondták: „nem jött még el a ti Időtök, várjatok sorotokra." Mindenütt ugv bántak velünk, mintha épen rosszkor jöttünk volna. Ezért gondoltuk, átváltozunk újra gyerekekké s játszunk még jó néhány évig, hátha akkorra eljön a mi időnk is. Épen ezért addig apukám se megy nyugdí jba, nogy engem . tudjon tartani, mert az én apukám táblabkó bácsi kérem. (Ezt olyan bájos gyermetegsé^gel mondta, hogy dr. Kiss Hálint már-már meg akana simogatni, ha hirtelen a beszélő meg nem sodorta volna fényes fekete ¡xiiuszát, ami viszont egyáltalán nem ?ol* gvermeteg cselekedet.) — Játszhatunk tovább, bácsi kérem? — kérdeznék kórusban s a feleiet hiányát igenre magyarázták. Dr. Kiss Pá'int keserves sóhajtással felém fordult. Mindani akart valamit, azonban figyelmeztettem, ho^y jön valaki amott a mesgyén, aki egyenesen a kunyhójához tart 9 meniünk talán oda. Egy fiatalember, hóra alatt irattáskával, lelkendezett jó messziről: — Bálint! Szervusz Bálintkám! Nekem is bemutatkozott: — Boray Gerő állásnélküli gazdatiszt vagyok. Azaz csan voltam ál'ás nélkül, bál4 Istennek. Ugyanis, kedves Bálintom, — 9 most hozzá fordiilt — én már b Ttos révbe jutottam. Végre mégis ugynevezet befutott ember vagyok, l.álod. neked is mondtam, ne hamarkodd el a dolgot, hiszen csak türelemmel kell várni, előbb-utóbb eliön mindennek az ideje. Igaz, protezsáltak erősen. Én magam is hatszor voltam az államtitkáriul. Kedvel az öreg, látom. Máskép nehéz is volna megérteni, hogy tudtak ilvcn hamar állásba dugni, — hiszen alig három éve végeztem. — Szerencsés fickó vagv — mondta dr. Kiss Bálint — s gondolom, örülsz is. mi? No, és melyik uradalomban kaptál állási? — Olyan boldog vagyok, barátom, hogy, mondom neked, megcsókolnám az öres államtitkár talpát ha nem volna tul csiklandós. Persze, uradalomról meg egyelőre SLÓ sem lebet. ma az nagyon kevés van. barátom, uradalom. Hanem ha telies titulusomat akarod tudni: az állástalan diplomások etrvesülettben a tagok összeírásával megbizttt, ideiglenes referens-helyettes vagyok. — Mellesleg mondva ezért jöttem, hogy téged is beirialak a listába. Hála Istennek, sok munkám van. — Az e vesüM p"nz*á.-ából kapok havi 12, érted, tizenkettő pengő tiszteletdiiat (igaz, eddig még r 'm kaptam meg mivel nincs pénz a kasszáin) s a minisztériumból — nem is tudom, r "ven alapból — havi 19 pengő 21 fillért utalr-i< át részemre az állástalan dinlomásokat s ""Myező pénzár utján. Ezt ugv a hónap más lik felében mindig meg szoktam kapni, egyS"~r már meg is kaptam. Igv vagyok barátom s -Hárulom neked, már nősülésre is gondolok. P'ába, eltelik az idő s mégis csak kell utódról is gondoskodni. — Hát bizony, Gerő, kell. mert. fene egye meg a világot, ha rajtam állna, kipusztulna v»lem az egész fajom. — Aztán hozzám fordult: — No, jó uram, nlelvik hát a leghelyesebb megoldás? Én nem szóltam semmit, de ugy hallottan ebben a pillanatban, fiatal magyar öklök döngetik az ég menr.vezetét. Elfordultam szomorúan, elindultam vissza a városba s magammal hoztam ezt az írást is. Remete Mihálu.