Délmagyarország, 1933. december (9. évfolyam, 273-296. szám)
1933-12-17 / 286. szám
T935 december T7. DELMAGYARORSZAG Nagy karácsonyi és újévi vásár Hilt^JK* mPiSlíflilAilüMI Férfi és nöí szisve'eV, vásznak, öarciie'oX paplanok s!b. méven llrXgKMl&UtWII! ^szál'^O't áron.««- Karácsonyi aiándéMaratok'ia'i iaiv vá'asrték Karolyi ucca 3. szám aiaíl ívolt Feketesassal szemben.) «• — Elutaztak az erdélyi irók. Régen voltak Szegednek olyan igaz szereteltel fogadott vendégei, mint pénteken és szombaton, amikor Erdélv irodalmi életének reprezentánsai, gróf fíánffij Miklós, báró Kemény János, Kós Károly, Liaeli Ernő és Tamási Áron tartózkodtak a város falai között. A pénteki nagysikerű felolvasó ülés után szombnton délelő't 9Z erdéiyi vendegek látogatásokat tettek. Délben a város vendégei voltak a Tiszában. Ebéd után Kóra Ferencnél tetiek látogatást, aki nagy szerétéitől fogadta Erdély magyarságának követeit Móra lakásáról a nálvaudv^rra mentek, ahová elkísérte őket a város hatósága képviseletében dr. Prlfv József polgármesterhelvettes. dr. vitéz Szabó Géza tanácsnok és dr. Tóth Béla fő^eevrő. Búcsúztatásukon megielent dr. Széki Tibor egvetemi rektor több egyetemi tanár társaságában, a szegedi saitó kénviselői és a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma testületileg. Az erdélvi vendégek elutazásuk előtt megigérték. hogv a nyáron hosszabb látogatást tesznek Szegeden. x Ha Budapestre utazik, első atja legyen a fénvesen átalakított és kibővített Hungária fürdőbe (Budapest. VII.. Dohány-ucca 44) menni Ott már reggel 8 órakor Bfitnak és 14fi pengőért nemcsak m e g f ö r ö d h e t hanem jói meg is reggelizhet IMN walch Go. ereáeti svájci gyártmány a női és férfi Karóráit crom és aranyból nr&c'siós szerkezettel, a lertmoáernabb minták 847 f ie!chná!,Ke'emen ii.11. .JÓ KÖNYVEK" uj kötete B.TRAVEN: Aranyásók Három jómadár Dobbs, Curtin és Howard, mexikói vakmerő kincskeresők küzdelmei az aranyért. ELŐZŐ KÖTETEK; Sinclair Lqwís: Szegény lány pénzt fceres A viláshira nobeldijas iró gyönyörű regénye. H. <3. Carlisla: Vér a veremiiőf Egy amerikai asszony élete. Az anyai szeretet himnusza. L. FeuchSwamer: J1 ZSÍdÓ hábOM (Kettős kötet) Gigantikus kép egy ősi nép és kultura bukásáról. Minden kötet ára fűzve 90 fillér, vászonkötésben, finom papíron P 1'90 Pantheon kiadás MAKÓI H1RFK Hétszáz makói gazda tart igényt a védettségre. A makói járásbíróságon 1445 gazda kérte birtokának védetté nyilvánítását. 700 makói és 745 azokból a községekből, amelyek a makói járásbírósághoz tartoznak A kérelmezők közölt mindössze 5 olyan birtokos van, akiknek 100 holdat meghaladó birtokaik vannak A védetté nyilvánítást összesen 18 ezer holdra kérték. A makói határban levő Földek 20 százaléka van ugv eladósodva, hogy tulajdonosaik jogosan kérhetik birtokaik védetté nyilvánítását. Ebben a számban nincsenek benne azok a földtulajdonosok, akiknek az adóssága olyan méretű. hogy csak kamatkedvezményre tarthatnak igényt. — A makói gazdasági egyesület a kérelmek beadására rendelt idő meghosszabbítását kérte Bér- §*8»Stt k«*tvM<?ben naa-y Karácsonyi Vásár mélyen loszállitott árban fCA'rfor J. éS Ts».-níl, Kírísz ncna fi. m Hirek a bíróságról és a rendőrségről. Perneki Károly csanádpalotai legény pisztollyal lövöldözött Ha dob ás Erzsébet ablaka alatt. ..Haragudtam rá, mert kikosarazott — mondta a birónak és megnyugodott abban, hogv kftzesendháboritásért 20 pengőt kell fizetnie. — Kurusa János bánomi lakostól az éjjel ellopták egész baromfiállományát Az inségmunkák. A Fő-tíren és a főbb uccákon vasárnap és hétfőn 70 hómunkást foslalkoztat a vá-v ros, ugyancsak hétfőn 60 ember áll munkába a téglagyárban, ahol kubikolási munkákat végeznek. 600 pár cipőt készíttetett a város a szegénvsorsu iskolásgvermekek számára. A 600 pár cipő darabonként 7 pengőiébe került a városnak. Kedden adják át az iskoláknak ahol a tanítók fogják kiosztani azok között a gyerekek közfttt. akiket már régebben lajstromozott az inségbizo'tság. Szarvasmarha takarmányozási és takarmánytermelési tanfolyam nyílik a makói gazdasági egyesületben. A hatnapos tanfolyam ingyenes. Ma gyúlnak ki a „mindenki karácsonyfája" gyertyái. A MANSz makói csoportja „mindenki karácsonyfája" ünnepséget rendez. Az ünnepség ma délután négy órakor kezdődik a Hősök Szobra előtt és az újvárosi templomok előtti térségen. A makói szervezett mnnkásság legközelebbi előadása 18-án es'e 7 órai kezdettel lesz a városháza nagvtermében Ka bók Lajos országővülési képviselő „A magyarországi munkásmozgalmak története" cimen fog előadást tartani. Keltetőgépet keresek megvételre. 2—400-asig jó állapotban levőt Alánlatokat ármegjelöléssel kérek Kugler Makó. Kont-ucca 10 Kucses Károly cég rádiókiállitása a legmodernebb elgondolásban és a legtökéletesebb készülékekkel hétfőn nyilik meg a makói villanytelep volt boltjában, a városi bérpalotában. x Szemüveget Makón legolcsóbban és szakszerűen készit Klein Imre látszerész Anyakönyvi hirek. Házasságra Jelentkeztek: Bagosi Jakab Penvák Ilona Etelkával. Kovács János Rafai Máriával. Kis János Német Viktóriával, Nagy Antal Törők Máriával. Görbe Imre Fazekas Etellel, Varga Jáno<= S/entistványi Margittal. Házasságot kötöttek: Szabó Sándor Tokai Etellel, Borka Sámuel Kis Piroska Juliannával, Kelemen Ferenc Nagy I'onával, Szűcs Imre Földvári Etelkával. Bence Imre Tamás Eszterrel. Bárányi Péter Salamon Angyalkával. Furák Péter Kiss Viktóriával Elhaltak: özv Tar? Jánosné Sándor Julianna 77 éves. Kotormán István 43 éves korában. Ingatlanforgalom Gazdag Imréné megvette Gazdag Etel és társai sóstói ugarját 2 ezer pengőért Gazdag János Gazdag Etel és társai földeáki határmenti földjét 3 ezer pengőért. Börcsök Mihálv Börcsök Mihálvné pusztai földiét 500 pengőért. Börcsök Ferenc Szilágyi Imréné egv hold hatrongvosi földjét ezer pengőért Raffai Mihály Raffai Mihálvné girizdesi földjét 500 pengőért Erdei Sámuel Kiss István Attila-uccai házát 800 pengőért. Elek Endre Mikulica Pál 187 négvszögöl verebesi földiét 100 pengőért Diós Sándor A]ok János egy hold ménesjárását 1400 pensőért, Bálint János Kiss Péter Váradi-nccaí házát 2200 pengőért. Petró Péter Petró István 2 hold 1084 négyszögöl déli ugarrészét 800 pengőért — Uj iskolaigazgatók. A belvárosi fiúiskola és a belvárosi leányiskola igazgatói állása —i mint ismeretes — már régebben megürült és( az iskolaszék megejtette a jelöléseket a két állásra. Kiss Károlv tanfelügyelő a jelölte^ közül most nevezte ki az uj igazgatókat A hel-i városi fiúiskola igazgalóia Bumhardt Laios, a város tanitói testületének egvik értékes !rgja lett. a belvárosi leányiskola igazgatójává' Szászné Kain Vilmát nevezte ki a tanfelügye-i lő. — A Bethlen Gábor Kor ünnepsége. A szegedi egv°temi és főiskolai hallgatók Bethleni Gábor Köre vasárnap délután 5 órai kezdet-i tel a református templomban ünnepséget rendez. Az ünnepségei dr. Szabó Mihály, a kör elnöke nvitia meg, Gerqely Gerő Ady-verseke4 szaval, dr. BeJle Ferenc hegedül, Fichtner Sándor orgonakiséretével, Gyarmathy Jenő énekel, végül fíakó László imádkozik, önkéntes adományokat a menzasegélyalap javára köszönettel fogad a kör elnöksége. Csak karácsony hetttan Őernvóselvem férfiing D €km"7fh 2 ¡Tallérral r * W 1» nl lá k Testvéreknél. =ai — A kereskedelmi és iparkamara teljes ölése. A kereskedelmi és iparkamara a jövő bét péntekjén délelőtt fél tizenegvórai kezdettel teljes ülést tart. A tárgysororaton több érdekes pont szerepel, igy a kisipari és kiskereskedelmi hitelakció. a kereskedői beszerzési csoportok és hitelérdekek ügye, a kamara 1934. évi költségelőirányzata, a kereskedők üzleti berendezései és ahoz tartozó ingóságok foglalás alól Való mentesítése, a kincstári követelések kvó'ális kielégítése stb ü^leíáígelyesés i i 3CH0RR OTTÓ szesz-, bor-, sörüzletét és kimérését fővárosi mintára berendezett uj helyiségébe helyezte át, ahol a legkilünőbb szeszárukat. uradalmi fajborokat, pezsgőt és egyéb italokat a legjobb minőségben és legolcsóbb árakon hozza forgalomba Az uj helyisége a régivel szemben van, Kossuth L. sugárut 5. sz. a. | Oívat férfikaSaooli nagyon olcsón POLIAK Te«<<réreftwí' Szeged, Csekonlcs« és Klss-ucca sarok, f KARÁCSONYI ÉLELMISZEREK 40 dkg mák Fél kg kitűnő mazsola 30 dkg csemege dióbél 30 dkg mogyoróbél 40 dkg cacao. v. csokoládépor 40 dkg főző és étkező csokoládé 80 dkg sima v. 50 dkg csokládés tea süteménv 20 dkg amerikai mogyoró 1 kg smirna. v. koszorús füge fi drb citrom 10 dkg datolya KARÁCSONYFADÍSZEK Csokoládé karácsonyfadísz —.24 «—.98 —.98 •-.98 i—.88 —.88 —.98 —.24 —.98 —.24 —.28 —.08,—.06 —.04, —.02 1 dobz 25 drb csokoládé karácsonyfadísz —.48 1 dob Bttó fél kg la kandirozott szaloncukorka, selyempapir csomagolásban —.84