Délmagyarország, 1933. november (9. évfolyam, 249-272. szám)

1933-11-08 / 253. szám

2 Ö F R M A N Y Ä R o A s z Ä G Î933 november CR ¡Jecember 19-i esedékességére. Roosevelt elnök azonban nem fogadta el ezt az ajánlatot A kincstári kancellár bejelentésével egyide­jűleg Roosevelt elnök a Fehér Házban ha­sonló közleményt adott ki és kijelenti, hogy megállapodott áz angol kiküldöttekkel a ta­nácskozások elnapolásában a világgazdasági és pénzügyi helyzet tisztázásáig. Az interpellációk során Simon külügyminiszter P a n t e r an­col újságíró kérdésében kijelentette, hogy a berlini angol nagykövet erélyesen követelte, közöljék vele a Panter ellen emelt vádakat. Neurath külügyminiszter erre értesítette, hogy Panter ellen semmiféle kiutasító határozatot Sem hoztak és ezért bármikor nyugodtan visz­Bzatérhet Németországba, (óriási derültség a Ház minden oldalán.) Semmiféle vádat sem emeltek ellene és semmiféle büntetést sem gzabtak ki rá. (Ujabb hosszan tartó derültség.) Landsbury az ellenzék vezére, a mun­káspárt szónoka követeli a hadianyaggyárak állami ellenőrzését és mérlegük havonkénti közzétételét. Nem hídja, milyen, becsületes em­ber-e, vagy sem Hitler, de Hitler többszőr ki­jelentette, "hogy kész a leszerelésre, mihelyt a többi nemzet is leszerel. Ezt mondotta Stalfn és Mussolini ís. Szavnknál kell fogni őket A munkásság határozata értelmében bizalmatlansági indítványt fog elő­terjeszteni. Sír Archibald Sinclair örömmel üd­vözli a kormánynyilatkozatot. Nem szabad tiirni, hogy Németország újra fegyverkezzék, de az antantnak teljesítenie kell a leszerelésre tett ígéreteit. L1 o y d George a kővetkezőket mondotta: — Az alsóház leszerelési bizottsága 1931-ben rendkívül meglepő megállapítást tett, hogy Németországban 5—6 millió puskát, sok millió tüzérségi lövedéket és óriási mennviségü hadi­anyagot gyártó gépet semmisítettek meg. A francia hadsereg tnrtaléka négv millió, sorhad­ereje egy és félmillió és hadifelszerelése ha­sonlíthatatlanul erősebb, mint Németországé volt 1914-ben. Loearno aláírása óta Franciaor­szág megkétszerezte hndiköltség­vetését és az Egvesült-Allamok hadügyi költségvetése 590 millió dollárról 709 millió dollárra emel­kedett. Mi ioguk van ezeknek az országoknak a leszerelésről kenetes szónoklatokat mondani, vagy pedig a leszerelési próbaidőt követelni? Németország állítólagos titkos fegyverkezése legfeljebb pn«Mkrn terjeszkedhetik ki, amely a francia erődök ellen annyit érne, mint a fal­rahányt borsó. Mussolini nf rendi alkotmánut készíttet (Budapesti tudósítónk íelefonjelentése.) Ró­mából jelentik: Olaszország uj rendi alkotmá­nyának megvitatása szerdán délután kezdődik a gazdasági testületek külügyi korporációjá­nak parlamentjében. A parlamentben vita alá bocsát ják az egyes gazdasági testületek részéről kidolgozott javaslatokat, amelyeknek célja az olasz népnek testületekbe való csoportosítása az egyes foglalkozási ágak szerint. A javaslat minden egyes korporációját a benne képviselt munkaadók és munkások közösen dolgozták ki. A már fennálló öt gazdasági testületnek, a gyári és kézműipari, a mezőgazdaság és a ke­reskedelem, a tengeri és légi szállítás, valamint a szárazföldi szállítás korporációjának a jövő­ben az uj javaslat értelmében csak összefogla­ló ereje íesz. Minden egyes korporáció keretén belül külön-külön csoportokat állítanak fel az egyes foglalkozási ágak számára. Hitler üzenete Mussolimnek Göring tárgyalásai Rómában (Rndapesff tudósítónk telefon jelentése.) Ró­mából jelentik: Göring porosz miniszterelnök római utja beavatott politikai körök szerint nagy jelentőségű akció kezdetét jelenti. Gö­ring Hitler üzenetét vitte Mussolimnek hosszú levél formájában. Hitler a levélben meleg kö­szönetet mond az olasz kormányelnöknek, hogy annyi fáradságot fejtett ki a nemzetközi kap­csolatok rendezése érdekében. A levél második része részletesen ismerteti a birodalmi kor­mány álláspontját a leszerelés kérdésében és felkéri az olasz kormányelnököt, legye lehető­vé a világbéke érdekében, hogy ez az álláspont érvényesüljön a nemzetkőzi politikában. Göring kedden délelőtt adta át Hitler leve­lét Mussolininak és szóbeli magyarázatot fűzött a levél tartalmához. Mussolini és Göring be­szélgetése több, mint két óra hosszat tartott é1­a kiadott kommüniké szerint rendkívül szivé­Ives hangon folyt le. Olasz politikai körökben azt hiszik, hogy Mussolini eleget tesz Hitler kérésének és már a legközelebbi napokban megkezdi akcióiát az aktuális nemzetközi politikai kérdések, különö­sen a leszerelési kérdés igazságos rendezésének lehetővé tétele érdekében. Róma november 7. Göring tárgyalásainak célja több aktuális kérdés megvitatása. Ha a Bómában forgalomban levő híreknek hinni le­het, elsősorban a dunai országokra vonatkozó olasz terv kerül e tanácskozások folyamán szó­ba. Közelfekvő a feltevés, hogv ezzel kapcsolat­ban a különleges osztrák kérdés megvitatása is előtérbe lép. Göring római látogatását a Vatikánnal folv­tatandó ujabb tárgyalásokkal is összefüggésbe hozták. Valószínűnek tartják, hogv Göring ki­hallgatáson jelenik meg a pápánál. Németor­szág és a Vatikán között a legutóbbi időkben ugyanis ismét feszült hangulat támadt. Göring most ugyanazt a szerepet játsza, amelyet Pa­pén szokott betölteni. Tanúvallomások a Relchstafj-perben Berlin, november 7. A keddi gyujtogatási bünper tárgyalásán Stojanka Iskrova volt az első tanu. Elmondta, hogy Bulgáriában, mint tanítónő működött, Moszkvában pedig egy könyvtárban dolgozik. Férje, egy mosz­kvai agrárintézet hivatalnoka, nem fog eljönni a tárgyalásra. Tanúságot tett amellett, hogy Popoff és felesége, május 18-tól augusztus vé­géig Oroszországban volt. Dimitrotfot Bulgá­riából, Taneffet Moszkvából ismeri. Az elnök ezután felhívja a négy tanúvallo­mást tett orosz asszonyt annak megállapításá­ra, hogy ninc?enek-e olyan irataik, amelyekből kitűnik, hogy Popoff Tónidinohan tartózkodott. Ilyen írás egviküknek sem volt. Popoff rámutatott arra, hogy a bíróság­nak rendelkezésére állanak az otthon tartózko­dásáról szóló iratok. A kővetkező tann: Helmer. Elnök : ön a gyújtogatás utáni napon lát­ta Lubbe képét, de a feljelentést csak március 7 -én tette meg. Tanu: A feleségem azt mondta, hogy ta­lán tévedek és nem kellene beleavatkozni az ügybe­A bolgár vádlottak védője hangsúlyozta Hel­mer vallomásának fontosságát és a következő kérdést intézte hozzá: ön azt mondotta, hogy a bolgár vádlottakat letartóztatásuk előtt a bi­rodalmi gyűlés égésének napján látta a Ba­GépnólkQII (áramnétküll) tartós ovufolálást legújabb szabadalmu „G S. II." készOlákkel, a legmoder­nebb eljárással készít IIM" "ttl fodráisz­y»ll£H szalon Tel. 28—69 Oroszlán u. 4 yernhof helyiségében, ahol DimitrofI ís jelen volt. Akkor is megmarad vallomása mellett, ha a periratokból kitűnik, hogy Dimitroff a kér­déses napon nem Is tartózkodott Berlinben? Tanu: Ugy van. Ha azt mondottam, hogy a bolgár vádlottak a birodalmi gyűlés égésé­nek napján a helyiségben tartózkodtak, akkor ez minden bizonnyal megfelel a valóságnak. Popoff: Első' izben decemberben voltam a vendéglőben és Dimitroffal egyetlen egyszer találkoztam. Nem felel meg a valóságnak sem az, mintha a rendőrök megjelenésekor mene­külni akartam volna. Miután már úgyis kalap­ban és kabátban voltam, hogy távozzam, az aj­tóig mentem, ahonnan visszahoztak és csak ekkor tudtam meg. hogy a rendőrség igazoló Írásaim iránt érdeklődik. Helmer a szembesítésnél határozottan felis­merte Lubbéban azt az embert, akit Bayernhof­ban látott. Popoff rámutatott arra, hogy a négy orosz nő tanúvallomása szerint Helmer semmiesetre sem láthatta őt az általa megadott időben Lub­béval együtt. A tárgyalást ezután szerdára napolták el. BALBO BÚCSÚJA Róma, november 7. Balbo légügyi tábor­nagy hétfőn búcsúzott el az angoflé^i haderők tisztikarától és legénységétől, valamint a lég­ügyi minisztériumtól] Ezután meglátogatta az Atlanti óceáni repülők sírjait és az óceánrepűlő gépéről koszorút dobott le a pisai tengeröböl­ben, ahol annakidején lezuhant Maddalena ez­redes. S. l.-parancsnokok a kormányzati fényezők mellett (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Ber­linből jelentik: Göring miniszterelnök roham­osztagparancsnokokat rendelt ki a fontosabb kormányzati tényezők mellé A teljhatalommal megbízott rohamosztagparancsnokok közvet­len feljebbvalója Bőhm kapitány, a nemzet? szocialista rohamosztagok vezérkari főnöke, ö nevezi ki az összes megbízottakat, akiknek az a feladata, hogv tanársokat adjanak és ösz­tönzésekkel szolgál janak a közigazgatás veze­tőinek. Korm ^nyváísSn-hirek Bukaresifben (Budapesti tudósítónk telefonjelentés«;.) Bu­karestből jelentik: A román fővárosban kedden ismét válsághírek keringtek. A király audien­ciára kérette Sinajába V o j v o d a miniszterel­nököt és miután az audiencia okát senkisem tudta, Bukarestben a déli órákban már olyan hírek terjedtek el, hogy a király lemondásra szólította fel a miniszterelnököt Ezek a hirek nem bizonyultak ugyan valóknak, tény azon­ban, hogy a kormánv válságos helyzetbe ju­tott és lemondása várható. Nagv feltűnést keltett az a hír is, hogy el­kobozták Maniu politikai pártjának uj lápját, amelynek első száma kedden jelent meg Ko­lozsvárott. Az elkobzás a vezércikk miatt tör­tént, amely Maniu politikai célkitűzéseit ab­ban szögezte le, hogy egységes Romániát kell teremteni, amelvben csak a király és a nép akarata dönt a hívatlan prókátorok nélkül. A vezércikk szerint hívatlan prókátor van a je­lenlegi kamarillában, aki teljesen hatalmába kerítette a királyt.

Next

/
Thumbnails
Contents