Délmagyarország, 1933. november (9. évfolyam, 249-272. szám)
1933-11-16 / 260. szám
DÍKMAGyARORSZAG 1933 november TQ: legszebb a GFB, legjobb a GFB, legolcsóbb a GFB harisnya fényesben és martban 8 fél© minőség, 50 színárnyalat 110 gyári lerakmt Poklák Testvéreknél A kis cselédlány 2000 pengős brilliáns gyűrűje Zálogházi történet rendőrségi fináléval (A Délmagyarország munkatársától.) Kedden reggel a zálogházban egy félénk cselédleány jelent meg és átnyújtott a hecsüsnek e?y gyűrűt azzal, hogy zálogba szeretné tenni. A becsüs meglepetve nézegette a gyürüt, amelynek köve egy kétezer pengőt érő brill'ans volt. A becsüs eleinte azt hitte, hogy valaki beküldte a leánnyal a gyürüt. azonban mégis megkérdezte a zavartan viselkedő leánytól, hogy kié a gyürü. A leány azt válaszolta, hogy az övé. A becsüsnek arra a kérdésére, hogy mennyit akar érte kapni, azt válaszolta, hogy — 20 pengőt. A zálogházban a leányt leültették és azonnal a rendőrségre telefonáltak. Répás József detektív ment el a leányért a zálogházba és valla^ tóra fogta. A leány elmondotta, hogy Pollák Gyulánál áll alkalmazásban és Győri Máriának hivják. Azt vallotta, hogy a gyürüt egy szakácsnő ismerősétől kapki emlékbe. Később azt mondotta, hogy a hálószobában a szekrényen találta, azonban nem tudta, hogy milyen értékes tárgy. Később mégis bevallotta, hogy a gyürüt a hálószoba szekrényéből ellopta. Elhatározta, hogy a gyürüt értékesiti és a pénzen valamit vásárol magának. Győri Mariát őrizetbe vették. I iflinkaiH 14» 'roll t'wlcur " • •• |a BO a •• « _ ellopAs vooy el-veszé* esetéreblztosllfuk. és toltotollat WIRIH es RENGET rAllaeté» aélkUl u|nl adunk helyeHe. Az első bérleszálllíási per Szegeden A Széchenyi Mozi felére akarfa leszálIUfalni 12.000 pengős házbéréi (A Délmagyarország munkatársától.) Pár hónapja csak annak, hogy a Kúria a gazdasági lehetetlenülés elvét érvényesülni engedi a bérleti jogviszonyban is s azóta nem égy Ítéletben mondottaki, hogyha a gazdasági viszonyokban olyan mélyreható változás áll be, aminek következtében a jóhiszeműséggel össze nem egyeztethető kárt szenvedne az egyik szerződő fél, a másik pedig aránytalan nyereségre tenne szert, akkor fel kell jogosítani a bérlőt vagy arra, hogy hosszabb időre kötött szwződéset felbonthassa, vagy pedig le kell szállítani a szerződéses, házbért A szegedi járásbíróságon László Gábor jó/ásbiró most tárgyalta az első pert, amelyik már a gazdasági lehetetlenülésre hivatkozással kívánja a bérlő a bér leszállítását. A Széchenyi Mozi tulajdonosa, a Mozgóképszínház részvénytársaság pert indított Mihálovits Dezső háztulajdonos ellen s hivatkozva a gazdasági válságra s előadván azt, hogy Mibálovits Dezső házában a lakbérek és üzletbérek tetemesen csökkentek, n 19.000 neirgúbm megállapított üzlet bérnek 6000 pengére való mérséklését kérte a bíróságtól. A mai tárgyaláson a bérlő képviseletében dr. Balassa Jenő, a háztulajdonos képviseletében periig dr. DeHre János jelentek meg. A háztulajdonos előadta, hogy a bérlőnek nincs joga a bér leszállítását követelni, mert a móri jövedelme az előző évhez kéfiest aKg csökkent. Hatósági bizonvitváranval igazolta, hogv a Széchenyi Mozi jegybevétele a múlt év első felében ÍM .000 pengő volt wz idei év első felében pedig meghaladta a 80.000 pengőt Ez a «Ital CSODA 16 Vasárut edények, kályhák, tűzhelyek, fürdőszoba berendezések. vadászati cikkek és minden vasára na (tv választékban, jó minőségben és ami a fő olcsó árban beszerezhetők Ygygj, VaSárHháZlKM Vargánál SNGTD, HM ucca Vásárolunk RECORD fotelágy a modern ölő és fekvő bútor Kapható már sű nanaőtői kend««. SchöberE Róbertnél, Budapasi IV., Haris köz 4. a* nem jelentékeny különbség nem a gazdasági helyzetben beállott változás következménye, hrmem abból származik, hogy a szegedi mozik kartelbe léptek s amikor köznapokon a Belvárosi Mozi előadást tart, a Széchenyi Moziban nincs előadás. Előadta még azt is, hogy a mozi meg nem felelő vezetése is hozzájárult ehhez a bevételcsökkenéshez s az is, hogy a Széchenyi Moziban olyan közerkölcsöt sértő üzelmek folytak, aminek híre elterjedve, a látogatottság csökkenéséhez hozzájárult. Bizonyítani kívánta a háztulajdonos azt is. hogy a Széchenyi Mozinak nagyobb a jövedelme, mint ami a vállalat könyveiből kitűnik. Hivatkozott még a háztulajdonos arra is, hogy a Korzó Mozi bevétele 46.000 pengő s évi bére 12.000 pengő, a Belvárosi Mozi bevétele az elmúlt évben 114.000 pengő volt, bérért éke pedig 14.000 pengő, a Széchenyi Mozi mult évi bevétele pedig 157.000 pengő volt 9 csak 6000 pengő házbért kíván fizetni. A legnagyobb bevétel mellett a legalacsonyabb házbért akarja a bérlő részvénytársaság fizetni. Előadta még azt is, hogy a korábbi öt év alatt a Széchenyi Moziban rendszeres előadásokat nem tartottak, mert a szegedi mozik akkor ugyanabban a kézben voltak, mint amelyikben most vannak. Hat é^vel ezelőtt a szegedi mozikartel az évi 13.000 pengő béren kívül egy összegben 96.000 pengőt fizetett le a Széchenyi Mozi bérlőiének csak azért, hogy a Széchenyi Mozit bezárva tarthassnfk. A Széchényi Mozi nagyobb bért fizetett altkor, amikor nem tartott előadásokat mint amennyit most fizet, amikor az évi bevétele 157.000' pengő. Ebből is nyilvánvaló, hogy a gazdasági viszonyok nem a Széchenyi Mozi terhére változtak meg. A Széchenyi Mozi a mai tárgyaláson bemutatta a mult évi üzleteredményéről szóló könvvkivonntát, amiből kitűnik, hogv mintegy 6000 pengő a mult évi vesztesége. E könyvkivonat egyik tétele szerint azonban a Széchenyi Mozi az engedélyes bérlőnek 13.000 pengőt fizetett a mult év bevételéből. Ha a bérlő — hivatkozott rá a háztulajdonos —, egy szerinte veszteséges évben minden munka nélkül 13.000 pengőhöz jutott, akkor, amikor a befektetés teljesen amortizálva van. akkor nem hívatkozhatik arra, hogy a méltányossággal ÖSSZP nem egyeztethető kárt szenved. A bérlőt ncin is érinti ennek a pernek sorsa, mert a vállalkozás kockázatát nem ő viseli, előre meghatározott összeget kap attól > vállalkozótól, aki a Széchenyi Mozit vezeti. Ka pedig ránézve közömbös a bér nagysága, akkor annak mérséklését sem kérheti A járásbíróság a nagvérdekességü perben könyvszakértőt fog meghallgatni s ezért a tárgyalást november 29-re halasztotta el. Őrizetbe vettek egy vásárhelyi uzsorást (A Délmagyarország munkatársától.) Gál Gyula vásárhelyi magánbankárt a vásárhelyi rendőrség tegnap este többrendbeli uzsora miatt őrizetbe vette. Gál Gyula ellen egy gyü-< rüre folyósított kölcsön miatt indult rendőri eljárás, közben pedig többen feljelentést tettek ellene. Gál Gyula néhány évvel ezelőtt megszállt területről költözött Vásárhelyre és ott csakhamar bangadónak játszotta ki magát. Kaszinót alapított, amelynek elnöki székébe maga ült bele, közben pedig 50—60, sőt 80 százalékos uzsorakamatot szedett a megszorult emberektől. Gál ellen ujabb és ujabb feljelentések érkeznek. A detektívek a házkutatás alkalmával terhelő bizonyítékokat találtak ellene. KALAP SZEGFDI NYÚLSZŐRBŐL (A Délmagyarország munkatársától.) Szegeden az utóbbi időben rendkivül eltrejedt a há-i zinyultenyészet. Száztíz olyan tenyésztő van a városban, aki törzskönyvezett állománnyal rendelkezik és az ország egész területére szállít fajnyulakat. Legutóbb Ausztriából is rendeltek fajnyulakat az egyik szegedi tenyésztőtől. A szegedi házinyultenyésztők igen eredményesen vették fel a harcot a házinyúl importja ellen. A szegedi tenyésztőknek saját szőrmeüzemük van, ahol evente 2500—3000 darab nyulgereznát dolgoznak fel és értékesítenek. A HázinyuKeiiyi' sztők Országos Egyesülete kísérletet tett arra, hogy a házinyulszőrből való kalapokat állíttasson elő. Egy' szegedi kalaposmesterre esett az egyesület választása, a szegedi kalaposiparos félévig tartó kísérletezés után rájött arra az eljárásra, amellyel házi-« nyul szőréből elsőrendű kalapanyagot lehet elő-i állítani. Az első hazai házinynlszőr kalap Szegeden készült, most bemutatták szakértőknek is, akiknek rendkivül tetszett a készítmény. Szegeden most telepet akarnak berendezni a nyulszőrkatapok gyártására, amely iránt budapesti vállalatok is érdeklődnek. Iparengedély szükséges a pékipar gyakorlásához (A Délmagyarország munkatársától.) A sütőiparban, amely kétségtelenül egyike a legfontosabb iparágaknak, nagy összeviszaság uralkodik. Legutóbb közöltük, hogy a sütőipari munkások memorandumot nyú jtottak át a polgármesternek, akinek figyelmét arra hívták fel, hogy több szegedi pékműheíyben következetesen kijátszák a sütőipari munkaidő szabályozásáról szóló rendeletet, sőt megakadályozzák azt is, hogy a hatóság ellenőrző közegi razziákat tarthassanak a lezárt műhelyekben. Megállapították a munkások, hogy Szeged az egyetlen város az országban, ahol a rendeletet még nem hajtották végre. A belügyminiszter most ujabb rendeletet adott ki a sütőipar gyakorlásának szabályozásáról. Eddig minden képesített sütőiparos egyszer ü iparigazolvány birtokában nyithatott önálló pékmühelyt és gyakorolhatta iparát. Az uj rendelet a sütőipar gyakorlását erősen megszigorítja, amennyiben iparengedélyhez köti. Ezentúl tehát csak az a pékiparos tarthat üzemben pékmühelyt, akinek erre külön iparengedélye van. Megszigorította a miniszter a műhelyek ellenőrzését is. Rendelete szerint ezentúl a sütőipari üzemeket sem átalakítani, sem kibővíteni az marhatóság előzetes engedélye nélkül nem szabad, ezért az üzemtulajdonosnak minden üzemátalakrtási, vagy kiterjesztési szándékát előre be kell jelentenie az űrhatóságnak és a munkát az átalakított, vagy kibővített üzemben csak akkor kezdheti meg ismét, ha az iparhatóság helyszíni szemlén megállapította, hogy az üzem berendezése megfelel az előírásoknak. A belügyminiszter rendeletének az a magyarázata, hogy az utóbbi időben sok ipari és közegészségügyi visszaélés történt