Délmagyarország, 1933. november (9. évfolyam, 249-272. szám)
1933-11-15 / 259. szám
2 flTffc M n R o i? s z * o T935 november 15. Duca, az nj román miniszterelnök a parlamentárizmnsról és a polgári egyenjogúságról (Budapest! tndősitónJc telefon jelentése.) Bukarestből jelentik: Duca, a kinevezett miniszterelnök kedden este fogadta a külföldi sajtó képviselőit. Az ui kormány feladatait is mertetve, kijelentette, hogy az országnak mindenekelőtt fegyelemre, rendre és egyensúlyra van szüksége. A nemzeti élet minden terén fel kell kelteni a népben az erkölcsi érzéket, növelni kell az ország tekintélyét és hiztositani kell a parlamentáris demokráciát, amellyel a román nép elválaszthatatlanul összenőtt — A demokráciára ma sokkal inkább szükség van — mondotta —, mint volt bármikor. Az állam tekintélyének növelését az nj kormány, ha kell minden eszközzel keresztül viszi, gondoskodni fog arról, hogy a polgári szabadság és az egyenjogúság elve minden téren érvényesüljön. Minden felekezettel és nemzetiséggel szemben a kormányt a legnagyobb tolerancia tölti ei. A külpolitika terén a kormány az eddigi kormányok politikáját fogja folytatni. Ennek garanciája az a körülmény, hogy ismét Titulescué a külügyminiszteri tárca. A sajtófogadtatás után Duca lakásán összeült az uj kormány első minisztertanácsa. A ücksíulafdános, aRit a 7O pengő letiltott lakbér miatt a ICLRÓTC tartanain el Ségysxásc őáxiulafdonos laRbérbevéieléí tíltoita le ax adóhivatal (A Délmagyarország munkatársától) Ujabban igen gyakori eset, hogy az adóhivatal letiltja a lakbéreket, ha a háztulajdonos nem fizeti pontosan az adótartozását A letiltás után a lakók nem a háztulajdonosnak -fizetik a lakbért, hanem az adóhivatal pénztárába kőtelesek azt befizetni. Sok helyen, ahol nagy az adóhátralék, a teljes lakbérbevételt letiltja az adóhivatal és a háztulajdonos kénytelen tudomásul venni, hogy laköi az adótartozásának törlesztésére fordítják az esedékes lakbéreket. A háztulajdonosok már régóta küzdenek azért, hogy lakbérletiltás alkalmával az adóhivatal ne a teljes lakbérbevételt tiltsa le, hanem biztosítsa számukra a létminimumot, amiből megélhetésüket fedezhetik és az esetleg előforduló háztatarozásokat is megcsináltathatják. Az adóhivatal azonban szigorúan alkalmazkodik a miniszteri rendelkezésekhez, mely előirja, hogy adótartozás esetén a teljes lakbérbevételt le kell tiltani, mindaddig, mig a befizetett lakbérösszeg nem fedezi az adótartozást Sok furcsa eset adódik • lakbérletlltások körül. Az érdekeltek köréken most egy idős özvegyasszony esetéről beszélnek. Az özvegyasszonynak a Vasárhelyi-sugáruton van egy kisebb, egyemeletes háza és lakbérekből havonkint 70 pengő a jövedelme. Hozzátartozói nincsenek, énből a 70 pengőből tartja fent magát.-A napokban az adóhivatal végzést kézbesítették az idős özvegyasszonynak és arról értesítették, hogy letiltják a lakbér jövedelmét, mivel 400 pengős adótartozása van. A lakók már a november hónapra esedékes lakbért sem fizethették ki az özvegyasszonynak, aki a lakbér letiltás folytán a legnagyobb nyomorba került és saját lakói felváltva élelmezik könyörületből. Azt kérte az özvegyasszony, hogy adótartozására havonta ne a teljes lakbérbevételt hanem csak felét tiltsa le az adóhivatal. A kérésével azonban elutasították azzal, hogy ebben a kérdésben kizárólag a pénzügyigazgatóság dönthet Több nagyobb belvárosi ház tulajdonosa ellen is indult lakbérletiltási eljárás. Jellemző, a mai viszonykra, hogy ezidőszerínt négyszáz szegedi háztulajdonos ellen van folyamatban lakbérletiltási eljárás és legalább nyolcszázra tehető azoknak a lakóknak a száma, akik nem a házigazdának, hanem az adóhivatalnak fizetik havonkínt a lakbérüket. A legtöbb lakó az adóhivatal felhívásának pontosan eleget tesz, de mindtöbben akadnak "»Ivánok, akik elmulasztják a lakbér befizetését," sem a háztulajdonosnak, sem az adóhivatalnak nem fizetik lakbérüket. Ilyen esetekben az adóhivatal a városi tiszti ügyészség utján pert indít a lakbérhátralékos lakók ellen. A bíróság valamennyi esetben megítéli a lakbért, sőt a perköltségekben is elmarasztalják a lakót, de gyakran előfordul, hogy a lakón, akinek néhány szegényes bútordarabján kivül egyebe sincs, az adóhivatal sem tudja behajtani a lakbért Panen üdvözölte Hitlert Berlin, november 14. A kabinet keddi ülésén napirend előtt Papén alkancellár beszédet intezett Hitlerhez. — Mi az ön legközelebbi munkatársai — mondotta — még teljesen annak a páratlan és lenyűgöző nyilatkozásnak a hatása alatt állunk, amellyel a nemzet november 12-én Vezére mellett tett hitvallást. A német nép ezzel kifejezésre juttatta, hogy megértette az idők szavát és követni akarja Vezérét A nemzet, jobban, mint bármikor, el van szánva arra, hogy becsületéért, jogáért, Európa békéjéért és jólétéért akar küzdeni. Tudjuk kancellár ur, hogy a régi elvhez tartja magát: „A győzelem után kösd fel jobban sisakodat". A német kabinet szerencsésnek érzi magát, hogy a tábornagy alatt és az ön vezetésével dolgozhat Németorraágért Papén beszéde után a kormány tagjai felállva üdvözölték a kancellárt. Hitler meghatottan köszönte meg az üdvözlést és azt a rendíthetetlen bizalmat, amellyel iránta az elmúlt hónapban viseltettek. A legszívélyesebb köszönet szavaival emlékezett meg Hindenburg elnökről, aki a kabinet megbízásával a német egység hatalmas győzelmenek előfeltételeit megteremtette. Leugrott a második emeletről egy fiatal ioghallgató Budapest, november 14. Kedden délben a Király-ucca egyik házának második emeletéről leugrott Jakubovits Fidél 21 éves aradmeS pei születésü egyetemi hallgató, a Pázmány éter Tudományegyetem jogi karának hallgatója. Az a gyanú, hogy az egyetemi hallgató kinin, vagy morfiummámorában követte el az öngyilkosságot egy átmulatott éjszaka után. A fiatal egyetemi hallgatót haldokolva vitték a kórházba^ A rendőrség megindította a nyomozást Ujabb diáktüntetés Debrecenben Beverték a zsfdó íemplom és Iskola ablakalt (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Debrecepből jelentik: Kedden este a debreceni jogászok és gazdasági akadémiai hallgatók tüntető sétát rendeztek, majd az egyik debreceni lap. szerkesztősége elé vonultak, b<vgy ott egy közlemény cáfolatát eszközöljék ki. A szerkesztőség előtt erős rendőri készültség állott, amely a diákokat nem engedte be a szerkesztőség helyiségeibe. Az egyetemi hallgatók innen 9 zsidó intézmények elé vonultak, beverték a zsidó templom, a zsidó iskola és a zsidó reálgimnázium ablakait. Mire a rendőrség .a helyszínre érkezett, a diákok elszéledtek. Nem adják ki a Nobel-békedijat Osló, november 14. A Nobel-dijak szétosztására kijelölt bizottság elhatározta, hogy az idei Nobel-békedijat nem adja ki. Egy berlini orvosprofesszor agyonlőtte feleségét és öngyilkosságot követett el Berlin, november 14. A nyugati kerületben M e y e r Artúr egyetemi tanár, a Westendkórház sebészosztályának vezető főorvosa vadászpuskájával agyonlőtte 31 éves feleségét azutan öngyilkos lett A tett elkövetésekor jelen volt a szobában 7 éves kisfiúk is. Tettének oka ismeretlen, valószínű, hogy az orvos idegösszeomlása miatt követte d tettét Dr. Untai sajtófőnök előadása a szövetkezetekről Budapest november 14. A Nemzeti Munkahét alkalmából kedden este közgyűlést tartott a Szövetkezetek Szövetsége. K u n z ödön egyetemi tanár beszámolója után dr. Antal István miniszteri tanácsos, sajtófőnök tartott előadást „A nemzeti politika és a szövetkezés" címmel. A szövetkezeti mozgalom nemzetpolitikai szerepét ismertette. Vázolta, hogy a szövetkezeti forma összefoglaló szervező alakulat, amely az egyenként gyenge és pusztulásra itélt gazdasági és társadalmi erőket felkutatja, összetartja és nagy gazdasági, szociális és etikai célok megvalósítására teszi alkalmflssá. Suíyos hibát követnének el a nemzeti politika tényezői, ha számításon kivül hagynák a szövetkezeteket és hasonlóképen súlyos hiba terhelné a szövetkezetek politikai vezetőit is, ha szem elől tévesztenék a szövetkezeti munka nemzetpolitikai feladatait. Ma már eredményes termelést, értékesítési munkát a szövetkezetek közreműködése nélkül elvégezni nem tudunk. Mai kiegyensúlyozatlan termelési viszonyaink közepette nem tudjuk nélkülözni azt az integráló befolyást, amelyet a szövetkezeti munka és a szövetkezeti szervezkedési munka az egyes termelési ágak ügyének szolgál. A szövetkezeteknek tehát nagy szociálpolitikai. kulturális és nemzetnevelő hivatást kell betölteni. Ezt a feladatot csak ugy teljesíthetik, ha a szövetkezeti sorsközösség erőteljesebb átérzésével szorosabbra fűzik a szövetkezeti együttműködést és erőteljesebben felfokozzák a szövetkezeti aktivitást. Végül megállapította, hogy az a nemzeti politika helyes, amely a három kővetkező alapgondolat az altruizmns. a szolidaritás és a kooperáció sinnáriain hnlnd előre. lagyen olvasgatja a Délmagyarországot mert visszakapja elköltött pénzének 5°/o-át, ha takarékossá!?! szervezetének üzleteiben szerzi be szükségleteit