Délmagyarország, 1933. szeptember (9. évfolyam, 198-222. szám)
1933-09-08 / 204. szám
TQ33 szeotember 8. Dfl MAGVAROPS7SG » Csütörtökön uiabb árverést tartottak a Kass-szállóban A szálloda és a kávéház teljesen kfOrOlf (A Délmagyarország munkatársától.) Csütörtökön délelőtt ujabb árverést tartottak a Kassban. Két nappal az első árverés után Kass János lakásberendezése került sorra. Nagy érdeklődő és árverezni szándékozó töioeg íelent meg az épületben. Azok a tárgyak kerültek kalapács alá, amelyet a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár foglalt le annakideién. Mielőtt vitéz Szentannay Félix bírósági végrehajtó megkezdte volna az árverést, az óvadékot alkalmazottak jelentették be igényüket A kávéházi főpincér 8500 pengő óvadékra és 3000 pengő felmondási összegre, a szobaasszony 8000 pengő óvadékra, az éttermi főpincér 2800 pengőre jelentette be igényét. Kisebb összegeket igényeltek a többi alkalmazottak. A privát ingóságok árverése egész délelőtt tartott. Árverési vevőként megjelen1 a SzegedCsongrádi Takarékpénztár részéről Fainer Ferenc, akinek az volt az utasítása, hogy mindent vásároljon meg a pénzintézet számara. Az árverés izgalmakkal indult. A hivatásos árverési vevők eleinte licitáltak, illetve vásárolni szándékoztak a sok perzsaszőnyegből olajfestményből, dísztárgyból később azonban látva a pénzintézet szándékát, hogy mindent meg kivan vásárolni, elálltak a további licitálástól és csak néma szemlélői maradtak az eseményeknek. Az árverező társaság «tnhArAl-szobára Járt * magasföldszinti lakásban. Az értékes ebédlőberendezés 208 pengőért kelt el A lakásban lefoglalt ingóságokból 333 pengő folyt be. Sor került ezután az irodában lévő értéke« könyvtárra. amelyeit 300 pengőért vásárolt meg a Csongrádi Takarék. A megvásárolt ingóságokat a takarék emberei azonnal ragszámmal látták el és felszállították az emele*i nagyterembe. amelyet a Csongrádi bérel a zárgondnoktól. Délben félbeszakították az árverést és délután fél három órakor tovább folvtatták. Délután került sor a szállodai szobákban, a kávéházban visszamaradt kisebb szikekre, fogasokra, takarókra, tükrökre és más hasonló ingóságra. Az ingóságoknak az árverése a késő esti órákig tartott. Ezeket a tárgyakat is a Csongrádi Takarék vásárolta meg körülbelül 3000-3500 penqő értékben. Ezek után teljesen kiürült a hatan,as épület. Az ingatlanárverés értesülésünk szerint decemberben történik meg. Az árverés után a Delmaquarország munkatársa beszélt Rainer Ferenccel, a Szeged-Csongíádi takarékpénztár igazgatósági tagjával, aki a következőket mondotta: — A Csongrádi Takarékpénztár a Kassszálló és kávéház árverésre kerülő berendezését igyekszik megvásárolni azért, hogy az ne kerüljön idegen Kezekbe. Ez az igyekezetünk eddig egynéhány kevésbé értékes tárgytól eltekintve, sikerült is és a berendezést egy helyen gyüjtiűk össze. Arról még nem döntött az igazgatóság, hogy mit csinál a berendezésekkel, de valószínűnek látszik, hogy a Csongrádi újból mea fogja nyitni a Kass kávéházat és a szállodát mert Szeged élete és a nagyszámú alkalmazott szociá'is érdeke megkíván ía azt, hogy ez a nagymultu kávéház és szálloda üzemben maradjon. Panaszok a kisvárat tarifapolitikája és a gyümölcspiac miatt a pénzügyi bizottság ctiitörtöki iilétén A gözfGrdő magas árai, a Mars-tér és az exporipfac — Elfogadták a városi üzemek költségvetését (A Délmagyarország mnukatársától.) A törvényhatóság pénzügyi bizottsága csütörtökön tárgyalta le a városi üzemek köhbégvetósét Az ülést dr. Somogyi Szilveszter polgármester nyitotta meg. Az egyes üzemek költségvetését Scultéty Sándor főszámvevő ismertette. A gőzfürdő költségvetésének előterjesztése után a bizottság több tagja kifogásolta, hogy a fürdőben tulmagasak a kiszolgálások árai. A polgármester bejelentette, hogy a pénzügyminiszter nem minősítette gyógyfürdővé a városi fürdőt, pedig ha gyógyfürdővé minősítenék, kevesebb adót kellene fizetni. Most, hogy megnyílt az iszapfürdő-osztály. újból megkísérlik, mert most már az intézménynek határozottan gyógytürdő-jellege van. Dr. Kertész Béla az iránt érdeklődött, hogy mikor szerelik fel a fürdő szénsavas osztályát. Dr. vitéz Shvoy Kálmán altábornagy és többen már beadványt is intéztek az ügvben a város hatóságához. A főszámvevő bejelentette, hogy a kérdést az üzemigazgatóság legközelebbi ülésen előterjeszti. A kisvasút költségvetéséhez dr. Dobay Gyula szólalt fel. Kijelentette, hogy a kisvasutat, de AlsóKalopntdonságok óriási választékban és eredeti modellek P. REICH ERZSI tégRéli — Alakitások modell után készülnek is tönkretette Budolf-térről tanya gyümölcstermését város azzal, hogy a Mars-térre helyezte at a gyümölcspiacot hely telen a kisvasút tarifapolitikája is. Olyan ma aasak a viteldijak, hogy a gazdák nem utazhatnak a kisvasuton. Á gyümölcsexport szempontjából rossz a kisvasút menetrendje és adminisztrációja is. A hajnali vonaUa: beérkező gyümölcsöt csak reggel adja ki a vasút, mert korábban nincs szolgálat pedig a gyümölcspiac reggel 3-tól 5-ig tart. Azt kívánta, hogy a város jelöljön ki a kisvasút átrakó állomása közelében egy gyümölcspiacot. így a tanyáról beszállított gyümölcsöt azonnal átszállíthatják minden költség nélkül a nagyvasutra A kisvasút drága tarifája miatt a borok kilencven százalékát kocsikon szállítják be a városba. Dr. Biedl Samu igazat ad abban Dobaynak, hogy n Mars-tér a gyümölcspiac hzlála. — Minek helyeztétek oda! — szólt közbe a polgármester. — Majd ha kikövezik, ha nem lesz portenger. akkor nagyszerű lesz ez a megoldás — mondta Wimmér Fülöp. Dr. Biedl megállapítja ezután, nogy a Marstér csak akkor lesz megfelelő gyürní'csexportpiac számára, ha kikövezik a teret és ha odavezetik a kisvasutat. Nagy baj az is, hogy nincs csomagolóhelyiség. Ezek az á.' apotok az Alsótanyán termelt gyümölcs exportképességét erősen csökkentik. — Az a baj — szólt a polgármester —, hogy az alsótanyai gazda az exportgyümölcsön kiröí mást is ho? be a városba, sonkacsülköt, tojást, csirkét.. Ezt pedig a gyümölcsexport-piacon nem adhatná el. En megmondtam, hogy ne vigvék át a Mars-térre a piacot, de a közgyűlés leszavazott Tizennyolc év alatt nagvon kevésszer szavaztak le, ez a leszavazás nagvon fájt mert előre tudtam, hogy az én álláspontomat igazolják a következmények. UímII i ¡Tablettái — Ez a polgármester nr bosszúja a leszavazásért — kérdi Biedl —, hogy most nem akarja megcsinálni az export piacoty A gyümölcstermelőkön segíteni kell. Meg kell csinálni az exportpiacot. Körmendy Mátyás kijelenti, Hogy először exportképes gyümölcsöt kell termelni, azután lehet piacokról gondoskodni A bai az, hogy a kisvasút végállomását nem a Mars-térre helyezték át. Berzenczey Domokos műszaki főtanácsos szerint a kisvasút tökéletesen alkalmazkodik a viszonyokhoz. A legnagyobb bai az, hogy a szegedi tanyákon nem termelnek kellő menynyiségü egységes, exportra alkalmas gyümölcsöt. A kisvasút tarifája nem magas, nincs az országban olcsóbb gazdasági vasút s szegedinél. A hosszura nyúlt vita eredményeiképen a polgármester bejelentette, hogy er ntiezésbe lép a pénzügyi hatósággal és a» államvasút üzletvezetőségevei, hogy kaphatna-e a kisvasút a gyümölcscsomagolásra alkalmas raktárhelyiseget az átrakóállomás közelében. A pénzügyi bizottság ezenkívül felhívja a Városi hatóság figyelmét a piackérdés sürgős és egyetemes rendezésének, valamint a kisvasúti tarifa revíziójának szükségességére. A bizottság a kisvasút költségvetését ezután elfogadta. A fehértói halgazdaság költségvetésének tárgyalásánál dT. Biedl Samu kérdést intézett a polgármesterhez, hogy biztositották-e a ha'asmedencék vízellátásanak állandóságát A polgármester kijelentette, hogy amit a vízellátás biztosítása érdekében emberileg meg lehetett tenni, azt megtették. A medencéket a Tiszán kivül öt ártézi ku1 táplálja, de a tervek szerint még hét uj ártézi kutat készítenek. Szóba került az is. hogy az idei haltermés nagyszerűen sikerült. A pontyívadékok két kilót gyarapodtak a nyáron a tápdus vzben, ami példátlanul ió eredménv. A többi üzemek és az alapok köKségvetését hozzászólás nélkül fogadta el a bizottság. -MOZI Ma játszik A Royal Apolló újdonsága: belvárosi Ha a fér! csapodár (Falusi ártatlanság) Vigjáték Lac's Enstlse'i és Ralnfi a Ro!i»rtr Kerékpárosok! A 2 vagon alkalmi visszavett kerékpárokból most kerülnek eladásra 100 drb. I. rendű, naarvhordképességtt országúti, ballonos, n5i és versenygépek. Saját érdekében ne késlekedjen a beszerzéssel, mert ilyen akció méar nem volt soha és nem lesz Sz*i*!ft Sándor ítépfeeres^edöné! -<ieoe<J, Kw HCC«(KI«Í> n oaiota Szereléked! még az itt leisoroltak kaphatóit: Ktllsíl gnml kev. has». P 2.40 Beln6 gumi „ ,, . «.9U LA. no Knprngés nyereg , Pék Abronoa Áttétel kerék 2.40 4.80 1.50 1.80 1.80 —oroedó kontraféke« agy 10.8Ű ker. hass. H Pedálok Kormány Csomagtartó „ Korraányosengfl Karbidlámpa Szerszámtáska . KerékoeengA , Szabsdonfntó kerék 1.sr 2.Vi 1.2<> —90 4.86 1.90 1.90 2.20