Délmagyarország, 1933. augusztus (9. évfolyam, 171-197. szám)

1933-08-12 / 181. szám

T933 aueusztus 12: D P í M A 'G y A R O R 5 Z A G 5 II jugoszláv rendőrség ellen elkövetett pokolgépes merény­let ügyében letartóztattak egy magyar állampolgárt Budapest, augusztus 11. A jugoszláv határ­széli rendőrség ellen elkövetett pokolgépes me­rénylet ügyében a magyar hatóságok által meg­indított széleskörű nyomozás eredményeként elfogták Premecz Endre magyar állampolgárt. Premecz Endrét a kaposvári ügyészség hall­gatta ki. Miután Premecz magyar állampol­gársága kétségkívül megállapítást nyert, a vád­lottnak a magyar-jugoszláv kiadatási egyez­mény értelmében való kiadatása nem jöhet szóba. Az ugyanebben az ügyben gyanúsított Kral£ Mihály" nyomozása erélyesen folyik, a rendőrség rádió ujtán körözteti. Premecz Endre ellen az elkövetett cselekmények ügyében a bűnvádi eljárás az illetékes magyar bíróság elótt megindult. Francia szerelmi dráma négy halottal Páris. augusztus 11. Andre Luis Guibalt, aki párisi lakásán meggyilkolta feleségét és kisfiát, majd barátnője kíséretében gépkocsin eltűnt, tegnap este Moulins városka egyik szál­lodájában átlőtt fejjel megtalálták. Guibal mi­előtt az öngyilkosságot elkövette volna, megölte kedvesét is. Halálos családi dráma Havassy céqvezető agyonlőtte feleségét és öngyilkosságot követett el Budapest, augusztus 11 Pénteken délben a jHegyalia-ut 18. szám alatt levő villában ször­nyű családi dráma játszódott le. Idősebb Ha­vassy Dezső, a Hitelbank nyugalmazott cégve­zetője véresen, átlőtt fejjel holtan feküdt a villa földszinti lakásának fürdőszobájában, a hálószobában pedig hatalmas vértócsában, agyancsak holtan találták Havassy feleségét, akinek fejébe őt revolvergolyó fúródott. A rendőrorvos megállapította, hogy a csalá­di dráma már órákkal a felfedezés előtt ját­Szódhatott le, talán az éjszakai órákban. Való­színű, hogy igy is történt, mert, mint kiderült, ft szomszédok közül többen hallottak revolver­lövéseket az éjszaka, de csodálatosképen sem a személyzet, sem pedie Havassyék kertészfia nem hallott semmit. A fiu ma kora reggel ment fel hazulról, nem akarta szüleit felkelteni és ezért nem is köszönt el tőlük, igy történt, hogy nem vették észre az öngyilkosságot. A rendőri bizottság búcsúlevelet is talált Ha­vassy zsebében, amelyben rokonaitól búcsúzott el a nyugalmazott cégvezető és azt kérte, hogy ne haragudjanak rájuk, de nem birták tovább idegekkel. Anyagi helyzetük leromlott s ide­geik felmondták a szolgálatot. KASS-KONYHA DELI u I Mal Pengő házhoz szállítva menü: LEVES: Eperlevél, Zöldségleves. FŐZELÉK: Zöldbab főzelék, Kalarábé. SOLTEK: Vagdalt libamell. Fényezett borjuszegy, Kolozsvári ra­kott káp. Szegedi bogrács gulyás, Sertéskaraj, Borjupörkölt galuska. TÉSZTA: Szilvásgombóc Ffryelle mlnd»nt<ao s h»l»en meglelcnfl h'rde«és«nkp' BEFŐZÉSHEZ ÜVEG: 5 db. 4 dl. befőttes fehér 95 4 db. fél 1. befőttes fehér % B db. 0.65 1. befőttes fehér 96 6 db. 2 dl. lekváros fehér % 5 db. 3 dl. lekváros, fehér 95 4 db. fél 1. lekváros fehér 96 3 db. 0.75 1. lekváros, fehér 96 6 Iv pergament papír . . . —.24 2 db. 1 I. lekváros, fehér 96 6 db. 3 dl. babo9, fehér 96 5 db. fél 1. babos, fehér 95 4 db. 0.75 1. babos, fehér 96 3 db. 1 1. babos, fehér 9e 2 db. 1 és fél 1. babos, fehér 96 1 db. 2 1. babos, fehér 58 5 db. 1.5 1. babos, félfehér 85 1 gombolyag "páraa . . .09 5 db. 0.75 1. babos félfehér »8 3 db. 1 1. babos félfehér 84 2 db. 1.5 1. babos, félfehér 68 2 db. 2 1. babos, félfehér 90 Uborkás üveg literje fehér 24 Uborkás üveg l.-je félfehér 18 Uborkás üveg l.-je sötétzöld 18 Il9ca Lajos körű? 38. szám. Telefon: 17-82. 36 FOKOS KANIKULA Rekordvizfogyaszfás: 9633 köbméter (A Délmagyarország munkatársától.) Pénte­ken már a kora reggeli órákban szahaiai for­róság ömlött végig Szeged uccáin. Hét óra táj­ban már 24—25 fok Celsius felé járt a hőmér­séklet, aminek talán főként az volt az oka, hogy éjjel alig néhány fokkal sülyedt csupán a hi­ganyoszlop. Déltájban azután olyan meleg szakadt a városra, hogy megolvadt az aszfalt; az emberek kiszikkadt torokkal, bódultan ődöngtek hazafelé műhelyből, hivatalból a felhőtlen kék ég alatt. A szegedi meteorológiai intézet a meleg maximumát 36 fokban jelölte meg. Ez a mérés természetesen árnyékban tör­tént. A városháza előtti barométer hőmérője 40 fokon (elül mutatta a meleget. A hivatalokban csupa ingujjas tisztviselő ült, a városházi tiszt­viselők is nekivetkőztek, holott Somogyi pol­gármester nem barátja ennek a nem konzerva­tív öltözködésnek. A Széchenyi-tér néptelen volt, a déli órák­ban valósággal kihaltnak látszott, de nem vol> forgalom a város más részében sem. Érdeklődtünk a városi vizmütelepnél, ahol megtudtuk, hogy a város lakossága a pénteki napon percenkint 7200 liter vizet fogyasztott, elfogyott összesen 9633 köbméter viz, ami ">­kordteljesitménynek számit. Érdekes, hogy a meleggel kapcsolatban a mentőknek nem akadt dolguk, még egy rosz­szullét sem fordult elő, természetesen olyan, amikor a mentőknek kellett segélyt nyujtaniok. Esők, viharok Angliában London, augusztus 11. Néhány napi forró­ság után Angliában az idő hirtelen hűvösre és szelesre fordult. Az egész ország területéről nagy esőzéseket és viharokat jelentenek. Kü­lönösen nagy viharok voltak Anglia északi ré­szében. Hirels. Beföttiét, lekvAriAt, ugorkAjAt, paprlkAjit, paradl­llllinill 11 togy* el A K K or lesz csomAt V IreMUBa tartó*. Évek óta kitűnően be­vált. gyttmólc» honzervAló por. Kapható a kéazitónél: GERGELY gyógyszerésznél, Kossutb Lajos sugó-rut és nagykörat sarok 44 Mély fájdalommal tudatom, hogy férjem Donka Sándor 61 éves korában rövid szenvedés után aua\ 10-én meghalt Temetése 12-én délután 4 órakor lesz a városi közkórházból a felső­városi Dugonics-temetőbe. n» Donka Sándornö. jrif f f *y Szombat. Róm Kalh. Klára ez. Prot Klára. A nap kel 4 óra 51 perckor, nyugszik 7 óra 17 perckor, Az idő A Szegedi Meteorologiai Obszervatórium je­lenti. Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 36.0 C, a legalacsonyabb 20.0 G. A barometer adata milliókra é tengerszintre redukálva reggel 764.4 mm, este 762.7 mm. A levegő páratartalma reggel 65 százalék, délben 44.0 százalék. A szél iránya délkeleti, erőssége 1. A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 óra­kor: Egyes helyeken, leginkább északon ziva­taros esők és a meleg némi csökkenése. — Filléres gyors Székesfehérvárra. Augusz­tus 15-én, kedden reggel — mint jelentettük — filléres gyors indul Szegedről Székesfehérvár­ra, abban az esetben, ha legalább 500 utas je­lentkezik. A filléres gyors kedden reggel 5 óra 29 perckor indul és Székesfehérvárra érkezik 10 óra 48 perckor. Visszaindul 22 óra 05 perc­kor, Szegedre érkezik reggel 3 óra 14 perckor. A menettérti jegy ára 6 pengő 20 fillér. — Augusztus 26-án nvilik meg a szegedi lakberendezési vásár. A szegedi kézmüiparos­ság az ipartestület székházában rendezi meg a lakberendezési vásárt. A vásáron felvonulnak a lakberendezési tárgyakat készítő kézmüipa­rosok. hogy bizonyságot tegyenek a magyar kézműves iparosok haladásáról, tehetségéről és művészi felkészültségéről. A vásár augusz­tus 26-tól szeptember 3-ig tart. A vidéki láto­gatók kedvezményes vasúti menetjeggyel lá­togathatják meg á vásárt. — Eftv tőzsdebizománvos levetette magát a harmadik emeletről. "Budapestről jelentik: Grossmann Adolf tőzsdebizományos pén­teken délelőtt az Andrássv-ut egyik házának harmadik emeletéről az udvarra vetette magát és azonnal meghalt. Az öngyilkosságnak anya­gi okai vannak. — Színészek Tápén. Egy alkalmi színtársulat Tápén a tisztviselőstrandon előadást Jqrt A ván­dortársulat Battonyáról, ahol szép sikerrel szere­pelt indult Tápéra és szombaton esíe tartja első előadását Vasárnap 11 órától kezdve szintén ját­q.Kapak­— Az Országzászlóra ujabb adományok ér* keztek, amelyek összege 223 pengő 74 fillér. Ez­zel az adománnyal együtt az Országzászlóra in­dított társadalmi gyűjtés eredménye augusztus 12-ig 3298 pengő és 74 fillér. Az akció vezető­sége kéri, hogy a még künnlevő gvüjtőiveket mielőbb a városi főpénztárba küldjék vissza az ivtartók. , — Távúszás Nagylaktól Szegedig. Makón ról jelenti a Délmagyarország tudósítója: Kiss András makói ácsmester, aki nemrégiben Makótól Szegedig úszott a Maró-, son, illetve a Tiszán, most Nagylaktól, a tria­noni határtól úszik le Szegedig. A több, mint; 60 kilométeres táv leuszását vasárnap hajtja végre Kiss András, aki reggel 8 órakor indul Nagylaknál, délben lesz Makón és délután 5—6 órakor ér Szegedre. Csónakmoforfavitási precisen, Jutányosán végex FRISCHMANN gépműhely. Kálvária ucca 2b. A tiszai forgalomban csSkkentették a vasúti tarifát Budapest augusztus 11. A kereskedelmi mi­niszter rendelkezésére az államvasutak a ti­szai, a szolnoki és szegedi átrakodó forgalom­ban a vasúti dijtételeknél mérséklési léptetett életbe. A MFTR a szegedi és szolnoki átrakodó állomásaira vasúton érkező és onnan vízen Brailába és Galacra továbbítandó küldemé­nyekre a díjtételeket szintén mérsékelték és az átrakási költségeket Szegeden hat fillérrel csökkentetfék. Evezősök! TRÉNINGRUHA minden színben kapható HABSELYEM BLÚZ' gyönyörű színekben LUSZTIG IMRE SZÉCHÉNYI TER 2. TISZA SZÁLLÓ MELLETT«

Next

/
Thumbnails
Contents