Délmagyarország, 1933. augusztus (9. évfolyam, 171-197. szám)
1933-08-10 / 179. szám
o. DÊÎ:MAG7ARORSZÂG Ï933 mt gusztus TO. MAKOl HÍREK Pletyka. Krizsán Istvánné csanádalotai aszszony egy róla szóló pletyka ügyében felelősségre vonta Szikszai András csanádpalotai gazdát, aki az asszony szerint, a becsületét érintő szóbeszédet terjesztette volna. A felelősségrevonásból szóváltás, majd veszekedés támadt és ennek hevében Szikszai Andrást a saját tanyájában ligy megöklözte a becsületét védő Krizsánné, hogy n gazda orvosi látleletet vótetett fel sérüléseiről és súlyos testi sértés cimén feljelentést tett a csendőrségen. Megverték az örökség miatt. Varga Józsefné rsanádpalotai asszony két testvérével és sógornőjével a napokban Makón jártak és a közjegyzőnél hagyatéki tárgyaláson vettek részt. A tárgyalás után hazamenet a testvérek bosszankodva kritizálták Vargáné szereplését a tárgyaláson, összeszólalkoztak, majd ökölre mentek. A megvert asszony két testvére, Ecsedi György és Ecsedi Erzsébet ellen könnyű testi sértés miatt tett feljelentést. — Szegedi különlegességek árusítása a Templom-téren. Augusztus 11-én, pénteken 500 külföldi cserkész érkezik Szegedre. Az Idegenforgalmi Hivatal felkéri a szegedi különlegességek árusait, hogy a Templom-téren áruikkal jelenjenek meg, mivel a mult alkalommal is a külföldi cserkeszek nagyon keresték a szegedi különlegességeket. — Pr. Simon Ako* ny. táblabíró temetése• csütörtökön, 10-fn délután 5 órakor lesz a belvárosi temetőből. Külőnvillamosok a Dugonics-térről fél 5 órakor indulnak. — A taxisok leszállítják a viteldíjakat. A szegedi aulótaxisok szerdán bejelentették P á 1fy Józj-ef polgármesterhelyeitesnek, hogy a szabadtéri játékok és a Szegedi Hét ide jére" leszállítják az autóviteldijakat. A bejelentéssel egyidejűleg azt kérték, hogy a szabadtéri játékok és a Szegedi Hét idejére engedélyezzen a város hidvnmmentességet. mert ezáltal az Újszegedre irányuló idegenforgalmat is előmozdítanák. A taxisok kérelmét a polgármesterhelyettes véleményezés végett a javadalmi hivatalhoz tette át. — Sótclepeket fedeztek fel Szolnok körnvékén. Szolnokról jelentik: Az Alföldkutató Bizottság a minap terjesztette be jelentését a Szolnok vidékén végzett talajkutató vizsgálatairól. A jelentés többek között azt közli, hogy a bizottság szolnoki és szolnokkörnyéki mély altalajában olyan nagykiterjedésű konyhasóréteget fedezett fel, amely megfelelő ipari kitermelés mellett egész belső fogyasztásra szánt szükségletünket fedezni fogja. A végzett fúrások alkalmával kálisót, bróm- és jódvegyületeket is találtak. A kálisónak a műtrágyagyártásnál van nélkülözhetetlen szerepe, míg a bróm és jódvegyületeket gyógyszerek előállításánál használják fel. Minthogy ezideig ezeket az anyagokat elsősorban külföldről szereztük be, ezeknek a sótelepeknek eredményes kihasználása kedvező hatást fog gyakorolni abban az irányban, hogy behozatalunkat a vegyi anyagok területén csökkenthessük. — Levetette magát a debreceni püspöki palota harmadik emeletéről. Debrecenből jelentik: Varga Gyula 20 éves munkanélküli napszámos felment a püspöki palota harmadik emeletére és onnan öngyilkossági szándékból levetette magát. A mentők súlyos állapotban szállították a klinikára. Tettét szívbaja és munkanélkülisége miatt követte el. — Letartóztattak egy gvermekrontó embert. Néhány nappal ezelőtt bizalmas feljelentés érkezett a szegedi rendőrségre Tá pai József 27 éves. öthalom-ucca 27 szám alatt lakó juhvágó ellen. A feljelentés szerint a juhvágó fiatal gyerekekkel tart fenn barátságot, ezeket pénzzel látja el. A felielenlés alapján az erkölcsvédelmi csoport detektivei megfigvelték Tápait és megállapították, hogv a feljelentés igaz. Tápai két kisfiúval tartott barátságot és a gyermkeket megrontotta. A juhvágó időnkint pénzt adott a gvermekeknek, néhány fillért, amiből azok cukrot, csokoládét, fagvlaltot vettek. Tápai Józsefet a detektívek előállították a központi ügveletre, ahol kihallgatták. Tápai tagadta a vádat, azonban a rendőrségnek bizonvitékai vannak errevonatkozólag.^ többek között a gvermekek terhelő vallomásai. Tápai Józsefet kihallgatása után letartóztatták. Gyerekek Két tízéves sövényházi béresgyerek bicskás és vasvillás, életveszélyes sérülésekkel végződő párbajáról adott hirt a minap a Délmagyarország. A sövényházi esethez hasonló történi nemrégiben az egyik Szegedhez közel eső községben, amely egyebek között arról is nevezetes, hogy a községi iskola mellett felekezeti iskolája is van, hová a községi iskola tanulói egyházi énekoktatásra át szoktak járni. Egyik énekóra előtt a két iskola tanulót összeverekedtek. A tumultusnak a községi iskola egyik növendékének jajgatása vetett véget, aki hátában két mély szúrt sebbel zuhant az udvar kövezetére. A csendőrök előállították a tettest a másik iskola egyik 12 éves növendékének személyében. A motozás során a csendőrök szinte egy egész arzenálra való ütő-, vágó- és szuróeszközt szedtek el az iskola tanulóitól. Volt ott ólmos bot, szöges drót, régi rozsdás konyhakés stb. Aki bicskára, késre nem tudott szert tenni, fából faragott magának. Az ilyen eseteket már nem lehet a homoki siller, vag^ a dugott báli hangulat rovására írni. Nem a „magyar virtus", hanem a hiányos nevelés az oka az ilven elszomorító eseteknek. A. I. — Megjavítják a Makkos-erdői védőtöltést. A Makkos-erdői védőtöltés sok helyen megrongálódott. mert a háború óta nem javították. Helyenkint a téglák elváltak egymástól és ismeretlen tettesek folytonosan lopkodják a téglákat. A mérnökség most előterjesztést tett a polgármesternek, hogy sürgősen javíttassa ki a védőtöltést, mert a javítás munkája jelenleg még kis költséggel végrehajtható. A polgármester elrendelte a töltés kijavítását. — Itt emiitjük meg, hogy a Gedó-rokkanttelepiek panaszt tettek a városnál, hogy a kirándulók, akik vasárnaponkint a Makkos-erdei töltés környékére szoktak kijárni, — megbotránkoztató módon viselkednek. A város a panaszt áttette az államrendőrséghez. — Molnár Ferenc: A zenélő angyal — Délmagvarország kölcsönkönyvtár. Szegeden ~ Szegeden Szegeden a kereskedők és iparosok megbízhatók és versenyképesek. FERFIINGEK készen és mérték szerinti legjobb minőségben, nagy választékban LAMPEL és HEGYInél KETTING LAJOS dh Ilutó- és motorkerékpárral kiváló amerikai minőség, lényeiden leszállított írh«n RUH VILMOS cégnél, Mlkeeáth K. n. S Jégszekrény legolcsóbb, legjobb Fürdőkád . Feketénél, Vízvezeték Koasnth T.ajos sngánit 18. Szegeden minden olcsóbb! Buret öltöny . . . 8"— Selyemvászon öltöny. 16'— Kamgarn öltöny . . 25 — Női doubl kabátok . 16Blau Ignátz KelPmen THX» 5. Kirakatainkat feltétlenQI megnézz* !II Fűzök, ernyők, nőidivat cikkek legjobb, legolosóbb beszerzést forrása Kdldor J. éa Tsa oég, Szeged. KArász a. 6. Legjobb ipari K^CPKPT és háztartási ^ *-/ * Barna Endre vasszerkezeti üzeme készíti, Cxny Mlh/Uy non» 1. Mindenütt kapható. Kárpitosmunkát Rftloaey n. a — Velnr és bőrgarnitúrák, fotelAgyak késsen éa rendelésre. Nyáron olcsón szerezheti be és lavittathatja szőrméit Rosmannál, Kárász u. 8. Rubin fotelágy, rekamler és mindennemű kArplIosmun ka elstírendU kivitelben, olcsó Aron kapható Rubin Imre MrpltosnH, Kossuth Laton sngUrat 8. sz*m. Telefon 24—65 Strandon, csónakházban pihenve la a leggazdaságosabb szórakozás a A legjobb hozzávalókat legnagyobb választókban kapja Fischer K^zlmunkohAzbon Kölosey noca 10. Argentor - Würtembergi és egyéb elsőrendű ezüstözött dísztárgyainkat beszerzési Áron alól Arnsitjnk. Kérjük kirakati Araink megtekintését. HeiCh Mór és FI* RT. Kelemen oooa 11. TELEFUNKEN ** DIADAL il „RECORD" és az Ssszes Telefunken gyártmányok lök RAILL*#K AIKA»I rádió és villamossági vállalatnál, Szeged, Uclliscn HIDCII Kárász ucca 7. Telefon 18—71. Nyári divatielymek, színes vásznak uri és női szövetek legnagyobb választékban, fővárosi árakon Holtier S, és Fial cégnél DtvaícIlcKclcben a leg olca óbb bcaxe rxéal forrós Divatáruház a Kék Csillaghoz Nagy választék bel- és külföldi női és férfi kabátkelmékben és kosztümszövetekben. Ángol férfiszövetek állandó nagy raktára. Selymek, szőnyegek és mindennemű divatcikkek a leg Jutányosabb sscabolt árakon. W Tekintse meg kirakatainkat. JM Redőnyös tolltartó m-aktikns, olcsó, tetszetős. OyArtja és Árusítja Wlrlh &.» Rengey, Bzéchenyl tér 5; Akkumulátorok t»; legolcsóbban és legjobban csak ZODlzltndl. Feketesas noca 14. (Osekonios nooa sarok.) 18 havi részletre kaphat •% Rádiót .2. Gramofont g> Kerékpárt J írógépet Kelemen MArtonnAl Kelemen noca 11. Főposta mellett Használt tankönyveket vesz KovAct Henrik papírkereskedő Kölosey noca 4. szAm. Tisztviselők Nyugdilasok előleg nélkül vásárolhatnak részletre ABC ntalvánnyal TÓTH ArAsnAl, Kölcsey ncca' Magas árat fizetek elavult villanyocilláviaiárt h» nAlam oseréll be njjt. CSIItarjaién, no>ncrJó»rl vülanyszerelö mester, Tisza T.ajon kflrut 89. Jégszekrények ¿k£C olcsóbbak mAr 55 pengőtől Cébntí, Attila n. 5. Javlidaí. alaklldsl cdllalok. Ruhát készít, javít, alakit jntinyos Árért PISKOLTI nrlazabA Oroszlán n. 6. (ndvarban) Kárpitos é8 tapétázó Szabó munkáit kárpitosnál végeztesse! Kelemen nooa 2. szám A Kass terraszán minden este Jazz és tánc!