Délmagyarország, 1933. augusztus (9. évfolyam, 171-197. szám)
1933-08-06 / 176. szám
1933 augusztus 6. 01 \ MAGyARORSZÁfi 5: Azok a bizonyos régi szép idők Irta TONELLI SÁNDOR. Manapság, hog} benne vagyunk a gazdasági depresszióban, nagyon gyakran lehet hallani oly an megjegyzéseket, jobban mondva kifakadásokat, hogy mennyivel jobb volt a régi világban, mikor nem kellett ennyi bajjal es nehézséggel küzködni az embereknek. Rokonok ezek a panaszok az öreg emberek sóhajtásaival, akik szintén szeretik visszasírni ifjúságuk éveit, mikor állítólag minden jobb volt, szebben sütött a nap, könnyebb volt a munka és édesebb volt a szerelém. yes szeAz utóbbit elhiszem, de csak az egyes mélyekre vonatkoztatva. Szubjektív érzése és fájdalma ugyanis minden öreg embernek, hogy eljárt fölötte az idő. Igaz, hogy ezt kifelé a legkevesebb ember szokta beismerni. Objektív szemmel nézve azonban a dolgokat, nem vagyok hajlandó elhinni, hogy regente jobbak lettek volna az állapotok, kellemesebb lett volna az élet és kevesebb lett volna a küzködés. Még akkor se hiszem el, ha figyelembe veszem a mai depressziós és válságos világnak minden nyomorúságát. És nem hiszem, hogy bárki is hajlandó volna a mai életét a múlttal elcserélni, ha tisztában volna vele, hogy miről mond le és mit kapna érte cserébe. Régente is voltak gazdag és nagyjövedelmű emberek és régente is voltak koldusok. Régente is voltak boldog és megelégedett emberek és régente is voltak boldogtalanok. A cserének tehát csak akkor volna értelme, ha a mai koldus a régi gazdagságban és a mai boldogtalan a régi boldogságba tudná visszavarázsolni magát. A csere értéke még igy is kétséges, de lehet róla beszélni. Azonos állapotok és helyzetek összehasonlítása esetén azonban én mégis csak a mai nyomorúságos helyzet mellett döntenék. És ezt ajánlom azoknak a tisztelt elégedetlenkedő polgártársaimnak is, akik talán némi idegenkedéssel olvassák ezeket a sorokat. Az emberi élet aránylag rövid és mert rövid, én is nagyon hosszú időre nem tudok visszatekinteni. Emlékszem azonban még a villany és telefonnélküli világra és láttam még az utolsó vasúti kocsikat, amelyeknek szakaszai oldalról nyiltak és nem ismerték a fűtést, hanem az utasok zord télben melegítő flaskákat és téglákat raktak a lábqk alá. Elhiszem, hogy aki megszokta a második osztályt és ma a harmadik osztály költségét is nehezen tudja előteremteni, nem nagyon örül ennek a változásnak. Nem hiszem azonban, hogy akárki is hajlandó volna a mai harmadik osztály helyett az ötven esztendő előtti első osztályon való utazás kellemetlenségeit vállalni. Pedig ez csak arasznyi rövid idő, ötven esztendő. Másik arasszal tovább a múltban már jóformán el se lehet képzelni a mai ember elhelyezkedését. Egyáltalan nem túlzás, ha azt mondom, ha az a polgári középsztálybeli ember, aki ma nincs megelégedve az állapotokkal, borzalommal riadna vissza, ha ugyanugy kellene neki élni, ahogy a királyok éltek néhány száz esztendő előtt. Mátyás király dikisebbiti, ismerte és a sonkacsülköt bizony csak késsel kezelte és udvari uiszebédein főembereinek keze zsirtól csillogott. A zsebkendő használata a nagyon előkelő körökben a XVI. századtól kezdve kezdett elterjedni és az orrkifuvás műveletéhez odáig még a királyok is leginkább a hüvelyk és mutató ujjukat használták. A napkirály, XIV. Lajos, reggelenkint ugy kelt föl, hogy udvari méltóságok rang szerint kézről-kézre adogatták a felveendő ruhadarabokat, — a legmagasabb rangú volt a sorban az utolsó, — a törülközőt és a kölni vizes csészét, amellyel a király lemosta az arcát. A szappant a középkor nem ismerte és a fürdési alkalmatosságok, különösen télen, a minimumra szorítkoztak. Vannak ugyan kultúrtörténeti képeink, amelyek a középkor végén és az újkor elején feredoket ábrázolnak. Ezek a feredők azonban egészségügyi intézmények voltak és nem a tisztálkodást szolgálták. A reánk maradt ábrázolások szerint huszonöt-harminc ember van egy kis szobánál nem nagyobb medencébe bepreselve, kiütésekkel, kelésekkel és mindazon betegségekkel, melyek ellen a feredő „javallva volt." Minden respektus mellett, amivel a történelcsőségét bizonyára egy cseppet sem de tudni nem árt, hogy a villát még nem sonkacsülköt bizony mi mult iránt viseltetünk, annak a gyanúnknak kell kifejezést adnunk, hogy dicső eleink, értve ezalatt a többi nemzetek múltját is, igen kellemetlenül — illatozhattak. És' akinek a mai nagyvárosokbar az autók benzines illata facsarja az orrát, jusson eszébe az a francia király, akiről feljegyezték a krónikások, hogy az uccai bűztől elájult, mikor reggelve kelve rtvc Télen az ablakot soha ki nem nyitották é* ha sötét volt, gyantás fenyőgallyakkal világítottak. Az északi országok tavaszi ünnepeinek az volt a mély jelentőségük, hogv az emberek megünnepelték, hogy kiszabadultak a téli rabság állapotából. Azt mondhatná valaki, hogy mindez csak az élet kényelmi oldalára vonatkozott és ebben az állapotban is boldogok lehettek azok. akik J obbat nem ismertek Nyugodtabb volt ellenien az élet, mindenkinek megvolt a becsületes megélhetése és az állandó izgalom nem őrölte fel az idegeket. Hát ami azt illeti, ez is másként volt kicsit, mert mananság mehet ugyan rosszul egv embernek a boltja, mehet rosszul nagyon sok embernek a boltja, lehet olyan alacsony ára a gabonának, hogy nem találja meg mellette a számítását, de olyan szörnyű katasztrófák, aminők még két-háromszáz esztendő előtt is megtizedelték az európai orszájokat is, nem ismétlődhetnek. A modern közekedési eszközök kifejlődése előtt a rossz termés valamely országban egyúttal éhínséget is 'elentett. Ma a civilizált országokban, még a egrosszabb kereseti viszonyok mellett is, az olyan éhinség, amilyenek a középkorban mindennaposak voltak, ismeret le. i fogalom. Egyetlen kivétel Oroszország, ahol „szociális termeléstől fakad a jólét." Szörnyű még olvasni is a középkori krónikások történeteit ezekről a rendszeresen ismétlődő éhínségekről, amelyeken nem lehetett segíteni, mert hiányzott a Duplacrős zöld ngorhás Üvegei nagyon olcsón árusít EDËNycsarMOK Tissa Calos lcörut 38. tömeges szállítás lehetősége. És talán még az éhínségnél is borzasztóbbak voltak a ragályok, a fekete halál éj társai, amelyek nemcsak megtizedelték a lakosságot, hanem negyedét, harmadát is kipusztították. Ré£ fente a háború abból állott, hogv tavaszszal felkeredtek az ellenségek, egy darabig keresték egymást, azután nyáron valamelyik szép mezőn megütköztek és aki legyőzte a másikat, egyúttal megnyerte a háborút is. Minden háború ellenben a ragályos betegségek tömegét hozta magával. Vérhasban, tífuszban, kolerában és pestisben a tízszerese, húszszorosa elpusztult annak, mint ahányan a csatában elestek. Utána a járvány pusztított mindaddig, mig a téli hideg átmenetileg véget nem vetett neki. Ma — senki se vegye gúnynak, ha ezt mondom, — a világháború egészségügyi szolgálata oly nagyszerűen volt megszervezve, hogv egyetlen valamirevaló járványocska se tudott kitörni. Még a háborús féregirtás is, amelyen személyesen is keresztülmentünk egynéhányszor, nagyszerűen funkcionált. Régente?... régente a trubadu.^k, akik megénekelték ideáljuk aranyhaját, vagy göndörfekete fürtjeit, alkalmasint eredményesen bogarászhattak volna egymás fején. Mert a poézissal szemben ez a drasztikus igazság. A régi állapotok visszasóhajtozásával szemben ezek a megfontolandó tények. És bár nyugodt vagyok benne, hogy a multaknak ilyen elégedetlenkedő visszasóhajtozása nem veszedelmes, mert ami egyszer elmúlt, azt többé visszahozni nem lehet, mégis elmondom mndezeket azok számára, akik nekikeseredésükben a régi szép időket szeretnék a jelen-be átvarázsolni. Szegedi Szabadtéri Játékok Iroda: Széchenyi Té r 2/a. — Telelőn 30 00. •ug. 26, szombat AZ EMBER TRAGÉDIÁJA A Dóm-téren. Főszereplők: TŐKÉS ANNA, GÁL GYULA, LEHOTAY ÁRPÁD, TÁRAY FERENC, JUSTH GYULA, KÖNYVES TÓTH ERZSI, stb. Tb. főrendező: FIRMIN GEMIER. Rendező: Hont Ferenc. Díszlettervező: Buday György. 450 szereplő és a Szentpál-tánccsoport részvételével. 70 tagu zenekar, 100 tagu énekkar. 8 szinpad, vetített díszletek. Különleges fény- és hanghatások a Fogadalmi-templom világhirü orgonájának és harangjának fölhasználásával. 4000 személyes nézőtér. Kug. 27, vasárnap AZ EMBER TRAGÉDIÁJA Aug. 28, hétfő LISZT: Szent Erzsébet Legendája A Dóm-téren. Közreműködnek: BÁTHY ANNA, ELEK SZID1. MALECZKY OSZKÁR, BŐHM ENDRE, TÓTH LAJOS, a szegedi 9. honvédgyalogezred kibővített szimfonikus zenekara, a Szegedi Dalárda és Oratórium Egyesület s a Szegedi Polgári Dalárda. Vezényel Antos Kálmán. •ug. 29, mí AZ EMBER TRAGÉDIÁJA Dug. 30, szerda SZABADTÉRI MONSTRE HANGVERSENY A Dóm-téren. DOHNÁNYI és KODÁLY vezényletével. Műsor: Dohnányi: Rurália Hungarica, Weiner: Magyar szvit, Kodály: Psalmus Hungaricus. Liszt: Les Preludes. A budapesti filharmonikus zenekar, a Szegedi Dalárda és Oratórium Egyesület s a Szegedi Polgári Dalárda részvételével. Helyárak 60 fillértől 5 pengőig.
