Délmagyarország, 1933. augusztus (9. évfolyam, 171-197. szám)
1933-08-24 / 191. szám
DEfcM AG7ARORSZSQ HORVÁTH (EMKE) KÁVÉHÁZBAN szombattól minden este a külföldről hazaérkezett BHBÁR KATÓ éneke« primásnö szalon ÉS jazz nfii zenekara játszik. Horogkeresztekkel mázolták tele az elmúlt éjjel Makó uccáit és középületeit (A Délmagyarország makói tudósítójától.) ¿zent István napjára megjelentek a makói uccákon az első horogkeresztek. A házak falait eléktelenítő szénnel rajzolt horogkeresztek alá gyerekes, gyakorlatlan kezek írásával különböző jelmondatok és a horogkeresztes fővezért, Meskó Zoltánt éljenző felírások is kerültek. A háztulajdonosok jórészt lekapartatták és lemosták ezeket a firkákat, ma reggelre azonban újra tele lett a város az uj forradalmi jelvénnyel. Ezúttal már „gondosabb" kivitelben, olajfestékkel, minita alapján készült, fekete horogkeresztekkel mázolták tele a főtéri s a környékbeli házak falait, de úgyszólván az egész városban, minden uccasarokra jutott belőlük. A bankok, középületek falairól még csak véletlenül sem feledkeztek meg, az éjszakai mázolok". Az állami gimnázium epületenek újrafestését éppen tegnap fejeztette be az államépitészeti hivatal s a tiszta, friss festésű falon is megjelent ma reggelre a horogkereszt. | A horogkeresztes párt makói szervezkedésének megindulását a helyi hatóságok nemcsak az uccai falmázolásokról vehették tudomásul, de arról is, hogy különböző plakátokat is mutattak be az alispáni hivatalban, az uccai terjesztés, illetve kiragasztás engedélyezését kérve. Ezek a plakátok olyan szövegüek, amelyek ha az izgatás kritériumát talán nem is merítik ki egészen, de annak nem kívánatos határán járnak s — információnk szerint — nem is kapták meg a terjesztési engedélyt. A makói horogkeresztes megmozdulás, ismert jelszavai folytán, különös figyelmet és aggodalmat kelt a közrend és a köznyugalom hivaitott őreiben, mert az idei hagymaértékesités súlyos válsága és csődje úgyis valósággal forrongásban tartja a hagymatermelök tömegeit. Ezeknek a nincstelen kisembereknek elkeseredett tömegei között a meggondolatlan és felelőtlen izgatás komoly és súlyos veszedelmet jelentene. A Dóm-tér telkésszüllen várfa már asz ünnepi játéteoTkai 4z egész országban óriásira fokozódott az érdeklődés — Budapesten elKapKodtálc a filléres gyors jegyeit (A Délmagyarország munkatársától.) Szerdán, a kora reggeli óráktól kezdve késő éjszakáig alig 2 órás szünettel folyt a fokozott inunka a Dóm-téren a szombaton kezdődő szabadtéri előadásokra. Ma már minden együtt van, építkezés, technikai felszerelés, világítási berendezés, művészi és műszaki személyzet A kirendelt katonai csapatok pompás felkészültséggel, pontos és körültekintő munkával, preciz tervek alapján teljesen elkészítették a nyolc részből álló színpadot, a különböző emelvényeket és a színpadi tornyokat ahol Az ember tragédiája menyországi jelenetei játszódnak le. Pontos munkával elkészült a hatalmas nézőtér! tribün is ugy, hogy a Dóm-tér felkészülten, pontos tervek alapján várja a szabadtéri előadásokra érkező ezreket Az érdeklődés szerdán tovább fokozódott ugy, hogy rövidesen be kell szüntetni a vasárnapi második előadás jegyeinek árositását is. A szombati bemutató előadásra — mint ismeretes —, egyetlen ülőhely sem kapható, sőt a rendezőség már a távoli "vidékekről érkező jelentkezéseket sem tudja kielégíteni. A jánlatos a budapesti filharmonikusok 30-i, szerdai hangversenyére is mielőbb jegyekről gondoskodni, mert a nagyszabású és különlef ;es művészi értékű esemeny iránt minden oldalról egyre fokozódó érdeklődés nyilvánult meg. Különleges művészi eseményt jelent az, hogy a budapesti fiiharmonikus zenekart szabadtéren a magyar zeneművészet két kimagasló egyénisége, Dohn á n y i Ernő és Kodály Zoltán vezényli. Széles körök na,gy érdeklődéssel kisérik a Szent Erzsébet legendája hétfő esti előadását, — a zenekar és az énekkarok teljesen felkészülten várják az előadást. Antos Kálmán karnagy most már csak a részletek kiemelésén dolgozik. A rendezőség közli, hogy az előjegyeztetett és félretett jegyeket csak csütörtök estig van módjában rezerválni, kéri tehát azokat akik a szombati és vasárnapi előadásra jegyeket tétettek félre, csütörtök estig szíveskedjenek azokat kiváltani, mert a ki nem váltott jegyeket a nagy érdeklődés miatt nem tudják tovább biztosítani. Hódmezővásárhelyről olyan nagy érdeklődés nyilvánult meg a szegedi szabadtéri játékok iránt, hogy ugy Az ember tragédiája, mint a Szent Erzsébet legendája és a budapesti filharmonikusok estéire az államvasút külön szerelvényeket indit Szegedre. Egy-egy szerelvényt 60 jelentkező esetén elindítanak. Sokan autón és autóbuszon utaznak a szegedi előadásokra, éppen ezért a rendezőség eljárt az illetékes fórumoknál, hogy az autón és az autóbuszon érkező csoportok számára a tiszai kompátkelést biztosítsa. Intézkedés történt, hogy az algyői komp a szegedi ünnepi események ideje alatt minden nan éifél után 1 óráig közlekedjen. Csanádmegyébő! is több különvonatot indítanak, annyira fokozódott az érdeklődés. 28-án. Hétfőn Mezőhegyesről 15 óra 20-kor, Makóról 16 óra 20-kor indul kulturvonat, amely Szegedre érkezik 17 óra 22 perckor. A vonat Szegedről visszaindul az előadás után 23 óra 50 perckor. Ez a vonat Battonyáről is vehet fel utasokat. 29-én, kedden is indul különvonat és pedig Mezőhegyesről 15 órakor, Makóról 16 órakor, Szegedre'érkezik 17 órakor. Szegedről visszaindul 23 óra 50 perckor. A különvonatok utasai részére a rendezőség gondoskodott az előadásokra belépőjegyekről. Budapestről szerffláh Ts rendkívül sokan rendeltek teTefonon és táviratilag jegyet a Dóm-téri előadásokra. Igen sokan vannak, akik az ünnepi előadások mindhárom produkcióját végig kívánják nézni. A budapesti színházi művészi és zenei világ számos ismert kitűnősége jelentette be érkezését akiknek számára a rendezőség csak a legnagyobb erőfeszitéssel tudott helyet biztosítani. Színházigazgatók, rendezők, esztétikusok, irók és publicisták' érkeznek Szegedre, számos ismert politikus is bejelentette, hogy végig kívánja nézni a szegedi ünnepi játékokat. Az utazási irodák szerdán arról értesítették a Szabadtéri Játékok rendezőségét, hogy a Budapestről indítandó filléres gyorsvonatok jegyeit vasárnap reggel már fél tíz óráig mind szétkapkodták. A rendezőség nyomban eljárt, tekintettel az óriási érdeklődésre és a szegedi játékok különleges művészi értékére, hogy még égy filléres vonatot állítsanak be. A rendezőség kérését azonban a Máv. nem tudta teljesíteni azzal az indokolással, hogy nem áll rendelkezésre több szerelvény. Az ember tragédiája előadásai mindegyik este pontosan fél 8 órakor kezdődnek, a hétfő és szerdai hangverseny pedig_ pontosan 8 órakor. flz angol külügyminiszter megfigyelőt küld a német-osztrák viszony tanulmányozására Bécs, augusztus 23. A londoni külügyminisztérium közlése szerint az angol kormány elhatározta, hogy Innsbruckban konzulátust állit fel. Az uj konzulátus vezetésével Henderson eddigi antwerpeni konzult bizzák meg Mint angol hivatalos körökben híre jár, az ui konzulátust egyenesen azért létesiti az angol külügyminisztérium, mert a helyszínen akarja tanulmányozni Ausztria és Németország közötti viszonyt. A német-osztrák határon egyébként ujabb propagandát kezdtek a német nemzeti szocialisták. Innbachnál az Inn folyón keresztül vezető hid német oldalán nagy gyűlést hívtak össze. A gyűlésen különleges erősségű hangszórók harsogták a beszédeket az osztrák part felé. Természetesen igen nagy számmal verődtek össze az emberek Innbacnnál is a hídfőnél és hallgatták előbb Mosbauer volt passaui polgármesternek, majd pedig Polek felsőausztriai horogkeresztez vezérnek kirohanásait az osztrák kormány ellen. A beszédek hangja olyan volt, mint Habicht híres beszédeié a müncheni rádióban. A gyűlés végeztéig azonban még sem történt különösebb incidens, amikor azonban a német oldalon Hitlert kezdték éltetni, az osztrákok ..pfuj Hitler" kiáltásokkal feleltek. A hangulat olyan feszült lett, hogy a hidőrség sürgősen csendőröket kért a faluból, mert aftól lehetett tartani, hogy a tömeg mindkét oldalról megrohamozza a hidat. SZAHAK AVANESIAN szőnyegkereskedő, szőnyegjavitó és mosóin tézete BUDAPEST, ISKI OT «. SZ. Szegeden Pulcz tábornok ucca 7. szám alatt vállal megbízásokat garantált művészies szőnyegjavításra és mosásra, valamint szőnyegmegvételre és eladásra. 287 Paraszkay Cynla törvényszéki elnök búcsaja a Járásbíróságtól (A Délmagyar ország mun Ica társitŐt.) Dr. Paraszkay Gyula, a szegedi járásbíróság volt elnöke, a szegedi törvényszék újonnan kinevezett elnöke szerdán délelőtt adta át régi hivatalát dr. Szobonya Miklós járásbirónak, elnökhelyettesnek. Ebből az alkalomból a járásbíróság bírói és fogalmazói kara tisztelgő bocsulátogatást tett volt hivatali főnökénél. A búcsúztatás igen bensőséges hangulatban folyt le, ami annak a szoros kapcsolatnak tulajdonitható, amely a járásbirói kart elnökével összefűzte. Dr. Szobonya Miklós mondotta a bírók és « fogalmazók nevében a búcsúbeszédet, melyre dr. Paraszkay Gyula meghatott hangon válaszolt és arra kérte a járásbíróság tagjait, hogy tartsák meg őt továbbra is szeretetükben, mint ahogy ő sem fogja tudni soha elfelejteni azt a hivatalt, ahol tizenöt esztendőt töltött el. A szegedi járásbíróság bírái, fogalmazói és tisztviselői szerdán este bucsu vacsorát rendeztek a Prófétában volt elnökük tiszteletére. Dr. Paraszkay Gyula szombaton délelőtt teljes ülés keretében teszi le hivatali esküjét a törvényszéken. Evezősök! TRÉNINGRUHA minden színben kapható HABSELYEM BLUZ gyönyörű színekben LUSZTIG IMRE SZÉCHÉNYI TER 2. TISZA SZAU* MELLETT