Délmagyarország, 1933. augusztus (9. évfolyam, 171-197. szám)
1933-08-23 / 190. szám
8. D£LMAG7AROffS£AC 1935 anpisiTOs M A Déltnagyaroraxág regénye LYTTON STRACHEY VIKTÓRIA KIRÁLYNŐ FORDÍTOTTA: SZINNAI TIVADAR majmainak, papagályainalc szentelte életét. Házsságuk gyermektelen maradt. Qarence hercege sok éven át vadházasságban élt egy Mrs. Jordán nevű szinésznővel. Visszavonultak a világtól, a Busheyparkban épült házukba. Szómos gyermekük volt, fiuk és lányok vegyest. A herceg végül feleségül vette kedvesét, de ugylátszik csak azért, hogy nemsokára elváljon tőle. Udvarolni kezdett Miss Wykeham-nek, egy nagyon gazdag és nagyon hóbortos hölgynekAz események csakhamar igazolták, hogy helyesen gondolkodott. A szegény hercegnőt folyton-folyvást köpölyözték. Stockmamak nem tetszett a dolog, félrevonta a herceget és közölte vele aggodalmait. De nem hallgattak rá. Az akkoriban divatos erőtlenitő kúrát folytatták hónapokon át. Közelgett a szülés ideje. November ötödikén, este kilenc órakor — ötven óránál tovább tartó keserves vajúdás után — a hercegnő holt fiugyereket szült. Éjféltájban utolsó ereje is kimerült. Stockmar most jutott csak be hozzá. Az angol orvosok körülvették a beteget és borral itatták. Stockmar rögtön látta, hogy haldoklóval áll szemben. A hercegnő megragadta kezét és megszorította. „Nézze mit csinálnak velem! Most be akarnak rúgatni!" — mondotta. Stockmar néhány percig mellette maradt, azután átment a szomszéd szobába. De a hercegnő utána kiáltott: „Stoki! Stoki!" Hangja halálhörgésbe fulladt. Hevesen hánykolódott, majd hirtelen behúzta térdeit és kiszenvedett. A herceg nem volt a szobában- Miután órákon át virrasztott felesége mellett, visszavonult, hogy kissé pihenjen. Stockmarra várt a'feladat, hogy közölje vele a gyászos hírt. A herceg olyan állapotban volt, hogy eleinte nem is akarta megérteni, mi történt. Még mielőtt a felesége szobájába ért volna, útközben leroskadt egy karos-székbe. Stockmar letérdelt mellé és igyekezett csillapitgatni. „Nem, nem, lehetetlen! Rossz álom az egé«eC", — nyögte a herceg. Végül összeszedte erejét, Stockmarral bement a halotthoz, letérdelt mellé és megcsókolta hideg kezét. Azután feltápászkodott és Stockmar nyakába borult: „Az én életemnek is befellegzett. ígérje meg, doktor, hogy mellettem marad ós nem hagy d soha többé.** n. A claremonti tragédia nagy izgalmat Keltett. A királyi kaleidoszkóp hirtelen megzavarodod és még senkisem tudta, milyen lesz a kialakuló uj kép. A trónöröklés kérdése, mely már elintézettnek látszott, zűrzavaros problémává változott. ül. György még élt, de elmebeteg volt. Windsorban morzsolgatta hátralevő napjait, érzéketlenül a külvilág eseményei iránt, melyekről nem is tudott semmit. Hét fia közül a legfiatalabb is tul volt már élete derekán. Törvényes utódja egyiknek sem volt- Az is fölötte valószínűtlennek látszott, hogy a kormányzó-herceg, a dorbézoló, elhizott, elzüllött korhely, — még ha el is válik feleségétől és újra megnősül — valaha még családapa lehessen. Tehát ifjabb György, a kormányzó-herceg nem számított. Rajta kívül és Kent hercegén kívül, akiről külön kell megemlékeznünk, ül. György fiai a következő korrendben követték egymást: York hercege, Clarence hercege, Cumberland hercege, Sussex hercege és Cambridge hercege. Szánjunk néhány szót helyzetük ismertetésére. York hercege, aki sok évvel azelőtt számos hangos botrány hőse volt, ekkoriban már kevés időt töltött Londonban. Inkább pazar, drága és kényelmetlen vidéki kastélyában élt, ahol lófuttatással, kártyával, mocskos adomák kicserélésével szórakozott. Testvérei közül egy tekintetben kivált. Miként egy igen megbízható kortársa feljegyezte, York hercege volt a királyi csalód egyetlen tagja, akit némileg még úriembernek lehetett tekinteniFelesége egy porosz királyi hercegnő volt, ekí jóformán sohasem aludt és kutyáinak, El akarta venni feleségül, de kosarat kapott Mrs. Jordán külföldre utazott, letelepedett Párisban, ahol nemsokára meghalt. Élete végét meglehetős nyomorban töltötte. Cumberland hercege a legnépszerütlenebb ember volt egész Angliában. Iszonyatosan csúnya férfi; kancsal szeme, erőszakos modora, bosszúálló természete mindenkivel megutáltatta. Politikai hitvallása a legszélsőgesebb reakció volt. Egyik szerelmi históriá{ 'a még a szokásosnál is piszkosabb botrány>a fulladt. Azt is rebesgették róla, hogy meggyilkolta inasát. Akkortájban vett feleségül egy német hercegnőt, de gyermekei még nem voltak. Folvt. köv.) Pelei«« szerkesztő: PÁSZTOR JftZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hirlap- és Nyomdavállalat Rí. könyvnyomdájában Felelős nzemvexetfl- Klein «ándor Apróhirdetések BÚTOROZOTT SZOBÁK Bútorozott szobát LAKÁS! gyorsan és jót kiad illetfileg talál, ha felad egy apróhirdetést a Dftlmagyarorszáaha' Haialember keres külön bejáratú bútorozott szobát fürdőszobahasználattal csakis jobb családnál, modern házban. kifejezetten a belvárosban „Állandó albérlő" alatt a kiadóba. Kiadó emeleti kfilönbejáratu szépein berendezett tiszta világos szoba nri embernek szept 1re. Dugonics tér 11.1. 4. Lakos « Üzlet Emeleti szoba, konyhás lakás azonnalra k kiadó, ösz ucca 11. Kettőszobás modern lakás 700 pengőért november l-re kiadó. — Megtekinthető 1—4-ig Szentbáromság «. 4a, II. 2. 3 szobás I. em nccai lakás fürdőszobáival november l-re kiadó Párisi körút 30. Szoba, konyha, uccai, földszinten nagy műhelyek kiadók Vadász ueca 4 Modern 4 szobás lakás kiadó novemberre Petőfi Sándor s.-ut. 1. Keresek Belvárosban novemberre egyszobás komfortos lakást Békeli eca 6, Tachauer. Műhelynek vagy raktár nak kiadó száraz helyiség. Arany János ucca 10. Lakás uri házban, külön emeleten. 3 szobás kom fortos november l-re kiadó. Baross Gábor u. 3a. (Dugonics térnél.) Négyszobás komfortos lakás és két parkettes üzlethelyiség azonnalra kiadó. Honvéd tér 8—9, Tisza Lajos k. sarok. Polgár u. 19. három uccai szobás lakás remdkivül olcsón kiadó. Kétszobás modern földszintes lakás azonnal vagy nov.-re kiadó Petőfi sugárut 33, fszt. 1. UMllLHin Férfi kalapok 21 tisztítását javítását, alakítását 1 pengfitöl vállalom. Timpaaer Géza kalapos mester, Szűcs u. 11. Perfekt szakácsnő vidékre azonnalra felvétetik. Kiícyó il 1, 1. eim. 3. ajtó. Bejárószakáosnőt keresek azonnalra v. szept elsejére. Dr. Szekeikéné, Tisza Lajos körút 52. Jó bizonyítvánnyal bejárónő felvétetik Oroszlán ucca 4, földszint 1. Mindenes hosszú bizonyítvánnyal, ki önállóan főz, felvétetik. Dr. Máhler, Csekonics u. 3. Házmester kisebb bérházba szép lakással felvétetik, hol az asszonynak a takarításnál segédkezni kell. Ajánlatot „Megbízható" jeligéire a kiadóba. Erős taniriófiu vagy leány felvétetik Valéria téri mosodába. Ugyanott farkaskutya eladó. önálló varróleányok felvétetnek Stuhlné,' — Hétvezér ucca 23. Délelőtti órákra ügyes bejáró takarítónő felvétetik. Jelentkezni Mérei u. 9, posztóüzletben. Katii. Iiáziasszonyok Orsz. Szov Cselédeihelyező irodája mindenes főző és mindenes leányokat éves jó bizonyít vánvokkal azonnali elhelyezésre keres, jelent kezni lehet mindennap a hivatalos órák alatt, délelőtt 9 órától 1 órár ig. délután 3—6-ig, ltot t a cselédotthonban csekély dijazás mellett lakást is kaphatnak. — Somogvi u. 18. az emeleten, Barabás kefés házában. ADÁS-VÉTEL Pianino zongora 350 pengőért eladó Ringéi zenetanitónál Feketesas ucca 9. HASZNAI! bútort, ruhát és a háztartásban felesleges tárgyakat iól értékesít a Oélmatjyarorszáp apróhirdetései ntián KUKORICA csutka kapható a Pl CK szalAm i nyérban Izzadás ellen •gy biztos szel »an 8 „PERPEDES" eV óta bevált szer, bó. il). kéz és lábtzzadás ltPn kapbstó'a készítőn* r.EBCEtT fly »gys*er«»7.nél, .Mi 111 Lajos sugárut « unirvkönit sarok. Olcsón eladók egy fehér hálószoba bútor és egy fogadószoba berendezés, 11-es flóbert ruhaszekrény, ovális politúrozott asztal, állótükör szabónők részére. stelázsik, fotel, villanylámpák, kályhaellenző stb. Somogyi ue* ca 6 Házfelügyelőnél. különfélék Házat legkönnyebben eladhat vagy vehet ha meghirdeti a Oélmagyarorsrá" apróhirdetései között Két fiatal vadevezőí patnemrtket keres. Jelige „Két csónak." •IPíHWÍH Benősülne 32 érves kerészvény érettségizett jólelkű, becsületes fiatalember, illetve ismeretség után feleségül venne fiatal özvegyet elváltat vagy ¡hajadon urinőt, kinél munkája után megtalálja a megélhetését, mig ő álláshoz jut Vallás nem határoz, életkor 25-től 35ig. „Megértő lélek" jeligére a kiadóba. Benzinkutkezelőt í keres gyárvállalat Rész'etes ajánlatok garancia megjolöl ésével „BENZINKÚT* jeligére a kiadóhivatala küldendők B1 30 nö! statisztát felvesz a Városi Színház. Jelentkezés reggel 8—9 közt a • Színháznál. CEMENT " MEZ/ GIPSZ és mindennemű építkezési anyag legolcsóbban f LANDESBERGNEL, Bocskay ucca 10. Telefon 10-6«. Ha panasza, reklamáció fa van, foráulfon IcKxvetlenUl a KiaáóQlvatalfyox, levelezőlap vagy telefon utfán