Délmagyarország, 1933. július (9. évfolyam, 146-170. szám)

1933-07-13 / 155. szám

DÉLMAGyAROftSZtfG 1933 julius 13: Ujabb betörések Makón (A Délmagyarország makói tudósítójától.) A makói betörések krónikája ujabb esetekkel bővül. Szerdára virradó éjszaka két üzlethelyiségben Jártak betörök, akik azonosak lehetnek a legutóbbi üzletbetörések tetteseivel, mert telesen azonos módszer szerint nyitották fel az üzleteket és ezúttal is élelmiszereket vittek magukkal. Az egyik betörést Rácz Albert Szegedi-ucca 71. számú élelmiszerüzletében követtek el. Az uccai fatábla feltörése rtán benyomták az ablakot és igy jutottak a kis városvégi élelmiszerüzletbe, amelynek minden ennivaló készletét elvitték. A másik betörés egy főtéri mészáros és hentesáru üzletben történt. Az üzlet teljes kifosztására készültek a vakmerő tettesek, akiknek munkáját azonban az utolsó pillanatban megzavarta a fóléren posztoló Áfák András rendőr, A rendőr éjjel 12 és 1 óra között észrevette, hogy Háló József Deák Ferenc-uccai mészáros üzletajtaja fel van törve. Bement az üzletbe és konstatálta, hogy betörők jártak a boltban. A bolt közepén két takaróba és a kiszolgálószcmélyzet kötényeibe kötötték be a vakmerő betörők a nagymennyiségű hentesárut. A pénztárfiókot feltörték és az ott talált aprópénzt, a tulajdonos zsebóráját ms'r el is vitték a tettesek, akiket az utolsó pillanatban zavarhatott meg a rendőr közeledése. A rendőrség mindkét betörés ügyében megindította a nyomozást. Haf óösszeüíközés a Dunán Pánik egy személyszállító gőzösön Pozsony, julius 12. Az éjszaka Bécs és Pozsony között az Orel nevű személyszállító gőzös öszszeütközött egy vontatógőzössel. 700 utas volt az Orel fedélzetén, akiknek nagyrésze székeken? nyu"ágyakon aludit. A nagy razkódtatás felbontotta a székeket, az utasok egymásra estek. Rettenetes pánik tőrt ki. Sokan a mentőcsónakok felé rohantak és közelharc fejlődött ki azok között, akik maguknak akarták megszerezni a hajón lévő két mentőcsónakot. Közben kiderült, hogy a hajó kormánylánca elszakadt és a nagy gőzös iránvitái nélkül hánykolódik a Duna sodrában. Az a veszedelem fenyegetett, hogy az eléggé erős szélben a Duna zátonyra viszi a gőzöst, vagy a partra sodorja. A gőzös vészjeleket adott le, szerencsére pár kilométerrel távolabb úszott lefelé a Dunán egy szénszállító hajó, amelynek sikerült vontatókötélre venni az Orel gőzöst és a pozsonyi kikötőbe vontatni. Fdrdötrikók, tréningöltönyök rss POLLÁK TESTVÉREKNÉL, Csekonlcs úrra Széchenyi tér.io Az apa kiszabadul a Csillagbörtönből, a testvérek bevonulnak Egy cigánypár bonyolult története (A Délmagyarország munkatársától) Igen bonyolult bűnügyben fejezte be a nyomozást a rendőrség. Ifj. Csonka Istvánné Sárkány-ucca 32. szám alatti lakos a napokban feljelentést tett a rendőrségen, hogy ismeretlen tettes a szekrényéből rengeteg ékszert, aranypénzt vitt el. A nyomozás megindult, időközben Csonkáné bejelentette, hogy ékszereit az egyik szegedi órásnál felismerte. Az órás a detektiveknek azt mondotta, hogv az ékszereket két fiatalkorútól vásárolta. Csakhamar előkerültek a fiatalkorúak, akik vi^orct egy cigányt neveztek meg, akilől az ékszereket eladásra kapták. Rövidesen elfogták ezt a cigányt Sárközi István csongrádi lakós személyében. A cigány kihallgatása során tagadta, hogy járt volna Csonkáné lakásában. Elmondott^ hogy édesapja, Rafael József Károly a Csillagbőrtönben ült és onnan szabadult volna a napokban, ö azért jött Csonrádról Szegedre, hogy apját fogadja. Itt Szegeden, véletlenül találkozott egy Mihály Zsófia nevű leánnyal, akivel valaha 3 napon keresztül vadházasságban élt. Mihály Zsófia látta, hogy mennyire le van rongyolódva, azért átadott neki égy arany karkötőórát, több aranygyűrűt. hogy azokat adja el, majd az árukból ó is kap valamit. így azután eladta az ékszereket, a pénzt pedig átadta Mihály Zsófiának. A rendőrség nyomozott Mihály Zsófia után, de kiderült, hogy a lány csak a cigány fantáziájában élt, valójában nem létezik és Sárközi csak azért mondotta, hogy tőle kapta az ékszereket, hogy mentesüljön a lopás gyanúja alól. Ugyanebben az időben, amikor ez a nyomozás folyt, dolga akadt a rendőrségnek Ferkovics Rozál ugyancsak csongrádi cígányaszszonnyal. Ez a Ferkovics Rozál a Rothermeretelepen betört Szécsi Lajosné házába és rengeteg élelmiszert csomagolt össze. Éppen távozni akart a zsákmánnyal, amikor felfedezték és üldözőbe vették. A cigányasszony menekülés közben ököllel leütötte Szecsiné leányát. A dühöngő cigányasszonyt végül is Hajós Mihály honvédtiszthelyettes tette ártalmatlanná és adta át a rendőrségnek. A cigányasszony a rendőrségen azzal védekezett, hogy a Marstéren megivott másfélliter bort, attól ittas lett és igy semmire nem emlékszik. Szerdán délelőtt került a két cigány a vizsgálóbíró elé, ahol érdekes jelenetek játszódtak le. Ferkovics Rozál személyi adatai felvételénél elmondotta, hogy fogadott apja Rafael József Károlv, aki jelenleg a Csillagbörtönben ül és csütörtökön szabadul onnét. Azért jött Szegedre, hogy az apjával találkozzon. A kihallgatást végző dr. Kószó György kérdésére elmondotta, hogy Sárközi István neki testvére, mert Sárközi edesfia Rafaelnek, akinek ő fogadott leánya. Egyúttal mondotta a leány — Sárközi István valamikor vadházastársa is volt neki. A cigányt erre levezették a fogdából és kiderült, hogy a lány igazat mondott, mert tényleg ilyen bonyolult rokoni kapcsolat áll fenn kettejük között. Érdekes, hogy mindketten külön-külön jöttek Szegedre, egymás tudta nélkül és mindketten ugyanazon a napon követték el a lopást, illetve a rablást, ugyanazon a napon kerültek kézre és meg voltak lepve, hogy a vizsgálóbírónál találkoztak. Ferkovics Rózáit rablás. Várközi Istvánt lopás büntette miatt tartóztatták le. Rafael József Károly, az apa, csütörtökön kiszabadul, a gyermekei pedig, akik eléje jöttek, börtönbe kerültek. Sárközi István és Ferkovics Rozál egyébként megígérte a kihallgatást foganatosító dr. Kószó Györgynek, hogv szabadulásuk után nyomban tőrvényesen egybekelnek, egyúttal mindjárt meg is hivták ot lakodalmi — ürgepecsenyére. Ha panassza, retclamdclófa van. fordulton Közvetlen(II a Kiadóhivatalfioz, levelezőlap vagy telefon uifdn Miért kell a közönségnek operett? — Nyári bölcselkedés — Azt szokták mondani, hogy azért van az operetteknek sikerük, mert a közönség elég drámát lát az életben s ha színházba megy szivesebben néz végig édes bolondságokat, "mint komoly tragédiát. Tragédia az élet — mondják — s az emberek nehezen megszerzett pénzükért szórakozni és nem szomorkodni akarnak. S ebben van is valami igazság. A közönség nem kívánja a színpadon is az életet látni. Emelkedett perceinkben persze elitéljük ezt az önkéntelen vágyunkat és nagyképűen filippikázunk az operettek szélsőséges kultusza ellen, pedig ha a dolog mélyére tekintünk, hamarosan rájövünk arra is, hogy semmisem természetesebb, mint az, hogy a szinpad játékot és ne életet nyújtson. Elsősorban is tudnunk kell, hogy a színjáték ősi gyökerei vallási mithoszok irreális világába futnak s hogv e szimbólikus játékoktól való mindennemű eltérés szinpadellenes. Addig játék a játék, amíg nem kötik az élet szigorú és szürke tőrvényei s a színház válsága mindig akkor volt aktuális, ha a drámaíró ellenszegült a csapongó és primitív fantáziának s a színpadra betelepítette az élet valóságát. A színpadon minthogy csak istenek, félistenek, ördögök és szimbólumok sze. «.peltek, minden megtörténhetett, mert a színpad ősi rugója és mozgatója nem az élet lehetőségcinek szükkörüsege és rideg törvényszerűsége, hanem a csoda. Ez azt jeleníti, hogy az apa szelleme kiléphet a sírból és tanácsot adhat a tévelygő fiúnak, vagy hogy a szerelmes leány hattyún repülhet kedvesehez, vagy hogy az eseményekhez beleavatkozhatik az ajtófélfa, a kőszobor és a láthatatlan hatalom is, mert szinjáték mese, isteni mithosz s igy mivoltánál fogva kívül esik az élet körénk abroncsozódó merev és fájdalmasan fölismert keretein. Másodsorban azzal is tisztában kell lennünk, h^gy a színészen és az irón (vagy ősi mithoszoii) kívül van még egy fontos és múlhatatlan tényezője s ez a közönség. Éneikül színház époly kevéssé képzelhető el (?), mint pásztor nyáj nélkül, vagy igazság fegyverek nélkül, mert a közönség résztvesz a játékban (nem akkor, ha fütyül, vagy tapsol), szervesen beleékelődik a játszó együttesbe s igy szinpad és nézőterzőtér kőzött tluldikus kölcsönhatások váltakoznak, melynek intenzitása dönti el a darab sikerét. A színpadnak tehát számolnia kell a színház másik fontos alkotó elemével, a közönséggel s minthogy a közönség normális viszonyok között mindig tömeg, az írónak is tudnia kell, hogy a tömegben lévő embernek is mások az igényei, mint a magányos olvasónak, tömeg világszemlélete mindig primitív, fantasztikus. meseszerű és gyerekes, mely semmitől sem irtózik olyan őszintén, mint az élet természetességétől. A tömegnek megvalósíthatatlan célok kellenek, képtelen ötletek, csodák, burleszkek és mesék, mert a tömeg csakis P. lehetetlenségért tud lelkesülni. Ha a színpadon valaki megbomlik és betöri az orrát, ezen talán mosolyog a tömeg, mert székbea megbótlani és orrabukni termeszeles és mindennapos dolog. De ha valaki megbotlik egy ujságpapiroson, még pedig ugy, hogy nekivágódjék a kályhának és a kályha darabokra zúzódva belefúródjék a harmadik határban ácsorgó rendőr sisakjába, aki megrökönyödve ugorjon fel a sürgönydrótokig stb., sth., ez mar valami, ezen lehet mulatni, mert ez egyszerűen képtelenség S azaz igaz, ami nem igaz. S ha azt is elismerjük, hogy bármilyen magas fokon álló ember a tömegbe kerül, önkéntelenül is alkalmazkodik a mindenkori tömeg nívójához, akkor csöppet sem szabad csodálkoznunk azon, hogy a filozófus is szívesen nézi végig a burleszkeket és az operetteket, mert a színjáték tömegmüvészet s csak addig számithat sikerre, amig ^zt a tömeget ismeri el közönségül. Most már arra is kitérhetünk, hogy a színjáték, ez ősi, irreális, nem életszerű követelményeinek ma csak az operett felel meg. Az úgynevezett komoly drámák belefulladtak az élet szolgai másolásába, közönséges és ujságbavaló tragédiákat visznek a színpadra a naturálizmus életutánzó és valóságkifejező eszközeivel. Ezért nincs ma a tradicionálisan komoly drámáknak sikerük. Az operett viszont még ma is őrzi az irreálitás hagyományait (legalább is eszközeiben) mert az operettben nicsenek társadalmi szabályok, ismeretlenek néhány szó után együtt énekelnek és táncolnak, magánlaksértést követhetnek el rendőri beavatkozás nélkül, mókáznak és okvetetlenkednek, fecsegnek a közönséghez, habozás nélkül megvillogtatják kombinéjük fehérségét grófnők és hercegnők, egyszóval, mint akik kivül állnak a józanész szikkadt határain, játszanak felelőtlenül a mese tőrvényei szerint. A közönség tehát nem azért idegenkedik az úgynevezett tragédi. tói, mert szomorú, hanem azért, mert napi életét nem kívánja látni második s így föltétlenül tökéletlenebb kiadásban. l)e ha a komoly dráma is visszakanyarodik a mesék és mithószok világába, ha a trgédia is a szimbólumok titokzatos erejével fóg hatni újra, akkor a közönség minden áldozatot meg fóg hozni újra, hogy a színpadon láthassa az élet legnagyszerűbb értelmet: a játékot. Addig azonban, mig ez az uj dráma ki nem alakul, addig az operettek hegemóniája met-i dönthetetlen. S ez a megállapítás a téli szezonra is vonat-i kőzik. Berezeli A. Károly*,