Délmagyarország, 1933. július (9. évfolyam, 146-170. szám)

1933-07-06 / 149. szám

4. DÉLMAGyAR ORSZÁG 1953 juRus ö. Legdivatosabb inganyagok Pollák Testvérek minden minőségben, reklám ios árakon kelenoya Bz'efében Ctekonles n. A tiszai hajózás éf az árvízvédelem Magyar államtitkár válasza Szeged lelter)esztésére (A Délmagyarország munkatársátél.) Szeged törvényhatósági bizottsága még az áprilisi közgyűlésen foglalkozott a Tisza-problémával és elhatározta, hogy fölterjesztést intéz a földművelésügyi miniszterhez, akitől a Tisza medrének hajózhatóvá tételét, a Tiszához vezető ulak kiépítését, tiszai rakodóhelyek létesítését kéri és akinek figyelmét fölhívja arra a veszedelemre, amely a borsodi árterületek megszüntetése miatt fenyegetheti az alsó szakaszok vidékét. A miniszter megbízásából M a y e r államtitkár most válaszolt a város fölterjesztésére. Leiratában többek között ezeket mondja: — A Felső-Tisza hajózhatóvá tétele, a Tiszához vezető utak kikövezése és a Tisza medrének megfelelő karbantartása, végül a megfelelő rakodóhelyek létesítése kérdésében teljes mértékben osztom a törvényhatóság nézetét az ügy fontosságát illetőleg" s a magam részéről mindent el akarok követni abban az irányban, hogy a Tiszán az olcsó viziszállitás lehetősége minél hosszabb vonalra kiterjesztessék s hogy ezután a mezőgazdaság terményei és más tömegáru is könnyebben és előnyösebben legyenek mozgósíthatók és könynyebben legyenek értékesíthetők. — A rendelkezésemre álló — az ország mostani gazdasági viszonyai között sajnos szükreszahott eszközök határain belül — minden lehető megtörténik arra nézve, hogy a Tisza hajózási viszonvai javíttassanak, a meder jókarban tartassék. E tevékenység mellett a legfontosabb tiszai rakodókra vonatkozó tervezések és tanulmányok is megindultak. A legközelebbi idők feladatának tekintem, bogv a Felső-Tiszán a kis vízállásoknál beálló hajózási akadálvokat kisvízi szabályozások utján Szolnoktól lefelé menően fokozatosan megszüntessem. miután Szolnok és Szeged között most sincsenek már jelentékenyebb hajózási akadályok kis vizek esetén sem. egy-két éven beiül pedig biztosítva lesz, hogy e szakaszon a hajók a legkisebb vízállásoknál is teljes terheléssel közlekedhessenek. — Ami a borsodi nvilt Tisza-ártéren folyamatban lévő utfelemelések kérdésében és ezután az ártér részleges ármentesitésének ügyében kifejtett aggályait és előterjesztését illeti, e téren a helyzet az, hogy egy már sokat szenvedett több, áz ártérben fekvő község megmentése érdekében nem lehet elzárkózni az elől, hogy e vidék rendkívül súlyos árvízi ba jain bizönvos mértékben segitve legyen. A szóbajövő borsodi ármentesítés azonban egyelőre csak a nvilt ártér egy részére szorítkozik és nem lesz ólvan nagymérvű, hogy a Tisza hoszszu vonalán a víz-szín 1 méterrel is emelkedhetnék e munkálatok következtében, mint azt a törvényhatóság felterjesztésében aggodalommal eltelve feltételezi. Megnyugtatom a törvényhatóságot aziránt, hogy a borsodi nyílt ártér ama része begátolásának, amelvről szó van, különösen Szeged város árvédelmi helyzetére igen kis befolyása tesz. Szeged ugyanis 280 kilométerre fekszik a begátolandó borsodi ártér alsó végétől, a Tisza e pont ja és Sze,ged közötti árvízi medrében óriási terjedelme biztosítékot nvujt az iránt, hogy a szóba iövő. részben magasabb fekvésű horsodi ártér eddigi árviztározásának megszűnése az árviz színének Szeged vonalában való emelkedéséhez már alig, vagy csak nagyon kevéssel járulhat hozzá. — E'helvzet természetesen egyáltalában nem teszi feleslegessé azt, hogv Szeged város árvédelmi biztonságának tökéletesebbé tételével már az eddig? árviz? tapasztalatok figyelembevétele mellett ?s ne kellien a legkomolyabban foglalkozni és csak helveselnem lehet, hogv a város árvédelmi helyzetének kérdése 1932. évi árv?z óta uiból nanirendre került. Kaland A nápolyi kikötőben ismertem meg. őszinte ember volt, mert majdnem mindig sajátmagáról beszélt. Ha néha mégis beleszóltam mondókáiha, unottan fordította el a fejét és fitymálva jegyezte meg: — Mit tud maga! Mindamellett tetszett nekem ez az ember és szívesen tartózkodtam társaságában. Sokat utazott s kedves bőbeszédüséggeí mesélgette el kalandjait. Tanultam is tőle, mert kitűnő megfigyelő volt s néha egy-egy találó megjegyzéssel országokat és népeket leplezett le előttem. Lassan-lassan nagyon összemelegedtünk s néhány heti ismeretség után már azt is megenedte, hogy én is előhozakodjam ügyes-bajos olgaimmal. Először is persze nyomorúságomról számoltam be. Részletesen és színesen, mert nem volt olyan napom, hogy bele ne keseredtem volna a kenyérszerzés küzdelmébe. A barátom szótlanul bólongott, aztán mikor szívből kipanaszkodtam magam és felhívtam figyelmét a társadalom igazságtalanságaira, újra csak ezt hajtogatta: — Mit tud maga! Mit tud maga! Bosszantott ez a konokság, annál is inkább, mert akkor már napok óta alig ettem valamit s már-már arra gondoltam, hogy néhány lirát kérek tőle kölcsön. Indulatosan szóltam rá: — Annyit mint maga, mindig tudok! A furcsa ember megvetően mosolygott s egy szűk sikátor felé irányította sétánkat — Nézze, — mondta fölényesen — maga nem életképes ember. Maga mindig az ár ellen harcol, mintha legalább is forradalmár lenne. Nagyon rosszul teszi. Vegyen példát rólam. Én, látja, alkalmazkodom az uralkodó rendhez, én nem lázongok, én egyszerűen azt teszem, amit a társadalmi élet előír. — De végre is micsoda maga? — kérdeztem ingerülten. A barátom félrehúzta a száját s természetes közvetlenséggel bökte ki: — Tolvaj! Néhány percig döbbenten néztem rá s szinte belepirultam ebbe a nagv konzervativizmusba. — Csak semmi csodálkozás — nevetett jóízűen. Voltak már magának tolvaj barátai, ha más foglalkozást neveztek is meg. Én azonban nem szeretem a szépitgetést szakember vagyok és semmi érzékem sincs a költészethez. Maga enni akar s én szívesen támogatom a barátaimat. Csak jöjjön arra, ahol kevesebb a járókelő. Bambán bandukoltam mellette s hagytam, hogy vezessen. Nehezen tudtam magam beleélni természetes erkölcsi fölfogásába s néhány percig talán irigykedtem is ra azért a büszke tudatért, hogy nyugodt fölényének egy mély gyökerű társadalmi ideología az alapja. — Mit akar tőlem? — pillantottam rá kishitüen s kicsit szinte szégyenkeztem amiatt, hogy nem vagyok börtönviselt — Kérem, én becsületes ember szeretnék maradni... A furcsa ember megérezte, hogy álláspontom természetellenes s hangosan felkacagott: — Mondom, hogy forradalmár. De akármilyen ellensége is az uralkodó világnézetnek, éhen mégse halhat. Végre — gesztikulált hevesen —, én elég jól kereső ember vagyok s értek is valamicskét a mesterségemhez. Láthatja tehát, hogy megbecsülöm a tradíciókat. De nehogy azt higvie, ho^v a pénzszerzés csak a szükségletek kielégítését célozza. Nem, barátom! A pénzszerzés szenvedély is. Én például nem tudom megállni, hogy zsúfolt villamoson ki ne emeljek egv tömött nénztárcát. annyira tradicionális és szenvedélyes vagyok. Egvre ritkultak a járókelők s barátom megelégedetten hajtogatta, hogy hamarosan a sötétség is hozzá járul társadalmi kötelességének végrehaitásához. Mert mindennek megvan a maga ideje s a fő. hogv az ember alkalmazkodjék. Komoran helyeseltem észszerű szavait s csak titokban merlem arra gondolni, hogy újra eljátszom kínálkozó szerencsémet s faképnél hagyom a jeles férfiút mielőtt rávezetne a józan elet egyszerűségére. Az egyik sarkon megrántotta a karomat >- Nos, igazán éhes? - Igen — dadogtam zavartan. — Egy kiVakmer6 betörés egy ffiiszeriizletbe (A Délmagyarország munkatársától.) Keddről szerdára virradó éjszakán ismét betörtek egy füszerüzletbe. Révész István füszerkereskedő, akinek a Szentgyörgy-ucca 26. szám alatt van üzlete, szerdán reggel, amikor nyitni akart, észrevette, hogv az üzlet vasajtaját valaki felfeszítette. . detektívek megállapították, hogy a tettesek nagy pusztítást vittek végbe az üzletben. Mindössze 5 pengő készpénzt vittek magukkal, csak ennyi volt a kézipénztárhan, pilenben összecsomagoltak rengeteg árut: szalámit, cukrot, csokoládét, likőrt, rumot és mindezt magukkal vitték. A betörést hajnalfelé követték el, alig egy félóra alatt Ennyi idejük volt csupán, mert az őrszemes rendőr félóránként elsetá'.t az üzlet előtt. A rendőrség keresi a tetteseket. Hétfőn csomanot lopott, szerdán elitélték (A Délmagyarország munkatársától.) Tegnap délelőtt Katona József rovottmultu napszamos vakmerő opást követett el az uccán. Perí-szállitó kocsija a Szentistván-térre vitt csomagokat. Amíg a kocsis az egyik házban járt, azalatt Katona József leemelt a kocsiról égv csomagot és azzal futásnak eredt. A járókelők észrevették a lopást és figyelmeztették a kocsist, aki éppen akkor tért vissza. A kocsis a járókelők segítségével üldözőbe vette Katonát, akit sikerült is a Jernev-ház udvarán elfogni. A csomagot elvették tőle és Kalmárt átadták a rendőrnek. Katona József még aznap átkerült az ügyészségre, mely tekintettel arra. hogy tettenérés esete forgott fenn, már szerdán a bíróság elé állította a tolvaj napszámost. Dr. Berze ArS

ád tőrvényszéki bíró ítélkezett felette. Katona ózsef beismerte a cselekményt és azzal védekezett. hogy nyomora miatt követte el a lopást. Már hónapok óta nem volt munkája, pénze, kenyere es így gondolt pénzhez jutni. A bíróság a többszörösen büntetett előéletű napszámost háromhónapi fogházra Ítélte. Az Ítélet jogerős. csit... Igazán nem fontos... — s hosszú mentegetőzéssel próbáltam jóvátenni veszélves őszinteségemet. A tolvaj azonban nem tágitott — Akkor menjen gyorsan a másik sarokra és várjon meg! — Arca megfeszült s mig nyugtalanul nézegette a járókelőket, szája szenvedélyesen rángatózott. — Mingyárt lesz néhány líránk. — S nagy léptekkel sietett egy csinos nő után, aki szórakozottan himbálta retiküljét. A rémület megbénította lábaimat. Nekitámaszkodtam a falnak s végigborzongtam az összes fegyházakat. Hadakoztam, védekeztem a szörnvü tradíció ellen s ijedtemben uiból valami" utópisztikus társadalom-elmélethez menekültem. Becsületes ember szerettem volna maradni a mult és a jelen ijesztő példái ellenére is. S ugyanakkor mindig odalvukadtam ki, hogy éhes vagyok s végszükségben lopott pénzen fogok kenveret vásárolni. Verejtékeztem. kínlódtam s a magas házak tövében ugv gubbasztottam, mint egv eltévedt, gazdátlan állat. Néhány perc múlva arra eszméltem fel, hogy lelkes barátom belémkarol és futásra kényszerit. Nem tudom meddig rohantunk így, csak arra emlékszem, hogv a tengerparton Irgalmatlan átkozódtok robbantak ki belőle. — Az ember lót-fut. dolgozik, mint egy barom s még egv nébánv lírát sem érdemel meg — s olvan erővel vágta földhöz a retikült, hogv a hegvek is visszhangzottak belé. Egv vacak soldó sincs benne! De majd megmutatom én' S m<Sg dült volna belőle a méltatlankodó szóáradat ha le nem csillapítom természetes fölháborodását. Az mentegetőztem, hogy én miattam igazán kár vesződnie, én bírom a koplalást s egv óvatlan pillanatban már rohantam is. Ugy rohantam, hogy soha utói ne érjen, ha ezreket is hoz utánam. S amíg riadtan futkostam a városban össze-vissza, megértettem. hogv mórt éheznek mindig a forradalmárok s először életemben voltam boldog én is azért, hogv nem kellett vacsoráznom. Azóta se történt velem ilyesmi. Berezeli A. Károly.