Délmagyarország, 1933. július (9. évfolyam, 146-170. szám)
1933-07-04 / 148. szám
1 1935 julius 4. DÉLMAGYARORSZÁG Igazi népies politika megvalósítását sürgette Kéthly Anna vasárnapi beszámolóiában „A szegedi egyetemet csak ugy lehet megmenteni, ha ennek a városnak minden kultúrát szerető polgára összeáll és nem engedi megcsonkítani a súlyos áldozatokkal felépített kultúrintézményt" (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi szociáldemokrata párt vasárnap délelőtt nagygyűlést tartott a Korzó Moziban, amely alkalommal Kéthly Anna elmondotta nagy érdeklődéssel kisért beszámoló beszédét. A mozi helyiségét teljesen megtöltötte a hallgatóság, amelynek soraiban nagy számmal jelentek meg a környéki falvak munkásai és munkásnói is. A munkások rózsa- és szekfücsokrokkal fogadták Kéthly Annát. A Munkás Dalárda éneke után dr. Valentiny Ágoston nyitotta meg az ülést Kéthlu Anna beszámolóbeszédét belpolitikai kérdések kritikájával kezdte. Azt mondotta, hogy a gyűléstilalmat pártérdekekből függesztették fel és az ellenzék szervezkedése elé súlyos akadályokat gördítenek. Az elmúlt Hz év politikájáról beszélt ezután. A földreformot nem ugy hajtották végre — mondotta —, hogy az a földmunkások érdekeit szolgálja. A helyzet ma az, hogy a dolgozók keresetének több mint 50 százalékát terhelik a közterhek. — Nem helyes — mondotta ezután — a kormányzat külpolitikája sem. A revíziót csak békés eszközökkel érhetjük el és mindenáron arra kell törekedni, hogy terményeinknek !piacot teremtsünk. — Amikor Gömbös Gyula kormányra lépett — mondotta —, erőskezű és népies politikái hirdetett. Ehelyett azonban 30 pengős inségmunkát kapott az éhezők kis töredéke. A munkabérek pedig leestek az inségbérek színvonalára. A nagybirtokoit csak altkor figyelmeztetik, ha a királykérdésben nem viseli jól magát. Ez a rendszer nem tett mást — mondotta tovább —, mint megvédte az országot a mélyreható reformok ellen. A nagybirtok ismét megkapta a bolettát, holott bebizonyosodott, hogy az csak egy kis érdekcsoportnak hoz előnyt. Ezzel szemben még jobban megdrágították a fogyasztást, a fűtést, az ennivalót. Megdrágul á rizs, az élesztő, a szén, a textiláru, a ruhanemű. Hadjáratot hirdettek a kartellek ellen a népies politika jegyében és hiába van kartellbiróság, a kartellek haszna emelkedett, számuk pedig növekedett. A cukorkarteli 'nszna például 28 millióról 29 millióra emelkedett. Szerződésben biztosították a kartellt, hogv megvédik az árakat a zuhanástól. A tejkartell 8 fillérért veszi át a tej literét és 32 ért árulja. Most tárgyalnak a paprikamonopóliumról. amely megint csak egy kis csoport érdeke lesz. — Megígérték a közterhek csökkentését és a költségvetés lefaragását és azt a kulturális, valamint a szociális kiadások leépítésével Kezdték. Kéthly Anna ezután az egyetemi kérdésről beszélt és a következőket mondotta: — Most legújabban az egyetemek és főiskolák fájnak a rendszernek, ahelyett, h">gy lehetővé tennék, hogy a nép gyermekei is eljussanak a tanuláshoz. Nekünk szegedieknek ez nagyon fájó kérdés. Szeged súlyos áldozatokat hozott az egyetem felépítéséért. Most a súlyos áldozatok ellenére mégis meg akarják csonlutani az egyetem^. Ennek a városnak nagy érdeke fűződik ahoz, hogy a szegedi egyetem megmaradjon épen és egészen. Éz a kérdés az egész várost a legközelebbről érinti és mégis ugy kezelik ezt a problémát, mintha az csak egy kis csoport magánügye volna. Amikor a városnak ilyen fontos és "súlyos ügyéről van szó, nem lehet kiválogatni néhány embert és egvéb szempontok szerint; az egyetemet Szeged számára nem lehet megmenteni intim öszszebujással. • A szegedi egyetem épségét csak ugy lehet megmenteni, ha ennek a városnak minden kulturát szerető polgára összeáll és nem engedi a súlyos áldozatokkal felépített nagy kulturmunkát végző intézményt megcsonkítani. A hallgatóság nagy helyesléssel fogadta Kéthly Anna szavait, aki ezután a rokkanttörvényről beszélt. — Egy nagy tömeget megint ki fognak zárni az ellátásból — mondotta —, a hadiözvegynek pedig meghagyták az ötpengős segélyt. Az OTI-nél leszállitották a táppénzeket és a járadékokat és megterhelték a tagokat. A kormányzat a szavakon tul nem tudott cselekedni. Csak más összetételű parlament segíthet a bajokon. Adjon politikai jogot a fogyasztók tömegeinél» és valósítsák meq végre az általános titkos választójogot. Népies politikát kell csinálni valóban és igazán. A terheket viselő népesség legyen a politika alapja, mert a dolgozók nélkül csak a dolgozók ellen lehet kormányozni. A szuronyos választás helyett elölről kell kezdeni az egészet. Uj, gyökeres rendszerváltozásra, uj honfoglalásra van szükség. Kéthly Anna beszedet igy fejezte be: — Építeni, dolgozni és keszen lenni: ez a mi kötelességünk. A reakció nem erősebb, csak annak látszik a mai helyzetben. Ne féljünk, előre nézzünk, mert mégis fel fog sütni a napsugár! A lelkes tapsokkal fogadott beszámoló úlán Kertész Miklós országgyűlési képviselő mondott beszédet. Belpolitikai kérdésekkel foglalkozott és azt mondotta, hogy három tényező uralkodik: a külföldi tőke, a belföldi kartell és az a bizonyos „nagybácsi", akiről a miniszterelnök beszélt. Részletesen birálta a transzfermoratóriumot és kijelentette, hogy az olyan szerszám, amelven keresztül a törlesztésekből uj adósság lesz. Tökéletes politikai és gazdasági rendszerváltozásra van szükség. Jól kell fizetni a köztisztviselőket, a tanítókat, a birákat, stb. — de csak az lehet a mérték, hogy a csonkaország hány embernek tud kenyeret adni. A leghevesebb csökkentés a luxuskiadásoknál van és a legnagyobb a szociális, kulturális kiadásoknál. Ez nem uj stílus. Kertesz Miklós ezután az adópolitikáról beszélt, majd a raktárváltságról szólva, kijelentette, olyan ez, mintha meg akarnák büntetni a kereskedőt, amiért keveset árult. Feltámadást akarnak a magyar nép érdekében — mondotta —, a marxizmus, mint egy lámpa mutatja a sötétben a haladás útját. — Uj korszak következik — fejezte be beszédét, — meg akarjuk valósítani azt az életet, ahol nem lesz fény és árnyék, — de szabadság és jólét lesz a nagy tömegek javára. A hallgatóság sokáig tapsolta a képviselőket, majd dr. Valentiny Ágoston szavai után a lelkes hangulatu gyűlést a Munkásdalárda éneke fejezte be. Híreik VU4. Kedd. Róm. kath. Ulrik pk. Prot Ulrik. A nap kel 4 óra 8 perckor, nyugszik 8 órakor. Somogyi-könyvtár köznapokon délelőtt 10-töl 1-lg, délután 4-től 7-ig. a Váron! Mnzenm mindennap, vasár- és Qnnepnap Is. délelőtt l(Mr fél 1-tg van nyitva. Folyóiratcsere kedden, csOrrtökön, szombaton délután fél Mől fél 6-ig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem, I. emelet) nyitva vasárnapok kivételével mindennap. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak Grünwald'l. örökösök Kálvária-ut 17 (telefon 1225), Just Frigyes Petőfi Sándor-sngérut 41 (telefon 1777). Temésváry József Kelemenncca 11 (telefon 1391). Moldván Lajos Újszeged. Vedres-ucca 1 (telefon 1846), Selmeczi Béla Somogyi-telep IX. ncca 489 (telefon 3425), Török Márton Csongrádi sugárut 14 (telefon 1364). — Shvoy altábornagy szabadságon. Vitéz dr. S h v o y Kálmán altábornagy, vegyesdandárparancsnok megkezdte hathetes szabadságát és elutazott Szegedről. — Nyári szolgálat a kultúrpalotában. A' Somogyi-könyvtár és Városi Muzeum igazgatósága közli: Julius és augusztus hónapban a a könyvtár nyitva van: köznapon délelőtt 10-től 12-ig csak tudományos kutatók részére. Folvóirat-csere juliushan: kedden, csütörtökön, szombaton délután fél 5-től fél 6-ig. augusztus 1-től 20-ig (nyári nagytakarítás alatt) minden kedden délelőtt 11-től 12ig: augusztus 20-tól kedden és szombaton délelőtt 11-től 12-ig. A muzeum nyitva köznapokon: délelőtt 10-től 12-ig, vasár- és ünnepnapokon délelőtt 10-től 1-ig. Nagytakarítás alatta könyvtár zárva van. — Lóverseny Szegeden. Több évi szünet után szombaton és vasárnap ismét lóverseny lesz Szegeden. A nagyszabású lóversenyen a Hódmezővásárhelyi Lovas Sport Egyesület versenyistállójának 24 telivér lován kivül a szegedi és szentesi gazdák lovai is indulnak. Az érdekes gát- és akadályversenyen kivül a verseny egyik legérdekesebb száma az urlovas hölgyek futtatása lesz. Juhászok számára szamárversenyt is rendeznek. A Lóversenv-téren a rendezőség tribünt, sátrakat és totalizatőrt állit fel. Minden versenyszámban 6—8 ló indul. — Rekviem Várhelyi József halála évfordulóján. Hétfőn volt két éve, hogy Várhelyi József pápai prelátus, a fogadalmi templom plébánosa meghalt. Az évfordulón a fogadalmi templomban R a s k ó Sándor főesíperes gyászmisót mondott — Dr. Kogutowitz Károly előadása. A Széchenvi Moziban hétfőn esté rendkívül érdekes előadást tartott dr. Kogutowitz Károly professzor Délamerika, Keletázsia és Ausztrália államairól. Előadása keretében vetített képekkel mutatta be az exótikus államok és városok legjellegzetesebb érdekességeit, majd mozgófényképfelvételeket mutatott be Tasmánia hatalmas gejzírjeiről, havasairól és szikIarengetegeiről. Előadását, amelyben néhány statisztikai adattal ismertette az államok és gyarmatok gazdasági és szociologiai helyzetét, a közönség nagy érdeklődéssel hallgatta és az előadás után sokáig tapsolt a professzornak'. — Huszonötéves érettségi találkozó. A szegedi állami felsőkereskedelmi iskolában 1908-baa végzett tanulók vasárnap tartották meg 25 éves érettségi találkozójukat. Szombaton este a Kass éttermében vacsorát tartottak, amelyen megjelent Hauser Rezső Sándor, Reich Manó és a volt osztálytársak közül 29-en. Az első pohárköszöntőt Engel János mondotta, majd Hauser Rezső és Reich Manó, a tanári kar volt tagjai szólaltak fel. Vasárnap délelőtt tartották meg a találkozó résztvevői ünnepélyük«*, amelyen Telek Sándor elnökölt. Megkoszorúzták az országzászlót, meglátogatták az elhunyt tanárok sírját. Délben az ujszegedi Vigadóban közös ebéd volt, amelyen elhatározták a 30 éves találkozó megtartását — A szegedi gabonapiac. Néhány nap óta ismét megjelent a szegedi gabonapiacon a Futura, amely kirendeltség létesítésével kíván belekapcsolódni a délvidéki gabonakereskedelembe. A kirendeltség vezetésével Adler Rezsőt, az Agrária rt. eddigi igazgatóját bizták meg. A Futura szeged r működésétől függetlenül az Agrária rt. tovább működik és különösen az osztrák malmokkal való kapcsolatai folytán továbbra is aktív tényezője marad a szegedi és a tiszavidéki gabonakereskedelemnek. Evezősök! TRÉNINGRUHA minden színben kapható HABSELYEM BLÚZ gyönyörű színekben u LUSZTIG IMRE SZÉCHÉNYI TER 2. TISZA SZALL6 MBULBTTr