Délmagyarország, 1933. július (9. évfolyam, 146-170. szám)

1933-07-30 / 170. szám

2. DeLMAGYARORSZXG TO33 TuThi» 50: Reklám akkor érvényesül, ha mit ígér beteljesül. Aki hashajtóra szorul, Q i-il i, V yVIfi ft-wz/ s nem jár pórul dékn, de határozott nemzetpolitikai célkitűzé­sekkel. — 'A római nlra nem egy locarnoi, vagy más konkrét koncepció megoldá­sa vezetett, hanem az, hogy Berlin és Bécs ulán megismerjem az olasz kor­mányclnök nézeteit, a négyes paktu­mot és a középeurópai politikát illetően és hogy különösJcép megtárgyaljam a külügy­mlnszter urrál együtt a speciális magyar és a speciális olasz-magyar kerdéskomplexumot. — Amint a megbeszélés után kiadott sajtó­közleményből is látható, teljes összhang van a magyar ¿s az olasz politikai helyzet megítélé­sében éa igy azzal az erzéssel térhetek visz­sza Budapestre, hogy a helyes irányban elin­dult magyar politikát még intenzivebben és még nagyobb odaadással szolgálhatom. Nagy megelégedésemre szolgál, hogy az olasz-ma­gyar barátság most mar nem csak a vezetésem alatt álló párt által helyeselt politika, hanem a magyar közéletnek más tényezői is felismerik az olasz-magyar baráti politikának döntő vol­tát, ami azért fontos, mert a magam részéről mindig súlyt helyeztem arra, hogy a külpoli­tikai vonalvezetésbe 1 az egész nemzet egysé­ges legyen és a külpolitikát ne pártpolitikai szemüvegen keresztül nézzük, mert a pártpo­litika elhomályosít ja, hanem kizáróan a nagy magyar történelmi érdekek szemszögéből lás­suk az utat, amelyen a magyar nemzetnek járnia kell. — Immár a magyar politikai elgondolások­nak és érdekeknek az országon kivül is biztos támaszai vannak. Az a szivélyesség, amelyet Bómában tapasztaltam, a magyar érdekek sú­lyos értékelése, amely a Duce minden szavá­ból kicsendült, biztosíték nekem arra, hogy Egy halott emlékiratai Irta Móra Ferenc V. A Dugonics-Társaságnak nagy bűne van ab­ban, hogy én végkép le nem szoktam az Iroda­lomról. Ha akartam, ha nem, gyakran odamuszá­jitott a felolvasó-asztalához. Talán nem any­nyira attrakció gyanánt, mint inkább költő-pót­lékul. A társaság nagytekintélyű tagjai inkább tudósok voltak, mint szépirók s aki a múzsák­kal tartott barátságot, az novelláit szerkesztett, nem rímet faragott. Már pedig az illendőség ugy kivánta, hogy költő is tarkázza a műsort. Pesti költök ugyan gyakran Ígérkeztek, de nem szó­tarlás teszi a költőt, különösen a pesti költőt. Ilyenkor Lázár György elnökurunk rendesem en­gem osztott be szolgálattételre. Muszáj volt szót fogadnom. Lázár György elnök ur nevezetesen Szeged polgármestere ls volt; városi tisztviselő létemre fegyelmi vétséget követtem volna el a re­nítenskcdéssel. Egyszer mint ilyen kötéllelfogott költő egy tanyai kisgyerekről olvastam föl verset, aki pií­1 ekerget és közben beleesett a kopolyakutba. Tu­lajdoniképpen csak verssé nyújtottam egy négy­soros riportot, amit valami torontáli lapban ol­vastam. Ugyan nem is én olvastam, hanem ke­nyerestársam, akivel együtt napszámoskod­tunk az ólomszérűkön, Szigethy Vilmos, akit sbban az időben leginkább csak Bobnak szeret­gettünfc. — Te, milyen szép szint írhatnál te ebből! Ez a gyerek igazán neked esett a kútba. Meg is irtam én akkor mindjárt melegiben a színes riportot. Az volt a cime: Omár halála, valahol most is megvan még az a régi Napló­hasábokon. Ezzel el is intéztem Omárt. Tlz esz­tendő múlva megint jelt adott magáról, elkezdett sírni a szivemben. Az Isten tudja, mi ért Lehet, hogy azért, mert akkor már nekem is volt egy a politikai kérdések mellett gazdasá­gilag is olyan reálpolitikai eredmé­nyeket fogunk elérni a közeljövőben a kölcsönösség elve alapján, amelyek­kel méltán meg lehetünk elégedve. — Fabinyi kereskedelmi miniszter urnák a közeli napokban bekövetkező utazása Rómá­ba és ottani tárgyalásai messzemenő várakozásokat fognak ki­elégíteni és éppen ezért, amikor Olaszországot elha­gyom, hálás szivvel gondolok a fasiszta Olasz­országra és annak vezérére, a Ducera, aki po­litikai barátságával Magyarországnak a Du­na-medencében amúgy is erős pozícióját hat­ványozza és igy az országnak olyan helyzeti energiát biztosit, melyet mint politikai döntő tényezőt, minden­kinek tudomásul kell vennie. A miniszterelnök vonata féltizenegy órakor érkezett meg a budapesti déli pályaudvarra, ahol ünnepélyesen fogadták. H ó m a n kultusz­miniszter. Imrédy pénzügyminiszter, Da­rányi államtitkár és Antal István sajtófő­futkározó kislányom. Bizonyosan őrá gondol­tam. mikor másodszor is megírtam Omár halá­lát, most mér versben. Ahogy kis inge lebegett utána, Olyan volt, mintha fehér angyaj szállna a búzarendek napfényes közén... A Dugonics-felolva.sálson ott volt Llpcsey Adám ls, a nagyelméjü és nagyszivü pesti Író, aki akkor vette át a Borsszem Jankó szerkesztését, amiből — nagyszerű informáltsága révén, mint Tisza Író­deákja — hamar kitermelte a leggyilkosabb po­litikai folyóiratot — Te, — azt mondja nekem a felolvasást kö­vető lakozáson, — el van már adva a versed? — Hogy-hogy eladva t — Csodálkoztam rá. — Ki az ördög venne meg ilyen hosszú verset? — En. A Jankónak. — Ne viccelj, — sértődtem meg — Nem vicces vers ez. — Minden számban közölni akarok egy ko­moly verset. Ugy, mint a külföldi vicclapok. A tleddel vezetném be a dolgot, de csak egy fel­tétel alatt. — Parancsolj! — Micsoda szamárság az, hogy a gyereket Omárnak hívják benne? Azt ki kell igazítani Pétörre. — Nem lehet. — Miért? — Azért, mert a gyereket csakugyan Omárnak hívták. Becsei szerb gyerek volt — Hol? — Az újságban. — Nem értelek. Hiszen attól a versben lehet Pétőr. — Igen, másik versben. De ebben nem. Mikor én ezt irtam, egész éjszaka Omárnak simogat­tam. Annak is sirattam meg egy kicsit. Liprsey Adám megvonta széles vállát. — Hát akkor nem veszem meg. Pedig tudod, mit fizettem volna érte? ötven koronát nök a vonat elé utazott és Gömbössel együtt szállt ki a szalonkocsiból. A pályaudvaron a kormány többi tagjai, a TESz és a kormány­párt küldöttségei fogadták a miniszterelnököt, akit Sztranvavszky Sándor pártelnök üdvözölt. Gömbös néhány szóval megköszönte az ünnepélyes fogadtatást, majd lakására haj­tatott. A fogadtatáson megjelent C o 1 o n n a herceg olasz követ, akit a miniszterelnök rend­kívül szívélyesen üdvözölt. Gömbös nyilatkozata a Matín-ban A Malin Gömbös nyilatkozatát közli, amely­ben a miniszterelnök Kijelentette, hogy tárgya­lásainak elsősorban gazdasági jellege volt Berlini és bécsi látogatása után el Kellett men­nie Rómába és pár nap múlva a magyar ke­reskedelmi miniszter fogja az alasz gazdasági szakértőkkel befejezni a megkezdett tárgyalá­sokat. Többek között azt emelte ki, hogy Ma­gyarország és Olaszország között teljes az egyöntetűség az európai kérdések tekintetében. Ami Magyarországot illeti — fejezte be az interjút a miniszterelnök — teljes egyenjogú­ságot követel minden szomszéd állammal szemben. Még nincsenek konkrét eredmények, — lr|a a Temps (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Pá­riából jelentik: A külügyminisztérium félhi­vatalosa, a Temps azt irja szombati számában Mussolini és Gömbös római tárgyalásairól, hogy egyelőre még korai lenne íteletet mon­dani a Balkán-politika legközelebbi fejlemé­nyeiről. A lap az állítja, nogy Gömbös római tárgyalásai még nem Vezettek konkrét ered­ményre. mert az nem is volt tervbe véve. A francia félhivatalos örömmel állapítja meg, hogy az olasz sajtó egyöntetű véleménye sze­rint" a magyar kérdést a négyhatalmi egyez­mény keretén belül kell megoldani. A Temps — Nem lehet, Adám, százért se. (Százhatvanhat korona huszonhat fillér volt ak­kor a városnál az én havi fizetésem. Pengőre át­számítva majd annyi, mint most.) Többet aztán nem beszéltünk róla, csak hajnali búcsúzáskor ejtette nehéz kezét a vállamra. — Te! Bér Dezső csinálna hozzá illusztrációkat. Ez még nagyobb kísértés volt, mint a honorá­rium. Titokban mindig illusztrációkat képzeltem a dolgaim mellé. De hát a történelmi hitelből még ezért az árért se lehetett engedni. Kedden sürgönyt kaptam Budapestről, válasz fizetve. — Pétőr? — ennyi volt az egész sürgöny. — Omár, — ment vissza a válasz, felkiáltás nélkül is költői szilárdsággal. Másnap jött a sürgönyparanos, hogy a vers expressz küldendő. S vasárnap megjelent Omár, ezzel a címmel s fölötte Bér Dezső lobogósingü kis gyermekével, akit mindenki kislánynak nézett Amilyennek én képzeltem. Mintha fehér angyal szállna a búzamezők felett. Hétfőn reggel pedig hozott a posta nem ötven koronát, hanem százat. Nem tudom, hány magyar versért fizettek ekkora honoráriumot. De azért költői pályám legnagyobb síkere mégse ez volt. Ahhoz Hódmezővásárhely Juttatott Valami társas felolvasáson voltunk a kaszinóban. A műsoron én voltam az első, mint költő, tehát nem egészen komoly része a menünek. Sokáig nem tudtam, miről szólt a vers, nemcsak a kézirata veszett el, de az emlékezetét is eleresztette a csiriz. Szalay József nyomozta ki tavaly, hogy Petőfi születé­séről szólt az ének, sőt ő, mint főrendőr, előállí­totta a kéziratot is. Hát ezzel arattam a legna­gyobb sikert az életben. Mert amikor a műsor véget ért, akkor visszatapsoltak a dobogóra, hogy olvassam föl a verset mégegyszer. Vagy, hogy azért tették volna ezt, mert egyszeri hallásra nem lehetett megérteni? Egy fanyar öreg prózairóban könnyen fölmerülhet ilyen kétség, mikor végignéz magán, mint if1u lírikuson. • • • NAGY ÁRLESZÁLLÍTÁS folytán ma már mindenki fedezheti nyári Nagybani 6r A. f Elegáns tormák. Elíőrendll mlnO»6g. ZSURKO JÁNOS **Am irAnyAraK: \ fehércipSk árát rendkívül NŐI Cipők 5*50 -6*50-101. Férfi Cipők 7*50—8*50-101. mélyen leszállítottuk. ÍM

Next

/
Thumbnails
Contents