Délmagyarország, 1933. július (9. évfolyam, 146-170. szám)
1933-07-28 / 168. szám
TO33 fulíus 28. DÉTMAGYAR ORSZÁG 3J Kállay Miklós földművelési miniszter csütörtökön délután Szegedre érkezeti Látogatást lett a mezőgazdasági Inlézeiben, fogadta az újszeged! faiskolalula)donosok, népkörök és a baktól bérlők küldöttségét (A Délmagyarország munkatársától.) Kállay Miklós földmüvelésügyi miniszter csütörtökön délután Szegedre erkezett. A szatymazi iskolánál Bárányi Tibor főispán, dr. Pálfy József polgármesterhelyettes, dr. Ráday Gyula miniszteri tanácsos, dr. Buócz Béla rendőrfőtanácsos, dr. Kogutowicz Károly egyetemi tanár és dr. Széchényi István üdvözölte a minisztert, aki ezután kíséretével Szegedre hajtatott. Kállay Miklós először az ujszegedi Alföldi Mezőgazdasági Intézet kísérleti telepét és laboratóriumait látogatta meg. Az intézet bejáratánál Csókás Gyula vezető fővegyész fogadta a minisztert és kíséretét. Háromnegyed órán át kalauzolták a minisztert végig áz intézet termein. Amig a miniszter az intézetben tartózkodott, az udvaron S ülekezni kezdtek az ujszegedi kertészek, a któi bérlők és az u ¡szegedi társadalmi egyesületek küldöttségei. Először a népkörök" képviseletében Ugi Géza plébános üdvözölte a minisztert. Kállay Miklós válaszában a következőket mondotta: — Amikor járom az országot, és a gazdatársadalom bajait vizsgálom, megállapíthatom: sok mindentől túlságosan el vagyunk maradva. Elsősorban nincsen meg nálunk a gazdasági erők összefogása és a sok verejtékkel megtermelt termék értékesítésével sem érhetünk el olyan eredményt, amint kellene. A jövőben a fósuly nem az lesz, hogy a magyar gazdát vetni, szántani és a jószagjaival Díbelődni tanítsák, mert mindezt tud ja, vagy magától is megtanulja. Azt kell tanítani, amit nem tud magától és itt arra gondolok, hogy az adóját elintézni. a bankárjaival tárgyalni hogyan kell. Ezt kell tanítani a gazdasági egyesületeknek. Ezután Ecsedy György, a Szegedi Gazdasági Egyesület titkára üdvözölte a minisztert, majd Szíjjártó Albert, a baktői gazdák' memorandumát nyújtotta át és azt kérte, ad jon alkalmat a miniszter arra, hogy sürgős kérelmeiket letárgyalhassák. Azt kivanják a baktóiak, hogy valami megoldás történjen érdekükben, mert annak ellenére, hogy a bérletek igen gazdagon vannak beinvesztálva, nem képesek megfizetni a haszonbéreket. Kállay miniszter megígérte, hogy a kérvényt tanulmányozni fogja. Zsemberv Karoly üdvözölte ezután a minisztert az ujszegedi faiskolatulajdonosok nevében. A faiskolatulajdonosok sérelmét O k á 1 y i Iván adta elő. A legközelebbi vizsgálat arról fogja meggyőzni az illetékeseket — mondotta —, hogy a szegedi és környéki faiskolák mentesek a pajzstetütől. Kérte a minisztert, hasson oda a most kezdődő magyar— osztrák kereskedelmi tárgyalásoknál, hogy Ausztria ismét importáljon szegedi facsemetét. Kérte továbbá, hogy az őszi telepítéseknél részesítsék állami megrendelésben a szegedi faiskolákat is és tiltsák el a facsemeték piaci árusítását. Kállay miniszter így válaszolt: — Sokszor volt szó az osztrákoknál a szegedvidéki facsemeték kiviteléről és ennek eredményeképen ki is ment néhány vagon facsemete. A kivitel körül azonban nehézségek vannak. az osztrákok még most is vonakodnak erről beszélni. Kijelenthetem azonban, hogy ősz• MOZI- jH IDÉNYJEGYEK előjegyzése I. hó 31-lg tart. Siessen előjegyezni, mert ezen órlisl kedvezmény csak korlátolt számban lehetséges. tmmmmgmmmammasmmmmmmmmimm re olyan megállapodást tudunk csinálni, amely lehetővé teszi a faesemtekivitelt. A szegedi vidék volt az egyedüli, ahol engedélyeztem a facsemetevásárlást az állami telepek számára. A nyáron végre fogom hajtani a nem jól működő községi csemetekertek és faiskolák kiirtását. A miniszter ezután elbeszélgetett a megjelentekkel, majd fél 9 órakor résztvett az ujszegedi Vigadóban a tiszteletére rendezett társasvacso^ rán. A vacsorán felszólalás nem hangzott el, Kállay Miklós közvetlen formában beszélgetett a megjelentekkel. Pénteken reggel a földművelési miniszter az alsóvárosi kultúrházat látogatja meg, majd a növényvédelmi intézet kísérleti telepét nézi meg. A Tkul-> turházban fogadja a gazdakörök küldöttségét. Később Alsóközpontra rándul ki és az ottani gazdakörben fogadja a gazdák képviselőit. Két órakor ebéd lesz várostanyán, 4 órakor Szatvrnazra megy a miniszter, majd visszafelé megtekinti a fehértói halgazdaságot. Tárgyalások paprlkamoriopellum ügyében A szövetkezel lerve még egyáltalán nem végleges — Rövid időn belül ujabb tanácskozás lesz a földmivelésl minisztériumban A termelők és a kikészitők küldöttsége a főispánnál — Döntés előtt módoi adnak az érdekelteknek az állásfoglalásra hogyha a tervek már konkretizálva lesznek, feltétlen módot adnak arra, hogy az összes érdekeltek megtegyék észrevételeiket. Hangoztatta a főispán, hogy a papriVaűgyben nagyobb népgyűlés összehívásának nem volna célja, inert ahol többszázan összejönnek, majdnem lehetetlen egységes és megfontolt álláspontot elfoglalni. Sokkal eredményesebbnek tartja, hogyha a paprikatermelők és kikészitők megválasztják a maguk képviselőit és az összesség nevében azok tárgyalnak majd a kívánságaikról. A főispán kijelentette még a küldöttségnek, a maga részéről feltétlen hozzásegíti a paprikatermelók és kikészitők megbízottait, hogy a tervezett paprikaszövetkezet ügyében illetékes helyen meghallgassák észrevételeiket és kívánságaikat. (A Délmagyarország munkatársától.) Csütörtökre némileg lelohadt az a harcias hangulat, amely a termelőket és kikészitőket elfogta arra a hirre, hogy a paprika monopólium terve döntő stádiumba jutott. A paprikasok hangulatáról tudomást szerzett a rendőrség is és megerősített őrséget tartott készenlétben arra az esetre, ha nagyobb tömegek akarnák a városházát, vagy környékét ellepni. A készültség azonban fölöslegesnek bizonyult, mert a paprikakikészitők közül sokan akartak ugyan a városházára bejutni, de az első felszólításra békésen eltávoztak. A termelők tiztagu küldöttségét dr. Széchényi István vezette Bárányi Tibor főispán elé. A küldöttség nevében Horváth József, a Szegedi Paprikakikészitők Egyesületének elnöke és vitéz Szőke István alelnök azt kérték a főispántól, tegye lehetővé számukra ,bogy a ző véleményüket is meghallgassák, mielőtt* a tervezett paprikaszövetkezet dolgában döntés történne. A küldöttség hangoztatta, hogy a paprikakikészitők és termelőK eddig nem szólhattak hozzá a tervezethez, mert a rendőrség nem engedélyezte a gyűlésüket, ahol foglalkozni kívántak azzal, milyen álláspontra helyezkedjenek a tervezetet illetően. Bárányi főispán válaszában kijelentette, hogy paprikaszövetkezetről ebben a formában még korai beszélni, mert csupán tervezetről van szó. Ezidőszerint a tervezet ismertetése van soron. Határozottan kijelentette a főispán, Vitéz Szőke István azt mondotta ezután, a rendelet híre annyira felkavarta a kedélyeket, hogy az emberek már vezetőikben sem biznak. Arra kérte a főispánt, nyugtassa meg az érdekelteket, hogy nem fognak az uj rendelet miatt kárt szenvedni. Bárányi főispán ismételten hangsúlyozta, hogy nincs ok aggodalomra, mert a miniszter épen az ő érdekükben akarja a paprika forgalmát szabályozni. Természetesen lesznek olyanok, akik nem lesznek megelégedve a rendelettel, de az nem is képzelhető el, hogy valamilyen intézkedéssel, vagy törvénnyel min-? denki meg legyen elégedve. Értekezlet a kamarában Délelőtt a monopólium, illetve a paprikaközpont kérdésében elkészített tervezet ügyében értekezletet tartottak a kereskedelmi és iparkamarában. A tanácskozáson résztvett dr. Ráday Gyula miniszteri tanácsos, a Növényvédelmi és Növényforgalmi Iroda központi igazgatója, Szabóky Jenő, Kalocsa országgyűlési képviselője, Öbermayer Ernő fővegyész, dr. S z a n y i István fővegyész, dr. D u n s z t Kálmán, a szegedi növényforgalmi iroda vezetője és azok a termelők, kikészitők és kereskedők, akik meghívót kaptak a tervezet tárgyalására. Dr. T o n e 11 i Sándor, kamarai főtitkár szavai vezették be az értekezletet. Ismertette a paprikaértékesités körül támadt bonyodalom előzményeit, majd Ráday Gyula szólalt fel. Elsősorban arról szólt, hogy a paprikaszövetkezet tervében mindenki erdekét a legteljesebb mértékben védik. Egyik érdekeltségre sem akarja ráoktrojálni a paprikaszövetkezetet. Lehetőséget ad arra a minisztérium, hogy az érdekeltségek kifejthessék álláspontjukat és csak ezek után döntenek arról, hogy a szövetkezet tervét megvalósitsák-e, vagy sem. A szövetkezet terve még egyáltalán nem végleges és ha az érdekeltek többsége ellene nyilatkozik, akkor a földmüvelésügyi minisztérium elejti a tervet. — Még egyáltalán nem elhatározott dolog, hogy uj paprikaszövetkezetet fogunk alakítani, — mondotta ezután Ráday. Felmerült az a gondolat is, hogy uj szöveíkezet helyett esetleg egy már meglevő szövetkezet megtudná-e oldani a paprikaértékesités problémáját. — Uj szövetkezet kell — kiáltották többen. — Üj szövetkezetre van szükség, én is ezt mondom. A régi szövetkezet nem azt jelentené, hogy a régi kereteket fenn tartanánk, hanem a régi szövetkezetet alkalmas módon átalakítanánk. Akárhogyan is lesz, annyi bizonyos, hogv az uj szövetkezetnek teljesen önállónak kell lennie. Szabóky Jenő országgyűlési képviselő azokról a támadásokról beszélt, melyek legutóbb elhangzottak a szövetkezet terve ellen. M támadásokat visszautasítja. Madarász János felszólalása után Kopasz Antal plébános, a röszkei termelők képviseletében szólalt fel. Azt kívánta, hogy a tervel mindenkivel, a legteljesebb nyilvánosság mellett közöljék, mert az érdekeltek körében az a felfogás, hogy titkolódzás folyik a terv körül. Ezután hozzákezdtek a rendelettervezet rész•MOZI' Ma játszik Mrr!ene Ditilch és Emil Jsnnlno Belvárosi HtH ANGYAL