Délmagyarország, 1933. június (9. évfolyam, 123-145. szám)
1933-06-25 / 142. szám
to DÉLMAG7ARORSZÄG Í935 fünft» 23: Olcsó, szép és tartós &.GFB harisnya fényesben és mattban szava, tosság mellett Pollák Testvéreknél alá tartozik, az pedig nem engedi meg, hogy idegenek elvegyék a franciák kenyerét. Neki haza kell menni Magyarországra. Hiába magyarázta Kovács János, hogy neki ott meszsze keleten senkije sincs, ő Franciaországban nevelkedett, csak franciául tud, a törvény erősebb volt nála, útnak inditották Magyarország felé. Bécsig vonaton utazott, onnét gyalog került el először Budapestre, azután Szegedre. Azt mondták neki, hogy Szegeden lehetnek rokonai talán azok segíteni tudnak rajta. Kovács János Szegeden a piaristákhoz vetődött. Az uccán valaki félig jelbeszéddel, félig egyszerű tőszavakkal beigazította a nagy házba, hogy ott majd tudnak beszélni vele. Egyik piarista barátom ajánló soraival került el hozzám, hogy csináljak vele valamit. Két napig elláttam, azután szereztem neki egy hétre ideiglenes munkát. Hogy mi lesz azután vele, nem tudom. A faktum az, hogy Kovács János itt van, birtokosa az asztalos mesterségnek, a kifogástalanul szép, tiszta francia nyelvnek és a magyar állampolgárságnak. A probléma az, hogy meg lehet-e élni belőle? Ezek után pedig mondja meg akárki, mi különbség van a kettő között: sors a háborúban és sors a békében. EPtlETFA ASZTALOSARU PADLÓDESZKA la minőség Olcsó ár BACH PArlal krt 35 (volt Somló telep.) Telefon 11-26 Hírek VJW ^/r Vasárnap. Bóm. kath. Vilmos hv. usm Prot. Vilmos. A nap kel 4 óra 4 perckor, nyugszik 8 óra 1 perckor. Somogyi-könyvtár köznapokon délelőtt 10-tfll Mg, délután 4-tfll 7-lg, a Vároal Mnzeum mindennap, vasár- és ünnepnap Is, délelőtt 10-tr fél t-lg van nyitva. Folyóiratcsere kedden, esütMökön, nnmMion délután fél S-tfll fél 5-1«. Egyetemi könyvtár (központi egyetem, I. emelet) nyitva vasárnapok kivételével mindennap. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Apró Jenő Kossuth Lajos-sugárút 59 tartanak Grünwald L örökösük Kálvária-ut 17 (telefon 1225), Just Frigyes Petőfi Sándor-sugárut 41 (telefon 1777). Temesváry József Kelemenneea 11 (telefon 1391). Moldván Lajos Újszeged, Vedres-ucca 1 (telefon 1846), Selmeczi Béla Somogyi-telep rX ucca 489 (telefon 3425). Tőrök Márton Csongrádi sugárut 14 (telefon 1364). A (jyerek sir A gyerek sir és nincsen apja, jaj, as asszony estff, de szép volt még tavaly, •«ép volt Mzony a most sár és csupa rongy, és sár és sir a gazdátlan poronty. fiaerette rtt az trrhataám kocsis, de meghalt a igy szerették mások is. szerették ám! (a csak néha ugyanaz) paraszt éa nr, vagy bankrabló kamasz. S most Jajgat, atr a kisgyerek vadul, nem tudni A, hogy pór-s, vagy nagynr, mfirt anyja szép volt, gróf ia hált vele, a kis fattyán, lám, nlnce rajta Hm ere. Boldog gyerek, kinek száz apja. van. nagynr, ha sir a paraszt, ha szótalan, szás vére küzd a lázongva kiabál, hogy semmi sincs, csak pőre proletár. Berezeli A. Károly. — Baranvi főispán vasárnap utazik Bniára. Tt aranyi Tibor főispánt hétfőn iktatják be ftnnenélves külsőségek kőzött Baia város és Rárshodrog vármegve főispáni méltóságába. A főispán vasárnap reggel utazik Bajára. Az installáción résztvevő szegedi küldöttség hétfőn reggel fél öt órakor indul a városháza elől a város egyik autóbuszán. — Előadás az exportlehetőségekről. Serbán Iván, a Külkereskedelmi Hivatal igazgatója szomhaton délelőtt előadást tartott a szegedi kereskedelmi és iparkamarában. Részletesen beszámolt a kormány különböző intézkedéseiről és tájékoztatta a hallgatóságot a magyar gyümölcs- és főzelékfélék exportjának lehetőségeiről a külföldi piacok szerint. Bejelentette, bogy az exportintézet a nyáron filléres vonatot indit Nemetországba, igy a magyar exportőrök közvetlenül tanulmányozhatják a csomagolásnak és a szállításnak más gyümölcsöt exportáló országokban alkalmazott módszereit. Az előadást meghallgatta Baranvl Tibor főispán és dr. Somogyi Szilveszter polgármester ia — Megszűnt az öregátokházai álfotjárvány. öregátokházán néhány héttel ezelőtt járványos száj- és körömfájás lépett 'el a hasitott körmű állatok között. Az állategészségügyi hatóságok azonnal lezárták a határt és a legszigorúbb óvintézkedéseket tették meg, hogy a járvány terÍ 'edését megakadályozzák. Ezen a tanyarészen luszonegy tanya van és — mint azt Farkas Dezső állatorvos és dr. Katona István tb. tanácsnok most a helyszínen megállapította, mind a huszonegy tanyán megbetegedtek az állatok, de azóta már át is vészeltek anélkül, hogy a betegség tovább terjedt volna. Éppen ezért valószínű, hogya jövő héten_ feloldják a az átlátok kivitdleL Fehérnemüeket VOlélyboHban. Klrortl Mr 9. valrtbMi olMÓil oukia • WUÍroIhai ST — Szociáldemokrata gyűlés Újszegeden. X Szociáldemokrata Párt közti, hogy 25-én, vasárnap délután fél 4 órakor Újszegeden a Rákos-féle vendéglőben (József főherceg-telep 131.) nyilvános népgyűlést tart, amelyen a politikai és gazdasági helyzetet dr. Valentiny Ágoston, Lájer Dezső és Olejnyik József ismertetik. x Elasfrico fürdőruha Lampel éa HegyinéL — Nyári egyetem Debrecenben. Debrecenben az Idén már hetedszer nyilik meg augusztus elsején a Nyári egyetem, amelyet igen ötletesen a debreceni idegenforgalom fellendítésének szolgálatába állítottak. Ennek az akciónak évről-évre nagyobb sikere van, egyre több külföldi hallgató jelentkezik, de igen szép számban keresik fel a belföldiek is, mert a Nvári egyetem egyszersmind igen olcsó nyaralási lehetőséget biztosit. A kiadott tájékoztatók szerint a Nyári egyetem a belföldi résztvevők számára nyelvtanfolyamokat rendez, a külföldiek számára kirándulásokat szerveznek, előadásokat tartanak, összekapcsolják a tanfolyamokat a sport irodalmi, művészeti és zenei élettel, szóval elkeverek mindent, hogy Debrecp. idegenforgalmi erdekisség legyen. A Nyári egyesndc; " pengő és résztvevők számára batvan pengőért elsőrendű temen ? tandíj 10 a rendezőség a ellátást biztosit a tanfolyamok megszabott idejére. három hétben Iskolai hírek Beiratkozások a Tunyogt-reálgimnásíinmban: junius 26, 27, 28 és julius 3, 4-én délelőtt 8—1-tg és délután 3—5-ig. Állami tandíjnak megfelelő iskolai dijak. Szeged város községi elemi népiskoláiban az 1933—1934. tanévre a beírások 26-án és 27-én 8—12 óráig lesznek. A városi női felsőkereskedelmi iskolában a tanévvégi felvételek 26-án, hétfőn és 27-én, kedden délelőtt 8—12-ig lesznek az intézet Mérev^ncca 3. I. em. 11. sz. alatti helyiségében. A TI. kerületi Madách-nrcai állami polgári finiskoláhan a jövő tanévi beírásokat 26-án, 27-én délelőtt 8-tól 12-ig tartják. Beíráskor 4 pengő 20 fillért kell fizetni. Az egyes fokozatok díjkedvezményéért a tanári testülethez címzett és az Iskolában átfrv ehető ibélyegtelen nyomtatváfrykérvénvt szeptember 15-lg kell beadni. A tandíj minden fokozatban októbertől májusig nyolc részletben fizetendő. Beiratások a kegyewrendí gtmnSzfirmban. "A beíratások junius 26 és 27-én, a pótbeiratások szeptember 6. és 7-én bősznek. Hétfőn 9—10-ig az I., 10-11-lg a TI., ni, IV., 11—12-ig az V, VI., VII. és VTTT. osztály, kedd-on fél 9--fél 104g az I., II. II., III., IV., fél lO-fél 11-ig V. VI., VII. és VIII. osztály iratkozik. Fizetendő a beiratásnál: 8 pongő felvételi díj, 2 pengő 70 fillér járulék cimén és 30 fillér az i gazol ókönyvecskéért. A tandíj és fenntartási dij együttes összege, egy évre 110 pengő, amely 5 részletben fizethető. A beíráshoz szükséges az Iskolai bizonyítvány, vagy az értesítő, 9 születési anyakönyvi kivonat és az njraoltásf bizonyítvány. Beiratások és rsizkiállitás K Baross Gábor reáliskolában. Az állami Baross Gábor reáliskolában a jövő tanévre a beírásokat 26-án és 27-én — hétfőn és kedden — délelőtt tartják meg. Felvételkor 9 pengő 20 fflüér fizetendő. A tel jes dijaka* fizetők októbertől kezdve ötizben 22 pengőt fizetnek. Díjkedvezményért szeptemberben béiyegtelen kérvénnyel folyamodni kell. A* intézet rajzkiállítása 25-én, vasárnap reggel nyílik meg az intézet rajztermében. Belépődíj nincs, érdeklődőket szivesen lát az Igazgatóság. A IL kerületi állami polgári finlskola JWAJK 25-én délelőtt 10 órakor az intézet tormtermébm tartja évzáró ünnepélyét. Beiratás a zsidó népiskolában. X szeged! nsSdó népiskola közli, hogy az 1933—34. tanévre szóló beíratásokat 26-án és 27-én, hétfőn és kedden délelőtt 9—12-ig tartja a zsidó hitközség székházában. Csak szülők kíséretében megjelenő gyermeket fr be a* Iskola. A beiratás elmulasztása a hatóság részéről az eljárás megindítását vonja maga után. 317 Pí/aj . fScfiiller flusndl, [ (Il Caelconic» a. 4. Az állami polgári iskolai tanárképző főiskola gyakorló polgári iskolájában (mintapolgári fiu- és leányiskola) a jövő tanévi beíratásokat 26-án és 27-én délelőtt 8—12 óráig tartják meg. Felvesznek a fiu- ós leányiskola I. osztályába 25—25 növendéket, a többi osztályba annyit, amennyi férőhely van. A TTI. kerületi, MargH-necaf állami polgári leányiskolában a beiratások junius 26-án és 27-én lesznek, délelőtt 8—12 és délután 3—6 óra között. Bedratáshoz a kővetkező okmányok szükségesek: iskolai bizonyi/tváiny, születési anyakönyvi kivonat és ujraoltási bizonyítvány. Beiratáskor minden tanuló 4 pengő 20 fillért fizet Metropolba szállnak Szegediek Pesten a | Rákóczi ut 5 8. 150 kényelmes, modern szoba, hideg, meleg folyóvízzel, telefonnal, rádióval, elektromos íénylelzésekkel. Patlnóshirü kiváló konyha. Hangulatos cigányzene. Virágoskert Teljes penzió 9 pengőtől. Szobák 4 pengőtől. 209