Délmagyarország, 1933. június (9. évfolyam, 123-145. szám)

1933-06-22 / 139. szám

1933 június 22. OELMAGyARORSZACi 5 A lányégeiö motzifüíö ügye asz ügyésszség elöli (A Délmagyarország munkatársától.) Mint emlékezetes, néhány hónappal ezelőtt nagy fel­tűnést keltett a Korzó Moziban elégetett Tófh Ilonka ügye. Amint ismeretes, két leány fel­jelentése nyomán kiderült, hogy Bálint Kál­mán, a Korzó Mozi fűtője a mozi kazánházában elégette Tóth Ilonka 21 éves leányt. A fűtő be­vallotta, hogy elégette a leányt, meg is találták a leány csontjait, azonban a fűtő tagadta, hogy ugy látta, hogy ijedtében bedugta a forró kazánba, ahol el­hamvadt. Bálint Kálmán ügyélíen hetekig tartott a nyomozás. Orvosszakértők és detektívek ku­tattak, de kevés pozitív eredményt értek el. A leány halott volt, egy marék csontnál egyéb nem maradt utána és így a nyomozás mun­kája elé nehéz akadályok gördültek. Bálint Kálmán ügyében — amint értesü­lünk — most fordulat következett be. Értesü­lésünk szerint az ügyészség, az orvosszakértők véleménye alapján, elejti a szándékos ember­ölés vádját. Nagy érdeklődéssel várják az el­járás eredményét. »A bombamerényletekben kivétel nélkül nemzeti szocialisták vettek részt« Az osztrák rendőrség nyomozása (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Bécs­ből jelentik: A rendőrség összefoglaló jelentést adott ki a legutóbbi bombamerényletek ügyé­ben lefolytatott nyomozásról. A jelentés szerint a nyomozás megállapította, hogy az összes me­rényletekben kivétel nélkül nemzeti szocialis­ták vettek részt és az előkészületekben szere­pelt két olyan férfi is, akiknek Ausztriában nincs bejelentett lakásuk. Az egyik állítólag K r a u s kapitány, a másik B i c h e 1 kapitány. Szerepelt a merényleteknél egy berlini rendszá­mú „Minerva" autó, amelyet több alkalommal láttak. A rendőri nyomozás a bűncselekmények résztvevőinek nevét kivétel nélkül megállapí­totta és a résztvevők legnagyobb része letar­tóztatásban van. Megemlíti a kommüniké, hogy Kary Hugó nevű merénylőnek sikerült Né­metországba menekülnie. A nemzeti szocialisták lapja, a „Deutsch-ös­lerreichisches Tagblatt" szerdán újból megje­lent azzal a bejelentéssel, hogy „számolni kí­ván a jelenlegi törvényes rendelkezésekkel". Bécs, junius 21. Az elmúlt éjszaka az egyik tehervonaton Lambach és Welss között egy te­herkocsi, amelyen papirosszállitmány és szén­savval telt acéípalackok voltak, ismeretlen ok­ból kigyulladt. A tüz következtében az acéípa­lackok felrobbantak. A sorozatos heves robba­nások Welss városkát és környékét nagy izga­lomban tartották. Az erős robbanások folytán a pályaudvari épületek és a környező házak ab­kktáblái összetörtek. »Sszegedi Hél« sszepiember 3-1ÓI lO-ig Szerdán délelőtt értekezletet tartottak Bárányi főispánnál a Szegedi Hét megrendezése ügyében (A Délmagyarország munkatársától.) Bá­rányi Tibor főispán, mint ismeretes, elvál­lalta a „Szegedi Hét" előkészítő munkálatai­nak Mrányitását és közös megbeszélésre hívta össze mindazokat, akiknek szerepük lehet a mozgalomban. A megbeszélést szerdán délben tartották meg a főispán elnökletével a város­háza bizottsági termében. A megbeszélést a főispán nyitotta meg. Rö­viden ismertette a „Szegedi Hél" megrendezése érdekében irányított mozgalom jelentőségét mindenkit, hogy a legnagyobb lelkesedéssel és legjobb képességeivel támogassa a terv meg­valósítását. A megnyitó után dr. Kogutowicz Ká­roly egyetemi tanár ismertette a terv kidol­gozásának előzményeit. Elmondotta, hogy a „Szegedi Hét" megrendezésének gondolata még a mult évben rendezett és országos sikerű sze­gedi tanyakiállitással kapcsolatban merült föl. Az elvi előkészítés tulajdonképen még a mult évben megtörtént, miután a tanyakiállitás eredménye teljes mértékben jogossá tette azt a ^reményt, hogy sikere lesz a „Szegedi Hét"­nek is; ha azt megfelelően széles keretek kö­zött megfelelő értékes tartalommal rendezik meg. A „Szegedi Hét" számára máris igen ér­tékes anyag kínálkozik. Az Alföldkutató Bi­zottság egy év óta készül arra a nagyobbsza­básu tanyakiállitásra, amelyet a „Szegedi Hét" keretében kiván megrendezni, de kiállí­tást rendezne a Gazdasági Egyesület, a Mező­gazdasági Intézet .a Szegedi Kertészeti Egye­sület és a Szegedi Gvümölcstermelők Egyesü­lete is. A legalkalmasabb időpont szep­tember eleje lenne, 3.-tól 10.-ig, mert erre a hétre a két vasárnapon kívül egy ün­nepnap is esik. Kogutowitz professzor azt ja­vasolta, hogy a megbeszélés résztvevői alakít­sák meg a szervezőbizottságot és az intézőbi­zottságot és az elnöki tisztséget ajánl ják föl Bárányi Tibor főispánnak. Az intézőbizottság állítson föl irodát, amely a szervezéssel és a propagandával járó adminisztrációt végezné. A> előzetes költségekre kérjen az intézőbizott­ság ezer pengőt a várostól, azoktól az egyesü­letektől és intézményektől pedig, amelyek a „Szegedi Hét" keretében kiállítást kívánnak rendezni, száz-száz pengő hozzájárulást. Alai­kitsa azután meg az intézőbizottság a különbö­ző szakbizottságokat. Bárányi Tibor főispán szólalt ezután föl és üdvözölte dr. vitéz Shvoy Kálmán altá­bornagyot, aki akkor érkezett a bizottsági te­rembe. Megállapította a főispán, hogy Shvoy altábornagy a megbeszélésen való megjelené­sével is azt dokumentálta, hogy sziwei-lélek­kcl részt vesz minden olyan munkában, amely a város fejlődését kívánja előbbrevinni, énpen ezért javasolta, hogy a bizottság kérje föl a „Szegedi Hét védnöki tisztségének elvállalá­sára. Az előkészítő bizottság lelkesen megéljenez­te Shvovt s a főispán javaslatát egyhangúan elfogadta. Fodor Jenő ny. polgármesterhelvetlcs, mint a Szegedi Gazdasági Egyesület elnöke be­jelentette. hogy a Gazdasági Egyesület már ré­gebben elhatározta a mezőgazdasági kiállítás megrendezését. Az egyesület örömmel rendezi meg a kiállítást a Szegedi Hét keretében, de -MOZI­Ma játszik Selvárosi Rejtélyes merényleí izgalmas detoktivlörtfinet és Kölcsönkenyér visszajár Burleszk hurutjai ellen használja a inhalatoriumát és pneumatikus kamráját Részletes prospektust kttld ax igazgatóság Budapest, I, Gellért-tér 1 «4* megrendezi akkor is, ha a Szegedi Hét terve nem valósulhatna meg. Hozzájárulást azonban nem tudnak vállalni. Vékes Imre azt jelentette be, hogy a Sze­gedi Méhészti Egyesület a Szegcdi Hét kere­tében országos méhészeti vándorgyűlést és kiállítást rendez és ünnepi közgyűlést tart az egyesület alapításának félszázados iubileuma alkalmá­ból. A bizottság ezután egyhangúlag kimondotta, hogy a Szegedi Hét megrendezését szükséges­nek tartja és dr. Kogutowitz Károly javaslatát elfogadja. A főispán felkérte azoknak az egye­sületeknek és intézményeknek képviselőit, akik a Szegedi Hét keretében kiállítást kívánnak rendezni, hogy szándékukat legkésőbb julíus elsejéig jelentsék be a főispáni hivatalban, majd dr. B e 11 e Ferenc előterjesztette az intézőbizottság és az egyes szakbizottságok összeállítására vonatkozó javaslatokat és is­mertette Móra Ferenc iavalatát. Móra azt ja­vasolta, hogy a Szegedi Hetet kapcsolják össze Sze­ged rekonstrukciójának félszázados ju­bileumával Elfogadta a bizottság a különböző bizottsá­gok összeállítására vonatkozó javaslatokat is azzal a főispán által is hangsúlyozott megál­lapítással, hogy egyetlen bizottság tagnévsora sem végleges, mert a bizottságok kiegészíthe­tik önmagukat, de szívesen befogadnak min­den jelentkezőt, aki munkájával, segítségével hozzá kiván járulni a Szegedi Hét előkészítésé-­hez és rendezéséhez. A főispán ezután az elő-» készítő bizottság ülését bezárta és felkért min­denkit a leghathatósabb közreműködésre, dr. vitéz Shvoy Kálmán altábornagynak pedig külön köszönetet mondott, amiért megjelené­sével fokozta a mozgalom sulvát és bizonysá­got tett arról, hogv Szeged polgári társadal­mával teljesen együtt érez. Dr. vitéz Shvoy Kálmán szólalt fel ezután. Köszönetet mondott a személy iránt megnyil­vánult bizalomért és bejelentette, hogv a fel­ajánlott védnöki tisztséget örömmel elfogadja. — Ez a bizalom — mondotta az altábornngv — nemcsak a katonának szól. hanem a 27 éve itt élő szegedi polgárnak is. (Éljenzés.) A katonaság örömmel kapcsolódik be* le a munkába. Már most bejelenti, hogy a 9. ezred régebben tervezett ezrednapját is a Szegedi Hét kereté­ben tartják meg. amikor nagyobbszabááu ka­tonai ünnepélyt rendeznek zenéstakarodóval, sportünnepéllyel, versenvekkel és a legénységi dalárdák közreműködésével. Bejelentette, hogv a katonaság szivesen vesz részt a rendezendő sportversenyekben is és mindenben készsége­sen támogatja a Szegedi Hét rendezőségét. Készségesen rendelkezésre bocsájtja a katona­zenekart. a szükséges munkaerőt, az anyago­kat. sőt szükség esetén még helyiséget is bizto­síthat egy-két kiállítás céljaira. A nagy tetszéssel fogadott bejelentések után dr. Tonelli Sándor szólalt fel és kifejtette, hogy a Szegedi Hetet nemcsak ebben az evben

Next

/
Thumbnails
Contents