Délmagyarország, 1933. június (9. évfolyam, 123-145. szám)

1933-06-20 / 137. szám

T933 iimius 20. DfiI MAGYARORSZÁG Hétrőn éidekes versenyekkel megkezdődön a szegedi katonai sporthét (A Délmagyarország munkatársától.) Hétfőn reggel nagyszabású programmal és nagyszá­mú versenyzővel megkezdődött a szegedi ve­gyesdandár sporthete dr. Shvoy Kálmán al­tábornagy irányításával. Már az első eredmé­nyekből megállapítható, hogy a verseny a tömegsport céljait szolgálja. A gyalogsági lak­tanya udvarán kezdődött meg reggel 7 órakor a verseny puskalövészettel, majd a katonai sportpályán a legénységi atlétikai versenyeket kezdték meg. Délután a repülőtéren lebonyolí­tották "a modern pentdtlon első számát, a lo­vaglást Ragyogó időben nagyszámú közönség jelent meg a repülőtér mellett berendezett pályán. A mezőn felállított széksoroknál megjelent Shvoy Kálmán altábornagy feleségével, Maliczky Osz­kár tábornok, tüzérségi parancsnok, Falta László tábornok, gyalogsági tábornok és so­kan mások. A pentatlon-lovaglás nehéz feladat elé állította a hét versenyzőt. A kitűnően, gon­dosan és gyor- tempóban megrendezett ver­senyen két "könnyebb baleset történt az árok­ugratásnál. Különösen szép volt Labancz és Pottyondy hadnagyok teljesítménye, akik hiba nélkül, igen jó idővel lovagolták végig a tá­volságot Hat és félperc volt a legjobb teljesít ­mény, de volt ló, ami 16 perc alatt tudta csak venni az akadályokat A pentatlont kedden to­vább folytatják az epévivással. majd sorra kö­vetkezik a pisztolylövés, az úszás és végül a terepfutás. A lovaglás részletes eredménye a következő: 1. Labancz hadnagy 100 pont 6:36 perc, 2. Pottyondy hadnagy 100 pont, 7:01 perc, 3. Hor­váth hadnagy 97 pont, 7:49 perc, 4. Würth ha­tárfőhadnagy 95 pont, 6:36 perc, 5. Kiss had­nagy 91 pont 7:25 perc, 6. Répánszky főhad­nagy 85 pont, 8:20 perc, 7. Horkait hadnagy —204 pont, 16:56 perc. A tiszti kisöblű, puskalövészetet Dulossy szá­zados nyerte meg 998 egységgel, 2. Würth ha­tárőrfőhadnagy 971 egységgel, 3. Bölönyi 1. ü. fóelenőr 952 egységgel, 4. Bodnár százados 922 egységgel, 5. Bakos határőr főhadnagy 912 egységgel. A keddi program a következő: Reggel 8 órakor a helyőrségi lövöldében (kamaratöltésnél) tiszti és legénységi puska­és písztolylövészet, délután 3 órakor a huszár­laktanya udvarán tiszti könnyű díjugratás, délután 5 órakor a katonai sportpályán sza­bad ég alatt a modern pentatlón epévivása. Bizalmas értekezlet a belügyminisztériumban Makó pénzügyi szanálásáról (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) A belügyminisztériumban hétfőn T á t i c s mi­niszteri tanácsos elnökletével értekezlet volt amelyen Makó szanálásának ügyét beszélték meg. Az értekezleten résztvett Janda Ká­roly miniszteri tanácsos és T u 1 i c s György pénzügyminiszteri tanácsos, valamint F a y Ist­ván főispán, Petrovics György országgyű­lési képviselő, T a r n a y Ivor alispán, N i­kelszky Jenő polgármester. Görcs a Pé­ter főjegyző, Vári Lajos főszámvevő és a képviselőtestület által kiküldött Szöllőssy Jenő, dr. Fried Ármin. Az értekezlet a jelentések után meghallgatta a városi képviselőtestület kiküldötteinek elő­adását és elhatározta, hogy az előterjesztéseket megfontolás tárgyává teszi. Az értekezletet bi­zalmasnak nyilvánították és arról a nyilvá­nosságot nem táiékoztatták. BIGÁMIA-TÖRTÉNET AMERIKÁTÓL BÉKÉSCSABÁIG J 'A Délmagyarország munkatársától.) Steiner rinc, másnéven Loúis Speetser, vagy Spitzer Lajos 45 esztendős csabai kereskedő érdekes, fordulatokban gazdag bigámia-perét tárgyalta hétfőn a szegedi ítélőtábla. A vád az volt elle­ne, hogy bár már Amerikában volt egy fele­sége. 1931-ben Csabán ismét megnősült. A bigámiával kapcsolatban az első biróság annakidején a következő tényállást állapította meg. Steiner Lőrinc 1913-ban vándorolt ki Amerikába, ahol Spitzer Lajos, vagy angolo­san L. Speetser néven szerepelt. Ezen a néven ismerkedett me^ Brooklynban özv. Siegel Sá­muelnéval. született Lévy Minnával, akinek rö­vid udvarlás után megkérte a kezét. Az orosz nő igent mondott és ezek után az amerikai törvények szerint érvényes házasságot kötöt­tek 1928 augusztusában. De már 1931-ben Steiner unni kezdte Amerikát és asszonyt és hazavágyott, feleségének azt mondta, hogy édesanyját akarja meglátogatni, azért kell Európába utaznia. Mivel neki pénze nem volt, feleségétől kért erre a célra 200 dollárt Ezzel a pénzzel a zsebében megérkezett Csabára és azon volt hogy minél hamarább elfel<yi~a feleségét Ez rövidesen sikerült is neki. liWl* augusztusában megismerkedett egy Weisz Pi­ros nevü leánnyal, aki előtt elhallgatta, hogy nös és megkérte a kezét. Weisz Pirosnak tet­szett az Amerikát járt Steiner és házasságra lépett vele szeptember 6-án. Csaba polgármes­tere az ő bemondása alapján kiállított előzőleg egy bizonyítványt, hogy Steiner nőtlen, meg­adták a diszpenzációt és a fiatalok megesküd­hettek. Nem is lett volna semmi baj, ha az első fe­leség nem türelmetlenkedik Brooklynban. Egymásután küldözgette a leveleket, amelyek­ben hivta vissza fériét. Steiner ekkor gondolt egy nagyot és elhatarozta, hogy meghal. Nem komolyan, hanem kizárólag első felesége szá­mára. Édesanyját kérte meg, hogy tudassa a halál birét kíméletesen özvegyével. Az édes­anyja eleget tett fia kérésének és egy fájdil mas levélben tudatta menyével a szomorú hírt, hogy fia, illetve a férj szerencsétlen vakbél­operációban meghalt. Ne várja öt tovább, si­rassa meg, gyászolja meg... Azonban az amerikai feleségnek gyanús volt a dolog. Nem volt rest és sürgős levelet irt a csabai izraelita hitközségnek, írják meg neki, raeghalt-e a férje és ha igen, mikor, mi­lyen körülmények között A hitközség ekkor közölte a való tényállást: a férj él sőt jól él. mert fiatal és boldog házas ... A levelezésről tudomást szerzett Weisz Pi­ros is, a második feleség, aki ezután férje tud­tán kivül érintkezésbe lépett elődjével. Megírta Lévy Minnának, hogy felesége lett az ő férjé­nek, mert az eltagadta előtte, hogy nős. Lévy Minna azt válaszolta, hogy büntessék meg ke­ménven mindketten a csapodár férfit, hagyják ott Weisz Piros azután ott is hagyta férjét, de előbb — feljelentette a rendőrségen. A biróság előtt Steiner Lőrinc bevallotta, hogy ó szerepelt L. Speetser néven Ameriká­ban és hogy köze van Lévy Minnához, de csak annyiban, hogy vele három esztendőn keresz­tül együtt élt. Tagadta azonban, hogv felesége lett volna. A biróság ezzel szemben beszerezte az amerikai házassági bizonyítvány fényképes másolatát amelyből kitűnt, hogy Steiner Lő­rinc törvényesen elvette Lévy Minnát. Steiner ugyan tagadta, hogy a bizonyítványon szerep­lő Speetser aláírás az ő kezétől származna, az Írásszakértők azonban megállapították. A törvényszék Steinert héthónapi börtönre itélte és ezt az Ítéletet a szegedi tábla hétfőn helybenhagyta. Ingyen olvashatja a Délmagyarországot mert visszakapja elköltött pénzének 5%-át, ha takaré­kossági szervezetének üzletei­ben szerzi be szükségleteit. Mz olvasó rovata Mélyen tisztelt Szerkesztőség! A helyzet in­dokolttá teszi, hogy rávilágítsunk arra a szo­morú valóságra, amelynek ma számos —nem kivételes — házbirtokos részese. Vannak, akik­nek hónapok óta üresen áll nagy költséggel rendbehozott kiadó lakásuk, akik csak esz­meileg „háztulajdonosok", de különben a mai élet szomorú mártírjai. Ezeknek hiányzik a „forgó tőkéjük" s csak csekély bérjövedelmük töredékéből élnek még, egyelőre! A kültelkek életrehivása révén, egyébként az adókkal is S orig sújtott háztulajdonosokra még több gon­ot szeretnének hárítani azok, akik nemrc^en a villamos vasútnak oda való kivezetéseért szálltak síkra. Nem látják elegendőnek, hogy a biztos lakók lassankint teljesen kiköltöznek a városi lakásokból, oda, ahol potom pénzért akár egy egész házat lakhatnak, hol adót sem, vagy csak pár fillért kell házigazdáiknak fi­zetniök, — hanem még villamost is kérnek, hogy ezáltal még több lakás maradjon üre­sen, s a bérek még lejjebb szálljanak. A kültelkek azok számára épültek, akik ke­vés jövedelmük miatt kénytelenek ott lakni. Akik nem kapnak házbérré valót. Ma például városban lakó köztisztviselők lakbérjárandó­ságának 60—70 százaléka adó fejében vissza ­térül az állam-, illetve a városnak. Visszatet­szést kelt az is, hogy hogy épen a város az, amely a bérleszállitás terén maga jár elől jó példával, pedig talán tudja, hogy ha ő enged, mennie kell utána a többi bérbeadónak is, mi­által kisebb lesz az adóbevétel és rosszabb a megélhetés. Lejjebb engedni a béreket képte­lenség tehát, épen az állam és város pénzügyi stabilitása, továbbá a megélhetés egyensúlya miatt. Hiszen a háztulajdonos volt az, amely a megpróbáltatásokat legtovább birta, s amely város és államnak egyaránt biztos jövedelem­forrást jelentett: amellett birtokosai sem pa­naszkodhattak. Ma már ezek szűkösen is alig­alig élhetnek belőle. Ha a lakások üresedését s az adók csökkenését ezáltal mégjobban elő­segítik, miből remélnek adót behajtani? Sze­gény házbirtokosok nem szolgálhatnak létala­pot. A sok segítségnek. — amelyre ma a ház­vagyon rászorul, — csak egy atom ja lenne az, hogy tétessenek félre azok a tervek, amelyek a villamos kivezetésével foglalkoznak. Ezáltal lesznek majd olyanok, akik tisztáha jönnek a városon kívüli védtelen és kényelmetlen hely­zettel. megunják a fáradságos gyaloglást és mielőbb visszatérnek a mindenképen előnyö­sebb városi épületekbe. Kár tehát olyan esz­méért harcolni, amelyet rövidesen megbánás követ. Szivesebben fogják majd a villamos­pénzt — házkülönbözetre költeni a városban. Az eredmény pedig a befizetett adók szaporo­dása lesz. Azon reményben, Hogv soraim „Az olvasó rovatában" fel tudják az illetékesek figyelmét hívni arra, hogy a mai állapotok még rosszabb­ra ne forduljanak; a közlésért Szerkesztő ur­nák hálás köszönetet mond, őszinte tisztelet­tel: Sz S. Evezősök! TRÉNINGRUHA minden színben kapható HABSELYEM BLUZ gyönyörű színekben 11 LUSZTIG IMRE iZ.CHENYI TER 2. TISZA SZÁLLÓ M1LLCTT.

Next

/
Thumbnails
Contents