Délmagyarország, 1933. június (9. évfolyam, 123-145. szám)

1933-06-18 / 136. szám

T933 funius 18. DELMAG/ARGfíSZAG 7 Erdély magyar irodalmi élete (Tolnai Gábor könyve) A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának kiadványai ma már országos hírűek. Alig van folyóirat és újság, mely valamilyen formában ne foglalkozott volna velük s akadt a kritikusok között olyan is, aki a kollégium munkáját ugy üdvözölte, mint az elhanyagolt vidék első komoly igényű decentralizációs mozgalmát. A fiatalok egytöl-egyig szegediek s igv nem csoda, ha éppen Szegeden vesznek róluk legkevésbé tudomást, pedig valamenynyien megérdemlik, hogy támogassák őket, mert eltekintve néhány nagyon is vidékies szerzői kiadástól, a kollégium az az első ideális célkitűzésű könyvkiadó vállalat Szegeden, mely egységes külsővel és progresszív tartalommal birokra kelt a főváros egyre selejtesebb értékű kiadványaival. Kár, hogy nálunk az ilyenfajta törekvéseket honorálják legkevésbe, pedig nemcsak erkölcsi, hanem anyagi támogatást is megérdemelne ez a néhány tehetséges fiatalember, akik heroikus küzdelmet folytatnak Szeged irodalmának fellendítése érdekében. Tolnai Gábor könyve a kollégium nyolcadik kiadványa s a maga nemében épen olyan úttörő munka, mint a kollégium eddigi kiadványai. Erdély irodalmi életének megújhodásáról sokat hallottunk s azt is tudjuk, hogy a Romániában élő magyarság irodalmi decentralizációja számos nagytehetségű irót dobott felszínre, tanulmányok és cikkek jelentek meg a tanszilvánizmusról, regények és versek tanúskodott Erdély nagy reneszánszáról, mindenről értesültünk, csak épen arra volt még szükségünk, hogy végre egységes és objektív képet nyerjünk e nagyszabású és termékeny mozgalomrol. E hézagpótló munkára Tolnai Gábor vállalkozott, az ismert fiatal esztéta, akinek feltűnést keltő cikkei már évekkel ezelőtt felhívták kritikusi körök figyelmét. Erdély sohasem volt elszigetelt szellemi terület, első nagyszabású munkája, mely felkutatva Erdély irodalmi kapcsolatait, a decentralizáció szükségességét és okait, kritikai magaslatról, elfogultság és előítélet nélkül mond ítéletet Erdély irodalmi értékei felett. TElsősorban elveti azt a babonás hitet, mely Erdélynek különb teremtő képességet tulajdonit, mint az ország bármely magyarlakta vidékének. Az erdélyi decentralizációnak épen nem az volt az oka, hogy elszigetelődött a mr.gyar központtól, hanem az, hogy mindenkor lépést tudott tartani a főváros fculturajaval s hogy minden megmozdulásra gyorsabban és hevesebben reagált, mint akár az Alföld, akár a Felvidék. Tolnai kimutatja, hogy az első Erdélyi próbálkozások szálai a Nyugat irodalmához vezetnek s hogy azok a költők, akik először jelentkeztek, mint az erdélviség képviselői, kimutathatóan a Nyugat iróinar a hatása alatt állottak. (Aprily, Reményík) Erdély sohasem olt elszigetelt szellemi terület, értekei mindenkor a budapesti centrumban bontakoztak ki a legteljesebben s a Trianont követő kényszerdecentralizáció azért nem jelentett Erdély számára szellemi csonkítást is, mert Erdély az elszakítás pillanatában is szerves része volt az egyetemes magyar kulturközösségnek. Nem érdektelen megemlítenünk, hogy az emancipációért folytatott küzdelem történetét szegedi kritikus irta meg, aki maga is hive az Alföld irodalmi decentralizációjának, mert ma talán sehol s«m folyik olyan elkeseredett harc a szellemi függetlenségért, mint épen Szegeden. Erdélyt a trianoni kényszerhelyzet késztette arra, hogy számolva uj körülményeivel, végül is csak a maga értékeit aknázza ki, Szeged pedig taláq Erdély heroizmusán okulva, Külső kenyszer hatása nélkül is ráébred egyéni gazdagságára. Tolnai könyvét valóban elolvashatja mindenki, aki büszke akar lenni az ország második városára s azon tűnődik, hogy mi módon üthetné meg e ranggal jári mértéket Szeged, még pedig nemcsak népesség és terület, hanem kulturális tekintetben is. Kétségtelen, hogy Erdély irodalmi föllendülése a fentieken s az elnyomattak önkéntelen kollektivizmusán kivül, néhány kiváló és önzetlen egyéniséghez is fűződik. Tabéry és Szentimrei próbálkozásai talán sosem jutottak volna célhoz, ha Kemény János és Bánffy Miklós nem állnak az organizáció élére s anyagi támogatásban is nem része sitik a független erdélyi kuliuráért harcoló Írókat. (Ilyenekre volna Szegednek is szüksége 1) A marosvécsi találkozások, az Erdélyi Helikon 9 a Szépmives Céh megalapítása döntő jelentőségű nemcsal' Erdély de az egész magyar irodalom történetében is. Mert a kibontakozás keserves hőskorán tul, az erdélyi irodalom ma már valóban valami olyan speciális erdélyiségeit is reprezentál, mely többet jelent a vidéki sajátosságnál, a provinciális hangulatnál és couleur localenál; az erdélyi kisebbségi magyar ma külön szociális és esztétikai probléma, mely csakis Erdély harcos irodalmában juthat kifejezésre. Tamási művészete ma már a kikristályosodott erdélyi decentralizáció, a hosszú küzdelem eredménye s ha az ujabb generáció célkitűzései jelenleg inkább tudományos, mint szépirodalmi természetűek, Tolnaival mi is bizhatun1: egy ujtipusu erdélyi művészet kialakulásának lehető^ l f B gyengeség» ellen szavatolt azonnali segítség PDVVIQII mindenkorra blatosltva. Nem orvosstg (aza! Ifin b ad alom), lllnaztrAlt szakorvosi ismortet«t 80 • w " fűié,, bélyeg ellenében diszkréten bérmentve keid: .GUmtXPOBT- Bndapeai. Nétmlnh*» ncca 13|P. ségében. Az erdélyi Helikon irói alapot adtak arra, hogy Erdély irodalma most már minden körülmények között megálljon a maga lábán s olyan művészetnek legyen szülőföldje, mely erdélyisége ellenére is tulnőjjön Erdély határain s a nagy emberi tragédiák közölt biztosítson az erdélyi sors számára is helyet. Tolnai nagy fölkészültséggel s igazi kritikusi adottságokkal megirt könyve garancia arra, hogy a fiatal esztéta, aki különben legszívesebben kortársaival foglalkozik, már ma is számottevő tagja az irodalomnak s hogy tehetsége, tudása a jövőben is hozzá fog járulni mai problémák tisztázásához s korszerű mozgalmak irányításához. Berezeli A. Károly. AZ ELŐKELŐ HÖLGYEK HUG. GUERLAIN »RADIA« SEGESVÁRY PÜDBRT HASZNAINAK, KAPHAT«, M A N H E I M drogériában, Kárász ucca 6. MO drogériában, Klauzál tér 3. VASÁRNAPI KONFERANSZ Hölgyeim és Uraim, hiába a zord Medárd novemberi parancsa ( ez nem a Sdhnitzler ifjú Medardusa!), — néha olykor mégis látszik a nyár, tűző nappal az alföldi delek fojtó forróságában, karcsú vitorlásokkal a tiszai szelek áramán, lendülő, kapaszkodó, pattogó evezősökkel a barna vlz utjain (milyen régi barna ing a Tisza hullámain 1...) és piruló, perzselő, patakzó bőrökkel a nyárra váró arcokon. A nyár itt van mégis a kapunk előtt és a színház sápadozik, szomorkodik. (Nyári pirosodás a Tiszán, őszi sápadás a színházban.) Tegnapelőtt már társulati ülést tartott a derék konzorcium, beszélgetni Medárd intelmeiről és a nyári reményekről. Elhatározták, hogy egyelőre tovább tartják a várat, a vitorlákat szembefordítják a juniussal és játszanak, — amíg lehet. Ez már a második társulati parlament volt; először a szinészegyesület kiküldöttévél. Fehér Gyulával tárgyalták meg a helyzetet. És a parlament tartja a frontot, Lemberg még a miénk a nyár ostromában... A Latabár-urfiak és az Uferini-legények szép szegedi napjai után a héten most megint a szegedi társulat következik. Pénteken — annyi terv és hadmüvelet után — Clausen tanár ur mégis megjelenik a deszkákon, — Gerhart Hauptmann hetvenéves hősét Deréky János mégis eljátsza. Deréky — akinek egyévi szegedi munkáját sok BRISTOL... BRISTOL... BRISTOL SZÁLLODA BUDAPEST, (D1INAPART) árban és szolgáltatásban vezeti Szoba teljes ellátással személyenként napi 12— pengőért hímes relief és IV. Henrik, Potemkin ércportréja őrzi — a „Naplemente előtt"-ben, Csortos Gyula leghíresebb szerepében búcsúzkodik a szegedi szezontól. Végre most — a bucsu perceiben — engedélyt kapott a színház, hogy eljátsza Gerhart Hauptmann szimbolikusan mély és költőien finom drámáját... És Deréky búcsúja után Bourdet vígjátéka következik: a „Gyenge nem" és aztán Bellák Miklós és Horváth Böske búcsúja a „Kis Kadét" cimü nagy költeményben. — A műsor folytatása egyelőre még hiányzik... Az Uferini-legények ma befejezik szegedi legénységüket és aztán a család vezényletét Kiss Manyink veszi át. Irány: Zágon, mert a bűvészeknek is kell néha pihenni. Persze a társasággal egyült marad továbbra ls az Uferini-nemzetség legújabb sarja: Kiss Bobv, ami oly kutyán-angyali türelemmel türi a büvészetet, amely még az ő magas személyét is igénybeveszi a káprázatokhoz. Derűs jelenet volt az első este, amikor Fredy Uforini zengő magyarsággal egy hős fiatalembert kért a nézőtérről, hogy segítse és ellenőrizze szemkápráztató produkcióit Az ifjú hős jelentkezett, felment a színpadra és kezet fogott Uferinivel. Signor Frédy megrázta a vállalkozó hős kemény kezét és aztán megforgatta. A kéz, hogy ugy mondjuk, egy kicsit — ragyogott a munka nemes színeitől. Fredy felmutatta a kezet és derűs mosolylyal így szólt a közönséghez: — Auch ein Schwartzkün stl er . . . El kell mondani még azt a telefonjelenetet is, ami Latabárék első estéjén tőrtént. Az előadás hangos sikere után az apa-Latabár sietve lemosta magáról a festéket, lihegve a szállodába sietett és rapid felhivatta Budapestet. Egy perc múlva jelentkezett Budapest és az öreg Latabár a következőket mondta izgatottan a telefonba: — Édes madárkám csókollak, nagy siker, ezer pengő, csókoltatom a Bob it, pá! — és aztán lehiggadva, mint aki elintézte a legfontosabb és a legsürgősebb dolgát, most már nyugodtan leült vacsorázni. Előbb Pestre kellett telefonálni a sikert és csókokat kellett küldeni Madárkának és — Bobinak... Az elmúlt napokban Könyves-Tóth Erzsi táviratot kapott Pestről: csütörtökön jelentkezzen a Nemzeti Színházban. Márkus László igazgató hivatta sürgősen Pestre és vendégszereplésről tárgyalt a szegedi színház kitűnő hősnőjével. Márkus direktor felajánlotta Márta szerepét a ,^Nagymama" cimü darabban, de amikor Könyves Tóth Erzsi ezt a szerepet és a gyors vendégszereplést el-