Délmagyarország, 1933. június (9. évfolyam, 123-145. szám)
1933-06-14 / 133. szám
ö DÉLMAG/ARORSZAG 1033 Junius 14: Juliusban megtartják az első halszüretet a fehértói halgazdaságban (A Délmagyarország munkatársától.) A jelek azt mulatják, hogy a város legújabb üzeme, a fehértói halgazdaság beváltja a hozzá fűzött reményeket, sőt meglepetéseket is tartogat a város "számára. Az üzemi tervet még a kora tavasszal készítették el, amikor befejeződtek a földmunkálatok a Fehértó vadszikes területén, amikor elkészültek a medencék és amikor megkezdték a medencék benépesítését a halivadék-tömeggel. A terv szerint az első halszüretet az őszön tarthatták volna meg. A vízbe rakott apró halak ugyanis a tapasztalatok és a számítások szerint ősznél hamarabb nem nőhettek meg annyira, hogy érdemes legyen értékesítésükre gondolni. A halgazdaság vezetőit most az a meglepetés érte, hogy a halak szokatlanul gyorsan fejlődnek, vaíószinüleg a medencéket megtöltő víz és a talaj nagy tápláléktartalma következtében. Néhány próbafogás meggyőzte az illetékeseket, hogy az első halszürettel nem kell, sőt nem is tanácsos őszig várni, mert ajánlatos a halállomány bizonyos mértékű megritkitása. Elhatározták ezért, hogy már juliusban kifognak a medencékből 30—40 mázsa megfelelő nagijra növekedett halat és azt igen olcsón bocsájtják áruba, valósággal „dömping-áron". A szakértők szerint a fehértói halállomány minőségileg is kifogástalan, a halak rendkívül fejlettek és kövérek, izük semmiben sem különbözik a tiszai halak izétől. ffireft WJW Szerda. Róm. kath. N. sz. Vazul. ' ProL Vazul. A nap kel 4 óra 2 perckor, nyugszik 7 óra 57 perckor. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Barcsay Károly Széchenyi-tér 12 (telefon 1770), Cserhalmy Antal Sárkány-ucca 15, (telefon 3261), Franki Antal Szent György-tér 6 (telefon 1118), Gergelv Jenő Kossuth Lajos-sugárut 31, (telefon 1062), Lőbl Imre dr. Gizella-tér 5, (telefon 1819), Moldván Lajos Újszeged, Vedres-u. 1, (telefon 1846, Selmeczl Béla Somogyitelep IX. u. 489, (telefon 3425). — Pénteken ölést tart a közigazgatási bizottság. Bárányi Tibor főispán a közigazgatási bizottság ülését, mivel 15.-e Urnapjara esik, 16-án délután négy órára hívta össze. — A szegedi aszfaltburkolatok. Szeged, mint ismeretes, a budapesti Hirsch-céggel hozatta rendbe a mult évben a megrongálódott aszfaltburkolatot. A vállalati szerződes szerint a város a vállalati összeget részletekben fizethette volna meg a vállalatnak, a polgármester azonhan a gázgyári pénzekből annyit fizetett ki, hogy az aszfaltozási tartozásból már csak negyvenezer pengő maradt. A korai kifizetéssel a város két százalékot takarított meg. P i c k Jenő, törvényhatósági bizottsági tag most beadványt intézett a polgármesterhez és felhívta figyelmét arra, hogy a negyvenezer pengő hátralékos tartozást á most kezdődő ötéves jótállási idő letelte előtt semmi esetre se fizesse ki a vállalatnak, hanem tartsa vissza jótállási biztosítékul. Az újonnan készített aszfaltburkolatokon már ís mutatkoznak bizonyos rongálódások. amelveknek helyreállítása a vállalat kötelessége. Abban az esetben, ha a város teljesen kiegyenlítené tartozását és a vállalat esetleg vonakodnék az ilven rongálódások kijavításától, a város jogait csak peres uton érvényesíthetné, akkor azonban, na a vállalatnak még követelése van a városon, Szeged helyzete a vállalattal szemben sokkal biztonságosabb. — Az tirnapi körmenet. Űrnapján a fogadalmi templomban reggel 8 órakor püspöki szentmise lesz a hatóságok, egyesületek és intézmények képviselőinek részvételével. A tanulóifjúság és a templomba nem férő hivek reszére a fogadalmi templom főbejárata előtt elhelyezett oltárnál tartanak egynegyed 9 órai kezdettel tábori misét. A körmenet a következő rendben áll fel: I. és II. oszlop: leányifjuság, III. és IV. oszlop: fiuk, V. oszlop: egyetemi hallgatók. VI. és VII. oszlop: társadalmi egyesületek, VIII. és IX. oszlop: női hitbuzgalmi egyesületek és apácák, X. oszlop: férfi hitbuzgalmi egyesületek és egyházközségek. A menet a fogadalmi templom főkapuja előtt elvonulva, a szeminárium előtt a Szent Gellért kapun át halad a Gizella-térre az első oltárhoz, amely a Szentháromság-ucca torkolatánál lesz. Második oltár a Dugonics-tér és Tisza Lajos-körut sarkán, a harmadik a Kárász-ucca sarkán, az utolsó a Feketeház kapujában. A belvárosi plébánia kéri, hogy a körmenet idejére a körmenet utvonalain a hazakat világítsák ki. — Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület vándorgyűlése. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület szombaton és vasárnap vándorgyűlést tart Szegeden. A vándorgyűlésen gróf Somsich Tihamér elnököl. — Szerdán lesz az ipartestületi rendkívüli elöljáróság! ülés. A szegedi ipartestület elöljárósága kedden délután rendkivülí előljárósági ülést szándékozott tartani, amelyen az alapszabálymódosítást, illetve az alapszabálymódosítást tárgyaló rendkívüli közgyűlést tárgyalták volna le. Az ülést azonban nem lehetett megtartani határozatképtelenség miatt. A rendkívüli ülést szerdán délután 5 órakor tartják meg. — Halálozás. Dr. Iványi Livius ügyvéd, nyugállományú osendőrszázados, hosszas szenvedés után életének 37-ik évében f. hó 12-én elhunyt. Temetése f. hó 14-én délután fél 4 órakor lesz a katonai közrendészeti kórház halottasházából. Súlyos csapás érte Hódmezővásárhelyen U r Györgyöt. Egyetlen gyermeke, Rózsiké 12 éves korában váratlanul meghalt. Kedden délelőtt temették el nagy részvét mellett a vásárhelyi református temetőben. hálta rtáel és méxáro*, kedreiö flietésl feltételek mellett leg olcsóbban beszerezhetik 2d Fekete NAndor Kossnlh t. snflárat <S. TeL 20-72. Az idő Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 20.8 C, a legalacsonyabb 14.7 C. A barometer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 757.2 mm, este 758.1 mm. A levegő páratartalma reggel 85 százalók, délben 100 százalék. A szél iránya északkeleti, illetve délkeleti, erőssége S—1. A lehullott csapadék mennyisége 11.1. mm. A Meteorologist Intézet jelenti este 10 órakor: Erftsebb nappali felmelegedés, helyenkint további zivataros esők. Időjóslat a Délvidékre: Változékony Idő, esővel. — Antal-nap a városházán. Kedden. Antalnapján, sokan keresték fel névnapi jókívánságaikkal Hegedűs Antal árvaszéki elnököt. — Plébánosi megerősítések és áthelyezések. A csanádi püspöki hivatal értesítette Somogyi polgármestert, nogy Glattfelder Gyula megyéspüspök megerősítette állásában Ü g i Géza ujszegedi plébánost. Karácsonyi Guidót a Somogyi-telepi plébánia vezetésével bízta meg, Széli Istvánra, Somogyi-telep eddigi plébánosára pedig a szervezés alatt álló zákányi plébánia vezetését bizta. Közölte a megyéspüspök azt is. hogy az alsóközponti plébánián az egyik segédlelkész! állást megszüntette. x A Tunyogi Reálgimnázium (Vásárhelyi-sugárut 2. sz.) Igazgatósága közli: Engedélyezés száma 33.557-1932.. V. üsz. Nyilvánossági jog 29.656— 1933. V. sz. a. 1. V. K:M. rendelettel adatott meg. Az osztályonkénti létszám csak husz. Egyéni foglalkozás. Beiratkozások: junius hó 26, 27, 28 és julius hó 3 és 4-én, az intézet nagytermében. — A volt 46-os tisztek értekezlete. A volt 46-os gyalogezred volt tényleges és tartalékos tisztjei szerdán este félkilenc órakor értekezletet tartanak a Hági különtermében. Kouff tábornok a tisztek minél nagyobb számban való megjelenését kéri. x „Dóczy fotelágy, ottomán, matracz, Hid-u. — összenőtt ikrek. Rómából jelentik, hogy Mussiban egy parasztasszony összenőtt ikreknek adott életet. A jól fejlett, egészséges, válltól csípőig összenőtt gyermekek egyike teljesen szőke, a másik fekete. Aldolf állapotban lévő nők és Ifjú anyák a természetes »Ferenc Józsefe keserűvíz használata által rendes gyomor- és bél' működést érnek el. A modern nőgyógyltás főképviselői a Ferenc József vizet igen sok esetben kipróbálták és kivétel nélkül gyorsan, megbízhatóan és fójdalomnélkül hatónak ta< Iállák. A Fcrcnc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fflszerQzletekben kapható. R.I Kétnapos, íizpengős vonal Budapestre Szombaton és vasárnap rendezi meg Budapesten a Munkás Testedző Egyesület jubiláris sportünnepélyét. A szegedi MTE ebből az alkalomból — mint ismeretes —, különvonatot indít Budapestre. A vonat szombaton reggel 5 óra 29 perekor indul Szegedről és 8 óra 45 perckor érkezik Budapestre. Budapestről visszaindul a vonat vasárnap éjjel 11 órakor és Szegedre érkezik éjfél után 2 óra 15 perckor. A jegy ára a sportünnepélyre szóló belépőjegy árával együtt 10 pengő. A jegyeket a Délmagyarország jegyirodájában és a Munkástestedző Egyesület helyiségében, a Munkásotthonban árusítják csütörtökön estig. A kétnapos olcsó különvonat iránt Makón is nagy az érdeklődés. Gondoskodás történt, hogy a makóiak is részt vehessenek a kiránduláson és megválthassák kedvezményes jegyeiket. Makón a jegyeket Kotroczó József (Liget-ucca) árusítja. A rendezőség gondoskodott a különvonat utasainak budapesti olcsó elszállásolásáról, valamint élelmezéséről is. Több szállodával állaE odtak meg, ugy, hogy akár dunaparti elegáns otelben. akár egyszerű polgári szállodában rendkívül méltányos árban kaphatnak szállást, esetleg teljes ellátást. Megállapodást létesítettek ezenkívül a konyhájáról hires Newyork-kávéhazzal, amely napi 4 pengőért ad a szegedi kirándulóknak kitűnő reggelit, ebédet és vacsorát. Gondoskodás történik aziránt is, hogy színház-, cirkusz- és orfeum jegyeket mérsékelt áron kapjanak a különvonat utasai. Megállapodást létesítettünk a Magyar Színházzal, amely a vonat utasainak a szombati és vasárnapi "előadásra 20 százalék kedvezményt ad a Délmagyarország utján. A szállodai, étkezési és egyéb utalványok, jegyek is. a Délmagyarország kiadóhivatalában váltandók meg. — Előadás. Nagy érdeklődés mellett a városi színházban tartották meg Knrbos Illy mozgásmüvészeti intézetének előadását. Az előadás programján szerepelt gimnasztikai, ritmikus torna és mozgásmüvészeti számokat nagy figyelemmel kisérte a közönség és tapssal honorálta az Andersen meséiből összeállított pantomin előadását is. Sikerrel szerepeltek az előadáson: Szende Éva, Buócz Baba, Kappel Adrienne, Dudás Ida, Vidákovits Lucy, Lamprecht Emml, Obermayer Judit és Erzsike, Kappel Zizi, Sohwartz Jutka, Singer Évi. Schepler Klári, Tiszavári Alice, Zsirkay Baba, Vedres Maya, Olmosy Teri, Klein Id, Maczkó Piroska, Molnár Ibolva, Pele Cinci, Csincsák Babi, Klein lel, Balogh Idu, Keresztes Cedli. Nyikos Gitta, Ábrahám Vali. Bélády Ilonka, Bőnyl Zsuzsi, Eckerdt Ildikó, Krobl Panni, Hiller Ilonka, Mike Éva Schwarcz Agi, Demján Erzsike. Kiss Veronka, Lamprecht Kató, Mike Agi, Tóth Ilonka, Iricz Éva, Braunhoffer Gertrúd, Schwarz Zsuzsi és Judit, Kovács Feri, Gazdag József, Teleki Zoli. — A Háziasszonyok Szövetségének évzáró ünnepélye. A szegedi Háziasszonyok Szövetsége, amely hat hónapos főző- és kézimunkatanfolyamot rendezett, vasárnap lartia meg kiállítással egybekötött évzáró ünnepéivé! a szövetség Korona-u. 21. szám alatti helyiségében. Az ünnepély, amelyen a kormánv is képviselteti magát, délben féltizenkét órakor kezdődik. A szövetség elhatározta, hogv a iővő évben tíz hónapos háztartási iskolát állit fel. x 10 drb. krémespite 1.20 P. Hajós-cukrászda. Papp-cukrászda. 120 — Lestyán Sándor izgalmasan érdekes és brilliánsan megirt regénye: A levegő királya jelent meg a Világvárosi Begények e heti számában. Étei bezárva, »i^ié. kizárva a szab. Virágh-féle élelmiszerszekrényben! Minden háztartásban, ktllflnBsen nyaralókban nélkülözhetetlen. Állandóan sze'.lós, a legkisebb rovar sem férkózik a» ételekhez. Oyártin: Vlr<S«»r» asztalot, Szeged, VMra noe» 4. szám. Legmodernebb kerti bútorokban nagy válaszok, szab41yo»hntó kerti fotelok, nehéz-stll hálószobák rendklrtll olcsón. 28T