Délmagyarország, 1933. április (9. évfolyam, 74-97. szám)

1933-04-04 / 76. szám

f933 április 4: DCLMAG7ARORSZAG *Paprilía-réinf)ireU a belügy minisztériumban A miniszter felentést leért a paprika-front helyzetéről (A Délmagyarország munkatársától.) Bárá­nyi Tibor főispán vasárnap délelőtt hazaérke­zett Budapestről, kedden Szentesre utazott, ahol Farkas Béla főispánt látogatja meg. Szen­tesről ismét Budapestre utazik, mert a belügy­miniszter irlentést kért a szegedi paprika-front helyzetéről. A minisztériumot ugyanis a legfantasztiku­sabb hírekkel áras&iották el. A belügyminisz­ter ugy tudja, hogy Szegeden valósággal forra­dalmi a hangulat a paprikamonopólium terve miatt. A minisztériumba érkezett hírek szerint „a tüntetések egymást érik a városban és a ta­nyákon", a paprikatermelők és kikészitők szinte fenyegető magatartást tanúsítanak. Azt is közölték a belügyminiszterrel, hogy „a pap­rikások többször felvonultak a városháza elé és a halóságok kénytelenek rendőri karhata­lommal gondoskodni — a polgármester szemé­lyi biztonságáról". A főispán közölni fogja a belügyminiszter­rel, hogy ezeknek a híreknek semmiféle alap­juk nincs. Ilyen hangulatról, tüntetésről szó sincs, karhatalmi intézkedésekre sem került sor. A rémhír valószínűleg abból keletkezett, hogy az emlékezetes értekezlet alkalmával, amelyen Ráday Gyula, a tervezet készítője !a jékoztató előadást tartott a termelői és kiké­szitői érdekeinségek képviselői előtt, az érdek­lődő paprikások odacsoportosultak a városhá­za elé, sőt egyik csoportjuk fel nyomult az eme­leti folyosóra, ahonnan rendőrök távolították el őket. Két rendőr azután ott maradt a tanács­terem előtt mindaddig, amig az értekezlet be nem fejeződött, hogy megakadályozza a ta­nácskozás megzavarását Azóta aaonhan rend zavarás nem történt Visszautasították az Inségadó ellen benyújtott 1700 fellebbezést Tovább folytatják az inségadó behajtását (A Délmagyarország munkatársától.) A hét­fői tanácsülésen ismét foglalkoztak a szükség­munkák kérdésével. Dr. vitéz Szabó Géza nép­jóléti tanácsnok bejelentette, hogy a kivetett 300.000 pengő inségadóból eddig 130.000 pengő folyt be, ami a kivetés negyvenöt százalékának felel meg. Most ujabb tizenöt százalékra lehet számítani, mertt a közigazgatási bizottság adó­ügyi albizottsága visszautasította az inségadó­kivetések ellen benyújtott 1700 fellebbezést és a fellebbezőket a kivetett adó haladéktalan be­fizetésére kötelezte. A kivetés így jogerőssé vált és az adóügyi hatóság megkezdte az inségadó behajtását. A pótbehajtás során számit a nép­jóléti ügyosztály még tizenöt százalék befize­tésre, amivel együtt a kivetett adóösszeg hat­•Mn százaléka folyik be. Foglalkozott a tanács a Boldogasszany-su­^árut és a Gizella-tér sarkán lévő gödör prob­lémájával. Ez a gödör azon a telektömbön ék­telenkedik, amelyet a tanítói internátus céljai­ra sajátított ki évekkel ezelőtt a város. A ta­nítói internátus felépítésére nem került a sor, sőt belátható időn belül számítani sem lehet erre az építkezésre, már pedig a hatalmas gö­dör teljesen elékteleníti a város legnevezete­sebb részét, a Templom-tér bejáratát. Az ide­genforgalmi hivatal felhívta a hatóság figyel­mén, hogy a nyáron nagyobharányu idegen­forgalomra lehet számítani és ezért kívána­tos lenne, ha a város eltüntetné, vagy eltakar­ná ezt a nagy szépséghibát. A tanács elhatá­rozta, hogy a kigödrözöttt telektömböt magas deszkapalánkkal keritteti körül. A telektömböt az inségmunkákal kapcsolatban kerjttetik be. Az államépitészeti hivatal bejelentette a ta­nácsnak, hogy a szeged—békéscsabai trf al­győi szakaszán, az 187.7-től a 169.7 kilométe­res szakaszig megkezdik a hengerelési mim­kát ezért az útszakaszt elzárják a kocsiforga­lom elől. A kocsiforgalom a nyári uton bo­nyolódik le, az autóforgalom pedig Makón ke­resztül. Az útjavítás tiz napig tart. A mérnöki hivatal azt jelentette be a tanács­nak, hogy hétfőn megkezdték a Petőfi Sán­dor-sugáruton a kövezési munkát. A Nagykör­HÉ-és,» _Faí»gó-uoca közötti útszakaszt lezár­ták, a kocsiforgalmat a nyári uton bonyolít­ják le. A fárványkór§ász Uiböviiése (A Délmagyarország munkatársától.) A tisz­ti főorvos nemrégen előterjesztést tett a polgár­mesternek a járványkórházkérdés megoldásá­ra. Bejelem tette, hogy eredeti javaslatát, amely­ben azt indítványozta, hogy a város az ujsze­gedi járvány barakkot építtesse át a közkórház udvarára, visszavonja, mert az ujabb kiadott rendelkezések értelmében ez a megoldás a sárosra hatalmas anyagi terheket róna. Abban MOZI Belvárosi Kedden LIane Hald és Petrorlcs Sireflszlftv Bűrhivagv, szeretteii Széchenyi és KOrZÓ S/EneM Keddtől Mllncl 1 Kii (Hvatdpfk 6*50 Férfi cipők 8"50 :oe HA-HA cipőáruház Szeaed, Kelemen ucca 12. az esetben ugyanis, ha a járványkórház nem önálló intézmény, hanem a meglévő közkór­házinak egyik osztálya, a szegény betegek ápo­lási teittkáét nem tériti meg a belügyminisz­ter. Ezért azt ajánlotta a főorvos, hogy a vá­ros inkább az ujszegedi járványkórházat bő­vítse ki négy. egyenkint tiz-tiz ágyas beteg­sst-hávaí- A* átalakítás és a fölszerelés költsé­ge a járványkórház ápolási dijaiból néhány év alatt megtérül. A javaslattal hétfőn foglalkozott t a tanács. A Üfc'i—itnester a főorvos érvelését nem fo­Sft^ta eV hanem arra utasította a mérnöki hi­vatalt hogy készitsen költségvetést az ujsze­gedi járványbarakknak a közkórház udvarába való átépítésére. A polgármester véleménye szerint ez a megoldás olcsóbb és kevesebbe kerül a járványkórház fenntartása is, mert a járványkórház orvosi szolgálatát a közkórház orvosai láthatják el és nem kell külön orvosi karról gondoskodni. fiz Ítélőtábla kedden hirdeti ki az Ítéletet a „Házi U$ság"-perben (A Délmagyarország munkatcfrsától.) Mint ismeretes, a szegedi Ítélőtábla Sfcuttéfy-taná­csa egy hétig tárgyalta Sebes László és társai ügyét A bíróság a tárgyalást a mult hét elején félbeszakította azzal, hogy az ítéletet kedden hirdeti ki. Kedden reggel nyitja meg a fellebb-i viteli tárgyalást Skultéty elnök, azután a bi-i róság kihirdeti ítéletét a Házi Ujság-perben. Ezt követöleg a Skultéty-tanáos azonnal hozzá­kezd az ötesztendeá fegyházra itélt Füssij László és társai bűnügyének tárgyalásához. Ez a íár^rtT^ js előreláthatólag több napig tart Ciklon Amerikában Newyork, április 3. Az Egyesült Államok területén ciklon söpört végig. A déli államok­ban több mint 100 halálos áldozaita volt a vi­harnak és az anyagi kár meghaladja a 400 millió dollárt Missouri államban végezte a legnagyobb pusztítást a vihar, ahol többszáz | sebesült is vam. H „Papagái" igazgatója a rendőrségen Budapest, április 3. Hetekig tartó hajsza után hétfőn hajnalban sikerült Hegyeshalmon el­fogni Gábor Sándort, a Papagáj mulató meg­szökött igazgatóját. Gábor két hónappal ezelőtt tűnt el Budapestről kétszázezer pengő elsiká­lva sztása után. Tegnap este bizalmas bejelentés érkezett a főkapitányságra, amely szerint Gábor értesi­tette ügyvédjét, hogy nem bírja tovább a bécsi bujkálást ezért Budapestre jön, hogy önszán­tából jelentkezzék a rendőrségen. Weiler Jó­zsef detektív Hegyeshalomra utazott és a bé­csi vonat egyik III. osztályú fülkéjében beesett arcú férfit talált. Azonnal ráismert Gábor Sán­dorra. A detektív Gábor mellé ült és a voaiat megérkezése után bevitte a főkapitányságra Tűzhalál a pincében Budapest, április 3. Hétfőn délelőtt borzal­mas öngyilkosság történt a Rotmbach-ucca 5. számú házban. Egy 74 éves öregasszony be­tegsége mialtt petróleummal leöntötte és eléget­te magát. özv. Ernszt Ignácné, Máv. segéd ti szít özvegye, már évek óta betegeskedett. Reggel a házbeliek látták amikor kis csomaggal lement a pincébe. Később a pincesor udvarra nyíló ab­lakain füst tódult ki. A házbeliek azt hitték, hogy a pincében tűz keletkezett. Mikor leértek, szörnyű látvány fogadta őket. A pinoe egyik markában feküdt özvegy Ernszt Ignácné, a ru­hája óriási lángokkal égett. Ekkor derült ki, hogy mi történt. Ernsztné a kis csomagban egy üveg petróleumot vitt le a pincébe, a pet­róleummii leöntötte ruháját s aztán meggyúj­totta. A tragikus sorsú asszony holttestét a törvényszéki orvostani intézetbe vitték.

Next

/
Thumbnails
Contents