Délmagyarország, 1933. március (9. évfolyam, 49-73. szám)
1933-03-02 / 50. szám
ni. 2 Csak rövid ideig "SISS? még a készlet fart P1'48 Pollák Testvérelc, Csekonlcs n. és Széchenyi tér. Letartóztattak egy erőszakoskodó napszámost (A Dclmagyarország munkatársától.) A szegedi rendőrség szerdán reggel előzetes letartóztatásba helyezte Kozák János 28 éves összeszéki napszámost. Kozák ellen vadbázastársa tett feljelentést és a feljelentés szerint Kozák vadházastársának 12 éves leányával erőszakoskodott Kozák János beismerte tettét. Kihallgatása utám szerdán délelőtt átszállították _ a szegedi ügyészség fogházába. A gyöngyösi gyilkos Székesfehérvár március 1. Szikora Gyula, a rablógyilkos gyöngyösi pékmester ügyében Székesfehérvárott a rendőrség ujabb nyomozást kezdett. 1920-ban ugyanis ismeretlen tettes meggyilkolta Orbán Ferenc gépápolóL Szikora első felesége is gyanús körülmények között halt meg. Az ujabb nyomozás megállapította, hogy Szikom most meggyilkolt második felesége, még az első asszony életében többször megfordult Székesfehérvárott és Szikora akkor is Székesfehérvárra vitte az asszonyt, amikor első felesége halála után nőül vette. Fennáll a valószínűsége annak is, hogy Orbán Ferenc gépápolót 6 telte el láb alól. Akkoriban azonban Szikorát, aki főgépész volt és ismert személyeknek volt vadásztársa, nem is vették gyanúba. A székesfehérvári rendőrség két tisztviselője elutazott Gyöngyösre, hogy Szikorát a további nyomozás érdekében Székesfehérvárra vigyék. Wagner Richárd A Délmagyarország szerdai számában megjelent Wagner Richárdról szóló cikkre szabad legyen néhány szóval reflektálni és megmagyarázni, miért nem lehet Wagner-emlékbangversenvt tartani. Először a színház. Operaelőadásra a színház nem volt berendezkedve. Wagner kórusnélküli operái közül az anvag megszerzése és az énekesek meghívása ölvan anyagi megerőltetést kívánt volna, amit még boldogabb időkben sem lehetett kívánni, — kórusos Wagner-operát előadni pedig enyhén szólva —, inkább nem.» Emlékezzünk a Szegeden előadott Lohengrinés Tannhauser-esetére. Előadták még a Walkür-t is egy pesti együttessel, — a közönség részvéttel és értetlenül kereste Wagnert. A Filharmonikus zenekar, tudjuk, hogv néhány évi lefelé való tendálás után majdnem megszűnt. Orchestrális zenei életét Shvoy altábornagy nagvszcrü lelkesedése hozta újra életre. Ahhoz, hogv a nagy agilitással és lelkes müvészetszcretettel feltámasztott zenekar egy Wagner-emlékhangversennvel áldozzon a nagv német költő emlékének, — legalább 1000 pengős külön alapra volna szükség, hogy a zenekar tagiainak minimális próbadijai és egy elsőrangú Wagner-énekes honoráriumát, valamint a szegedi rendezési költségeknek a minimumát megteremthessék, mert zongorával Wagnert énekeltetni — nem lehet. Erre pedig a Filharmóniának nincs fedezete, de magánvállalkozó sem vállalhatja a rizikót. A közönség nagvrésze pedig az ilyen hangversenyekre rnég a legminimálisabb belépődíj mellett sem megy el, — főleg pedig azok nem, akik rekriminálják a szegcdi zenei élet nívóját. így a Wagner-emlékliangverseny elmaradásának oka a mai gazdasági krízisben kereshető, de örüljünk annak, hogv ismét vannak filharmonikus hangversenvek, amelyeknek talán egyik műsorszáma lehetne megemlékezés Wagnerre és őrüljünk annak, hogy nivós szegedi hangversenyszezon volt az idén is. K. I. HireU WWW ^ Csütörtök. Róm. kath. SimpTie ph. MWM At prot. Lujza. A nap kel 6 óra 40 perckor, nyugszik 5 óra 46 perckor. Somogyi-könyvtár 'óznapokon délelőtt 10!ől l-ig, délután 4-től 7-ig, a Várost Mnzeum mindennap, vasár- és ünnepnap Is, délelőtt 10-től fél l-ig van nyitva. Folyóiratcsere kedden, csütörtökön, «zombaton délután fél 5-től fél 6-ig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem, I. emelet) nyitva vasárnapok kivételével mindennap. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Leinzinger Gyula: Horváth Mihály-ucca 9., (telefon 13-52), Moldván Lajos Ujszegedi, Vedres-ucca 1. (telefon 18-46), Nyila ssy Ágoston Római-körut 22. (telefon 25-49), Salgó Péter Mátyás király-tér 4 (telefon 12-96), Frankó Andor Dugonics-tér 1. (telefon 17-93), Zakar örökösök Valéria-tér 1. (telefon 1&-95). Az idő A Szegedi Meteorológiai Obszervatórium jelenti. Időjárási helyzet: A barometrikus maximum Lengyelországon 755 mm, a minimum az Óceánon 740 mm. Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 4.0 C, a legalacsonyabb —3.8 C. A barometer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 771.2 mm, este 771.5 m<m. A levegő páratartalma reggel 95 százalék, délben 90 százalék. A szél iránya északnyugati, illetve északkeleti, erőssége 1—2. A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 órakor: Lényeges változásra nincs kilátás. M divatcfpők 6"50 Férfi cipők 8'50 HA-HA cipőáruház Szeged, KeSemen ucca 12. H I — Előfizetői között értékes jutalmakat oszt ki a Délmagyarország. Nézze meg kirakatainkat a Széchenyi-tér 2. alatt. Fizessen elől — Tudományos előadás a Munkásotthonban. A szegedi szakszervezeti bizottság közli, hogy dr. Berkes Pál orvos pénteken este 7 órakor a Munkásotthonban (Hétvezér-ucca 9.), „A szociális higiéné" cimen tudományos előadást tart. — Inségmunka közben meghalt egy inségmirnkás. Szomorú munkástragédia színhelye volt szerdán délelőtt a városnak az a része, ahol a töltési munkálatok folynak inségmunka formájában. A Gedó-melletti vizállásos terület feltöltéséhez csilléken szállítják a földet. A csilléket inségmunkások tolják a földbányától a töltési munka színhelyéig. A csillék vágánvai a Vásárhelvi-sugáruton vezetnek keresztül. Szerdán délelőtt Bereng Gyula 44 éves Gyöngytvuk-ucca 14. szám alatt lakó ínségmunkás tolta az egyik földdel megrakott csillét. Útközben hírtelen rosszul lett. összeesett és mire inségmunkástársai odaértek hozzá, meghalt. Holttestét a bonctani intézetbe szállították a halál okának pontos megállapítása céljából. Valószínű, hogy a sok nélkülözésben elcsigázott és legyöngült inségmunkás halálát szívszélhűdés okozta. — A 89 éves asszony összeesett és meghalt 91 éves férje ravatalánál. Vásárhelyről jelentik: Tegnap délután tragikus haláleset történt Vásárhelyen. Vasárnap meghalt Palócz Imre 91 éves gazdálkodó, aki 89 esztendős feleségével 65 éven keresztül élt boldog házaséletet. Az özvegyet teljesen összetörte férje halála és arzt~hangoztatta, hogy nem tud férje nélkül élni. Tegnap délután temették Palócz Imrét. Amikor a pap elvégezte a szertartást és a temetkezési intézet emberei vállukra vették a koporsót, Palfcz Imréné az üresen maradt ravatal előtt összeesett és meghalt. — Előfizetői között értékes jutalmakat oszt ki a Délmagyarország. Nézze meg kirakatainkat a Széchenyi-tér 2. alatt Fizessen elő! Paplanok olcsó árban készülnek — Utr/lek utta D alakiamnak Paalanosmes'eniél. Dekk Ferenc S. 89 — Sinclair Lewis: Egy modern asMony szive — Délmngyarország kölcsönkönyvtár. — A Városi Zeneiskola kama razeoehamgversenye ma, azaz csütörtökön délután 5 órakor a Tisza-szálló dísztermében. V. I. — Az életbenmaradt lány a szentest családi drámáról. Szentesről jelentik: A szentesi családirtás harmadik áldozata, a 15 éves Rági Borbála, mint jelentettük, a szentesi közkórházban fekszik súlyos állapotban. A rendőrségnek csak most sikerült kihallgatnia a fiatal lányt, a tragédia egyetlen életbenmaradt szereplőjét A leány megerősítette a rendőrségnek art a feltevését, hogy Rági Ferenc tettének oka féltékenység volt. A leány elmondotta a detek ti veknek, hogy fogadott apja udvarolni próbált neki, de ő mindig visszautasította közeledését. Néhány nappal a tragédia előtt bejelentette szüleinek, hogy egy fiatalember megkérte a kezét és ő szívesen hozzá menne, ha szülei engednék. Ez a bejelentés volt az oka annak, hogy a féltékeny Rági Ferenc borzalma« tettét elkövette. — Előfizetői között értékes jutalmakat oszt ki a Délmagyarország. Nézze meg kirakatainkat a Széchenvi-tér 2. alatt Fizessen elő! — A Rókwst Katholikns Legényegyesfilet ma este fél 8 órakor a rókusi iskolában rendkívüli választmányi ülést tart. x Cégmep-szünés. Mint értesülünk, a Brecher Albert sörkereskedő cég 40 évi fennállása ntán megszűnik. 84 — Koponyacsonttörést sxenvedett egy kocsis. Szerdán reggel a szegedi mentők Sövényházáról a szegedi közkórházba szállították Antal István 31 éves uradalmi kocsist. Az orvosok megállapították, hogy koponyacsonttörést szenvedett. A nyomozás megindult. ff1" Tivadar norceMángyáros és nagykereskedő, Bndapest, V. Dorottya ucca 14. sz. Óbudai porcé lánay&rának késritménv*i {éttert-. teás. 'fb. fcftS7le«e<tl a legjobt kttlföldi gyárakkal ugy árban mint minösépbwn felveszik a versenyt. A legjobb üveggyárak rakiára. Kívánatra mintákkal és árajánlattal készséggel szolgálok. »s TATAI szalonsj&i | Hindenburg fof^sfcrikeí* [Ruhr koffszMiBfcft 8 Budapesti » fuvar- éí xsáktételekben házhoz szállítva V F O T F Cfe Szénkereskedelmi • t K 1 JL O Részvénytársaság Boldogasszony sugárul 17. KOKSZ Telefon 19-58.