Délmagyarország, 1933. február (9. évfolyam, 26-48. szám)
1933-02-12 / 35. szám
II. 12 Da^act cván * b A&rtv vetPkszika6nookai6riás!{oirsz9soeia Pécsi Toiá$briketfi • Wl W)A • «S KaPh«tó Pécsi Kftszen leiepén, Zrínyi iicca 4-6. sz. Telefon 28—02. latkész segítőtársa a törvényszerűségnek." Ez a históriai materializmus és a történelmi törvényszerűség megkorrigálása. A racionalizmust a száműzetés Keserűsége korrigálja meg. Racionalista elképzelésében a már száműzött Trotzki nem tudja megérteni, hogy a szocialista vezetés alatt álló német köztársaság miként tűrheti meg területén a detronizált uralkodókat és miként tagadhatja meg a menedékjogot a hozzá hasonío igazi marxista forradalmároktól. De még egy szempontból van Trotzki könyvének az elmondott izgalmas eseményeket is meghaladó nagy érdekessége és tanulsága: akaratlanul és mindennél ékesebben igazolja azt a tételt, hogy minden társadalomnak, még a szovjetnek is ki kell termelni magából a saját külön arisztokráciáját. Egy modern Rabelai.s maró gúnnyal Írhatná át szatírára azt, amit Trotzki a szovjet hatalmának megerősítésétől a saját bukásáig terjedő időről elmond. Elméletileg teljes az egyenlőség, aki nem akar beletörődni ebbe az egyenlőségbe, annak elveszik a választójogát, az élelmiszerjegyét, száműzik Szibériába, vagy leütik a fejét, de ugyanakkor megkülönböztetésül a forradalmi érdemek megjutalmazására megalapítják a vörös csillag rendjelet. A „polgár" a szovjetállamban ismeretlen fogalom, a díszpolgár teljesen lehetetlen, de a helyi szovjetek egymásután választják meg a központi nagyságokat diszelnöknek s Trotzki keserű haraggal akkor (A gyerek, meg a malac) Amire egy háztartás körül asszonyt fel lehetett használni, arra mindre alkalmas volt Rozi. Akár nagymosás volt soron, akár nagytakarítás, ő megjelent és szolgálatait felajánlotta. Családjának a feje volt, beléje szorult minden élelmesség, mert az urát csak bamba mosolygásra teremtette a végzet. Mihály mosolygott akkor is, ha keresethez jutott s derült volt az ábrázata, ha felszólítást kapott, hogy a szolgálatból sebesen távoznék. Maga Rozi ama osaiádokhoz tartozott, akiket * „szerzők" titulussal illet a történelem. Nem volt a világon olyan valami, amit el ne kért volna, ha azt hitte, hogy az a háztartásokban felesleges. — Ugyan, nagysága kérem, mit csinál ezzel az ócska meszelővel? Szemétre való az, ideadhatná nekem. A kiérdemesült mosogatórongyot ép ugy elkérte, mint a gyerekek harisnyáját, ha sok lyukat fedezett fel rajtuk, — már pedig Rozinak az egy is sokat jelentett. A házaira, ahova járt, halálos féltékenységet Ezen hely a Bristol Szálloda Budapest részére van fenntartva. Figyeljük az itt megjelenő további hirdetéseket! i eszmél rá az epigonok aknamunkájára, mikor ő és barátai néhány választáson kimaradnak a diszelnökök sorából. Ami azelőtt az egyenlőség arculcsapása volt, a szovjet-vezérek, mikor hatalmon vannak, szalonkocsiban és különvonaton utaznak. Még „udvari" vadászatok is vannak és a népbiztosoknak megvan a Leibjágerjiik, akárcsak volt a nagyhercegeknek és a cári minisztereknek, természetesen a legmegbízhatóbb vörös katonák sorából. Nos, az lehet, hogy mindezeken, amiket Trotzki hosszú és majdnem mentegetésszerü kimagyarázásokkal mond el, egy modern Rabelais gunvolódjék. Én nem gúnyolódom. Erre mondom én azt, hogy itt nyilatkozik meg a történelmi törvénvszerüség. Minden párt, frakció, iránvzat emberekből áll, nem pedig angyalokból, vagy ördögökből és végeredményben a pártokban, frakciókban, irányzatokbán csak emberek cselekedetei jutnak kifejezésre. Minden párt, frakció, irányzat, mikor hatalomra jut, igyekszik berendezkedni és magát állandósítani. Minthogy pedig az állandósulás az emberektől függ és embereken múlik, az uj hatalom ugyanazokat a kipróbált eszközöket alkalmazza és általában ugyanazt cselekszi, amit elődeitől eltanult. Ez az igazi törvénvszerüség, nem az elmélet, amelyhez hozzá kell idomítani a tényeket. Ez az a törvényszerűség, amely mindaddig ismétlődik, amig csak emberek vágyunk. teritett, meg volt sértve, ha a konyhában idegen nőszemélyt talált, annak személyi gyöngéit nyomban kifürkészte és felsőbbséggel terjesztette, hogy az érvényesülésben meggátolja. Rozi halálosan el tudott sápadni, ha valamerre, a nyaralásból, vagy utazásból hazatérő háziak ajándékot hoztak a cselédjüknek, amit az nem késett mutogatni. Keserves sóhajtása ilyenkor szinte megremegtette a mennyezetet. — Jó magának csak engem vert meg az Isten. Aztán süntörgött, fecsegett, száz kérdése volt az útról, merre jártak, mit ettek, mit lehetett arrafelé vásárolni? Mindenáron azt akarta kihozni, hogy hátha neki is jut valami, csak pillanatra elfeledkeztek róla? Két fia is volt Rozinak, vastag fejű, sűrű agyvelejű gyerekek, akinél meghatóbb bambasággal a világon senki nem bámult a világba és az emberekre egyaránt. Az iskolát túlzott szorgalommal látogatták, minden elemi osztályt két évig s a tanító urak nem szűntek meg célzásaikkal, amik az állatkitömök egyoldalúságára és korlátolt foglalkozázi ágára vonatkozott. Fiait Rozi szigorú fegyelemben tartotta, ha este kilenckor tértek meg a csavargásból, meg is korholta, ellenben bevezette őket a maga házaihoz és igen jó néven vette, ha azok oda maguktól is ellátogattak. Újévkor feltétlenül, de sátoros ünnepek előtt épp ugy, akárcsak húsvéti locsolkodásra, névnapra és más, kinyomozott évfordulóra. Ebben egyet értettek a gyerekek is, egészen az osztozkodásig, mert akkor a töltés alján szedték őket össze, ahová veszekedésükben megtöredezve legurultak. Még házat is épített, vályogból valót ugyan amortizációs kölcsönnel, versenyt verte az urával I a falakat és ekkortájt igyekezett mosónői minőbben bejutni némely épitftmesteri családhoz, ahol alkalom adtán el lehet mondani, fitymáló hnngon, hogy nagyobb igényeket jóelőre letörjön I vele. — Ugyan már, tekintetes ur, mit kezd már avval a régi ablakszárnnyal, ami ott rohad az udvaron? Nem jó az még tüzelőnek se. Elvinném, hogy ne foglalja el itt a helyet. így szerezte meg az ajtót is a lakásra, lebecsülve mindent, voltaképen azonban értéknek tartva a törött nvelü borosüveget ís. A moslék, amit szintén összeszedett mindenütt, a moslék nagy megtiszteltetésben részesült, mert azzal hizlalta a malacát Az ősznek minden szépsége érzéketlenül pattogott le Roziékról, életük egybeforrott a disznó haladásával, hány kiló lehet, ereszt-e majd elegendő zsirt, hogyan fogják pácolni, felfüstölni, sonkájából melyik kerül először majd sorra? Ha a kis telepen látogatóba mentek valamerre, az első kérdése az ottani hizót illette, annak körülményeit tisztázták és csak jóval később tértek át Verka ángyóra, hogy lám ni, az is megelégelte az életszigoruságot, már mint hogy meghalt. Decembertől kezdve a gyerekek azzal ébredtek. — Mikor szúrják már le a disznót? Ünnepre nem készültek különb örömmel, lázas volt az álmuk, ha erre gondoltak, mérföldeket nőtt a türelmetlenségük. — Majd sor kerül arra is, csak várjatok. Jóizüen evett még, kár volna elprédálni azt a néhány kilót amit magára tud szedni. Roziék elvégezték karáosonyi látogatásaikat, a felruházás! akciókat sorra látogatták s az egészen hideg idő beálltát várták, hogy kár ne essék Január derekán ez is megjött s kitűzték az egyik vasárnapot a nagy esemény számára. Akkor nincs napszám, viszont sajnálni se lehet a munkátlanságot mert őrömet hoz. A két gyerek ugy örült hogy majd megbolondult. Kergetősdit rendezett a töltésen, többszörösen legurultak s mikor péntek este hazatértek, igen csúnyán köhögtek. Nem aludtak egész éjjel, láz verte ki a testüket, reggel az ágyból fel se tudtak kelni. A pénztári doktor, akihez saroglyán becipelték őket, előbb elhasznált egy lavórra való vizet, hogy lemossa róluk a sok mocskot. — Szeretném a bőrüket látni, mondta, igen nagy kíváncsiságra valló természettel. Mikor aztán' ez a kíváncsisága is kielégült, azt mondta. — A kórházba velük, de igen sebesen! Megfertőznek otthon mindent A két gyerek elfakadt sirva, nem Is szólt odabenn semmit, de mikor már a saroglyában feküdt akkor kezdett üvölteni. — Nem mék a kórházba az Istennek sel A kisebbik felbátorodva kontrázott. — Én se mék, nem mékl — Mért ne mennétek, szamarak? Voltatok ti már ott, haza se akartatok jönni, olyan jó volt a dolgotok. — Igen ám, bömbölt Misi, de akkor nem volt disznóölés! Rozi agya most világosodott fel. — Jézus Máriám, csakugyan igaz! Holnap szurjuk a malacot! Mit csináljak, mit csináljak? — Otthon akarok lenni, bömbölt Misi, majd mit mondok arra a büdös kórházra. Hát csakugyan lehet-e keservesebb a sors, mint amikor a szegény ember dolgába beleavatkozik? Ezért vártak eddig, hogy most elessenek a legnagyobb gyönyörűségtől? — Majd beviszlek benneteket hétfőn. Ha az Isten ugy akarja, nem lesz addig baj. Lássátok holnap a disznóölést, hát lássátok. Beszélt még sok mindent örült a lelke, hogy őrömet gyújthatott a porontyaiban, csak hétfőn reggel hallgatott mélyen, mikor a doktor szidni kezdte a kórházban. — Ez a paraszt! Mindent az utolsó pillanatra hagy. Ha aztán elpusztulnak, mi leszünk a hibásak! — Nem tudtam, motyogta szemlesütve. — Mit nem tudott? Nem jelentkezik ez a betegség egy perc alatt. Látniok kellett volna már tegnap is! Tegnap, tegnap... gondolta Rozi és boldog volt szorongásában is, hogy egy napot elhallgathatott. — Szegény tudatlan népek vagyunk mi, kézit csókolom A két gyerek ott feküdt forró lázálomban, de mosolygott az ajkuk. A malacot látták, amint forrázzák a kölosönvett teknőben; ott vannak a szomszédgyerekek is, bámulják a szenzációt, de nem mernék hozzá olyan közel menni, mint a házbeliek, — aztán jncsorditja az álom szájuk szélén a nyálat. Misi a kásáshurkát falja kenyér nélkül, mert hogy az anyai sziv olyan esendő. Duplán az, ha beteg a fia, csupa rimánkodás a szeme szája. Istenem, jótét keresztény lélek idegentől se tagadri meg ilyenkor semmit, hát hogyan ta gadná meg a maga porontyától? — Doktor ur, kapaszkodik bele búcsúzáskor az orvos kabátjába, mentse meg őket, igazán nem sajnálnék egy kis friss aprólékot. Nagyon szívesen nyújtom ., Bob. kirakatai! Ajándéktárgyak. AZ ÉLET MOZIJÁBÓL