Délmagyarország, 1933. február (9. évfolyam, 26-48. szám)
1933-02-17 / 39. szám
IL 17 Megalakul az egységes ellenzéki front Gróf Hadik János áll a nagyjelentőségű politikai mozgalom élén (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Az egységes ellenzéki front megalakítására irányuló tárgyalások csütörtökön megszakítás nélkül folytak. Az eddigiekből valószínűnek látszik, hogy az egységes ellenzéki front létreÍ 'ön. Gróf Hadik János csütörtökön hosszabb >eszélgetést folytatott Rassay Károllyal, akit feltétlenül be akarnak kapcsolni az akcióba. Rassay ezután Kállay Tiborral és őrgróf Pallavicini Györggyel tanácskozott. A csütörtöki tárgyalásik eredménye az, hogy a polgári ellenzeki pártok kijelentették: nem zárkóznak el a tervek megbeszélése elől és hajlandók' az együttműködésre. A terv az, hogy az egységes ellenzéki front keretében egyetlen párt sem adja fel pártkereteit, csak bizonyos politikai kérdésekben együttműködést teremtenek és minden javaslat előtt külön megbeszélést tartanak. Ezeken a megbeszélésen dől el majd, hogy a kormány ténykedéseivel szemben milyen álláspontot foglalnak el. Hadik János, akit az egyesülés élére szándékoznak állítani, az összekötő kapocs szerepét vállalná magára. Hírei* 2400 fellebbezés a választói jogosultság ellen (A Délmagyarország munkatársától.) A „Vásárhelyi Regcli Uj,ság"-han a mult év őszén erősihangu támadó cikk jelent meg Takács Ferenc szociáldemokrata vezetőférfi tollából Faragó Sándor nyugalmazott városi tanácsnok el lön. A cikk előzménye az volt, hogy Faragó Sándor az e'.őző esztendőbein és abban az évben is ezrével nyújtott be fellebbezést a választói névjegyzékbe felvettek választói jogosultsága ellen. Az 1932-ős névjegyzék kifüggeszLcschor 1200, az 1933. névfcgyzékből pedig 2400 választó szavazati jogát támadta meg fellebbezéssel. Legfőképen külvárosi, külterületi munkások, földművesek szervezeti jogosultsága ellen adott be fellebbezést, akiknek azutáni napi munkájuktól nem volt idejük a dolognak utánajárm'ok és igy igen sok esetben elvesztették szavazati joqukat. Takács Ferenc a tanácsnok eljárását a kisemberek elleni bajszának mondotta és azt állitoitta, hogy ugyanazon a nyomon halad, amelyen ezt az undorító munkát a mult esztendőbein is végezte. Takács Ferenc csütörtökön állott a szegedi törvényszék fíőmőry-tanácsa előtt. Takács kijelentette, hogv nem érzi magát bűnösnek, mert n cinkben valóságot irt, a tanácsnok tényleg hajszát folytatott és munkájában felületesen, rosszhiszeműen járt el. A bíróság elrendelte a vádlott által felajánló:: bizonyítékok beszerzését. Fürdőkádak, M fürdőkályhák, mosdók, angolklozet, bidék ós piperecikkek elsőrendű kivitelben Fekete Nándornál, Kossuth L. sugárút, 18. Tel. 22-72. Mulatozás után (A Déhnagyarország munkatársától.) A felsővárosi Takács-vendéglőban néhány hónappal ezclőtl nagyobb társaság mulatozott. A társa sághoz tartozott Jungen Emil banktisztviselő és Deák László városi tisztviselő is. Zárórakor a két tisztviselő összeütközésbe került a rendőrrel, aki zárórára figyelmeztette a mulaftozókat Szóváltás keletkezett és erűnek során Deák megsértette lakatos Mihály rendőrt, Jungen edig arculütötte. Emiatll mindkettőjük ellen atósági közeg elleni erőszak vétsége címén bűnvádi eljárás indult. A tisztviselőket ma vonta felelősségre dr. Apczy Ernő törvényszéki bíró. A vádlottak tagadták bűnösségüket. Kihallgatlak ogy sereg tanút, akik közül többen a rendőrökre is terhelő vallomást tettek. Elmondották, hogy valamelyik rendőr azt mondotta j vetrrlégl ősnek: bemmt mulat a banktisztviselő, nnnak van pénze, jól vámolja meg. Jungen felelősségre vonta az egyik rendőrt és beszédközbon a rendőrhöz ért. A rendőr állítólag ekkor arculütötte a tisztviselőt. Jungen tényleg panaszkodott, hogy megpofozták és meg akarta nézni az egyik rendőr számtábláját, hogy feljelenthesse, de a rendőr a táblát eltakarta. A bíróság Jungen Emilt 30, Deák Lászlót 10 pengő pénzbüntetésre itélte, de mindkettőjük nüntetéséiroeik végrehajtását próbaidőre felfüggesztette. Az Ítélet jogerős. — Eszt kitüntetést kapott a szegedi egyetem négy professzora. Abból az alkalomból, hogy a szegedi egyetem a dorpati egyetem rektorát és prorektorát díszdoktorává avatta, az észt Vöröskereszt a magyar tudományos élet több képviselőjét kitüntetésben részesítette. Dr. Hóman Bálint kultuszminisztert, a Vöröskereszt díszjelvénye első osztályának első fokozatával, dr. Szilv Kálmán államtitkárt az első osztály második fokozatával tüntették ki. Dr. Schmidt Henrik rektor, Veress Elemér prorektor, dr. Ereky István a jogi kar prodékánja és dr. Budav Árpád a bölcsészeti kar prodékánja a második osztály első fokozatát kapta. — A jövő héten felállítják a rőszket népkonyhákat. Csütörtökön délelőtt a röszkei nyomorgók küldöttsége kereste föl Bárányt Tibor főispánt, akitől sürgős intézkedést kértek, hogy állíttassa fel Röszkén a népkonyhákat mert százharminc rftszkel család elképzelhetetlen nyomorban sínylődik. A főispán közölte a küldöttséggel, hogy a népkonyhák felállításának előkészítésével Kiss Károly tanfelügyelőt bízta meg és a tőle kapott értesítés szerint a jövő héten a röszkei iskolákban megkezdik működésűket a népkonyhák. A főzést a röszkei tanítónők vállalták magukra. — Két nj ártézi kntst fúrnak a fehértói halastónál. A Szegedi Armentesitő Társulat, amely annakidején elvállalta a fehértói halgazdaság kiépítésének munkáját, két uj ártézi kut fúrását kezdte meg a halgazdaság területén, mivel a már korábban furt három kut vi»e nem elegendő a medencék táplálására. A két uj kut 14.000 pengőbe kerül. Háborús veszélyről ir a „Relchspost" Bécs, február 16. A „Reichspost" mai vezércikkében „Háború veszélyét emlegetik" cim alatt foglalkozik az európai közvélemény mostanában elárasztó folytonos riasztó híresztelésekkel. Ide tartozik az úgynevezett hirtenbergi iigv is. A lap ezzel kapcsolatban a kővetkezőket irja: „Bárhogyan intézzék Is el az eset jogi részét, a fegyverkezés szempontiából a nagy izgalom egyenesen nevetséges". Rámutat a láp arra az óriási fegyvertárra, amely felett Európa szabad államai rendelkeznek és azt kérdi: „Vájjon ezek mellett az a néhány hirtenbergi puska játszik-e egváltalán valamiféle hatalompolitikai szerepet? Ennek a kérdésnek az igenlő megválaszolása vagy nagyon nagy együgyűségre, vagv igen sok rosszindulatra mutat". Másként áll a helvzet bizonyos nagypolitikai kérdésekkel, amelyek hatásvadászó túlzás nélkül is nyugtalanságot keltenek. Ezzel kapcsolatban rámutat azoknak a kölcsönös megértést szolgáló megbeszéléseknek majdnem teljes zátonvrajutására. amelyek Berlin és Páris között folytak, továbbá az Olaszországgal szemben, egyrészről Albánia, másrészről Jugoszlávia szempontjából táplált francia aggodalmakra, amely kérdéseket az események, ugylátszik, gyors döntés felé sodorják. A kört bezárja a békeszerződések megváltoztatását követelő Magvarország. „Ott — mondja a lap — a békeszerződések módosítása nem egyes pártoknak, vagv nagyravágyó kormánynak az ügye, hanem arról a ritka esetről van szó, amikor az egész népet tiizbe hozza és lábán tartja a külpolitikai célkitűzés. A legcsekélyebb kilátás sincs arra, hogy a trianoni seb fokozatosan magától Legvógyuljon. Aki ezt várja, az félreismeri a rnagvar nemzet leglényegesebb jellemvonásait." — Halálozás. Liebermanm Manó, volt szegedi kereskedő hosszú szenvedés után 86 éves korában meghalt. Temetése péntek délután fél 4 órakor a zsidó temető cint érméből lesz. — A mai bakiéi lövészet elmarad. A szegedi állomáspnranrsndkság közlése szerint a baktói harcszerű lőtéren mára tervezett éles lövészet elmarad. — Az Osztálysorsjáték mai húzásán 5000 pengőt nyert a 35.149, 4000 pengőt a 30301 sz. sorsjegy. E búzáson kerül kisorsolásra a 300.000, 200.000 és szerencsés esetben az 500.000 pengős főnyeremény. A húzás március 10-ig tart, sorsjegyek Pető Ernő főáruslitónál kaphatók, Seéchejivitér 3. 202 — Városrendezést előadás. A Szegedi Mérnök Egylet és az Alföldkutató Bizottság pénteken délután 5 órakor tartja a városháza közgyűlési termében a városrendezési előadássorozat harmadik előadását, amelyen dr. Kogutowicz Károly egyetemi tanár tart előadást „Szeged város geográfiai viszonyai a városrendezés szempontjából" címen. Á két egvesű let ezúton hívja meg a város törvényhatósági bizottsági tagiait és szivesen lát az előadáson minden érdeklődőt. Hz idő Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 5.2 C, a legalacsonyabb —4.8 C. A barometer adata null fokra és tengerszintre redukálva reggel 761.1 mm, este 761.4 mm. A levegő páratartalma reggel 80, délben 45 százalék. A szél iránya déli, illetve nvugati, erőssége 2—1. A talaj fagymentes. A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 órakor: Túlnyomóan derült idő, erős éjjeli lehűléssel. Ismét nagyobb tétel finom bőrcipő az ismert leltári áron Del-Ka-nál. d kereskedelmi miniszter az Imperiál-ügyröl Budapest, február 16. A Máv.—Imperiálüggyel kapcsolatban Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter a következő nyilatkozatot tette: — A képviselőház szerdai ülésén olyan kijelentések történtek, mintha hivatali elődöm, Kenéz Béla a hozzárékezett panaszok kivizsgálására semmit sem tett volna és mintha egyik utolsó hivatali ténykedése a Máv.—Imperál szerződésnek továbhi 5 évre való meghosszabbítása lett volna. Ezzel szemben tartozom az igazságnak ama kijelentéssel, hogy hivatali elődöm a Pavr Hugó képviselő ur részére olyan adatok gyűjtését és olyan telitő olajminták vételét tette lehetővé, amelyek alapján az általam utóbb elrendelt vizsgálat eredményesen volt lefolytatható és a szóban levő szerződés felbontására vezetett. Másrészt meg kell állapitanom, hogy a Máv.—Imperiál szerződést még hivatali elődöm miniszterségét megelőzően, 1930-ban hosszabbítottak meg. VfiRGfl MIHÁLY gyárosnál SZEGED Aradi-ncca. i Telefon Mlndennemtl kOtélAru. zsineg, ztak, ponyva, lótakaró, hal Asz e* tenni* KAI A, gyermek halók, lorna«zereK qvárf Áron kaphatók. Szönyegfonalak Márton Ilona kézimunkaüzletében, Gizella-tér 4. m Ő FELSÉGE AVENDÉG! Ez a mi jelszavunk és a mi sikerünk titka. Mindent a vendégért és mindent a vendégnek! A legjobbat, a legolcsóbbat! A legjobb helyen fekvő szállodánkban nagyon jó szobát kitűnő ellátással 12"~ P-ér. adunk. Bristol Szálloda Budapest Dunapart! 4