Délmagyarország, 1933. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1933-02-16 / 38. szám

it. íe Munl&û&nirnt<eîés Pesierzséfteíen Felborítottak egy villamoskocsit Budapest. íehruár 15. Pilfcelsberger munkást, aki legutóbb a szeméttelep be omlása alkalmá­val vesztette el életét, ma délután temették el Pesterzsébeten. A temetésen nagy tömeg mun­L s jelent meg. A sírnál az egyik munkás be­- védeti mondott, majd a tömeg kivonnlt a te­metőből és. tűntetni kezdett. Egy kisebb cso­port a pesterzsébeti Dillanws végállomásnál ec"i villamoskocsi pótkocsiját felborította. Mire a remlőrség megérkeaett, a tüntetők ebnene­"iltek. Mussolini meçcàfolîa az olasz-német-magyar szövetségről szóló híresztelést Róma, február 15, Mussolini a miniszterta­nácsban beszámolót tartott a legutóbbi külpo­litikai eseményekről. Beszámolója során kije­lentette, hogy "mindazok a híresztelések, ame­lyek az állítólagos olasz-német-magyar szö­vetségről a francia képviselőház külügyi bi­zottsága elé kerültek, minden komoly alap hí­ján vannak. Légből kapott voltuk annyira nyil­vánvaló, hogyha nem éppen a külügyi bizott­ságban hozták volna szóba, semmi szükség sem lett volna megcáfolásukra. I 9000 UÖÍGÍ. Régi és ui könyvek nagy válasxíéka. Lapelöfixetöknek nagy kedvezmény. 25-30 ezer pengőt költöttek a keddi filléres vonat utasai Budapesten A szegedi beresbedők tiltakoznak a hétköznapi kedvezményes átázások ellen (A Délmagyarország munkatársától.) Nem először esik szó arról a rendszerről, hogy min­den alkalmat felhasználnak arra, hogy a vi­déki közönséget különféle kedvezményekkel Budapestre vigyék. Kedden az ország nagy ha­lottjának, Apponyi Albertnek temetése alkal­mából rendeztek filléres utazást Budapestre és a kegyeletes alkalom elnémította az érde­kelt körök tiltakozását. Most, hogy a hétköz­napi filléres vonat visszahozta Szegedre az 1200 utast, meg lehet állapítani, hogy a rend­kívüli utazás — a budapesti kereskedők ér­dekeit szolgálta. Aki kedden este féltizenegy­kor a Szeged-állomáson látta a filléres vonat visszaérkezését, az megállapíthatta, hogy alig szállt le utas a vonatról csomag nélkül. Kala­pokat. keztyüket, retikülöket, nyakkendőket, sőt ruhákat vásároltak Budapesten a szege­diek, abban a tévhitben, hogy most jól és ol­csón vásároltak. Nem nehéz kiszámítani, hogy a filléres vo­nattal kiránduló szegediek mintegy 25—30 r/er nengőt költöttek el kedden Budan«s!en. Ennek az összegnek az elvésztése igen érzéke­nyen suitja a szegedi kereskedelmet, amely roskadozik a terhek alatt és amely kizárólag a szegedi fogyasztókra van utalva. És amig a szegediek a budapesti űrieteket és áruháza­kat járták, addig valósággal elnéptelenedtek a szegedi üzletek. Szomorúbb napra, mint ami­Iven a keddi volt, alig emlékeznek a szegedi kereskedők. Hogy a kereskedők miként véle­kednek a hétköznapi filléres gyorsról, igy nyi­latkoztak: Wagner Ferenc, A Wagner F. A. Fiai cég beltagja szerint filléres vonatoknak csak ünnepnapokon van jogosultsá­guk. Bármilyen alkalomra adnak is hétköznapokon utazási kedvezményt, az mindig a vidéki keres­kedők károsodását okozza. Ezt a kárt még abban az esetben sem lehetne ellensúlyozni, ha hétköz­napi ellenvonatokat indítanának a vidékre. A keddi filléres vonat a szegedi kereskedőknek so­kat ártott Illetékes helyen .remélhetőleg szem előtt fogják ezt a tanulságot tartani. Kurucsev Sándor divatáruk ereskedő: — Túlságosan nagy kárt nem okozhatott a keddi utazás, mert hirtelen jött és az emberek nem készülhettek fel rá. De igy is, ami megmoz­gatható pénz volt, azt elvitték Pestre. Hogy jól jártak volna vele, az/t nem hiszem, mert nem való az, hogy Pesten johbaa vagy olcsóbban lehetne vásárolni mint Szegeden. A mi szakmánkban elég nagy a választék és elég éles a verseny is. A ke­reskedők lementek az árakkal, ameddig lehetett És Szegeden nem lehet mindenféle silány árut rá­sózni a vevőre, mert nekünk a vevő nem egyszer kell, mint sok pesti alkalmi árusítónak, akik lel­kiismeretfurdalás nélkül sóznak a vidéki vevő nyakába egészen silány portékát. Nem hiszem, hogy a komoly vevő beugrana az ilyen alkalmi vásárlási lehetőségnek. Knittel Konrád női kalapszalon tulajdonos: — Magam is a filléressel utaztam, tehát ta­pasztalataimat mondhatom el. Ha nem saját sze­meimmel láttam volna, el sem hinném, hogy mi­lyen kárt okozott ez a kirándulás. Az utasok 70 százaléka nő volt Visszajövet láttam, hogy alig volt valaki csomag nélkül; mindenki vett vala­mit. Az egyik csekélységet, a másik nagyobb ér­tékűt A legnagyobb kárt a női kalapszakma szen­vedi. Most a tavaszi szezon elején pótolhatatlan veszteséget jelent az a 300—400 vevő, aki Pesten vette meg kalapját Szerintem a kereskedők érdek­képviseleteinek kellett volna közbelépni a hét­köznapi filléres gyors ellen és az ő kötelességük ezt a jövőben megakadályozni. Domán Mátyás: — Amikor a legújabb kormányrendelet követ­keztében a felemelt adókat a kereskedő meglelő, jövedelem hiánváhan a jobb napokban félretett vagyonából fizeti, kimondhatatlanul káros és sé­relmes a vidéki kereskedelemre nézve a filléres vonatok hétköznapokon való indítása. A minimá­lisra csökkent vásárlóképesség a kereskedelmet máris letörte, tehát jogos és indokolt óhaja a vi­déki kereskedőiknek, hogy a vevőközönségnek ne adjanak alkalmat csekély szükségletének Buda­pesten valö beszerzésére. Sürgős intézkedést ké­rünk, hogy filléres vonatokat kizárólag vasár­nap indítsanak. Lampel József, a Lampel és Hegyi cég beltagja: — Mindenekelőtt őszinte köszönetem nyilvání­tom a Délmajcyarország-nak, amiért szót emel a hétköznapi filléres vonatok ellen. Az ilyen vona­tok a legnagyobb elkeseredést váltják ki az agyon­gyötört és a felemelt adókkal sújtott szegedi ipa­HOttl Tivadar porcellángyáros és nagykereskedő, Budapest, V. Dorottya ucca 14. sz. Óbudai porcé ldnn-yárdnak készítményei íéflt««-. teás. héS7lftB*l a legjobb kül­földi gyárakkal ugy árban mint minőségben felveszik a versenyt. A legjobb Q vegg yá r a k raktára. Kívánatra mintákkal és árajánlattal készséggel szolgálok. i«o ros- és kereskedőtársadalomban. A közönség egy része engedve a tömeghangulatnak, azt hiszi, hogy olcsóbban vásárol Pesten; pedig a helyzet atf, hogy a kimondottan silány reklámárucikkek ki­vételével, a szegedi közönség minden megbízható minőségű árut ugyanazért a pénzért megkaphatja itthon. Ugy érzem, hogy a szegedi közönségnek szinte kötelessége, hogy a Szegeden keresett pén­zét Szegeden is költse el, mert ezáltal saját magá­nak is használ. Reich Sándor, a Reich Mór és Fia cég beltagja: — Budapest minden alkalmait megragad a hét­köznapi filléres vonatok beállítására. Mi keres­kedők azonnal megérezzük a forgalmon, — slU utána még 8—10 napig is — a pesti kirándulás hatását. A keddi vonat 1200 utasa négy pengőért Budapestre rándult bevásárlásainak és egyéb dol­gainak elintézésére. Végre össze kellene fogni a szegedieknek ezen jelszó alatt: Szesroéiok kizárö­laa; Szegeden vásároljanak. Hitler ismét betiltotta a »Vorwirf$«-et Rerlin, február 15. A kancellár azonnali ha­; tállyal betiltotta a Berlinben megjelenő „Vor­i warts" című napilapot február 22-ig. Az „Acht i Uhr Abendblatt' megjelenését szintén betiltot­1 ták. Meller Rózsit Setartóztatták Becs, február 15. Meller Rózsi ál merénylete ügyében a rendőrségi nyomozás még folyik, ma azonban érdekes fordulat állt be. Az ügyész­ség elrendelte dr. Meller Rózsi letartóztatását azon a cimen, hogy szökés veszélye fenyeget és előreláthatólag nagyobb büntetés vár az Író­nőre, aki ellen csalás miatt folyik az eljárás. Az ügyészség utasítását a rendőrség azonnal végrehajtotta. Rendszeres ZeimeliiHárafok Európa és DéSamerika kőzött Berlin, február 15. Dr. Eckener, a Gráf Zep­pelin léghajó kapitánya szenzációs repflleíii tervekkel foglalkozik. A léghajó március 6-án kezdi meg délamerikai rendszeres légijáratait. Ettől kezdve kéthetenkint, egymásután tízszer fog Európából Délamerikába repülni. A fried­richshafeni Zeppelin-müvek megkezdték egy második és harmadik Zeppelin építését, hogy a forgalmat a két földrész Kőzött akadálytala­nul bonvolithassák le. Kiváló minőségi! olcsó selyem és kötött divatos blúzok Lusztig Imre harisnya, kölöltáru üzletében Széchenyi - tér Tisza-szálló mellett. u

Next

/
Thumbnails
Contents