Délmagyarország, 1933. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-01 / 1. szám

1.1 NEVMAGIA Irta BERCZELI ANZELM KAROLY IL AJ ir5 csak" félföllél fftldl a ny^Tvesz dükdíi­jára mert egész valójával belesüppedt a fiatal Ta­bódy arcába. A jellemét, a lelkét szerette volna kiköveztetni belőle Előtte állt egy ember, akiit so­ha nem ismert, akit ma látott először, de akiiVSÍ csak az imént tudta meg, hogy éppen ugy h ivják, mint azt a legjobb isimerősét, barátját, akivel hó­aapokon keresztül foglalkozott. — Kérem, — szólt idegesen —> az &n apja, bo­csásson mefi a kérdésért, de tényleg olyan különös •életlen.., — Csak tessék — szólt amaz nyugodtan — sem­mi titok ninos benne, hiszen az újságok is irtak róla. — Az ujságok is? — csodálkozott az iró még jobban. — Valószínűleg akkor éppen külföldön tartózkodtam. Szóval, az ön édesapja kártyás volt? — Igen —bólintott amaz s mintha sötét gond terpeszkedett volna ki benne, egy pillanatra el­komorult. — Igen, kártyázott és inni is szeretett S ennek köszönhette a sorsát. — Akkor mindent tudok már! — kiáltotta e! magát az iró magánkívül, de ebben a kiáltásban valami őrületes is keveredett. — Ugye az operá­ciónál járta meg és szeretője is volt? Mi? Min­dent tudok róla, hiszen végeredményben... — a zavartan nézett körül — én csináltam az eg­szet... Tabődy rámeresztette szemeit, aztán a többire pillantott ijedten, hátha azok adnak valami föl­világosítást az iró részegségi fokáról. Mindenki komolyan viselkedett s inkább félelem, mint meg­hocsájtás sugárzott arcukról. — Ugy látszik — gondolta — ez bolond! Igyekezett tehát nem na­gyon csodálkozni többé. — Kérem. — fordult újra Tabódyhoz az iró — meg tudná mondani, hogy mikor történt a szeren­csétlenség? — Hogyne — válaszolt amaz — december 11.­én lett öngyilkos szegény... Az iró elővette naptárját, mely tele volt Jegyze­tekkel, idegesen lapozgatta, aztán majdnem döb­benten jelentette ki: Igenl 'Akkor ugy KPfszik.é, >— Micsoda? — kivámosiiskodott a tanár. — Meg­egyezik a dátum ? — Pontosan 1 — MeJt az Író. — Nem Atem! Sósam gondoltam volna, hogy velemu. — Mondja uram, — ugrott fel a tanár s a® íróra meredt — nem gondolt arra, hogy ezek szerint az ön irói tevékenységének is volt valgmi miszti­kus szerepe Tabődy halálában'? — Hiszen éppen erről van sző! Nem értem... — csapott az asztalra az iró. — Ugy érzem, mint­ha én gyilkoltam volne meg... — Kérem uraim, — pattant föl Tabódv — be­széljenek világosabban! Végeredményben az apámról van szó. Nem tudom mit ért azon, hog^ ön gyilkolta meg. Tréfa ez, vagy komoly? — Magam sem tudom — dadogott az lrő — én ép oly érthetetlenül állok a dolog előtt, mint ön. Azt tudom csak, hogy volt egy emberem, akit dr. Tabódy Gábornak hivtak s aki ugy élt, olyan dol­gokat müveit, hogy kénytelen voltam megölni. Még pedig a saját keze által, mert annál többre becsültem, hogy a rendőrség kezére juttassam. Kérem, ez a Tabódy már-már sikkasztásra vete­medett ... — Kikérem magamnak — dobbantott a fiatal­ember — hogy az apám nevét meghurcolja.. i. — Ne kérje ki magának, fiam, — ordított az icő —, hanem arra fejeljen, hogy igaz-e vagy sem? Tabódy, mintha megtántorodott volna az lrő energikus hangjától, néhány másodpercig zavar­tan nézett maga elé, aztán majdnem elpirulva, egészen haTkan válaszolt: — Igaz! Az Írót ez végleg megkomolvitotta. Tabódy regényének Jelenetei összekuszálódtak előtte. A szereplők, a házak, minden-minden elhomályo­sult benne, csak a revolver rettenetes csöve me­redt ki a romokból, mint valami szörnyű, figyel­meztető ujj. Érezte, hogy minden megváltozott körülötte. Kegyetlennek és gonosznak tünt fel önmaga előtt. Mint valami kísértetre, ugy nézett COLUMBIA CIPŐI! OaranMlt mtnfleéfffl kéztamnk»I I ClpCk, hó- é. .irdpflk jaTit&e» p Hz&knzerflen ás olnwta. ElegAnctAban a leqszebb ? Minőségben a legfőbb! Árban a leflolcsóbb! Gyári lerakat: ARADI DCCA SZÁM, ALTH KAROLY a Délmagyarorszásf lapkiadón tu' 28 Hz Alföld legnagyobb url, ü6i divat- ás rövidáru üzlete. Alapitva 1905. évben. Legnagyobb választék férfi, női és gyermek fellér­nemiiekben, harisnyák, kesztyűk, nyak­kendők, férfi kalapok és sapkák, kötött­áru különlegességek stb. olcsó szabott árakon. A világhírű GFB harisnyák gyári lerakata. Külön kelengyeosztály. Ernyők gyári árakon. 130 POLLIIK TESTVEREK Csekonics ucca és Széchenyi tér. Mindkét üzlet telefon száma 18-55. Kedves vevőinknek Boldog Újévet kívánunk. a fiatal Tabódyra, aki most megjelent előtte, hogy számon kérje tőle apja halálát. S egyszer talán minden teremtménye elébe áll, hogy megbosszul­ja magát ai teremtés isteni passziójáért... Mindannyian hallgattak. Tabódy még mindig alig értett az egészből valamit s titkos gyűlöl­ködéssel pillantott az íróra. Mintha tényleg az apja hóhérjával állt volna szemben. Aztán, mint­ha eszébe jutott volna valami fontos dolog, kivet­te a tárcáját s egy kis cédulát tólit az iró elé. — Az apám bucsusorai — szólt s várta a ha­tást. Az lrő habzsolva futotta át a sorokat: — „Talán még lett volna más utam is... Nem tudom... Ugy érzem, hogy valami kényszerítő erő adja kezembe a revolvert. Talán, ha akarnék, sem tudnék ellentállni. Meg kell történnie..." Ez több volt, amit a ronos ember idegrend­szere elviselhetett. Becsapta az Írást és lgjatottan ugrott fel. — Megyek uraim! Bocsássanak meg! — s anélkül, hogy mindenkivel végigkezelt volna, egy mindenkinek szóló meghajlással kinntermett a szobából. Elment. Akik ottmaradtak még a háziak bosszúságá­ra, érthetetlenül néztek utána. A tanár meg volt győződve róla, hogy tudatalatti gyilkossággal áll szemben s a primitívek történetében keresett analógiát. Tabódy még mindég bámult s önkén­telenül is a kiürített borosüvegeket számolgatta. ö még most is inkább részegségre gondolt. A nyultarcu, szakállas patikus, aki szívesebben hallgatott, mint beszélt, mert egy szavát sem le­hetett érteni, annyira hadart, csak bámult s azt hajtogatta magában. Az iró gyilkos! vagy fordít­va: a gyilkos iró! De ő maga sem értékelte ki nem ejtett szavait. A zongoránál még mindig vi­hongtak a lányok. A monoklis a házikisasszonyt nevettette s újra elkiáltotta magát, hogy most már reggelnél előbb nem megy haza. Mire a há­zigazda ép ugy összerándult, idegesein pillantva az órára, mint egy órával azelőtt. Csak a háizasszony változott meg. Addig ud­varolt neki az álom, mig végtére is bedűlt. Ki­sompolygott észrevétlenül a szobából s ugy, ahogy volt, szédülten omlott az ágy karjaiba. * Másnap egy borzalmas szenzáció foglalkoz­koztatta a helyi lapokat. Nemes Ferencet, a jó­nevü iró/t meggyilkolva találták lakásán. A rend­őrség teljesen tanácstalanul állt az eset előtt s a tanúkihallgatások folyamán még jobban összeku­szálódott az amúgy is bonyolult ügy. Ifjú Tabó­dy Gábor még mielőtt letartóztathatták volna, ön­ként jelentkezett s bevallotta, hogy ő gyilkolta meg bosszúból az írót, aki — bizonyos benne — édesapját ölte meg. Vallomásában hangsúlyoz­ta, hogy édesapja ezek szerint nem is leheíett öngyilkos, mint ahogy a fölületes vizsgálat meg­állapította, hanem bűncselekmény áldozata. Erős­ködve kérte a holttest exhumálását, amit a leg­nagyobb jóhiszeműséggel végre is hajtottak, de eredménytelenül. A dolog sosem tisztázódott. If­jú Tabódyt nyolc esztendőre ítélték. A közvéle­mény s a jogi kar néhány tekintélyes tagja ugyan sürgette a nyomozás folytatását az iró bűnössé­gének megállapítása érdekében, de a rendőrség hasztalanul fáradozott. Egy tanú hangoztatta csak teljes határozottsággal az iró ártatlanságát s ez dr. Pongrácz Antal volt, a nyelvészet professzora. Valami névmágiáról beszélt a dologgal kapcs<v latban, ezt a vallomását aisonban eenki sem vette komolyan.

Next

/
Thumbnails
Contents