Délmagyarország, 1933. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-27 / 22. szám

L27 Hz ígazsáqügynfinlszter és a kuünszmsniszter Szegeden dönt a központi egyetem elhelyezéséről Ai Iparostanonciskolai tanárok küldöttsége a polgármesternél — érzelmi alapon megoldani nem lehet" ,Ezl a kérdési (A Délmagyarország munkatársától.) A sze­gedi iparostar.onciskola tanárainak küldöttsége kereste fel csütörtökön délelőtt dr. Pálfg Jó­zsef polgármesterhelyettest hogy tiltakozzék az uj iparostanoneiskola épületének az egye­tem részére való átadása ellen. Mint ismere­tes, a központi egyetem elhelyezésének kérdé­sével kapcsolatban merült fel az a terv, hogy az egyetem az iparostanonciskola épületét kap­ná cserébe a Dugonics-téri épületért, amelyet augusztusban vissza kell adni a táblának, — az egyetemi könyvtárt pe Jig ebben az esetten a tábla jelenlegi helyén, a tornyos iskolában helyeznék el, viszont az iparostanonciskolát ki­telepítenék a Kálvária-téri fémipariskolába. A küldöttség vezetője, Antal Dénes igazgató elmondotta, hogy harminchat év óta küzdenek azért az intézményért, amely végre életrekelt az erre a célra epitett iskolaépület falai kö­zött. Ennek az épületnek minden egyes tég­lája az iparosnevelés célját szolgálja és az épület nem is alkalmas az egyetem céljaira, mert sem aulának, sem auditóriumnak meg­felelő helyicég nincsen benne. Az iskola tanári kara kérte a város hatóságát, hogv háritsa el az intézményt fenyegető veszedelmet. Azt ajánlja, hogy az egyetem központi épületéül a leszámolópalotát jelöljék ki. ahol már minden készen van és ahol a tanári lakások céljaira 36 szobát foglaltak le. Ha ezeket a lakásokat felszabadítják, kényelmesen elfér az épületben a központi egyetem minden intézménye, de még az az előny is származik, hogy a város könnyűszerrel kiadhatja a tanároknak a városi bélházakban lévő és a jelen viszonyok kő­zött csak nehezen kiadható nagylakásokat. Dr. Pálfy József polgármesterhelyettes a küldöttségnek adott válaszában kijelentette, hogy megérti az iparostanonciskolai tanárok törekvését. A maga részéről a legalkalmasabb mego'dásnak azt ta-taná, ha a központi egvete met a Kálvária-téri felsőipariskola épületében helyezrék el. Ezek azonban mind csak ter­vezgetések és minc'en ilyen kombináció csak ideiglenes megoldást jelentene, a központi egyetemet véglegesen csak egy u}, erre a célra építendő épületben lehet majd elhelyezni. Beje­lentette a polgármesterhelyettes, hogy a közel­jövőben lejön Szeeedre Lázár Andor igazság­ügyminiszter és Hóman Bálint kultuszminisz­ter. A miniszterek személyesen vizsgálják majd meg a lehetőségeket é<= s'emélyes tapasztalata ik alapján döntenek a kérdésben. Annyi bizonyos, hogy érzelmi alapon eet a kérdést megoldani nem lehet. Bayer János kilakoltatása Vita a klsgyQlésen a kllakoltatásokról — A közgyűlés lelir a kormányhoz a klla­koltatások felfüggesztéséért (A Délnwgyarország munkatársától.') Min­denütt nagy feltűnést keltett az a kilakoltatás, amelynek egy tiztagu család volt szerdán a szenvedő hőse. Bayer János — mint megírtuk — harminckét pengö lakbérhátraléka miatt la­koltat'.ák ki fslerégével és nyolc gyermekével a T örök-ucca 7. számú házból a havas uccára. Ebben az ügyben csütörtökön megjelent a Délmagifarország szerkesztőségében a Csongrá­di Takarékpénztár megbízottja és elmondotta, hogy Bayer János maga kérte az uccára való kilakolta fását, mivel a népjóléti ügyosztály csakis akkor helyezi el szükséglakásba, ha már tényleg kitették az uccára. A takarékpénztár megbízottja ennek igazolására Iwmutatta a vég­rehajtási jegyzökönyvet, amely sze-int január 24-én »végrehajtást szenvedő előadja, hogy neki a népjóléti hivatalnál azt a t nácsot ad­ták, hogy lakoltassn ki magái az uccára és ez­esetben utalnak ki számára szükséglakást. Mi­ntán azonban a népjóléti hivatalnál állítása szerint délu'án nincsen hivatalos óra, ez ok­ból kéri, hogy az eljárás holnap délelőtt 9 órakor foganatosittassék.« A másnap, január 25-ikén felvett jegyzőkönyv szerint »végrehaj­tást szenvedő kéri, hogy bútorait az uccára rakják ki. mert csak ez esetben fognak ré­szére inséglakást kiutalni.« Csütörtökön reggel Bayer József felkeres'e a népjóléti ügyosztályt és azt kérte, hogy né­hány kiló fát utaljanak ki részére, mert a ned­ves, fűtetlen lakásban megfagynak a gyer­mekei. A lakás ablakai ki vannak törve, be­fütyül rajtuk a szél. A városnál 1 mázsa fát utaltak ki Bayer Józsefnek és megígérték, hogy az ablakokat becsínáltatják Kályhát is kért a hadirokkant, egy kis dobkályhát a fához, mert kályhája sincs és így nem tud befűteni. Kály­hát azonban nem kapott, mert az nem volt. Bayer József és családja most a Délmagyar­ország utján arra kéri a közönséget, hogyha volna valakinek egy használt dobkályhája, azt ajándékozza neki, hogy az inségfából tüzet rakhasson benne. A kilakoltatási ügy szóba került a csütörtöki kisgyülésen is Lájer Dezső indítványával kapcsolatban. Lá­jer az alábbi indítványt nyújtotta be ugyanis a főispánhoz. »írjon fel a közgyűlés a kor­mányhoz, hogy a kilakoltatásokat függessze jel mindazokkal szemben, akik saját hibájukon kívül képtelenek bérfizetési kötelezettségükre'; eleget tenni mindaddig, mlg fizetést képessé­gük helyreállt Az indítvány felett vita keletkezett. A polgár­mester javaslata az volt, hogy a közgyűlés irjon fel a kilakoltatási eljárások felfüggeszté­séért. Dr. Dobag Gyula: De kérje a közgyűlés azt is. hogy az ilyen házak után az állam adót se követeljen. Dr. Pap Róbert azt javasolta, hogy a város ne általános rendelkezés kibocsájtáisát kérje, hanem azt, hogy a kormány csak egy bizonyos időre függessze fel a kilakoltatási végrehajtá­sokat. Dr Széli Gyula szerint a felirat felesleges, mert érvényben van az a kormányrendelet, amely szerint februárig senkit sem lehet kila­koltatni. Feleslegesnek tartja a felírató' azért is, mert az érvényben lévő rendelkezések sze­rint kilakoltatni csak a lakásügyi kormánybiz­tosság hozzájárulásával lehet. — Tegnap egy nyolcgyermekes családot tet­tek ki az uccára — szólt közbe valaki D". vi éz Szabó Géza tanácsnok szólalt fel ezután. — A feliratot a tegnapi eset indokolja a leg­jobban — mondotta —, de indokol ja az is, hogy a nyolcgysrmekes kilakoltatott család­nak a népjóléti ügyosztály nem tudott lakást szerezni. Tévedés azt hinni, hogy ez a tegnapi eset cs k egyedülálló, nincsen olyan nap, hogy egy-két kilakoltatást ne jelentenének be a népjóléti ügyosztálynak. Dr. Pálfy József polgármesterhelyettes ez­után ugy módosította a polgármesteri javasla­tot, hogy a közgyűlés május elsejéig kérje a kilakoltatási eljá ácok felfüggesztését és kérje, hogy a jövőre nézve hozzon megnyugtató ren­delkezéseket a kormány. Bárányi Tibor főispán dr. Széli Gyula fel­szólalására reflektált. Elmondja, hojy a teg­napi kilakoltatással kapcsolatban információ­kat kapott Láng-Miticzky Ernő téblaelaöktől és ezek az információk nem egyeznek Széli Gyula bejelentésével. A lakásügyi kormány­biztosság hatásköre csak Budapestre terjed ki, Szegedre azonban nem. Ha kiterjedt volna, akkor nem történhetett volna meg az, amt megtörtént. A kisgyűlés ezután a polgármester módosított javaslatával fogadta el Lájer Dezső indítvá­nyát és azt igy terjeszti a szombati közgyűlés eié. Megkezdődött *T lUMilMMaMMaaWBWtMBMBWWBBM leltári olcsó téli vásár Lusztig Imre harisnya, kötöttáru Gzleíében Széchenyi - lér Tisza-szálló mellett. a A szerb királyi pár visszautazott Belgrádba Belgrád, január 26. A szerb királyi pár Jef-i tics külügyminiszterrel együtt visszaérkezett Romániából Belgrádba. II szociáldemokraták a külügyi bizottság sürgős összehívását kérték Budapest, január 26. Peyer Károly és Buchtn. ger Manó, a képviselőház külügyi bizottság tagjai ma levelet intéztek Pékár Gyulához, a külügyi bizottság elnökéhez és a bizottság gős összehívását kérték. Elrendelték egy ügyvéd elővezetését a járásbíróságon (A Délmagyarország munkatársáról.) Dr. Lázár Ferenc járásbiró csütörtökre tűzte kf dr László Jenő szegedi ügyvéd rágalmazás! ügyének tárgyalását. Az űgwéd ellen egy sze­gedi ügyvédjelölt tett hónapokkal ezelőtt rágal­mazás miatt feljelentést. A cs'störiöki tárgya­láson azonban az ügyvéd nrm ietent meg. A bíróság az iratokból megállapította, hogy az ügyvédet már többször megidézték, de László mindannyiszor elmulasztotta a megjelenést. A járásbíróság erre való tekintettel elrendelte az ügyvédnek a legközelebbi tárgyalásra való elővezetését. MOZI Belváros? Pénteken UdVari bál Széchenyi Pénteken Sxiinet! Korzó Pénteken Szünet!

Next

/
Thumbnails
Contents