Délmagyarország, 1933. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-26 / 21. szám

/ miniszter benyújtotta a közigazgatás rendezésé­nek módosítására vonatkozó és a kábítószerek gyártásának korlátozásáról szóló törvényjavas­latokat Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter az üzleti hirdetések korlátozásáról és a tisztességes versenyről szóló törvény módosításáról nyújtott be javaslatot. Kállay Miklós fcfldmüveűésügyi miniszter a magyar—osztrák kereskedelmi szerződés életbe­léptetéséről szóló jelentést terjesztette a Ház elé, majd a mezőgazdasági munkásság bérvédelme ügyében és a víztársulati dijak pengőértékben való megállapításáról szóló törvényjavaslatot nyújtotta be. Az elnök ezután indítványozta, hogy a legkö­zelebbi ülést a jövő hét keddjének délutánján tartsák és akkor határozzanak a további teen­dőkről. Az elnök javaslata ellen Sigray Antal gróf és Apponyl György gróf szólaltak fel azt sürgetve, hogy a kormán'" 95 pontjának tárgyalását tűzzék ki á Háa ülésének napirendjére. Ezután áttértek az fnterpellác'ókra Hegymegi Kiss Pál a kisháztulajdonosok helyzetének orvoslására hívta fel a kormány fi­gyelmét. Lázár Miklós a külföldi magyar borházakról sióit és kérte, hogy a svájci vizsgálat eredmé­nyét hozzák nyilvánosságra annál is inkább, mert az ottani magyar borház vezetője súlyosan megkárosította az államot. Kállay Miklós földmüvelésügyi miniszter vála­szában elismerte, hogy a borházak létesítése az elmúlt kormánynak nem volt sikeres akciója. Ál­talában a borházak a magyar bor megismerteté­se terén megfelelő eredménnyel működtek, de abban az elgondolási hibában szenvedett, hogy a magyar bort olyan piacokon akarták talán kocsmán keresztül bevezetni, ahol évszázadokon át nem tudott a magyar bor gyökeret verni. Rész­letesen ismertette ezután a Laskay-ügyet, Amikor hivatalát elfoglalta, tudta meg. hogy Laskay a zürichi borház egyrészét bérbeadta. Amikor a házivizsgálat különböző gyanús dolgokat ered­ményezett, a P. K. két tisztviselőjét Svájcba küld­te Az elrendelt azonnali vizsgálat megállapítot­ta, hogy patologikus esettel állnnk szemben. A svájci ügy három részből áll. Az egyik a Hun­gária Actiengesellschaft és leányvállalatai va­gyonbukása, a másik a svájci magyar kereskedel­mi kamarának bodegák létesítésére engedélyezett 100 ezer svájci frankja, a harmadik Laskay ré­széről 1929-ben adományozott miniszteri megbi zotti cim használatában történt visszaélés. A magyar kincstár 825 ezer svájci frankot bocsátott összesen rendelkezésére és ez az össaeg kétségtelenül elveszettnek te­kinthető. Laskaynak megengedték, hogy „a m. kir. keres­kedelmi és földművelésügyi" miniszter megbí­zottja" címet használhassa. Ezzel ő visszaélt, megtévesztette a svájciakat. Állandóan ugv tün­tette fel magát, mint a magyar kormány egész különleges hatáskörrel felruházott emberét. Ma már bizonyítékok vannak arra, hogy Laskay. mint a magyar állam megbízottja itt visszaéléseket követeti el és ezen az alapon megérti ellene a letartóztatásra irányuló feljelentést. Ennek a magáról megfeledkezett és züllött embernek ügye a mi svájci pozíciónkat is érinti. A kormány igyekezett a dolgot ugy elintézni, hogy a svájci közvélemény hangulata a magyar áruval és ke­reskedelemmel szemben ismét bizalommal legyen Azzal a nyíltsággal, amellyel a helyzetet feltárta, •orolja meg a visszaéléseket. Lázár Miklós kifogásolta, hogy a kormány nem gyakorolt kellő ellenőrzést az ügyekben, mert ugy hamarább észrevette volna a hibákat. Kállay földművelésügyi miniszter kijelentette, hogy Laskay Dénesnek semmiféle politikai meg­bízatása nem volt Győrky Imre amiatt Interpellált, hogy a sar­kadi főszolgabíró ne>m ®ngedte m®g a ..Népszava" terjesztését. Keresztes-Fischer belügyminiszter elismerte, hogy sérelem történt, amelyet orvosolni fog. Ka hók Lajos az állandóan nfivekedő munka­nélküliség ügyében interpellált. Keresztes belügyminiszter: Az inségakció nem a munkanélküliség enyhítésére szolgál, hanem az önhibájukon kivül bajbajutottakat akarja ke­rverhez juttatni, A munkanélküli segély nem se­git a munkanélküliségen — mondotta válaszában. A kormány munkaalkalmakkal igyekszik se­gíteni a nehézségeken. « Fenyő Miksa a fá*fsrftnd szernek a forgalmiadónál történt bevezetéséről interpel­lált. A kormány a deficit eltüntetésének egyik eszközéül tárta fel a fázisrendszer bevezetését, ami tulajdonképpen rejtett adóemelés volt Imrédy Béla pénzügyminiszter: A pénzügy­minisztérium a kereskedelmi és ipari érdekeltsé­gek kívánságára tért át a fázisrendszerre. Az átalányok összege nem magasabb az eddigi adó­kulcsnál. Petró Kálmán a gazdasági szakoktatás elmé­lyítését sürgette. Propper Sándor a kilakoHatósok tárgyában interpellált. Keresztes-Fischer belügyminiszter azt mon­dotta válaszában, nem tartja megengedhetőnek, hogy clyan emberek, akiknek keresetük nincsen, lakbérüket nem tudják megfizetni, télviz idején az uccára kerüljenek. Vannak azonban rosszhisze­mű nemfizetők és a bíróilag kilakoltatottak egy­része abszolút rosszhiszemű. Csak olyan kilakol­tatási ítéleteket hajtanak végre, amelyek szociá­lis érdekeket nem érintenek. Gondoskodni kíván arról, hogy mindenkinek legyen lakás«. (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Ber­linből jelentik: A német nemzetiek és a ho­rogkeresztesek tárgyalásai — a kiszivárgott hire.. szerint — a diktatúra kikiáltását készí­tik elő. Hitlerék rávenni igyekeznek Hinden­burgot, hogy olyan jobboldali kancellárt ne­vezzen ki, aki proklamálja az államválságot és diktátori hatalommal lesz felruházva". Genf, január 25. A Népszövetség Taná sí tegnap kezdte meg 70-ik ülésszakát. A rövid zárt ülés után a nyilvános ül~S3n első tárgy­ponti ént Benes esehSTlová'- külügyminiszter jelentését vitatták meg a mandátumbi-ottság legutóbbi ü'ésszakáről. Franci ország ugyanis a mult ü'ésszakon bejelentette hogy lemor.d a sziriai mandátumteriilet egyik részéről és csak Libanon déli vidékét akarja megtartani, Szíria többi részét Franciaország független gynrmati á'lammá ~k?rja proklamálni. Nagy vita fejlődőit ki e ké 'dés Vett. Olasz­orsrá? képviselője kijeleitette hogy Olaszor­szág csak abban az esitbsn járul hozzá ehez a tervhez, ha Franciaország nerrrsak a s irir-i mandátumterület egyrészét, hanem az egész Szíriát proklamálja független államnak. A né­met delegátus csatlakozott az olasz javaslathoz. n°nf. január 25. A világgazdasági konferen­ciát elckéizitő értekezlet mai ülésén, amelyen Sir John Simon angol külügyminiszter elnökölt, határozatí'ag kimondotta, hogy a vl'ágga-dr!­sági konferencia a~onnaIi ö-szehivásától el­áll és hozzájárul ahoz, hogy a konferencia időpontját később határozzák meg. A hn'á o­za'ot megelőző vita során a né-net kiküldöt­tek a világgazdasági konfercn hi m'előbbi öst­szehivását sürgették, míg az angolok és fran­ciák az elhalasztás mellett foglaltak állást, nyil­vánvalóan a-é-t. hogy a háborús adósságok kérdésének rendezése mée a világgazdasági I. 26 Éber Antal az államháztartás egyensúlyával és a közterhek csökkentésével foglalkozott interpellációjában. Lehetőleg bizto­sítani kell az államháztartás egyensúlyát. Ez csak egy uton történhetik: a közületi kiadások és a közigazgatási költségek csökkentésével. A kor­mány nem folyamodhatik a kincstári váltó esz­közéhez, de nem folyamodhatik a közterhek eme­léséhez sem. Az egyetlen megoldás a tulépitetl bürokrácia megszüntetése és a hatósági üzemek megszüntetése. Imrédy Béla pénzügyminiszter válaszában hangoztatta, hogy nem lehet kifogásolni, ha a rö­vidlejáratú kincstári levelek egyrésze a jegy­bankba került. Ezzel nem történt mesterséges vásárlóerő teremtés Az utóbhi időben kalandos elgondolások merültek fel, amelyek mind a pénz értékkel való manipulálással kívánták megolda­ni a gazdasági bajokat. Ezekkel egyszer és min­denkorra le kell számolni Kijelenti, hogy lnflá ciót nem csinál és nem foglalkozik a devalváció gondolatával sem. Erőszakos intézkedéseket nen hajlandó tenni. Infláció és devalváció hangozta tása nem szolgálja az ország érdekeit. A gazda sági kibontakozáshoz szükség van a bizalomra Dinnyés Lajos a gépjármüvek rendszámtáblá" kicseréléséről szóló rendelet visszavonását kérte Az ülés háromnegyed 8 órakor véget ért. A szociáldemokraták szerdán este ülést tar­tottak, amelyen élesen tiltakoztak a diktató­rikus törekvések és az államválság proklamá­lása ellen. Illetékes helyen hangsúlyozzák, hogv Hindenburg elnök semmi körülmények között sem hajlandó letérni az alkotmányos­ság útjáról. konferencia összeülése előtt megtörténhessék és azzal ne legyen összekapcsolható. Genfben valószínűnek tartják, hogy a világgazdasági konferenciára a legjobb esetben jullusban ke­rülhet sor. Sateworthy áslapola válságos (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Lon­donból jelentik: Glasworthv állapotában szer­dán ujabb rosszabbodás állott be. A Nobel-dí­jas kiváló angol iró vészes vérszegénységben szenved, az orvosok rendkívül aggasztónak tart iák állapotát Kalapáccsal megöltek egy borsodi plébánost Miskolc, január 25. Borsodmegye Sajóvá­mos községében ismeretlen tettes behatolt a plébániára, ahol a teljesen egyedül lakó Sche­íiga Mihály 60 éves plébánost kalapáccsal agyonverte. A harangozó harangozás után be akart menni a plébánoshoz, de a lakást zár­va *~'r.lta. Reggel fel akarta kelteni a plébá­nost, de az ajtót megint zárva találta. A köz­ségházáról többeket segítségül hívott, felfeszí­tették az ajtót és a szobában összezúzott fej­jel találták holtan a plébánost mellette volt a véres kalapács. A miskolci ügyészségről bi­zottság szállt ki a helyszínre. Elhalasztották a világgazdasági konferencia SsszehivásSt Kétnapos tanársztrál Romániában a fizetésieszállitás ellen (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Bu­karestből jelentik: A köztisztviselők körében eryre nagyobb az izgalom a fizetésleszállitási tervek miatt. A középiskolai tanárok kétna­pos tiltakozó sztrájkot határoztak el. valószí­nűleg az egyetemi tanárok is csatlakoznak a mozgalomhoz és ebben az esetben Románia ban két napig szünetelni fog a tanitás az is­kolákban. Január 31-én az összes közlisztviselői szer vezet kongresszust tart Bukarestben a fizetés leszállítási hirek ügyében. Huqenberg és Hitler tárgyalásai a iohbotafali diktatúráért és az államválság proklamálásáért

Next

/
Thumbnails
Contents