Délmagyarország, 1933. január (9. évfolyam, 1-25. szám)
1933-01-25 / 20. szám
í. 25 A Délmagyarorssság regénye HELEN GRACE KÁRLISLE AMYA Fordította: D. GUTHI ERZSI Williams ur egyszerre csak megfogta a kezemet, milyen szép, kicsi keze van, Knight kisassszony, azt mondja. Én meg tudtam, hogy megint elvörösödtem. És milyen gyönyörű a haja, éppen a legjobb, nem is egészen barna, nem is egészen szőke és olyan szép szeme van. Szeretem a kék szemet. Én borzasztóan zavarban voltam, amiért ilyeneket beszélt és mondtam neki, hogy nem szabadna ezt tennie, ő meg nevetett, azt mondta, miért ne, addig mondjunk kellemes dolgokat az embereknek, amig életben vannak, mikor már meghaltak, akkor már úgysem lehet Én is nevettem, csak nem szívesen hallottam, hogy a halálról beszél, mikor én olyan nagyon boldog voltam. Közben Williams ur folyton fogta a kezemet és a kezem lassankint nedves lett, az nagyon kellemetlen érzés volt és sehogysem tiratam visszahúzni. Akkor ő az ingmellére tette a kezemet és azt kérdezte, megengedi, hogy Marynek szólítsam, mondtam igen, megengedem. Engem pedig, azt mondja, Franknek kell szólítania. De én azt mondtam, ó dehogy is, azt én nem tudnám tenni, hiszen 6 annyival idősebb és olyan sokkal felettem áll. Nevetett és azt mondta, próbáljam meg. Én meg is próbáltam, de minduntalan elfelejtettem, és így többnyire Williams urnák szólítottam. Aztán már tíz óra lett, mama is bejött és Williams ur azt mondta, hog most már el kell menni. Mindenkinek Í 'óéjszakát kívánt, én kikísértem az ajtóig, ne;em is jóéjszakát kívánt, azt mondta, nagyon kellemes estéje volt és kezet szorított velem. Az éjjel alig aludtam valamit. Williams ur volt az én első udvarlóm, mert a szomszédságból való fiuk mind olyan durvák voltak és engem csak csúfoltak. Borzasztóan izgatott voltam és folyton csak arra gondoltam, hogy holnap egész nap látni fogom az üzletben és ez olyan regényes volt. Elképzeltem őt, amint éppen selymet ad el valami elegáns hölgynek, én meg csak nézem és magamban azt gondolom, ó, nagyságos asszony, 6 tegnap este Marynek szóitott engem. Ez olyan csodálatos érzés volt, mintha kettős életet éltem volna. Másnap az üzletben elmeséltem mindent Fanny Bensonnak, de 6 annyit vihogott, ugy éreztem, hogy elrontja az egészet. Mikor Williarrw ur átjött az asztalomhoz és eladási szelvényével, egy vevő is volt vele, én pedig leszámoltam neki a visszajáró pénzt, mintha közöttünk nem is lett volna semmi, de akkor Williams ur rámnézett, én meg őrá, mi ketten tudtuk, mivolt köztünk, de akkor Fanny Bensőn az asztal alatt megnyomta a lábamat, úgyhogy majdnem nevettem és az elrontotta a hangulatot. Ugy éreztem, mintha valami nagyon fontos dolog történnék, de még nem fejeződött volna be. Ugy örültem, olyan boldog voltom egész nap, ugy éreztem, hogy én vagyok a legboldogabb lány a világon és bogy ekkora boldogságra nem szolgáltam rá. Este, mikor hazaérkeztem, azt gondoltam, valamit kéne tennem, hogy megmutassam, milyen hálás vagyok, hát elhatároztam, hogy uj seprőzsinort varrok a szoknyámra, ezt a munkát ugyanis mindig utáltam, mert közben a régi seprőzsinorral kellett bíbelődnöm, az pedig olyan piszkos volt az ucca porától, de most, hogy Williams úrral barátságban vagyok, uj szegély kell a szoknyámra és megfogadtam magamban, hogy ezentúl nagyon igyekszem ugy felfogni a szoknyámat, hogy ne piszkolódjék. n. Williams ur eljött vasárnap délután, amint megígérte és elmentünk a Central Parkba. Most már kezdett nagyon meleg lenni, Kát nem sok kedvem volt az állatokat megnézni, de Williams ur vett nekem egy könyvet, amiben az összes állatok képe benne volt, a borítékra pedig ráírta: Marynek, Tartós Barátságunk Reményében és még azt is, hogy Kívánom, Hogy e Könyv Sok Kellemes Emléket Keltsen. És olyan gyönyörűen irta, igaz, csak ceruzával, de igyekezett ugy árnyalni a betűket, mint mikor tintával ir. Mikor a padláson takarítottam, azután, bogy Danny meghalt a villamosszéken és el kellett leöltözködnöm, megtaláltam ezt a könyvet, az összes állatok képével. Csónakázni mentünk a tóra, de én féltem egy kicsit. A part szélén egy kacsát láttunk, amint a fészkén ült és Williams ur azt kérdezte tőlem nem szeretném-e, ha egyszer majd nekem is lenne egy fészkem és én ugy elpirultam. Egy darabig még eveztünk, aztán Williams ur engedte a csónakot, hogy menjen amerre a viz viszi és azt mondta, oh', Mary, kegyed olyan édes máma. Én szerettem volna megmondani, hogy ő meg csodálatos és nagyszerű, csak nem tudtam, hogyan fejezzem ki. (Folyt, k&•.) Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott • kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállatat ri könyvnyomdájában Felelős Özem vezető: Rtoln Sándor. Apróhirdetések Bútorozott szobát LAKÁST gyorsan és jól kiad, illetőleg' talál, bafelad egy apróhirdetést a nélm»nv»rorszáoha* Csinosan bútorozott szoba 1, esetleg 2 személynek kiadó. Megtekinthető délutáni órákban. Feketesas 22, III. 33. Teljesne különbejáratu elegáns szoba kapnkulccsal 20 P kiadó. Felsőtiszapart 6, Stefániánál. » Eleqánsan bútorozott lépcsőházi különbejáratu szoba khdó Klnuzál tér 3,1.6. 1 szobás modern lakást keresek május l-re • Ármegjelölést jeligére. Ein junges Fraulein sucht stelle zu Kindern. — Unter „Kinderliebend". ingyen lactcfealéís. • olpMavItÓ XBrpontl fl :pm egyik lepiobb szakmunkása. Nem foltos, lrttfiaíatlan vnlkanizSHssal, jlniHr JaviHssal Kemény Gyula, Károlyi acoa 1. Városi bérház Főzni tudó fiatal mindenes állíst keres. Somogyi ucca 15. Házmesternél Hivatásos ápolónő betegekhez aájnlkozik Kossuth u. 9, az udvarban. ¡Paplanoki olcsó árban készülnek. — Régiek n jjá alakíttatnak Popíanosmeííerni'i. I | Delik Ferenc ncea 8. 327 | Mindenes szakácsnőt jó bizonyítványokkal félve«-'k Kálvária u. 37. ínggen szerelem antennáját, ha rádióját cégemnél vásárolja. so D É R Y gépáruház Iparművészeti BÚTOROKAT a legegystertlbbtöl a legdíszesebb kivitelűig eiónyös havi réstletre is jntinyos áron készít Hercog Samu g mttasztalos, Erzsébet rakpart 16. Gépelést vállalok oldalanként 16 fillérért. Cimet, munkát Korzó Mozi trafikba leadni. Jőlfőző mindenes szakácsné elsejére állást keres jó bizonyítvánnyal. Zoltán ucca 13. sz. földszint 1. o5 £ bo ~o ® & -- ® PB Plan készités P II Plan javitás PíSPlan átalakítás BOKOR PflPLMIPaRnál Löw Lipót uoca 9. m ADÁS-VÉTEL Házal legkönnyebben el adhat vagy vehet, ha meghirdeti a Délmagvarország apróhirdetései között Vennék füszerüz.letet házzal együtt 8000-ig. Bészletes ajánlatot tForgalmas« Jeligére kiadóba. Kenyérárak: 878 Fehér 23 llllér. Fiibarna 26 tlll. Rozs 22 tlll. Kapható: Holdogasszony sngárnt 47. ss , Vasasszentpéter neoa 14. ss. és Hodúcs fflszerflzletében, Kossnth Lajos snerárnt 81. u alatt. Tűzifa Pengfl 3-50, szén Peng« 3 CO jóminóségO, szárai házhoz szállítva, bármily., mennyiségben BIT. Bnchwa d flíolfné Pol?ftr-n. 2. Telef. 15-72. Lakodalmi afándé* kok fillérekért 1 aloocka kávéskészle! tobozban 8*50 1 drb réz kívéSr» 3*60 1 „ réz mozsár 3.90 1 „ ré? hab'sf 22 cm «'18 1 „ cs!szo>t vasaló 4*89 1 tea szamovár 3'88 1 „ diftifrlft.e!sfirendE4'40 1 husflrlá, patent 5'40 1 „ V« I. termosz palack 2.96 1 „ aipacca kanál v. villa - .97 Filteres kirakatom ulndeni.lt érdekel. — Gyermekjátékaim szenzkclteak- SzAntA Csepel Eománo&rnk lölerakata. központi huaesarnok mellett. Eladó Szntymazon as ál. lomástól két perc 282. sz. ház 730 11-öles szöllőskerttel Tudakozódni Szeged, Sándor u. 24. HfiSZNRLT bútort, ruhát ós a háztartásban felesleges tárgyakat jól értékééit a Délmagyarország apróhirdetései ntján Belvárosi fa*» szénüzlet Margtt n. 1- *z. alatt. Hazai »zenek és külföldi Corvin koksz elsőrendű két éves hasábos, tuskós és aprított tűzifa • leeméltányosabb árban, pontosan klzérre. gyujtósfa és faszén. Irifz Béla m Üzletvezető: Szende Izsó. Veszek Pengős, félpengős regényeket, Milliók könyvét, Pesti Hírlap könyvek«*, azonkívül szépirodalmi, tndományoié« sorozatot müveket Grűnwald könyvkereskedés, Horthy Miklós-ucca 2. sz. Porosz szén elGzS évrfll kimaradt príma minóség, I. ronda hasal szenek és tűzifák kaphatók MolnöT József fatelepén. Tavaira n. 11 Használt írógépeket magas áron vásárol Wlrth Rengey Széchenyi tér 5. in | Oktatás Oyorsírási 5a Sfépir/ísi magánórákat jutányos feltételek mellett ad gyorsiró tanár. Olcsón vá lal eorrepetálást, házhoz is megy. Cim: Horváth Mibá'y neoa 5. sz, I. bal alatt, d. n. 2—6-ig. Kitűnő módszer, gyors előkészítés. 388 IMMiiáStl Az AlfQld legnagyobb táblathreg raktára Körösi Géza flvegezé«t vállalat Szeged, Méret acoa 8. Telefon <9-57. 8 Elveszett egy platinával bevont brosstű az adóhivataltól a Mérel uccán, * Széchenyi téren és a Horváth Mihály uccán keresztül. Recsűletes megtalálót kérjük adja le a kiadóhivatalba. Or. Reifer Oszkárné kozmetikai intézete Szeged, Dagonlcs tér ti. I. em. Telefonszám: 28—02 Arcápolás. Szépséghibák kezelése. Szőrszálak. szemölcsök, végleges eltávolítása. Fénykezelés Olcsó bérleti rendszer. Tanítványok kiképzése. Arcvizek. Arckrémek. Ponderek. 10 Helyi fogvaszfókurák a legmodernebb villamos készülékkel. F@IHÍVáS Szeged épHleíö közönségéhez! Az Országos Társadalombiztosító Intézet (O.T.'I.) El nöksége engedélyezte a munkaadók, munkások, tisztviselő családi és társasházak épiléséhez nyújtandó kölcsönök folyósítását A kölcsön nagysága a saját telekkel rendelkezőknek 50—60 százalík. Lakbér lekötöttség esetén Is. A kamatláb 5—6 százalék. A kölcsön tartama 25 év. Érdeklődni leh«t és megfelelő díjtalan felvtlágositást nyujta Kőművesmesterek Országos szövetsége szegedi csoportja által kiküldött bizottság hetenkint kedden, csütörtökön és szombaton 10—13 óráig az ipartestület különhelylségében. ügynök íix fizetéssel és jutalékkal azonnalra felvételik Clm a kiadóban