Délmagyarország, 1933. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-01 / 1. szám

1.1 SVÉD ACÉL - HENTES ÉS PÉHIPHRÍ KÉSEK Gyártja: Kecskeméti Antal-féle acélárugyár. Szeged. TÖRÖK SÁNDOR BANKETT A HEH SZARVASBAN REGE 40 A gyermek a két ágy közé polcolt párnákon feküdt és aludt. Bergen megállott az ágy előtt — vájjon felébred-e? Feléje hajolt, elsimította a bajuszát és apró pict csókokkal siklott végig a homlokán, arcán, kezén — Katika — súgta neki — Katika, kis pocok, kis egere nagyapának... kicsi virágom te... aludj, aludj szépen — és valahogy, szinte panaszolkodó formán tárta feléje a kezét, szinte belekapaszkodva — aludj te, te — Lujzához fordult, aki az ágy végénél állott — még mindig olyan gyenge a kis hasa? Nem Írtátok. Rendben van? Vigyázni kell, nagyon, jaj nagyon vigyázni kell, — a gyermek ökölbe szorította egyik kezét, a másik széttárva pihent a mellén. Bergen lábujjiiegyer hátrált kifelé a szobából, az ajtóban Gusztáv állott és intett neki, hogy — csendben. Gusztáv is bejött, megcsókolta a gyereket és aztán kiosontak. — így tartja — mutatta Bergen büszkén Haléziusznak, hogy a gyereknek ökölben van a keze — így! Haléziusz nevetve bólintott és Lujza felé lépett, aki Krisztát küldte el — feküdjön már le Kriszta néni. Gusztáv Haléziuszra mutatott. — Haléziusz Edward ur, a papa barátja, volt iskolatársak. — Né csak, igaz iga-; — mondta Bergen ts. Lujza kezet nyújtott és a féríi meghajolt. — Haléziusz vagyok. Egyébként már találkoztunk. Igen. ha jól emlékszem, tulajdonképen mindkettőjüket ismerem, de olyan régről, hogy maguk arra nem is emlékezhetnek, ekkoracskák voltak ni. — Igazán — nevetett Lujza — igazán nem emlékszem. Bentről csöpp nyöszörgés hallatszott és aztán keservesen felsirt a gyerek. — Bocsánat — mondta Lujza — és bement n hálóba. Bergen utána. Haléziusz körülnézett a szobában. — Semmi sem változott azóta, hogy itt jártam — mondta — ugy egy órát. töltöttem itt, több, mint husz esztendővel ezelőtt, átutazóban. Minden ugy van, ahogy volt, semmi nem változott. — Itt soha semmi nem változik — nézett (törül Gusztáv is — az volt az én szobám, — a sarokajtóra mutatott — illetve előbb közös gyermekszoba Lujzával, aztán az enyém lett. Később amolyan lomszobát csináltak belőle. Ilyen kis szoba'iintát fabrikált oda a váltókezelő egy télen, hogy legyen, odaszerelte az ajtóba. Én már régen nem hintázom, de a kötél ott lőg még. — Kegyeletből. — Kegyeletből. Bergen jött vissza. — Barátom! — intett — csoda egy kölyök. Vasgyúró, ilyen unai vc-^ak — r- a — becsületemre kész csoda ez a gyerek. — Mennyi idős? — kérdezte Haléziusz udvariasan. — Nyolc hónapos. De ilyen izmai vannak. És formás. Én szinte félek, hogy tul rohamosan fejlődik ez a gyerek. Lujza óvatosan becsukta az ajtót. — Elaludt. Fáradt. — Te is fáradt lehetsz. — Bergen megölelte a lányát — fáradt vagy, ugye? — Igen. — Valami bajod van? És — jutott eszébe — szóval miért nem jött az urad? És miért hallgattatok olyan sokáig? Lujza hozzásimult és az arcához nyúlt, mutatóujjával kedveskedve babrálta végig az öreg oldalszakállát, de komoly volt, szikár arcú és kicsit súlyos s nem állott jól neki ez a kis mozdulat és nem is szivből csinálta. — Most pihenj le szépen és holnap mindent elmondok. — Lujza! — és Bergen Antal megfogta a kezét, de durván, szinte megrántotta — mi van veletek? Itt... itt... mi van veletek? Mi történt. — Édesapám... — Haléziusz felé intett kicsit sértődötten. Haléziusz közben a könyvállványhoz lépett, a cimeket nézegette lehajolva, egy-egy könyvet kivett, belelapozott s most csöndes macskalépteivel előre jött és leült a hintaszékbe. Bergen már egészen gorombán felpattant és Lujza kezét ugy csapta le, mint egy tárgyat, hangja kemény volt és pattogó. — Ne integess, ne titkolódz. Valami történt közöttetek! Lujza percig Ijedten állott, aztán kirobbant belőle. Mindaz, amit halkan és kímélettel — kímélettel maga és kímélettel az apja iránt — halkan és kerülgetve és kendre, rendre akart elmondani, négyszemközt és csendesen és vigasztalást várva, mindez kirobbant belőle erre a hangra és erre a mozdulatra, durván és közönségesen és szinte akarva, hogy fájdalmat okozzon. — Hát igen - kiáltott - Igenis történt. Az történt, hogy elválunk! — Lujza — és egyikről a másikra nézett, értelmetlen ijedtséggel — Lujza! Ez nem igaz! — De igaz. Ha nem volna Igaz, akkor nem mondanám. Nem igaz! Kitaláltam az egészet a te mulattatásodra. — Lujza — és olyan kétségbeesett, olyan összetört hang vánszorgott elő belőle, hogy Lujza ebben a pillanatban magbánt mindent és majdnem sirva fakadt. — Ne haragudj — és melléje lépett könyörögve — ne haragudj, ugy tele van a fejem... és a lelkem ugy tele van keserűséggel, én nem tudom... és igy rámtámadsz. Bocsánat — fordult Haléziuszhoz — apa is nagyon idegesnek látszik. — Kérem, kérem — én régi barátja vagyok a háznak — ha parancsolja... és olyan mozdulatot tett, hogy elmegy, de ottmaradt. Bergen csak most ült le és valami üres, réveteg tekintettel rámeredt Lujzára. — Mindnyájan megőrültetek? hát mit akartok? Mit akartok? — De érb<:r"-ám — Gusztáv közbeszólt — édesapám ugyebár Lujza... — Hallgass, te hallgass. El akartok válni. — Édesapám — mondta Lujza kinlódva — én bemegyek, lefekszem, majd holnap, ha te is megnyugodtál kicsit és én is... — Nem — rikoltotta eszelősen Bergen állomásfőnök és öh-e.w az a^-.alra vágott — most! Látni akarok. Mindent. El akartok válni. Sst... én kérdezlek, te fe'elsz. Miért? — De édesapám. — Miért!? — Miért... hát Istenem... Szinte meg sem tudom magyarázni, igy hirtelen. Mert nem tudunk élni egymással, mert ő más, és más vagyok én és hiba van valahol, rájöl. -k, valahol az intézményben van a hiba, a házasságban magában. Kellersék is válnak, Talsonnék is... — Bennetek van a hiba — valahogy biró módon, valahogy, ha nem is gondolta, de még!* tudattalanul is, valahogy, igazságot akart tenni a családban, valami. patriarkális, bölcs igazságot akart tenni, de meg volt gyötörve és a térde reszketett, a szédülés ott kóválygott a fejében — bennetek van a hiba. Azért akartok elválni, mert Kellersék válnak, meg Talsonék is válnak? — Nem, nem, nem, értsél meg engem, csak mondom, hogy nem lehet, hogy mindenki rossz legyen, valami hiba van valahol, tudja Isten és ha körülnézek, sehol nem látok egy úgynevezett feltétlen boldog házaséb'eL Hányszor ugye próbálkoztunk, talán csak mi vagyunk hibásak, de nem, mindenki. Sőt, akikről azt hittük, hogy ugy élnek, mint az angyalok, Rózáék például, most négy hete verekedés közben, az ura majdnem leharapta a fülét és most válnak és mindenütt és mindenki. Hát nem bírjuk tovább, nem birjuk egymást. —• Mit nem birtok? Nem értem, nem ér'em. — Mit nem birunk. hát Istenem... én nem birom, hogy ő náthás és igy szipog és... nem birom, ahogy eszik és ahogy iszik és ahogy jön és megy és ő nem birja az én nevetésemet és a sírásomat és mit tudom én. És rendre minden, minden apró cseprő kis dolog, elmérgesedik, ha én kinyitom a rádiót, ő nem birja, ha ő fütyörészik, nekem hangyák szaladgálnak a fejemben, hát ezt... ezt nem lehet igy elmesélni. Emlékszem, a lányokkal mennyit nevettünk, az iskolával szemben lakott egy öreg adótiszt és a felesége és minden este sétálni mentek és a férfi mindig igy ment srégen egy lépéssel az asszony előtt, annyit nevettünk. És ő is ugy megy már srégen egy lépéssel előttem és régebben karonfogva jártunk, de már nem és azt nem lehet megmondani. hofry eddig és eddig a napig jártunk karonfogva és aztán nem. hanem az ugy jött rendre, rendre, dátum nélkül és emlékezés nélkül. És egyet gondolunk mindig, egyet mondunk, igen, amire régen azt mondtuk, de jó nekünk, hogy össze vagyunk hangolva, hogy egy a gondolatunk is, de most már rettenetes ez. idegtépő valami, hogy megyünk, megyünk, félóráig is szótlanul és akkor egyszerre mondjuk ugyanazt és utáljuk egymást és... és hát elválunk, elválunk, na. CFolyt. köv.) Felelős szerfceszlfi: PÁSZTOR JÓZSEF \yomalott a fttadótaia.friitrtos Oílmogv arország Hírlap- és NyomtfavállaLaí ri könyvnyomdájában Felelős üzpmvpzelö: Klein Sántor, Nyakkendő vásár Széchenyi íér 2. alatÉ. £E£g£U5) Nyakkendők lO fillértől » legünomabbig óriási kivitelben. "» Dióbél, mák, méz, az összes háztartási cikkek legolcsóbban Danner Mihálynál, Széchenyi iér.