Délmagyarország, 1933. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-14 / 11. szám

107- 12 Izgalmas kihallgatások a FUssy-per pénteki tárgyalásán Szenvedélyes szembesítéseik a detektivekkel — 4 vádlottak és a detektívek az erőszakos vallatásokról — Radvány az eskQ letétele előtt váratlanul módosította vallomását — Szombaton: Ítélet (A Délmagyarország munkatársától.) Dr. Vujkovich Lajos detektív tanú kihallgatásá­val kezdődött a Füssy-per pénteki tárgyalása. — Ismeri-e Radványt Jánost? — kezdte meg a kérdéseket az elnök" — 12 év óta családom révén, — felelte a tanu. 1932 márciusban üzenetet kaptam a fi­vérétől a belgyógyászati klinikáról, hogy az öccse szeretne velem beszélni. Fontos ügyről van szó. Felkerestem és akkor emlitést tett, hogy Füssy valami „marhaságról" beszél, va­lami „uj állameszméről". Tanácsot kért, hogy mit csináljon, — bizonyítékot, pozitívumot Radvány ekkor még nem tudott. Jelentettem az ügyet Borbola rendőrfőtanácsosnak, aki uta­sított, hogy legyek további összeköttetésben Radvánnyal és kísérjük figyelemmel a dolgo­kat Részletekről ekkor még nem volt szó. Radvánnyal azután felmentünk Borbolához, ott Radvány elejétől végig mindent elmondott. Lényege ennek a jelentésnek az volt, hogy Füssy kérte Radványt, legyen segítségére ter­veiben. Dr. Borbola rendőrfőtanácsos óva fi­gyelmeztette Radványt, nehogy beugrasson va­lakit Megengedte, hogy jelen legyen a megbe­szélésen és utasította, hogy fivére vagy más, fel­tűnést nem keltő módon jnttassa tudomására észrevételeit. Határozottan kijelentettük, hogy színleg legyen mindenben benne, de a végre­hajtásban nem! Pipacs jelszóval jelentettem a főtanácsos urnák ennek az ügynek a részle­teit. — Radvány egyszer szólt nekem — folytatta Vujkovich —, bogy Füssy egy szovjetkémmel van együtt, de Pintér detektiwel a szovjetké­met nem találtuk. A pályaudvaron Radvány átadta nekem a rendőrségi skiccet a rendőrségi skicce*, — Mondtam neki, jöjjön be a detektivszobá­ba Pintérhez, de alig akart jönni, mert félt Pintértől és azt mondta, hogy „Pintér Füssy embere és elárulja őt". — Kész tervekről, végrehajtásról beszélt Rad­vány önnek? — kérdezte az elnök. — Először nagyon homályosan beszélt, csak valami kommunista eszméket emlegetett, ame­lyeknek Füssy meg akarja nyerni. Radvány minden másnap jelentést tett, minden egyes mozzanatról értesített, azután jöttek a bará­tok, jött a Dinnyés-féle torpedó, a Bánfi-féle puska, hol találkoztak, mit tárgyaltak. Ami­kor gépelésről volt szó, mondotta neki, hogy persze hogy gépelhet, igv legalább arról is tudomást szereznek, bogy miről lesz szó a le­gépelt Írásban. Jelentette azt is Radvány, hogy Füssy „osztentativ bombamerényleteket" ter­vez. Egyes hatóságok és intézmények elleni merényletről volt szó. Azt, hogy bombát szereztek-e be, arról már nem tudott, mert kikapcsolódott a nyomozásból. Radvány arról is értesitett, hogy Füssy vele szerette volna végrehajtatni a me­rényletet. Ügyész: Milyen embernek ismeri Rad­ványt? — Szavahihető embernek ismerem. Radvány is megfigyelés alatt állott ellenőriztük, hogy igazat mond-e? Vujkovichot vallomására megeskették. Pintér Károly detektív kihallgatása következett ezután. Elnök: A vádlottak azzal védekeznek, hogy vallomásukat presszió alatt tették. — Nem tudok róla. Amikor én ott voltam, nem történt semmi. Hegedűs: Pintér nem volt jelen akkor. Bánfi: Engem pofon, hasba és gyomorba vá­gott Pintér: Nem felel meg a valóságnak! Hege­dűs a vallomását minden kényszer nélkül tet­te. Elmondja ezután, hogy Füssyt régebben ismeri, már 1930-ban mondta, hogy van neki egy „uj államelmélete", amit Németországban szeretne kiadni, de fél a kommunistáktól, hogy agyonlövik. Nem vette komolynak a dolgot. Radványtól kérdezi azután az elnök, hogy az ügyészségen miért nem tett emlitést a bom­babeszerzésről. Pintérnek azonban beszélt er­ről. Hogy tudja ezt az ellentétet áthidalni? Radvány azt válaszolta, hogy ő a bombabe­szerzésről is jelentést tett. Az ügyész erre meg­jegvzi, hogy előtte erről is beszélt Radvány. Füssy kérdezi ezután Pintért, hogy milyen jó szolgálatot tett ő a rendőrségnek. Az elnök azonban nem engedi meg a választ. Füssy be­szélni akar, az elnök sötét zárkát helyez kilá­tásba, ha nem hallgat el. Gyólal László detektív a következő tanu. Kijelenti, hogy Füssy ön­ként tette meg vallomását, nem presszióval hallgatták ki. Álruhába öltözködve elment Radvánvhoz, aki megmutatta a bombát, arról azt mondta, hogy Füssy hagyta nála. Később lefogták Füssvt, aki részletesen és önként el­mondta nj államelméletét, amit ver nélkül akart szervezni Pesten is,^de ott idegenkedve fogadták. Füssy az „osztentativ bombamerény­letek" elkövetésére alkalmas anyag beszerzésé­re egy Miisel nevü embert akart megnyerni. A merényleteket megfélemlítés céljából akarta végrehajtani. Füssyt és Oyólait szembesitik. Füssy izga­tottan felkiált: — ön korbáccsal fenyegetett suhogtatta fe­lém a korbácsot! Gvólav: Ez nem Igaz! Hegedűs: Gvólai ur, ön kisért át a kínzókam­rába, kérdem öntől, nem ön kötött gúzsba, nem ön ütötte-e meztelen talpamat és azt mondta, vagy megdöctlesz. vagy a Tiszába do­bunk. Kérdem, amikor Rudnav fejemet rug­dosta, számba piszkos rongyokat dugdosott, ön nem volt ott? Gvólai: Nem áll! Bánfi: Engem is igv bántottak, Isten engem ugv segítsen! Gyólait vallomására megeskették. Rudnay Latos detektívet hallgatja ki ezután az elnök. — Nyugodt lelkiismerettel esküt tehet ar­ra, — kérdi az elnök —, hogy nem alkalmazott testi fenyegetéseket? Rudnay: Igen! Füssy: Udvariasan szellemi fenyegelést al­kalmaztak „nagyon sajnálatos Fiissy ur, de ha nem vall, kinzótorturák következhetnek" — mondták. Hegedűs: Nem volt-e jelen az én megkinoz­tatásomnál, nem ön kötötte-e be a számat piszkos rongyokkal? — Nem! Hegedűs: De igen! Rudnay vallomására esküt tett. Győri Lőrinc és Ross István detektívet hallgatták még ki. Utóbbi vallomá­sára Hegedűs megjegyzi, hogy megkinoztalá­Majdnem ingyen Vásárolhat a 21 napos i?i it» clpOvásáron 8 (Széchenyi tér 16.) Tájékoztató áraink: Teveszőr házicipő kihajtós 3a40 P Női gumi hócipő 4"90 P Krepdesin estélyi cipő 8a90 P Női lack cipő 9'50 P SM Okvetlen győződjön meg erről. Belvárosi Mozi Kor x ó M o 2 i Ma utoljára Szerelmi manőver katonai vígjáték PETROVICH SZVETISZLÁVVAL. Szombaton és vasárnap Eötvös báró örökbecsű költeményének filmváltozata: a megfagyott gyermek... Főszereplő: Szécsi Ferkó. Csak egy kislány... Hangulatos magyar fllm. Főszereplők. Eggert Márlha és Jávor Pál. sánál jelen volt az asztalnál Olt, ő volt az, aki azt a tanácsot adta, hogy a kőre öntsenek hidegvizet és addig ugráltassák raita. onú<» a talpán levő daganat elmúlik. Ross kijelenti, hogy nem is vol* akkor Sze* geden. Dr. Burger védő: Radvány megesketésér.etí mellőzését kéri. Radvány alaposan gyanúsít­ható azzal, hogy a bűncselekményben részes és egyes vádlottakkal szemben pszihikai oün* részes. Radványnál volt a bomba, ő gépelte le a programot, ő az, aki nem cáfolta meg Füssy-! nek azt a gvanuját, hogy szovjetkém. De ami-! kor ilyen aktiv módon viselkedett, azt a gon* dolatot erősítette meg a vádlottban, hogy a jó családból való Radvány elősegitheti eszméi* ket A vádlottakkal jelenleg rossz viszonyban van, haragszik rájuk, de vallomásában ellent-! mondások vannak. Ilyen kétes egyén nem bo-< csájtható esküre. Ez a terem az igazság csar­noka és az igazságtalanságok összeesküvésének" szinterévé válna, hogy ha ismerve ezeket a ténykörülményeket, eskü alá bocsájtanák az ilyen embereket Tessék elfogadni a vallomás sát, de ne eskessék meg vallomására, mert az az eskü meggyalázása volna. Dr. Olasz Béla Füssy feleségének kíhallg&-* tását kérte, aki igazolja, hogy Radvány aktív szerepet vitt a bűnügyben, igazolja, hogv Rad­vány volt az, aki az uccán serkentette Füssyt hogy mit akarsz, meddig vársz, miért nem lépsz már elő? Dr. Tóth László szerint Radvány részese a bűncselekménynek, nem bocsájtható eskü alá. Dr. Valenliny Ágoston csatlakozik védőtársá­hoz. Az elnök újból figvelmeztette Radványt az eskü szentségére, lelkiismeretére. Ekkor váratlan dolog történt. Radvánv odnállott nz elnöki emelvény elé és kijelentette, hogy mielőtt esküt tenne, Dmv-* nvésre vonatkozó vallomását ugv módosítja, bogy most már másképen látfa a dol­gokat és nem állítja, hogy a torpedót Dinnyés a szervezkedés céljaira akarta volna felhasz­nálni. Radványt ezután vallomására megeskették. Valamennyi védő semmiségi okot jelentett be. Szünet után dr. Olasz Béla védő a bizonyítás kiegészítését indítványozta. Kérte dr. Teles Máté levelének ismertetését és Füssy Lászlóné kihallgatását Dr. Burger Béla különböző okiratokat csa­tolt be Dinnyés találmányáról. Bánfi hazafias magatartását igazoló iratokat nyújt át az elnöknek. Füssy azt szeretné iga-1 zolni, hogv összesen három napig volt katona, így nem is ért a puskához, robbantószerhez, míg Radvány állandóan lőgyakorlatokat folv-» tátott és lövészversenyeken vett részt. A bíróság a beterjesztett bizonyítás kiegé­szítési indítványokról ugv határoz, hogy Füssy Lászlóné kihallgatását elrendeli és a bcsatoít iratokat ismerteti. FGssy Lászlóné elmondja, nem tud ja, hogy az ura milyen ÖSZH szeköttetésben állt Radvánnyal. Egyszer talál­koztak az uccán, Radvány megkérdezte az uramtól, mit akarsz, mikor jössz el hozzám. Füssynét vallomására nem eskették meg. Ezután dr. Liszkay Lóránt ügyész megkezdte te vádbeszédét. A vádlottak a társadalmat, illetőleg annak egy helybeli részét nemcsak szimbolikusan, hanem

Next

/
Thumbnails
Contents