Délmagyarország, 1932. december (8. évfolyam, 274-298. szám)

1932-12-25 / 294. szám

XIL25 Gróf Klebelsberg Kunó posthumus írása , a vidéki városok sorsáról Klebelsberg Kunó Özvegyének levele a Délmagyarorszéghoz A Dél maqifarország karácsonyi szamának hosszn érek óta ünnepi eseménye volt gróf Klebelsberg Knno mondanivalója Szeged sorsáról, fejlődéséről, Jövőjéről. A voft kultuszminiszter, Szeged jövőjének lelkes tüzű kivácsolója gyakran kereste fel a Délmagyaror^rdrj hasábjain Szeged nyilvánosságát; széles látókört, európéer kulturájú. átfogó tudása és álmodni is tudó cikkei mindig különleges érdeklődést és felfokozott figyelmei keltettek. Máskor, ha cikkírásra nem jutott idő, gyakran é* kitüntető szeretettel fogadta a DtfmafifjnrorszáH munkatársát minisztériumának dolgozószobájában, hosszú parlamenti sétákon, vagy hidegkúti kurtájának pompás könyvtárszobájában és részlete*, nagy gonddal felépített nyilatkozatában beszélt SzegeJ és a magyar vidék legaktuálisabb kérdéseiről, legújabb megvalósításra vááró terveiről. Cikkeiben és nyilatkozataiban jelölte meg azokat a vonalakát, átneIvekből sokszor és nemsokára maradandó alkotások születtek. Most van az első karácsony, mióta * harmadik t terjed összeforrott Klebelsberggel, ho^y a karácsony előtti megszokott látogatás «!marad. El kell hogy maradjon, mert azóta Klebelsberg Kunó véglegesen lekőltozött Szegedre, a fogadalmi templom kriptájába Templom-tér szivébe, amelyről annyit álmodott és amelyet oly lelkesen szeretett. A Dél. magyaron rág ezen a karácsonyon Khbetebrrf Kuno özvegyét kereste fel. A kegyelmes asszony elhárította magától a nyilvánosságot és a beszélgetés helyett elküldötte a Délmagyarországnak — "óf Klebelsberg Kuno egyik hátrahagyott Írását. Klebelsberg Kunó özvegye iz alábbi levelet intézte a Délmagyarország felelős szerkesztőjéhez: Pésthidepkut, 1932 december 19. Kedves Szerkesztő Ur! Nagyon köszönöm megtisztelő fölszólltását, hogy lapja karácsonyi száma részére mondjak valamit. De megkérem, engedjék meg. hogy szerényen kitérjek óhajuk teljesítése elől, ahogy még eddig mindig kitértem mindennemű nyilvános megnyilatkozás elől. De nem Is tudna most mc? a csendes, és szomorú ház hü képet adni az ő mindig kedves és sohasem csüggedő egyéniségéről. Meg kell azonban mondanom. hogy különösen sajnálom, hogy éppen a Délmagyarországnak nem teljesíthetem kívánságát, amely lapot az én jó uram olyan sokra tartott és amely olyan derekasan és hűen támogatja most is ax 6 nemes törekvéseit Találtam azonban szegény férjem hátrahagyott írásai között egy kis töredéket, mélyet az 1930. néeszámlálás adatai átnézése után vetett papírra. Mellékelve szívesen bocsátom rendelkezésekre. Mindenesetre megmutatja, mennyire szivén hordta a magyar vidéki városok sorsát s menynyire aggódott s figyelte boldogulásukat Őszinte üdvözlett: Klebelsberg Kimóné. A posítwnms kézirat amely világosan és híven visszatükrözi Klebelsberg Kunó nagy koncepciókat átfogó, örökösen dolgozó szellemét, a következőket mondja: - — Sokszor hajlom az ország térképe és központi statisztikai hivatalunk táblázatai fölé és nézem a nemzet területi megoszlását a csonka hazában. 8,6S3.740 lelket tevő össznépességünkből nem kevesebb mint 1,420.553 fő esik Nagybudapest területére, kint pedig hitbiaományoktól é3 más nagybirtokoktól szorongatott falvak, meg ld nem elégitö módon fejlődő, vagy éppen hanyatló városok. — Tőrvényhatósági városaink közül az ötvenezres Győr lakossága alig szaporodott, a hatvanezres Hódmezővásárhely meg éppen 746 lélekkel fogyott Ha pedig megyei városainkat és a 10.000 nél több lakossal bíró községeink statisztikáját szemléljük. még sötétebb a kép, amely elénk tárul. Ezek sorában Esztergom vesztesége a lefolyt évtizedben 603, Hajdúszoboszlóé 693, Jászberényé 2097, Kalocsáé 456, Makóé. 1327, Nagykőrösé 117, Sátoraljaújhelyé "2731, Zalaegerszegé 139, Battonyáé 1026, Dunaföldváré 883, Kunhegyesé 96, Kunszentmártoné 201, Móré 481, Paksé 219. Valójában szomorú lista. > — Saját lelkiismeretem nyugodt. Engem ős-szfllőkőn, ahogy a tudás fája alatt ozsonnáznak. — Ha már loptak, akkor mért nem szödtek több almái volt ott őlég. — No, — védem az ősöket, — ezzel az eggyel Is nagyon megharagították a jó Istent Ferenc rám mosolyodik ' — Nem haragudott az olyan nagyon, csak ugy. Aogy te szoktál. Attól tartok, Ferenc nem egészen jól van tájékozva. Már nem énfelőlem, hanem a Jehova felől — Mondd el csak. mit tudsz te erről t Ferenc talpra ugrik és felel. — És a jó Isten . és a jó Isten azt mondotta Évának: sok kis A erököd lössz és sok fájdalmad a rossz kis gyerőkökkH. Ádámnak pedig azt "wndoíta: addig mindég verejtékőzöl. mig el válsz, mert porból lettél és porrá leszel. Hm. A válás, mint paradicsomi konstitúció. — Aztán elváltak* — A, dehogy, csak felöltöztek. Hiszön látod a — Mást Is látok én Itt. — Igön, az az arkangval, a Gáblier. Egy nagy"*Sy tüzes karddal ajtót vágott a falba é* azon "kergette a két gonosztevőt. A jó Isten pedig nénézött utánuk csöndesen, aztán mögcsóválta • lejét és azt mondotta: még ez egvszőr mőgbo"á'ok nektök .de többet ne rosszalkodjatok. Biztosítom róla. hogy Adám aztán nagyon jól *wlte magát és holtig szégyelte. hogy a csutka ®egakadt a torkán. — Ez ni — mutatom neki tulaldon gégém fe®tnt Adám örököse. Megtapogatja a maga kis torkát é* nieghökmondja: * Neköm nincs olyanom De hamar észbekap és fölragyog az öröm a szemében. — De neköm nem Is lössz, apapat Nem vagyok benne egészen bizonyos. Kicsit kételkedve kérdezem. — Miért? Te nem e?zel több almát? — Dehogy nem. Csak én a esntkáját nem őszöm mőg. Nekiadom Mötyőnek. És mondd csak, hát Éva? Az se rosszalkodott többet? Igen komoly gyanakvás van a hangjában. Én is némi bizonytalansággal felelek. — Éva? Nem... nem hiszem. — Mit nem hiszől? Rosszalkodott, vagy nem1? Sikerül olyan választ találnom, amely magamat is megnyugtat. — Nem rosszalkodott, tudod, mert az ördög nem csábította többet. Ennélfogva ezután egész életét a gyermeknevelésnek szentelte. Ferenc arca elárulja, hogy a gvermeknovelést nem tartia nagyon szimpatikus foglalkozásnak. Csúfolódó fintorral mondja: — No a Káint ölég rosszul nevelte. Tgv agronfitötte a ki* testvérét, hogv n vére föllátszott az égbe a jó Istenhöz. összeráncolt homlokkal és haragtól tüzelő szemmel nézte a gyilkos bunkót. Nem aiánlanám Kainnak, hogy most a közelünkbe kerüljön. — Csak attól félők, — simogatja meg a kép sarkában medapnló nyájat, hogv a szögénv kis Abelkának a bárányait mégis csak elvötte az a komisz Káin. ügyan itteu nagyon szalad a jó Tsten elül... Nem mondhatom meg neki. hogv Kain halba tatlan és az egész történelem nem egvéb, minthogv Kain agyonveri Ábelt és els/edí a bárányai' és a kis testvér vére nem mindig látszik fel az égbe. az 1930. népszámlálás adatai nem értek meglepetésszerüen, én a 20-as évek folyamán az országban tett gyakori útjaim alkalmával a baj kialakulását közvetlenül « helyszínen láttam és a napilapok hasábjain megjelent cikkeimben ás könyveimben Ismételten vészielet adtam. Nem hall' gattak rám, sőt decentralizációs Irányzatomért gyakori támadásban volt részem. A helyzet oly komoly, hogy a magyar vidéki várost ügy Sédánfáról lehet beszélnU S ami még nyugtalanítóbb, a hanyatlás, a sorvasztás erőt fokozódó erővel hatnak tovább. Széchenyi Mozi Vasárnap, december hé 25-én M elveszett ember. (Efto halott harca az élőkkel.) Főszereplők: Werner Krauss, Helene Thlmlg és Mária Bárd. Hétfőn, kedden és azerdán, december 28, 27 és 28 Zágon István világhírű vlgfátéka Szegeiig lednQt nem lehet elvenni. Főszereplők: Renete noiier, üermonn Thlmlg, Széke Szakén es mtz OrOnbomn. Előadások ünnepnapon 3, 5, 7, 9 . hétköznapon 5, 7, 9 őrskor. Deszkát, épületfát, tűzifát, szenet kokszot4 - ° ZL'úZ^ZfS STERNBERG ZOLTÁN x . „ «pOletf» ét tllieWmyajkero.kod/í RAkOrrl tCr, (Mtnj 6» Török noo* Mrok. T«t«fn »2-51