Délmagyarország, 1932. december (8. évfolyam, 274-298. szám)
1932-12-23 / 292. szám
\I1. Karácsony napján "v'''fc — »Próféta A FÉRJ TARTÁSDÍJ-PERE VOLT FELESÉGE ELLEN A kúria érdekes döntése Kováts József és örhalmy Margit perében (A Délmagyarország munkatársától.) Érdekes ügyben érdekes döntést hozott most a kúria. A per szereplői Kováts Józseí volt főhadnagy és volt feleség«, örhalmy Margit, akiket jól ismernek Szegeden. A házastársak évekig éltek a legnagyobb harmóniában, mig tavaly örhalmy Margit válópert lnditott férje ellen. A válóper befejezése után Kovát» József keresetet adott be a szegedi törvénysiókén volt felesébe és annak anyja ellen. Kováts József a keresetben arra kérte a tőrvényszéket, hogy állapítson meg részére volt teleségével és anyjával szemben tartásdijat A keresetben Kováts József azt adta elő, hogy •mikor feleségének nagybátyja. Lichtenegger Gyula malomtulajdonos és nagybirtokos meghalt, özvegye őrökbe fogadta feleségét, özvegy Lichteneggerné ekkor felszólította Kovátsot — folytatta a kereset —, hogy lépjen ki a katonaságtól és szentelje minden idejét gazdaságának. Ennek ellenében kötelezettséget vállalt arra, hogy egész életében gondoskodni fog Kováts JózsefrőL Kováts az ajánlatot elfogadta, otthagyta a katonaságot és minden idejét Lichteneggerné gazdaságának vezetésére fordította. Lichteneggerné a Kováts Józseffel szemben vállalt kötelezettséget teljesítette, évente 7200 pengőt, egy kövér disznót, 40 mázsa fát és 40 mázsa kokszot fizetett. — Később — mondja a kereset —, Lichteneggerné felosztotta leányai közöt* a birtokot, egy rész Kovát» feleségének Jutott ugy, hogy a volt főhadnagy tevékenykedése a Lichtenegger-birtokon megszűnt, de Kováts a családi béke kedvéért nem érvényesítette Llchteneggernével szemben fennálló követelését. Már csak azért 1» tartózkodott attól, hogy jogalt érvényesítse, mert Lichteneggernének a birtokfelosztás után egymillió pengő körüli vagyona maradt és az örökségből esetleg kirárhatta volna Kovátsnét. Ezután történt az, hogy egy budapesti utazás utan felesége eltávozott Kovátstól azzal, hogy nem kiván vele tovább élni. A kereset végül igy fejeződik be: „Feleségem oknélküli eljárása következtében elvesztettem exisitenciámat amelyet özv. Lichtenegger Gyüláné katonai pályámtól történt megválásom után életfogytiglan biztosított s melyet később feleségem magára vállalt. Kérem a törvényszéket. hogy járandóságaim értékének megfelelően évi 9000 pengő életjáradékot állapítson meg feleségemmel és özv. Lichtenegger Oyulánéval szemben s ennek biztosítására 200.000 pengőt helyezzenek birói letétbe." Kováts keresetével szemben volt felesege és Lichteneggerné tagadták, hogy Kováts az ő kívánságukra hagyta volna ott a katonai pályát, az azért történt, mert nem véglegesítették. Az üggyel a szegedi törvényszék foglalkozott először és Kovátsot keresetével elutasította. Az Ítélőtábla ezt az Ítéletet helybenhagyta. Ková's a kúriához fellebbezett, amely az ügyben feltünéstkeltő határozatot hozott. A kúria Kovátsot LichtenegcermVel szemben támasztott követelésével elutasította, de a feleségével szemben hozott alsóblrrtfági Ítéleteket feloldotta és a törvényszéket uj tárgyalásra utasította. A kúriai itélet indokolása szerint Kováts állandó és megfelelő jövedelmet nvujtó elhelyezkedő -t talál? Lichteneggerné birtokán és ezért vált m?g a katonni pályától. A feleségének az a köteBBB ln$afgankölciönfj tavaszra jr.s ^cviltalán nem kap sehol! De ElB köirsíSnt még ina is bírkí szsreihe családi ház énltésre, terhes kölcsön átváltásra. Hogyan? Elmondjuk személyesen naponta (0—6 ijy díjtalanul) Budapesti Ingatlan Bank R.-T. VII., Rák(Sczi-ut 10, vagy Csúbu Sándor vezérképviseletünk Szeged. Zerge ucca 6, tő'dsztni 5. 12 lezettsége, hogy férjének a birtokon megfelelő egzisztenciát nyújt n«m siflnt meg azzal, hogy ajándék formájában mostohaanyja reáruházta a birtokot A kúria alaposnak találta Kovát» panaszát és ezért utasított» uj eljárásra az alsófoku bíróságot. ÓRIÁS puderdoboz legújabb mintákban, miatfea azenláclóa olsaás ROSENBERG ékutrász. liriül icca t sz. HireR XII23 Péntek. Hóm k«th. Viktória. Prot Viktória. A nap kel 7 óra 46 perckor, nyugszik 16 óra 12 perckor. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálalr' tanak: Grfinwald Imre őrök, KálvárLa-u. 17. (Tel. 1225.) Just Frigyes, Petőfi Sándor-«ugárut 41. (Tel. 1777.) Temesváry József, Kelemea-u. 11. (Tel. 1391.) Moldván Lajos, Újszeged, Vedres-u. 1. (TeL 1848.) Selmeczi Béla, Somogyi-telep. (Tel. 3425.) Török Márton, Csongrádi-sugárut 14. (TeL 1364.) Szeged ölvén éve Szombaton délelőtt nyílják meg ünnepélyesen a szegedi Fészek Klub kiállítását A Szegedi Fészek Klub, amint jelentettük, nagyszabású kiállítás keretében mutatja be Szeged fejlődését az utolsó ötven év alatt abból az alkalomból, hogy most van ötven éve a nagvárviz utáni rekonstrukciós munkálatok befejezésének.A nagyszabású kiállításon bemutatásra kerül minden rajz, fénykép, szobor, modell, könyv, akta és a többi, ami Szeged városának ötvenéves fejlődését dokumentálja. Felöíeli a kiállítás mindazt ami hozzájárult a mai Szeged kialakulásához; építészetben, városrendezésben, művészetekben, irodalomban és társadalmi életben egyaránt A rendezőség a hatalmas, színes anyagot Ízlésesen, sok szakértelemmel rendezte el, ugy, hogy az érdekes anyag könnyen áttekinthető. A kiállítás jzombaton délelőtt 11 órakor nyílik meg ünnepélyes külsőségek kőzött az Iparöstanonciskola kiállítási helyiségéiben. Az anyag olyan nagy, hogy a kiállítás elfoglalja az első és második emeleti termeket. — A« tnségfront Vásárhelyről jelentik: A vásárhelyi szociáldemokraták részéről beadványt intéztek dr. Sós István polgármesterhez. A beadvány Javasolta az inségsegélyben részesülők fejadagjainak felemelését családfőkként és naponkint egy pengő pénzbeli segély kiutalását, családfőkként 10 és családtagonkint 1 pengő karácsonyi segély folyósítását, az önhibájukon kivül lakbért fizetni nem tudó Ínségesek lakbérének a segélyző hivatal részéről való átvállalását. A polgármester a kérdést függőben tartja, egyelőre semmit sem teljesít. — Bízottsági illések. A kőzigargatás karáesonvutáni program"» meglehetősen változatos. Szerdán délben összeül az igazolóválasztmány és a nyugdiihizottság. délután négv órakor pedig a közigazgatási bizottság tart ülést. A ki*gyülé*t csütörtök délután négy órára hívta össze a polgármester. — F-vane-tMikus egyházi hírek. Minden este 5 órai kezdettel bűnbánati istentisztelet, a két ünnepen délelőtt 10 órakor ünnepi istentisztelet. UrvacsoraoszHs 21-én délután 5 órakor, 25-én és 2f!-án délelőtt 11 érakor. A német nyelvű urvacsoraosztás karácsonv második napján lesz délelőtt 9 órakor — A vasárnap táviratok. Budapestről Jelentik: A kereskedelmi miniszter megszüntette a vasárnap és Szent István napján feladott táviratok és távirati levelek után járó 40 fillér pótdíj szedését. Minthogv vasárnap igen sok üdvözlő tartalmú távirat kerül feladásra, a posta felkéri a közönséget. hogy a díjmérséklést arra használja fel, hogy az üdvözlő «artalmu táviratokat diszes űrlapon kézbesitend '. úgynevezett „L. X." táviratként adja fel. Ezzel a tüdőbetegeket támogatják — Tanyai gaxdaelőadások- Az Alföldkutató Bizottság az Alföldi Mezőgazdasági Egyesülettel karöltve ezen a héten a vedresszéki és felsőcseegelei iskolában tartott előadásokat. Szőcs Árpád burgonyatermelésről, Fodor Dezső a gyümlöcsfák ápolásáról tartott előadást, Kogntowics Károly az általános gazdaválságról és a homokvidéki tanyai gazdák feladatairól tájékoztatta a hallgatóságot Ezen a héten volt Szatymaz^n a Szegedvidéki Gyümölcstermelők Egyesületének helyszíni bemutatásokkal kapcsolatos első szakelőadása. Mintegv 70 gazda vett részt a megbeszéléseken, amelyek során Okályi Iván kertészeti felfigyelő bemutatta dr. Fráter Zoltán gyümölcsösében a gyümölcsfák téli ápolását, a szükséges eszközök' és védékezöszerek használatit. x Ajándékozz Del-Ka-cipőt! 960 Esztergályos Jánost 15 napra Itélttk a „Névtelen Újság" miatt Bndapest, december 22. Emlékezetes még fcogy a belügyminiszter április 5-én betiltotta a Nép-; szava megjelenését Április 8-án „Névtelen Újság" cimen lap jelent meg, a rendőrség ezt elkobozta. Kilencedikén „Mi tőrtént?" cimmel újra megjelent a röpirat A rendőrség ezt a lapot ia lefoglalta és megszerezte azt a körlevelet amelyet a Népszava kiadóhivatala a vidéki lapbizományosokhoz irt. Közölte velük, hogy a Népszava helyett változó címmel mindennap egy röpiratot adnak, hogy kárpótolják a Népszava előfizetőit A főkapitányság a „Ml történt" és a „Névtelen Újság" felelős szerkesztőjét: Esztergályos Jánost és Farkas Istvánt kikérte a parlamenttől. Bartha rendőrtanácsos ma délelőttre tűzött kl tárgyalást az ügyben. Esztergályos János a kővetkezőképpen védekezett: — A Népszava betiltása után kiadott röpirat nem volt azonos a Népszavával Amikor megtudtuk, hogy a Népszavát betiltották, elhatároztuk, hogy a szociáldemokrata párt tagjait és barátait, valamjnt az előfizetőket értesítjük arról, hogy miért nem kézbesítjük a Népszavát. A nyomdába mentem és intézkedjem, hogy ké»zit»ék el az értesítést. Kötsky rendőrfőtanácsos, ügyészi megbízott példás büntetést kért. Barth» rendőrtanácsos Esztergályos Jánost 15 napi elzárásra és 10 napra átváltoztatható 150 pengő pénzbüntetésre Ítélte. A képviselő fellebbezett az itélet ellen, az ügyészi rcfgbizott is fellebbezett súlyosbításért Belvárosi Mozi Péntek, va sír nap SzaakafM srlnstl Hurrá, apa vagyok Kittinő vígjáték. Főszerepekben: Kalpfi A. nóberls, Cuete EnaUscQ, Ceorg Alexander, Ida WU»L Azonkívül: Fox hiradó' varázsszőnyeg Előadások 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor Maradandó e,iBdék • mUvészt festmény! Kerett»! rgrüt! G7ak/t képkai«'.Aiónél. Ptéchonyi t*r 3. »¡. olctűn kaphtui iCtongudi T»lrtrtkrénitJr meU*«.)