Délmagyarország, 1932. december (8. évfolyam, 274-298. szám)

1932-12-22 / 291. szám

KEL ZZ Hagy részvét mellett ] temettek el Wagner Gusztávot (A Délmagyarország munkatársától.) Wag- . nsr Gusztávot szerdán délután a gyász és az i őszinte részvét mély megnyilvánulása mellett ( kisérték el utolsó útjára a Klauzál-téri gyász- • bázbóL Az udvaron felállított ravatalt társa- | dshnl előkelőségek, testüle ek küldöttségei, a * katonaság képviselői, a gyászolók nagy töme­gei vették körüL Megjelent a temetésen BT- J rengi Tibor főispán, dr. Glattfelder Gyula me- ( gyéspQspők. a város hatóságának képviseleté- • ben dr. Pálfy József polgármesterhelyeres, dr. Buócz Béla rendőrfőkapitányhelyettes, a Sze­gedi Kereskedelmi és Iparbank Igazgatósága, Idflgyelőblzottsága és tisztikara képviseletében Gross Marcell vezérigazgató, Röser Miklós Igazgató is Stetn Sándor cégvezető, a Szegedi • Kereskedők Szövetségének küldöttsége Varga I Mihály elnök vezetésével, a szegedi kereskedő­társadalom számos kitűnősége, a helyőrség tisz­tikara. A koszorúkkal elborított koporsót a család tagjai: vitéz dr. Shvoy Kálmánné, Wagner Fe­renc, Wagner Ernő, dr. Wagner Jenő, az el­i hányt gyermekei, vitéz dr. Shvoy .Kálmán al­tábornagy, veje és a gyászoló család többi tagjai, kőztük vl'éz Shvoy István altábornagy vették körül A fogadalmi templom harangjainak zúgása közben kezdődött az egyházi szertartás, ame­lyet Raskó Sándor főesperes végzett. Utána dr. Tonelll Sándor, a kereskedelmi és iparka­mara főtitkára, a Szegedi Kereskedelmi és Ipar­bank nevében búcsúztatta Wagner Gusrtávot, aki jellegzetes reprezentánsa volt a második Szegednek. Az első Szeged volt az árvíz előtti város, a második a fellendülés városa az ár­víz után, a harmadik Szeged pedig, amelyben ma élünk. Wagner Gusztáv életműködésének java a második Szegedre esett — mondotta. 1879-ben lépett be a nyolcvan esztendős cég tóte'ékébe, amelynek hirét és becsületét állan­dóan öregbítette. Ebben a periódusban lett tagja a Kereskedelmi és Iparbanknak, igaz­gatósági tagja, majd elnöke. Az ln'éiet veze­tésében 40 esztendőt töltött. — Wagner Gusztáv egyéniségében - mon­dotta Tonelll — megelevenedett a múlt száza­dok patrícius kereskedőinek az alakja, akik puritánok voltak a becsületességükben. Igaz­ságosak a földi értelemben vett mérték haszná­latban és az igazságuknál is szigorúbbak a saját magukra alkalmazott erkölcsi mérték Ulg állításában. Ezek a patrícius kereskedik voF tak az Igazi városépítők, #kiknek a régi bolt volt az erősségük; azt, amit a bolt nyújtott ne­kik akár anyagiakban, akár erkölcsiekben, azt városuk és polgártársaik javára hasznosították. Azon intézményeknek a sorában, amelyeket Wagner Gusztáv a boltban szerzett tapasz­talataival és erkölcsi értékeivel gazdfgitott, , első helyet vindikálja magának negyvenesz­tendős működése alapján a Szegedi Kereske­delmi és Iparbank, amely Wagner Gusztáv nevének köszönheti nagy erkölcsi tőkéjét és amely 40 éven keresztül köszönhette neki akár a fellendülések Idején, mikor a jóhirnév gya­rapításáról volt szó, akár a válságnak Idején, «mikor az Intézetet veszedelmeken kellett át­vezetni, — szilárd becsületességét és irányító kezét. A Szegedi Kereskedelmi és Iparbank *gész igazgatósága és felügyelöbizovlsána mély megilletődéssel búcsúzik tőle és igéri, hogy «nlékét mindig kegyelettel fogja megőrizni. Dr. Tonelli Sándor mély hatást keltő be­. Wie után a koporsót a gyászko^sira helyezték. * eyászmenet megindult a Kárász uecán és 1 Dugonics-téren keresztül a belvárosi teme­,5be. A rengeteg koszorút külön koszorus­feocsi vitte. A gyászkocsit sok szárakra menő ®meg kirérte a Kálvária-uccáic, ahonnan autó­ba, külön villamosokon és kocsikon vonult 1 jyászoló közönség a temetőbe, ahol örök Egálomra helyezték Wagner Gusztávot A Wagner-cég alkalmazottai főnökük halála halmából koszorumegváltás rímen 37 pen­Wt küldöttek a polgármesteri hivatalba a sze­gyek karácsonyi segélyére. A keztyO él melegnadrág Arak kUlüntteen olcsók a 4 Filléres Karácsonyi Vásárunkon Gyermek bolyhos bélésU keztyU , Női w a* — • • • Gyermek kUlÖn béléses KeztyU III Nol ,0 — m • a a Férfi M »•__»• • • • NA 1 bundabolyhos nadrág MUselyem bundnbolyhoa nadrág . Svájci nadrág, csíkos Béleli börkeztytlk legolcsóbban. I2S 1-2S 1-4S t«S LOS Széchenyi tér 15. Néizemeo szenzáelds karácsonyt kirakati Jnkatt Bécsben aláírták a magyar-osztrák kereskedelmi szerződési (Biidaps-tl tudósítónk telefonfelentéze.l Bécs­ből jelentik: Káüay Miklós földmüvelésügyi miniszter délben 12 órakor Bécsbe érkezett a magyar-osztrák kereskedelmi «serződés alá­írására. A földművelésügyi miniszter megérke­zése után azonnal az osztrák kancellári hiva­talba ment, ahol délután kit órakor trtn alá a magyar-osztrák kereskedelmi szerződést. A szerződést osztrák részről V'nkler atkancellár Irta alá. A szerződés aláírása után Kállay Mik­lós látogatást tett Mlklae szövetségi elnöknél. DÉLUTÁNI SZERENÁD, GAZDATÖRTÉNET A FŐISPÁNI INSTALLÁCIÓ UTÁN (A Délmagyarország munkatársától.) X keddi főispáni installációnak volt néhány momentuma, amely nem tartozott hozzá a hivatalos, ünnepéire« hangulathoz. Ezek közé tartozik a közgyűlés úgy­nevezett gazdablokkjának megsértődése és lojálb megbékélése is. A gazda-városatyák már sértő­dötten Jelentek meg a közgyűlésen. Valaki állan­dóan tüzelte őket és követeltette velük a Jogot már a készülődések napjaiban a közgyűlésen való külön felszólaláshoz. Azt hangoztatták, hogy ha a polgármester nem kifogásolja a szociáldemokra­ták felszólalását, akkor nem kifogásolhatja azt sem, ha a gazdablokk Is élni kiván a szólás Jogá­val. A polgármester nem fogadta el az érvelést, meg akarta győzni a gazdákat, hogy a közgyűlés­nek nincsen külön gazdapártja, mert az úgyneve­zett gazdablokk tagjai kivétel nélkül tagjai a Nagy-Szeged pártnak, a Nagy-Szeged párt pedig, mint önálló közgyűlési párt állit szónokot. A gazdák nem fogadták el ezt a polgármesteri okfejtést és titokban elhatározták, hogy a polgár­mester akarata ellenére I* állítanak szónokot *' rahám Imre személyében. Ábrahámnak art kellett volna röviden elmondania, hogy a gazdák Is üd­vözölni akarták az tij főispánt és kl akarták fe­jezni iránta a bizalmukat, azonban megfosztották őket ettől a jogtól. A polgármester valah'ogv értesült erről a szun­dikról és külön követet küldött flrdőtfi Lajos tb. tanácsnok személyében Ábrahám Imréhez, akit ar­ca kéretett, hogy álljon el a szótól. Ábrahám haj­lott ugvan a szépen kérő szóra, de nem szívesen, gazdatársai pedig méltatlankodva szerertek tudo­mást a kőzgvülés ulán Ábrahám Imre félreállá­sának okairól. A sértődöttek" azonban csnV ezután következ­tek. A gazdák a közgyűlés után átvonullak a ta­nácsterembe, ahol Kállay Miklós földművelésügyi m! »iszternek panaszolták el a paprika-bajokat. A miniszterrel való beszélgetéssel, amelyben dr. So­mogyi Szilveszter polgármester ls résrtvatt, «la­posan elteli az idő. Körben a kürgvűlés vendégei és kormánypárti tagjai átvonultak a Belvárosi Mo­ziba, ahol megkezdődött a Nemzeti Egység párt­jának gyűlése. A gazdablokk a városházáról ét­késre érkezett a gyűlés szinhelvére és sárt ajtók­ra talált A zárt ajtók előtt rendőrök állottak, aktk nem engedlek be senkit a moziba, hiába hivatkoz­tak rá a gazdák, hogy nekik fenntartott hel vaa. Most mér komolyan megharagudtak és kemé­nyen bírálták a rendezőséget, majd elindultak ha­zafelé. A mozi előtt találkozott velük dr. Somo­gyi Szilveszter polgármester, aki még később ér­kezett a városházáról. A gazdák a polgármester­nek panaszolták el sérelmüket és a polgármester vállalkozott arra, hogy bejuttatja őket • gyűlés­terembe. Elindult visszafelé velük, de as ajtónál odalépett eléje egy rendőr és szabályos tisztelgés után jelentette: — Tisztelettel Jelentem a méltóságos nrnak, már nem lehet bemenni, mert megkezdődtek a be­szédek és a mozi tele van! A polgármester néhány pillanatnyi gondolko­zás után diplomatikusan oldotta me.* a konflik­tust. A szónok szava már felhangzott a megafon hangtölcsérein keresztül ki az uccára, ez sugal­mazta a megoldást a polgármesternek.' — Hát elkéstünk — mondta a polgármester —% nem Juthatunk be, de nem baj, odamegyünk a nr­gafoahoz én kívülről hallgatjuk meg a beszédeket. Ezzel indnlt is a mozi előcsarnoka el*, ahol Jobban zengtek a hangtölcsérek é« a gazdák — csendesen követték. A mozi előtt néhány vírosl fogat állott. A pol­gármester beült az egyik kocsiba éa n*y hallgatta végig a szónokokat de a gazdákról sem feledke­zett meg, akik egy ideig ott álldogáltak a kocsija körül. Odakerült az egyik moziigazgató, akit a polgármester megkért arra. hogy csempéssze be valahogy a gazdablokk tagjait a gyűlésterembe K gazdák igy be 1* jutottak, mire a megbékélni is megtörtént. A másik derűs momentuma az Installáción•»'»

Next

/
Thumbnails
Contents