Délmagyarország, 1932. november (8. évfolyam, 250-273. szám)

1932-11-10 / 256. szám

AJU 1U A rokkantügy, a közüzemek és a szigorított adóvégrehajtások Viharos volt a képviselőház szerdal Ölése Budapest, november 9. A képviselőház mai ülését Bessenyei Zcnó alelnök nyitotta meg. Az ülés napirendjére újra mentelmi ügyek tár­K alást tűzték ki. Weltner Jakab és Farkas :ván mentelmi ügyeit tárgyalták először. Ezután Kelemen Kornél előadó beterjeszti a* igazságügyi és külügyi bizottság jelentését. Lukács Béla beterjeszti a kérvényügyi bi­zottság jelentéséi a bizottság által letárgyalt 119 kérvényről. A kérvények között szerepel több törvényhatóság határozata a hadirokkant járulék felemelése» illetőleg uj törvényes szabályozása tárgyában. A kérvény ügyi bizottság ebben az ügyben is a többihez hasonlóan azt javasolja, hogy a Ház térjen napirendre a dolog felett Szeder Ferenc indítványozza, hogy utasítsa a Ház a kormányt, hogy egy hónapon belül terjesszen törvényjavaslatot a Ház elé a hadi­rokkantjárulékok felemelése, illetőleg újból való szabályozása tárgyában. Hegvmegl Kiss Pál támogatja Szeder indít­ványát. Meskó Zoltán, Pintér László, Petrovácz Gyu­la szintén az indítvány mellett szólal fel. Több hozzászóló nincs és a határozathozatal következnék. Az elnök azonban ekkor váratlanul öt percre felfüggeszti az ülést. Valószínű, hogy az ülés fel­függesztése azért történt hogy az egységes párt vezetői érintkezésbe lépjenek a kormány­nyal a határozati javaslat megszavazása tár­gyában. Tizenkét Arakor nyitotta meg az elnök újra az ülést és nem tette* fel szavazásra a rokkant­kérdésre vonatkozó javaslatot a vitát megsza­kította és napirendi javaslatot tett A Ház ugyanis tegnap ugy határozott, hogy az inter­pellációkra ma 12 órakor térnek át Hegymegi Kiss Pál kifogásolta az elnök el­járását az ülés felfüggesztése és a szavazás el­halasztása körül. — A vita lezárása után >— mondotta — az elnök 5 percre felfüggesztette az ülést és ezt a szünetet 25 percre húzták ki, hogy a Ház re határozhasson a rokkantkérdésben. Bessenyei alelnök a következőket jelenti ki: Azért tartotta szükségesnek az ötperces felfüg­g esztést. hogy a Ház a mindenkinek a szlvé­cz oly közéi álló kérdésben, a hadirokkan­tak problémá jában kellő megfontolással fog­lalhasson állást. A rokkantkérdés vitáját cgvébként holnap folytatják. Á Ház ezután az interpellációkra tért át Hegvmegi Kiss Pál terjesztette elő interpel­lációját, mely az aradi vértanuk földi marad­ványaínak megmentésére vonatkozik. Piikv Endre külügyminiszter válaszol az in­terpellációkra. A' szükséges intézkedések meg­tételét kötelességének farija a kormány. A nemzeti T<egve1et kívánalmainak megfelelő megoldásra van kilátás. A Ház a külügyminiszter válaszát tudomá­sul vetfe. Éber Antal: Két olvan közüzemmel kíván foglalkozni, melvek tekintetében a helyzet már tisztázódott s amelveknél a megejtett vizsgá­latok alapján csak egyféle elhatározás lehet: az azonnali megszűntelés. Az egyik ilyen üzem a Bico részvénvtársaság. Ennek az üzemnek a fenntartása nem áll sem az állam gazdasági érdekében. s*m az üzleti erkölcs érdekében. V Bico nlelnökr tigvanis Schollz Kornél állam­titkár. aki a közegészségügyi szolgála! élén áll. A köztisztviselői összeférhetetlenség szempont­jából elviselhetetlen állapot, hogv a Bico ügy­nökei gvógyszerészeknél és kórházaknál arra hivatkozhassanak, hogy Scholtz államtitkár mindig érdeklődik aziránt: melyik gyógysze­rész és kórház eszközöl rendeléseket a Rico­nál. (N'agv zai a haloldalon.) — A második üzen. amellyel foglalkozni k' vánok. a dohánygyár dobozgyára. Erről is megállapította a szakérió. hogv 181.000 pengő évi különbözet mutatkozik az álla.ni doboz­gyár terhére és a magándobozgyárak javára és hogv ez a dobozgyár is deficites üzem. — Miért kell tehát fenntartani olyan üzeme­ket, melyekre az állam ráfizet. Állami cégér alatt gyilkos hadjáratot foktatunk a magánvállalkozók és a kö/önség érdekei ellen. Fabinví Tihamér kereskedelmi miniszter válaszolt az interpellációra: -- A Rico figyel magam személyesen átta­nulmányoztam, a lezárt anyag alkalmas arra, hogy döntés történjék. Csak' annyit jelenthetek ki, hogy nagyon rövid időn belül konkrét dön­tés lesz. A közüzemek kérdésében ismételten leszegeztem álláspontomat. Ami a dobozgvá­rat illeti, erre vonatkozólag a pénzügyminisz­ter vizsgálatot indított. Ebben a kérdésben is nagyon rövid türelmet kérek és megnyugtató döntés fog történni. Éber Antal és a Ház tudomásul vette a mi­niszter válaszát Puky Endre külügyminiszter jelentést ter­jeszt be Magyarország és Csehszlovákia kőzött árucseremegállapodásról és a magyar-francia kereskedelmi megállapodás meghosszabbítá­sáról. Ezután Dinnyés Lajos mondotta el Interpel­lációját arról, hogy a London—Sztambul közötti transz­kontinentális útszakasz Budapest— Szeged vonalának sürgős átépítésére van szükség, mert ha ezt a munkát - azonnal meg nem kezdik, Magyaror­szág kikerülésével fogják megcsinálni ezt a nagyjelentőségű transzkontinen­tális ntat. Fabinyl Tihamér kereskedelmi miniszter válaszolt az interpellációra. Tudatában van annak, milyen fontos, hogy Magyarország be­kapcsolódjék ebbe a London—Sztambul kö­zötti transzkontinentális útba. Éppen ezért en­nek a magyarországi útszakasznak a kiépíté­sét elhatározta. Elsősorban a budapest—kecs­keméti szakasz fog kiépülni Lajosmizsén ke­resztül. de ez nem csak elhatározás a kormány részéről, hanem tett is, amit az is bizonyít, hogy tíz nappal ezelőtt az útépítési mun­kálatok már meg Is indultak. A Ház a kereskedelmi miniszter válaszát tu­domásul vette. Magyar Pál a zálogházak árverési rendszere tárgyában interpellál a pénzüFvminíszterhez. Imrédv pénzügyminiszter válaszát tudomá­sul vették. Az elnök kijelenti, hogy Szeder Fere<ic. Esz­tergályos János, Kéthly Anna és Propper Sán­dor bejegyzett interpellációjuk elhalasztását kérték, Mojzes János pedig törölte interpellá­cióját. A következő interpelláló Kórodi Katona Já­nos Jugoszláviából optált 65 vasutascsalád sú­lyos helyzetét teszi szóvá. Imrédv pénzügyminiszter kijelenti, hogv a nvugdijtörvény gondoskodik erről a kérdés­ről Is. Éber Antal a belügyminiszterhez Intéz in­terpellációt a fővárosi közüzemek felülvizsgá­lása és megszüntetése tárgyában. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Azokat az üzemeket, amelyekre ' feltétlenül szűkség nincs, meg fogja szüntetni. Bródy Ernő a helyközi teherauf¿fuvarozás korlátozásiról interpellálja a kereskedelmi mi­nisztert Hegymegi Kiss Pál a pénzügyminiszterhez interpellál a tulszfgoru végrehajtások ügyében. Sajnálattal állapítja meg, Hogy az uj kormány tevékenységét az adóvégrehajtások szigorításával kezdte. A magyar nép rendes időben kötelességének eleget tett az adófizetés terén Is. Az adóhátralékokat nem lehet ma­gyarázni az adómorál hiánvával. Amit most csinál az állam az adóvégrehajtások terén, az az állam helyzetét nem teszi könnyebbé, ebből csak az árverési hiénáknak van hasznuk. Imrédv Béla pénzügyminiszter válaszol az interpellációra: Csak egv módja van a segítés­nek, az nevezetesen, hogy az árveréseken ve­vőkről történjék gondoskodás. Elrendeltem, hogy a szegényebb néposztálynál a szükséges éMmiszer megmarad jon. A . pénzügyi kor­mányt nem szadisztikus ha jlamok, hanem a méltányosság vezeti. Az egészséges gazdasági helyzet magában szabálvozza a bankjegyfor­galmat. Ebben az országban, sajnos, megálla­píthatom, bangjegytezaurálás folyik. Az interpellációra adott miniszteri választ a többség tudomásul vette. Az ülés félőt óra­kor végződött Klt-szivSttban eliljár - I I „Lampel és Hegyi" gyár. I Híreik. iffa 1 g\ Csütörtök. Róm. kath. Av. Xnd­l±M./M.\Mm rás prot. Luther M. A nap kél 6 óra 57 perckor, nyugszik 16 óra 30 perckor. Somogyi-könyvtár köznapokon délelőtt 10-tSl Mg, a Városi Mnzenm mindennap, vasár- ét ün­nepnap la, délelőtt 10-től fél 1-lg van nyitva. Fo> lyólratcsere kedden, csütörtökön, szombaton dél­után fél 5-töl fél 6-ig. r~r '~mi könyvtár (központi egyetem, l eme­let) nyitva vasárnapok kivételével mindennap. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgalatot tartanak: Lelnzlnger Gyula, Horváth Mihály-«. 9. (Tel. 13-52.) Moldván Lajos, Újszeged, Vedras-u. 1 (TeL 18-46.) Nyila ssy Ágoston, Római-köret 22. (Tel. 25-49.) Salgó Péter, Mátyás király-tér (Tel. 12-96.) Frankó Andor. Dugonics-tér 1. (TéL 17-931 Zakfcf S. örök., Valéria-ttr 1. (Tel. 16-95.) Xz inség-s^obaleslőtől r\ az Ínség-tanácsnokig Ma a szobafestők küldöttsége volt a polgár­mesternél, hol ap talán a kőművesek, aztán szép sorjában az asztalosok, az ácsok, e lakatosok, a kovácsok, a könyvkötők, a kefékötök, a cipészek, a papucsosok következnek, hogy tiltakozzanak a város legújabb takarékossági módszere ellen. Pedig — e hosszura nyúlt költségvetési vita szomorú adattömege bizonyltja — a váró* háztar­tásában óriási szükség lenne a takarékosságra. Nagy úrrá lett a fillér ebben a háztartásban, an­nál nagyobb ur, minél kevesebb van belőle és bizony a fillérek száma egyre kervesbedik. Tehát takarékoskodni kell. * városházán agy gondolták, hogy mindenképpen, tüzta. vízen, nyo­moron, munkanélküliségen és ínségen keresztül ta. Az ls mindegy, hogy miképpen, milyen eszkö­zökkel (Ezt b a városházán gondolják Így.) A legkézenfekvőbb eszköz a takarékosságra az — inségmunka. A város munkaadó, mert igen sok rfvégeznt való munka akad « városi háztartásban. Többek között a './obafestés ls. A tanácsnoki szobák ki­lonc-tiz petrónos falmintái még a nagy prosperity idején készültek el. amikor volt pénz dögiveL Re már csak a kifelejtett iskolatermeket kell ajra me­szelni, meg a kórtermeket, esetleg a szegényház hálótermeit Ls. A szobafestésnek körülbelül sza­bott ára van Egységára, mint a gáznak, vagy a villanynak. A szobafestésből Így szabályszerű költségvetési tétel lett. Szilárdnak és megdönthe­tetlennek látszó summa. Jfitit azonban az ' 't:nkn. mlnf t JV irékoeságl lehetőség Az «"Vosat gyorsan fölfedezték, hogy a Hzeiregyfilléres népkonyhái ebéddel és a 150 fillé­res napszámmal fizetett taségnmnkások. — ínség­szobafestők éa lnség-mázoJók — sokkal, de sok­kal olcsóbban festenek és mázoAnak, mint az adót fizNő iparosok. Ha tehát a város a kimeszelendő falakhoz egy tnségmunkávszakaszt vezényel ki, jelentős összegeket megtakaríthat Arra pedig n»<n kell gondolni, hogy ilyen módon mtmkanélkü­Hvé lesznek a még dolgozó kevesek, akiknek már inségmunka sem jut. Inságmnnkanélkfill munka­nélküliek lesnek bclőlflk. De a szobafestőknél nem szabad megállni. Jöj­jenek az asztalosok, cipészek, k^áesok, lakato­sok. de jöhetnek a borbélyok is. Meg kell szer­vezni e szorosan és nem szoros.in vett közigaz­gatási alkalmazottak borotválkozó és hajaányirató szövetségét. Az nj szövetséget aztán végigborot­válhatják napi egyótvemért az inségmnnkcSsok. De a városi tisztviselők kőzött olyan is akad, aU HÉb*4i(Sba nukrás*=üt«iJ**Hft /ogvsi^t Belvárosi Mozi CíüfSrtflklől szombatig A budapesti Palace filmszínház nagysiker« filmje A veszedelmes leány Egy megszökött menyasszony viszontagságai sok zenével, énekkel és pazar hámorral. Főszereplők: Jenny Jug6«« Hermann Thimig-j Azontúl Kiegészítő müsor. Előadások 5, 7, 9 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents