Délmagyarország, 1932. november (8. évfolyam, 250-273. szám)

1932-11-30 / 273. szám

XI. 27 I belügyminiszter lóváhagyta Görög Sándor színigazgatói megválasztását (A Délmagyarország munkatársától.) Isme­retes, hogy több törvényhatósági bizottsági tag fellebbezéssel támadta meg a közgyűlésnek azt a határozatát, amellyel Görög Sándort válasz­totta meg erre az évre a színház igazgatójának. Két hónap után most döntött az ügyben a bel­ügyminiszter és döntésével jóváhagyta Görög megválasztását, illetve a fellebbezéseket eluta­sította. A sajtófőnök az ujséglrók vacsoráján (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Pr. Antal István miniszteri tanácsos, a miniszter­elnöki sajtóiroda vezetője kedden este látoga­tást tett az uiságirók klubjában, az Otthon Körben, ahol baráti vacsora keretéhen Márkus Miksa udvari tanácsos, az Újságírók Egyesü­letének és az Otthon Körnek elnöke üdvözölte meleg szavakkal. A sajtófőnök közvetlen han­gú és nagyhatású beszédben válaszolt az üd­vözlésre. A magyar sajtó hivatásáról beszélt és hangoztatta, hogy a mai találkozás őszinte és barátságos kooperáció kiindulópontja lesz. *' _ V A fehérlói halgazdaság Tavasszal 200 m&zsa hallvadékkal né­pesítik be o halastavat (A Délmagyarország munkatársától.) A városi üzemek központi Igazgatósága kedden délelőtt ülést tartott dr. Somogyi Szilveszter polgármes­ter elnökletével, hogy meghallgassa H. Papp István igazgató-főmérnök jelentését a fehértói halgazdaság épitési munkálatairól és Nyáry Já­nos üzemvezető beszámolóját a halgazdaság benépesítésének előkészítéséről. H. Papp István bejelentette áz üzemigazgatóságnak, hogy a halgazdaság medencéi négyszáz katasztrális holdon elkészültek, sőt az V. számú meden é­ben végrehajtották a próbatőltést is, a meden­cébe fderószben Tisza-vizet, felerészben pedig ártézt vizet engedtek, hogy kipróbálják a me­dencét körülvevő uj töltések szilárdságát. Nyáry János üzemvezető arról számolt be, hogy a Biharugrai tógazdaságtól megvásárolta a fehértói halgazdaság benépesítéséhez szüksé­ges 200 mázsa hallvadékot, pontyot és har­csát. A halivadékot a biharugrai tógaidaságban teleltetik át és csak a tavasszal népestlik be oele a szegedi halgazdaságot. Később a halgaz­daságban süllővel is kísérleteznek. Az üzemigazgatóság a jelentéseket tudomá­sul vette és felhatalmazta az Igazgató-főmérnö­köt és az üzemvezetőt a további intézkedések megtételére. Sxécöenyi Mosi Szerdán én csütörtökön, november hó 30-án és december hó 1-én A* évad legnagyobb sikere I Liane Haid * Gustav Fröhlich Síi »i, ti 11! ? Énekes, zenés vígjáték 10 felvonásban. Rendezte, gulyád Géza.Zene: Robert Stolz. Előadások vasárnapon 3, 5, 7, 9, hétkörnapon 5, 7, 9 órakor. Deszkát,épületfát, tűzifát, szenei legelAnyttsebben W ajánl, hüiho« »állttra 1« . STCRNBERG ZOLTÁN épOletfa 4a tr.ielAunvajrkereíkedfl «Akőcsl ICr, (Mírey tn Törölt ucca aarok. Telefon 32—57 h. REKEDTMEGHŰLT OEROELV-léle KAKUKFÜ CUKORKÁT Szopogasson. - Iic kftUnOt HalAta blzlo»! A készítőnél: GERGELY evógyszorésznél kapható KossafO Catos-sugáru- í» Nagykörút sarok. 17 BevAeárláal ntamon módomban rolt a lertfllOnlegeMbb telymehet. Talamtat • IsaMufSMl ée nAI txflvelefcel brwmil, amelyeket «CT _ TZISESsTSE .... _ br.geremi, amelyeket efy ^^ ^^^ KARÁCSONYI NAGY VASXR keretiben hoxom ai alanti meglepően oloeó Irányárakon forgalomba I Különleges mintás bársonyok . . . P 3-20 II te artadaéflO kieiiieate mlndsn flanelok. ...... P 1*®0 II színben (mintás és rima) . Pflama és babi flanelok P «-30 II Tksla gyapfu fért szövetek ... £ GeorgeOe (sima és mlnl&s) . . . . P 3-90 || NŐI léBkabátesSvetek ...... P 9>SO Jól jár, ha tea* egy próbaráaárláat BIHARI ERNŐNÉL. Széchenyi tér 2. Megfellebbezték e rókusl plébánosválasztást (A Délmagyarország munkatársától.) A kegy­úri bizottság — mint ismeretes — legutóbb tartott ülésén dr. Henny Ferenc szőregi espe­res-plébánost választotta meg a BreisachBéia nyugalombavonulása következtében megürese­dett rókusl plébánost állásra, amelyre Glatt­j felder püspök a pályázók közül bárom lelkészt jelölt Henny Ferencet, dr. Krámer Tamást és László Jánost. A kegyúri bizottság határozata ellen most László János és Petrlk Antal közös fellebbezést nyújtott be. A fellebbezők a kánonjogi rendelkezésekre való hivatkozással kérik a felsőbb hatóságtól a választás megsemmisítését és uf választás elrendelését. Hivatkoznak arra, hogy az egy­házi törvények kánonjogi rendelkezései a lel­készválasztásnál kőtelezően előírják az abszolút többséget, mivel pedig Henny Ferenc csak rela­tiv többséget kapott, a leadott huszonöt szava­zatból 12 esett rá, mig* 9 László Jánosra, 4 pedig Krámer Tamásra, a kegyúri blzottság­nak a fellebbezők megítélése szerint Henny és László között uf választást kellett volna tartania. Ez azonban nem történt meg, így a választás eredményének megállapítása szerin­tük törvényellenes volt. A fellebbezők ezért kérik az uj választás elrendelését legalább a két legtöbb szavazatot nyert jelölt között A város hatóságát a fellebbezés kényelmetlen helyzet elé állította. Abban az esetben ugyanis, ha elfogadják a fellebbezést azt elbírálás vrt­gett a kultuszminiszterhez kell felterjeszteni, ha visszautasítják, akkor a fellebbezők a vis­szautasító határozat ellen fellebbezhetnek és tt a fellebbezés a belügyminiszterhez juttatja el a rókusl plébánosválasrtás aktáit. A polgármer­ter egyelőre a tiszti ügyészségnek adta kt a fellebbezést a kérdés jogi részének tisztázása céljából és határozatát az ügyészi vélemény alapján hozza meg. . V • GMCIA CIPŐ ló CIPŐ! ¡ffi MINDEN PABfettT SZAVATOSSÁOI Nérsemeg szenzációs áras kirakatainkat! A 40 ÓRÁS MUNKAHÉT (A Délmagyarország munkatársától.) Lájer Dezső vasárnapi előadása a 40 órás munkahét­ről, amely szegedi vonatkozásban egyúttal ter­veret is, nagy érdeklődést váltott ki. Wimmer Fülöp, a szegedi Kenderfonógyár alelnök-ve­zérigazgatója cikkben válaszol, azonkívül nyi­latkozatokat kaptunk ebben a kérdésben. Egyik a 40 órás munkahét mellett, a másik ellene szól. Valamennyit leközöljük, hogv alkalmat adjunk ennek a nagyfontosságú kérdésnek a megvilágosítására és megvitatasára. Keller Mihály gyufagyári igazgató ezeket mondotta: — A 40 órás munkahét bevezetését elvben he­lyeslem és helyeslem azokat a megállapításokat, amiket Lájer Dezső párttitkár tett a vasárnapi gyűlésen Altalános világnézett az, hogy a mai munkanélküliség megszüntetésének ez az egyetlen útja. Nincs más megoldás. A mi gyárunkban eddig 40 órát dolgoztak a munkások, mióta a miniszter­elnöki felhívás következtében 37 uj munkást fel­vettünk, a munkaidő heti 50 óra, de nálunk a ke­reslet szabályozza a termelést. Karácsony után új­ból visszaállítjuk a 40 órás munkahetet Wimmer Fülöp ksmarni elnök cikkében a következőket mondja: — E sorokkal nem kívánok senkivel sem pole­mizálni, legkevésbé a szociáldemokrata párt ál­láspontjával; egyedüli célom saját tapasztalataim alapján, kizárólag gyakorlati alapon rámutatni arra, hogy a negyvenórás munkahetes arcanum­tral a munkanélküliség kérdését korántsem látom oly módon megoldottnak, mint ahogy ezt eleg szá­mos példa után a szociáldemokrata párt titkára most v-sámap kifejtette. .. ,. — Kezdem a vezetésem alatt Ilii gyárral, nmelyben most már évek óta állandóan 800 mun­kás dolgozik; a 800 munkás, gyárunk teljes fog­lalkoztatása esetén 54 és fél órát most a gyár cse­kélyebb foglalkoztatása miatt sajnos, egynapi kényszerű szünettel csak 45 órát dolgozik heten­kint. A munkára, illetve a munkabeosztásra néz­ve ugy áll a dolog, hogy a kisebb szán» . segéd­munkáson kivül, — a!.ikre azonban nagyjában mindaz áll, amit a következőkben a munkálok zö­mére nézve állítok, — mindegyik gépnél, agy, amint azt a gép szerkezete megköveteli, e^, eset­leg két. sőt három munkás van foglalkoztatva. En­nél több munkás a gépnél nem alkalmazható, ke­vesebb sem, de természetesen különösen a textil­gépeknél, egy gép kiszolgálására, kezelésére, már a munkás biztonsága szempontjából is, feltctlenül jól begyakorlott munkások szükségesek és a gyár­nak egyik legnagyobb előnye az, hogy ha mind­egyik géphez minél jobban begyakorlott munkást állithat. — Kérdem most már, milyen előny és kinek tííkm -7038 = 7051=7052­Ezen készülékekhez mindenki kényelmesen hozzájuthat, mert rérjl készlllékét a legközelebbi rádiókereskedő visszavásárolta.

Next

/
Thumbnails
Contents