Délmagyarország, 1932. november (8. évfolyam, 250-273. szám)
1932-11-20 / 265. szám
AI» éLO 99 HÁPfew kézmosó szappan kitűnő! óvakodtunk, mert alakját és mintáját hűen utánozzák! 41 Egy kereskedő terve a gazdasági válság megoldására Kaptuk a következő sorokat: Tek. Pásztor József felelős szerkesztő urnák Helyben. Mély tisztelettel kérem, szíveskedjen a f. hó &-én b. lapjában, munkatervemről megjelent cikkére a helyesbítést b. lapjának vasárnapi számában közzétenni, minthogy abban a munkatervem leglényegesebb részét, a munkaidő rövidebbé tételét ellenkezően kommentálta és ezzel a. munki. tervet ferde világításba helyezte Utalok arra a személyes beszélgetésünkre, amikor ön megjegyezte, hogy nem lehet ma 60 órás munkahetet ajánlani akkor, amikor világszerte a 40 órás munkahét bevezetésével foglalkoznak, — megjegyeztem, hogy az én tervezetemben szó sincs 60 óra heti munkáról, hanem 60 óra heti gyári üzemről és 30 órai munkáról. azt szándékoztam elérni, hogy mig ma r csak félüzemmel dolgozik és ezáltal kényegész üzem amortizációs költségét a redutnben előállított gyártmányokon behozni és iparcikkek árait emelni, addig tervezetem loigozzon a gyár teljes üzemmel, de a »ssza meg két csoport munkás között és uj fogyaszitó tömeget tennénk alkalmastermelés felvételére. lz általam ajánlott 30 óra, vagy a vHáginlott 40 óra heti munkaidő közül meIvesebb, nem vitatom^ ez csupán a dolmunkanélkülíek arányszámától és a gé• itőképességétől függ. >á, hogy a csökkentett munkaidőért a ppen gondolom elrendezni, utalok a szakszervezetben már régen bevezetett ahol a dolgozóktól 30 százalékot vonnunk átlanok javára, tervezetemben, csak k levonásról vain szó, azt is csak a lét(ghaladó összegből, a heti 20 pengő, 1 nagyobb bérből, ami az újonnan bemkások munkabérére volna felfiasznáM bőrkeszlijU Hüffe kesztyűsnél legolcsóbb KlaUZál tét. »0 «a*r? wmsm a 4 i filléres Mikulás • i aküzleteink nt felsorolt árucikkeken kívül tek játékokat ' aak. gHT" Szenzációs áras 8 kft falak megtekintését kérjük Vásároltunk tehát: Hí? artási ¿s i vasárut "Tis» Mzsel /- i*: jrnházában ro bérház 'v' n Jen« edényjweskedönét „ kórut 55 Üvegés porcellánárut: 7 •» ?. árut: _ táblás • j iksánál «am lastvéreknii nyi téren Háy Miksánál Széchenyi tér SchillingerKálmánnál Csekonics ucca és Feketesas ucca sarok Mer edénvcsarnoltban ahol háztartási é* konyhafelszerclési cikkek is kaphatók Tisza Lajos körút iCäaflt és »»eMékg^P«s Hegyinél az.írban ly!23h 8 Ssltc lUHUMt ZsurW János cipőgyárában Kossuth Lajos sugárut | Vlllanv és Hjiát:j Rosner József vilanyszerelŐ mesternél a MérnőketO^1"'10' szab. ványai szalu* «"í Tisza l.ajos kömt 39. Telefon: 14-68 Minthogy b. lapjában nem akarok nagy helyet igénybe venni, ezért közöltem csak ily kivonatosan munkatervem lényegét és ismét kérem, hogy azt annál Is inkább közölni méltóztasson, mivel éppen az ön b. lapja az az orgánum, amely munhiiiiiumiii uimiiuiii 11»111 üLXUum kásjóléti kérdésekkel előszeretettel szokott foglalkozni. Köszönöm szíves fáradságát és vagyok szerkesztő urnák tiszteletel: "Adler Mór. mmjji umjujtTXTXf 1111 ipP 5 Öltönyök és télikabátok fc. REKLÁM ÁRUSITÁIA MÉLYEN LESZÁLLÍTOTT ÁRAK! Salát érdekében győződjék meg olcsóságáról! FÖLDES IZSÓ, KLAUZÁL TER 3 »•»«« «»»iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiixixxrmmiixxAAiJXiLLa* A Délmagyarország takarékossági akciója A Délmafftjarorszitg takarékossági akciójának sikere napróLnapra nő. A százalékos visszatérítés nagyobb forgalmat biztosit a kereskedőnek és olcsóbb beszerzési lehetőségeket a közönségnek. Az akció bevásárlási füzetei jelenleg a következő cégeknél érvényesek: Autók, felszerelések, gumml, olaj: Alföldi Gépkereskedelmi rt., Feketesas-u. 22. Markovics Szilárd, Tisza Lajos-körut 44. Bőrönd: Lacher József, Kárász-ucca. Szegszárdy Kárász-ucca 14. Cipők: »Elit« Cipőáraház, Széchenyi-tér. Korzó Cipő. áruház, Kárász-ucca 8. Bézl Zsigmond, Gyertyámosiucca 4. Kaufmann Lipót cipész, Vidra-ueca 3. Rusz Péter cipész, Iskola-ucca 23. Ráez Imre, Feketesas-ucea 21. Polgár Henrik, Valéria-tér ÍZ Báló János, Rókancca 2. Szilágyi Mózes, Boldogasszony-sugárut 7. SzabS Ferenc, Kálmán-ucca 2. Gombos Mihály, Szentgyflrgy. ucca 10. Berek Jenö. Madách-ueca 15. Divatára és kötöttárrt: Fischer és Pártos, Kárász-n. 1, Lampel és Hegyi, Püspökbazár. Lusztig Imre, Széchenyitér 2a. Pollák Testvérek, Széchenyi-tér 17. Pollák Testvérek, Csekonics-u. 6. Fodor Nemzet! Áruház, Kárász-u, Drogéria: Vajda Imre és Társa, Kárász-ucc*. Fehérnemű és kelengye: Csonka György Jenő, Klauzáltér 9. Festék: Szabó István, Kálvin-tér 2., R'ef. palota. Fényképész: Iritz Rudolf, Somogyl-ucca 24. Férfiruha: Blan Ignácz, Kclemen-ucca 5. Földes Izsó, KlauzáLtér. Földes Zoltán, HId-ucca. Hangszer: Stelner Tibor, K«Iemen-ncca 7. Hentes is mészáros: Ifj. Keresztes Péter, Petófi Sándor-sugárut 27. Kovács István, Gróf Apponyi Albert-u. 19. Kovács István, Jókal-u. 11. Kovács István, Kossuth Lajos-sugárut 85. Nagy Károly, Kelemen-n. 2. Nagy Károly, Szentháromság-ncca 30. Dékány Mihály, Kossuth Lajos-sugárut 51. (Csak 3 százalék térítéssel.) Hölgy fodrász: Aranka-hölgyfodrász, Iskola-u. 23. Hoffmanné utóda, Hid-n. 1. Jégszekrény, vtzvezetékszerelés: Fekete Nándor, Kossuth Lajos-sugárut 18. Kárpitos: Rácz Ferenc, Korona-ucea 4. Rubin József Kossuth Lajos-sugárut 8. Kézimunka, htmzőangagok és el ff rajzolás: Fscher Izsó, Kölcsey-ti. 10. Muskátli kéz;munkaipar, Kölcsey-u, 5. Keztyüs: Paulusz Jenő, Kelemen-ucc« 7. Könyv, papír és írószer: Nemzeti Sajtóvállalat, Kárász-u. Traub B. és Társa, Klauzál-tér. Városi könyvkereskedés, Kárász-n. (Tankönyv kivéve.) Kői kalap: Knlttel Konrád,. Kárász-u. 15. Vilma-kalapszalon, Feketesas-n. le. Nőt ruha: Mülter Sámuel Klauzál-tér. BIau Andor, Tisza Lajos-körut 47. Mosóintézet: Hattyu-mosoda, Takaréktár-ucca 6. Optika és fotócikkek: Liebmann Béla. Kelemen-ucca. Sandberg Henrik, Széchenyi-tér. Óra, ékszer: Dr. Berényl János. Klauzál-tér, Mölhoffer V., Széchenyj.tér 8. Relch Mór és fia Rt.. Kelemen-u. Rosenberg Béla, Károlyl-u. 1. Bérház. Tóth József. Kótcsey-u. (Ezüst evőeszközök és dhttdi gyak kivéve•) Paprika: Csonka Gergely, Tisza Lajos-körut 51. Szeredai József, Marlách-ucca 3. Pék: Wolf Jakab és Fia, Polgár-ucca 81. Rddló, kerékpár, varrógép: Csurl Ferenc, Kárásí-u 16. Déry Ede rt, Kis«.^ 3 Kelemen Márton, Kelemenu. 11. Csányi Pál, Mikszáth Kálmán-u. 11. PK4A.J hl.' • t-- - f Rt., Kelemen-u. 11. Réti Áruház, Széchenyl-tér. Dr. Salgó és Társa Rt., Károlyl-u. Szabó L. és Társa, Kárász, ucca. Tabár Péter, Kárász-ucca. Blau László, Széchenyi* tér 15. Rövidáru: Glöeksthal fa Társa, Csekonlcs-ucea 3 Hoffmann Dezső, Csekonics-ucca 4. Kertész-Áruház, Mik' száth Kálmán-ucca 12. Szász Vilmos, Kelemen-uc«a 7 Schwarcz Testvérek, Széchenyl-tér 14. Tlsza-Aruház, Pűí" pökbazár. Vadász Gézáné n., Tisza Lajos-körut, Szappan: Vigh Ferenc, Tisza Laojs-körnt 53. Szesz és szörpök: Patzauer, Kölcsey-ucca 9. Szobafestő és mázoló: Szabó István, Kálvin-tér 2, Szőnyeg: Domán Mihály és Fia, Kárász-n. LinóleumIpar, Kárász-ucca. Szűcs: Méhes és Prlvlnszky. Széchenyl-tér 8. (8 százalék térítéssel.') Tarhonya, esöfiszta, levestészta: Kardos Jakab, Mik« száth Kálmán-ucca 4. ürtdivat: Szarvas J. József, Hjd-nccí. Urt és egtjenruhassabó: Podven Henrik", KigyS-u. 8tér. Bérház. (2 százalék térltésseW Üveg és edény: Adler Mór, Tisza Lajos-körut 38. (A reklámcélra összeállított árucsoportok kivéve.) Vaskereskedés: örlei Antal. Pallavictnl-u. (Klzáróhg háztartási cikkek-) Vegy tisztító: Glöckner J. és Fia. Iskola-u. 27. Glöekner J. és Fia, Károlyl-u. 4. Villany és rádió: Fonyó Soma, Kölcsey-u. MosSovití Lajos, Kölcsey-u. 10. Rósner József, Tisza U-körut 39. Zománc, edény és jégszekrény: Szántó József, Széchenyi« Gyárunk cikkeiknél 30 7,-os árleszállítást vezetett keresztül t. hó i-ével „Excelsíor" Harisnyaháza •zeeheoti ¿9. üoM Po ,1 Női iélikabálok meltonból dúsan szfirmézve P 28"— posztóból tfonbléból rípsz anyagból twied „ krep „ Tennisz ruhák Flanel kimonók Hta feKJTroit «Hoaífidso 1»» »» „ 35'— 99 4T 99 48"— 99 5S-»» » 99 99 99 » H 65"" . P 3a80 . 99 6-50 Hr í.