Délmagyarország, 1932. október (8. évfolyam, 224-249. szám)
1932-10-11 / 232. szám
7L.lt Kitűnő a tatai tojásbrikett! im Minden mennyltégben házhoz szállítja Vértes Szénkereskedelml Részvénytársaság Boldogasszony sugárul 17. Telefon 19-58. Férje fialála miatt öngyilkosságot követeit el özvegy Werner Arminné 0 prágai bankok felmondották a tisztviselők kollektív szerződését (Budapesti tudósitónk telefonjelenlése.) Prágából jelentik: A prágai nagybankok hétfőn felmondották a tisztviselők kollektív szerződését december elsejére. Egyik bank sem indokolta meg a szerződés felmondását és nem nyilatkozott, hogy milyen alapon kiván uj szerződést kötni tisztviselőivel. A Cseh Iparbank 20 százalékkal redukálni kivánja a fizetéseket, azzal az indokolással, hogy az igazgatók fizetését ennél is nagyobb mértékben csökkentik. A tisztviselők kijelentették, hogy u redukcióba nem hajlandók belemenni. Száz gyermek alatt beszakadt egy ház teteje (Budapesti tudósitónk telefonjelentése.) Rómából jelentik: A messinai sporttelepen vasárnap tömeges szerencsétlenség történt. Száz gyermek alatt beszakadt egy ház teteje, 43 gyermek súlyosan megsebesült. A gyermekek egy futballmeccset néztek a pálya melletti ház tetejéről. A mérkőzés végefelé a potyaközönség alatt leszakadt a tető és az omladék a gyermekeket maga alá temette. Hat gyermek a halállal vivódik. A városi napldijasok 54 pengője (A Délmtgyarorszái munkatársától.') Többször foglalkozott már a Délmatyarors:ág a pénzügyi bizottságnak azzal a tervévet, illetve Javaslatával, amely a városi napidijasok illetményeinek csökkentésére vonatkozik. A bizottság a költségvetés egyensúlyának helyreállítása céljából — mint ismeretes — azt javasolja, hogy a közgyűlés szállítsa le hatvan pengőre a napid íja sok havi fizetését. Ez a javaslat izgalmat és elkeseredést keltett a város legkisebb fizetésű alkalmazottai, a napidijasok körében, akik kimutatták, hogy illetményeik leszállítása törvényes rendelkezésekbe ütközne, kimutatták azt is, hogy a pénzügyi bizottság által javasolt redukció nem husz pengővel, illetve huszonöt százalékkal csökkentené illetményeiket. hanem több, mint ötven pengővel és Így közel ötven százalékkal, mert eddig körülbeliíl 110 pengőt kaptak havonta ¿s a leszállítás után mindössze S4 pengőt kapnának havonta, ötvennégy pengő havi fizetésből semmi esetre sem élhetnek meg még azok sem, akiknek csak önmagákról kfcll gondoskodtok. A Segédhivatali Tisztviselők Országos Szövetségének szegedi csoportja is foglalkozott a városi napidijasokat fenyegető veszedelemmel és ihatott hangulatú ülés után elhatározta, hogy tiltakozását jelenti be az antiszociális terv elten. Répás hezsö .Tános csoportelnök kijelentette, hogy a közgyűlés előreláthatólag semmicsetre som fogadja el a tervezetet. Iskola és intézeti harisnyák, kötöttáruk « leglobbat a legolcsóbban Llisztig Imre Höíö«áru üzlete Széchenul (6r 2.Tlsza száüó melleit (A Délmagyarors:á/munku'ársálól.) Széchenyi-téri lakásán hétfőre virradóra öngyilkosságot követett el özvegy Wcrncr Arminné. Az öngyilkosságot hétfőn délelőtt fedezték fel, amikor a házbelieknek feltűnt, hogy az özvegy úriasszony már vasárnap reggel óta nem jelentkezett. A lakás ajtaja belliről zárva volt. rendőrt hivtak, aki kinyittatta a lakást. A be. lépőket megdöbbentő iátvánv fogadta: az egyik ablakkillnesen függőit özvegy Werner. né élettelen teste. A rendőri bizottság kétségtelenül megállapította, hogy öngyilkosság történt. örvegy V.'crnerné rendezett anyagi viszonyok kőzött élt Végrendelelét is elkészítette mtelvben 850 pengőt irányzott elö temetésére. Szekrényében egy tízezer pengős takarékkönyvet találtak. Wernerné nem hagyott hátra levelet, amelyből következtetni lehetett volna, hogy miért lett öngyilkos, azonban a szomszédok vallomása szerint az 58 éves úriasszony azért véglett magával, mert nem bizta elviselni férje halálát. Wernerné htclek óta búskomor vo't vasárnap éjszaka azután felakasztotta magát. Holt. testét a tőrvényszéki orvostani intézetbe vitték. Bécsben folytatják a kihallgatásokat Szekulesz József ügyében (Budapesti tudósitónk telefonjelentése.) AS5 ezer dolláros kaland ügyében folynak a tanúkihallgatások. SteinfeM Andor terménykereskedőt — mint ismeretes —- előzetes letartóztatásba helyezték a főkapitányságon, majd átkísérték az ügyészség fogházába. Baróthy Pál főügyész ma délben meghozta döntését, amely szerint Steinfeld Andort külföldi fizetési eszközökkel való visszaélés bűntettének gyanúja miatt továbbra Is fogva tartia. Thuránszky detektív főfelügyelő, a valutaellenőrzéssel foglalkozó detektívcsoport vezetője, két emberével Bécsbe ntazik, hogy ott résztvegyen Szekulesz József kihallgatásán. Magukkal viszik a budapesti vallomásokról felvett jegyzőkönyveket és az uton csatlakozhatnak hozzá juk a bécsi gyorsvonat vasutasai. A szembesítést magyar detektívek jelenlétében fogják megtartani. Arra vonatkozólag egyelőre még nem történt hivatalos intézkedés, hogy Bauer Mária is utazzék-e Bécsbe. Szekulesz József védője, Ángyán Béla volt igazságügyi államtitkár, ma megjelent a vizs-s gálóbirónal és kérte, hogy a Szekulesz ellen ki« adott elfogató parancsot vonják vissza, mert Szekulesznek sikerült alibit bizonyítania. Nagy Pál védője, Halász Lajos dr azt kérte, hogy Nagy Pál költségére utazzon egy rendőrtisztviselő Kolozsvárra, hallgassa ki a letartóztatott fiatalembert és.esetleg szembesítse BauerMá« riával, akinek leutazási költségeit szintén h&i< landó fedezni II szegedi jugoszláv—magyar kamara kérdése az ipartestület elöljárósági ülésén Panaszok az elhanyagolt vásártér miatt (A Délmagyarország munkatársától.) Az ipartestület elöljárósága hétfőn este ülést tartott, amelyen az előljárósági tagok nagyszámban jelentek meg. Az elnöki előterjesztések során bejelentették, hogy az ipartestületi vendéglővel kapcsolatos sérelmek nem történtek meg. Cserép Sándor nem vette tudomásul a bejelentést, mire a vendéglőbizottság elnöke, Ábrahám Ferenc részletesen ismertette a vizsgálat eredményét. Több felszólalás hangzott el az ügyben, mire Vörös József közbeszólt: — Más dolgunk is van, minek beszélnek ilyen dolgokról óraszámra! A vita majd egy óra hosszáig tartott, végül az elöljáróság a vizsgálat eredményét tudomásul vette.. Ezután dr. Gyuris István ismertette a szerdán megtartandó országos iparosgvülés tárgv'•orozatát. Ismertették a debreceni ipartestület átiratát, amely azt célozza, hogy a nagygyűlés tárgysorozatához minden kamarai körzetből egy-egy vidéki tag szólalhasson fel, továbbá, hogy a nagvgvülés előtt egv nappal a vid;»! ipartestületek kiküldöttei előertekezletet tartsanak. A nagvgyűlésre az elöljáróság Vörös Józsefet és Müller Antalt küldte ki. Hodárs Andor indítványozta, hogy a város hozza rendbe a vásárteret. — öt év óta fizetjük a dupla helypénzt — mondotta —, csakhogy rendnen legyen a vásártér, mégsem történik semmi, sőt egvre tűrhetetlenebbek az állapotok. Sa ját költségünkön hozattuk rendbe a bejáratot, a tegnapi vásáron, mégis lezártak ezt a bejáratot es a kocsik;:! nein engedték ezen az uton a vásártérre behullani Vörös József azt indítványozta, az előljáró-i ság kérje fel a város hatóságát, hogy megfelelően világosítsa fel Szeged nyilvánosságát abban az irányban, hogy tartózkodjék a kontárokkal való dolgoztatástól. A magyar-jugoszláv kamara szegedi osztályának megalakulása ügyében javasolta, hogy az ipartestület is vegyen részt az akcióban. Az iparosságnak is szüksége van nemzetközi kapcsolatokra. Körmendy Mátyás elnök válaszolt a felszólalásra. A kérdés megoldása egyelőre akadályokba ütközik, — mondotta — mert a jugoszlávok a mi szolgáltatásaink fejében semmit sem akarnak nyújtani. Most azon fáradoznak, hogv 30 kilométeres zónát létesítsenek, mit kölcsönösen vizűm nélkül léphetnének át. Életkérdés, hogy Jugoszláviával valamilyen kereskedelmi kapcsolatba jussunk; a magviripír piarot tudna teremteni magának Szerbiában. Cserép Sándor arról beszélt, hogy a jugoszláv—magyar kamara kérdését a legmelegebben fel kell karolni. Inkább Jugoszlávia, mint Olaszország felé kell orientálódni. Vitéz Csányi János forgalmiadósérelmeket tett szóvá. A pénzügy igazgatóságtól még áprilisban kérték az átalány csökkentését, de az ügyet még októberben sem intézték el. Több apróbb ügy letárgyalása után az ülés félnyolckor véget ért 1/j. Kalmár Márton MatuHel'Éki^xében gomb-, valta-, cérna- és szabókellékek gyári áron e /-re?h*tök! . i4 ias usgyban és k csinyben. * Tábor ucca S. az. (Adóhivatallal szemben.)