Délmagyarország, 1932. október (8. évfolyam, 224-249. szám)

1932-10-05 / 227. szám

Heg- fnctlAlf AMHIJ legolcsóbb be.T4IM<|cc,f ÍMtéttfnrtrtét« (Mnr pccí snrat fíizhalő IBSIBRÜfU W szerzési forrása l^m^SSf llflsSd Valéria ít r wégysztríárra» szemben) .STggSgffiS veinket, megmondtam, hogy a Károlyi-kor­mány milyen mostohán bánt azzal a várossal, amelyből kiindult a mai polgári kormát;­éppen Károlyi Gyulával az élén, de megmond­tr.in azt is, hogy kíváncsian várjuk a másik, Szegedről elindult politikusnak, Gömbös Gj*u­la miniszterelnöknek az intézkedéseit Végül azt mondotta a polgármester, hogy nem szívesen cserélné Tői a polgármesteri ál­lást a főispáni méltósággal. Ingyen Y O-Y o-t KR,ESÍS:.p4: Glücksthal és Társa Csekonics ucca 3. Havifiselés: 54 pengő A városi napiálfasok flxeíésleszálllíása (A DélmagyarorstáH munkatársától.) Megírta a Délmagyarorszát, hogy hétfőn délelőtt a város napirlijasainak küldöttsége jelent meg dr. Somogy' Szilveszter polgármesternél. A küldöttség arra kérte a polgármestert, hogy ejtse el a napidijasok fize­tésleszállitásának lervét A polgármester kijelen­tette a küldöttség előf-t, hogy a gázgyári megáila. podás következtében enyhült a város pénzügyi helyzete és így valószínűleg nem kerül sor a napidíjatok illetményeinek leszál'itására. A pénzüfzyi bizottság hétfőn dé'után tartott ülé. sén kimondotta, hogy fenntartja eredeti Javas­Intát. Javasolja, hogy a napidíjatok 80 pengő» fizetését 60 penqöre 's'állitsa le a váró*, csak a diplomás napidliasok fizetését hagyja változatla. nul. Kedden délelőtt ismét felkeresték az érdekelt nrpidjiasok a polgármestert. Elmondották, hogy a napidíjasok i'letményét törvény állapítja meg, azt tehál még kőzgyü'ésl határozattal sem iehet Megváltoztatni. Elmondották ad is, hogy a valóság­bm sokkal jelentékenyebb lenne a flzetésleszátlltáa, m'nt ahogyan azt a pénzügyi bizottság látta. Ed­dig ugyanis csak a redukált alapfizetés volt havi nyolcvan pengő, ehez azonban kaptak míg havonta mintegy 12 pentő vároH pótlékot és 22 pengő Jak. bért, azok pedig, akik már régebben szolgálják a várost, ezen felül kórpótlékot. A napidija-ok fizetése a valóságban tehát nem nyolcvan, ha­nem 115—118 pengő volt. a pénzügyi bizzottság által javasolt leszállítás után pedig nem hatvan, hanem körülbelül &ak 54 pengő le^ne, mert a 60 pengős alapfizetésből levonnák a Társadalom­biztosító diját és egyéb dijakat. így tehát a város a legrosszabbul fizetett alkalmazottak illetményét közel 60 százalékkal csökkentené. Annak a bizony!­tására, hogy milyen kevés még most is a fizeté­sük, elmondották a küldöttség 1ag,ai azt is, hogy a napidijasok nem vásárolhattak a város fájából, mert a számvevőség megállapítása szerint olyan kevés fizetést kapnalk, hogy ebből a farészletekst nem igen lehetne levonni. A polgármester közölte a napidijasokkal, hogy a pénzügyi bizottság javaslata még nem határozat, felette a közgyűlésnek kVl döntenie. Az érdekelték bizhatnak benne, hogy a közgyűlés nem csökkenti a legkisebb fizetésű városi alkalmazottak illet* ményeit. "WW AZ ISKOLA CIPŐKET még a tanév kezdete előtt szerezze be Grácia CipőfiaElétben KArátz ucca 3, Bartos kVnyvkeretkedA mellett, ahol a legújabb divatú férfi ét női cipők is a legelőnyösebben vásárolhatók Minden pá/ért szavatosságot vállalunk. u* Nézze mear kirakatainkat. Tizév! fegyházra ítélték a cigányprímást, aki ólmosbottal megölte a tamburás muzsikust (A Délmagyarorszá$ munkatársától.) Ráez Ist­ván makói cigányprímás «'•s Szentpétery Sándor hagymakertész és tamburás muzsikus között régi harag dult. Szentpélery zenekara több helyről ki­túrta a cigányokat és ezt Rácz nem tudta meg|. bocsűjtnni. Augusztus 21.én hajnali három óra felé hazaigyekezett Rácz István, Szentpétery két muzsi­kusával, Vig Antallal és Kiss Józserfel, ugyan­csak hazaigyekezett. Szentpétery, amikor meglátta Itáczot, ki akart vele békülni. Kiáltozott utána, de Hácz eddig nem nézett hátra, amig háza elé nem ért. Ott kiáltozni kezdett, mire a házból kisietett vadházastársa, özv. "ór<W Lajosné és lakója, Sirok Sándor. Az utóbbi nagy darab lécet Is hozott ma­cával/Rácz ekkor ólmosvé&ü botjával ,S-entpéfery re támadt. A tamburás barátjait Sirok félemlítette és szalajtotta meg egy-egy pofonnal. Rácz azután botjával leütötte Szentpétcryt. aki belezuhant ai árokba. Többször fel akart tápászkodni, de at ól­mosvégü bot mindannyiszor a fejére zuhant. A tamburás eszméletlenül terült el a földön. Ekkor a cigány a tamburás mellére mért néhány hatalmas csapás*, Yőrösni pedig belerúgott a haldoklóba, Sül egy líítadarabtHil fejbe <s verte. A tamburás rövidesen kiszenvedett. Wcz Istvánt, Özv. Vörös Lajosnét és Sirok Sán­dort a rendőrség leia-tóztatta. Az ügyészség * há­rom ember ellen, mint tettestársak ellen, szándé. kos emberölés bűntettének vádját emelte. A gyil­kosokat kedden izgalmas főtárgyaláson vonta fele. lösségre a szegedi törvényszék fiőmiVj/.tanácsa. Rácz István önvédelemmel védekezett. Elmondot­ta, hogy három tamburás kergette őt álljt kiál­tott utána és egyikük azt mondotta, hogy most leszámolnak vele. Amikor utolérték, Vig tarkón­vágta, majd Szentpétery kétszer arcul ütötte. A nála lévő bottal védekezőleg csapkodott és eközben többször megütötte Szeutpéteryt. A két tamburás ekkor már ásót kerített és azzal akarta őt megy támadni. Szentpétery erdőit a földön, de ekkor már nem bántotta tovább. Vadházastársa nem bán­totta a tamburást Az elnök a cigány elé tárta a rendőrségen és a vizsgálóbíró előtt tett beismerő vallomását, amire a vádlott megjegyezte, hogy őt a rendőrségen meg. verték. özv. Vörös Lajosné tagadta, hogy bántalmazta és szidalmazta volna a földön fekvő Szentpéteryt. A harmadik vádlott, Sirok Sándor csak azt a két pofont ismerte el, amit Vignek és Kissnek adott. Egyébként azt vallották, hogy mind a ketten Rácz segélykiállására rohanlak ki o házból. Azt hallót­ták, hogy valaki olyasfélét kiáltott, hogy »üsd agyon a citánytl* A kihallgatott tanuk egészen miskép vallottak. Vig Antal és Kiss !.ajos tamburás-zenészek — akik nyáron hagym^kertészek — elmondották, hogv ba­rátságos szándékkal közeledtek Ráczhoz, aki a háza előtt nagy patáliát csapott, majd ólmosv'tü bot­jával ütlegelni kezdte Szentpéteryt. A többiJtnn arról tett vallomást, hogy Vőrősni mlképen rngoff bele a haldokló emberbe és mlképen vágta tejbe egy kővel. A vádlottak ezek után 1» megmaradtak tagadásuk mellett. Érdekes szakértői véleményt »erjesztett elő dr. Ac* Sándor orvosszakértő. Előadta, hogy a halál bekövetkezése tulajdonképen szerencsétlen viletién volt. A fejsérüléseket nem a bottal, -hanem kő, vagy tégladarabokkal okozták, ezek a sérülések azonban nem voltak súlyosak. A halált a sztori irányzott ütés idézte elő, olyanformán, hogy a szivburkotatot megrepesztette. Egyébként az elhaltnak abnormisan vékony koponyacsont ja és szivburk« volt, n«r. hogy a halál szerencsétlen eaet volt Dr. Mlhályffy István ügyész vádbeszéd« ntán a védők: dr. Fekete Béla és <*. Stein VDrtór szólaltak fel, majd a bíróság meghozta Ítéletét Rács Istvánt ég Vörös Lajosnét, mint tettestársakat, Sírok Sándort, mint bűnsegédet, bűnösnek mondotta ki szándékos emberölés bántettében és ezért Rdct Istvánt 10 esztendei, őzp. VőrO* Lafo*nét 3 ess. tendel fegyházra, Sirok Sándort pedt§ egyesztsn* det börtönre itélte. A bíróság az önvédelmet nem látta bel gazoltnak. Az elitéltek és védőik az ítélet miatt fellebbezést jelentet ek be. Iskolai, KÉZIMUNKA mlndsnnmna késfmnnka anyag pr már fillérekért kapható FÁY MARÓIT kéitmvaka tlflsMbra Dlupirnik, fflnrOnyek montirorUa, •lSraJsolia 40 SZEGED, K1QY6 UCCA 3. SZáM. Ax idö A Szegedi Meteorológiai Obszervatórium je­lenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 16.6 C, a legalacsonyabb 11.6 C. A barometer adata nullfokra és tengerszintre redukálva reggel 759.4 mm, este 757.6 mm. A levegő páratartalma reggel 94, délbea 78 százalék. A szél iránya északkeleti, illetve északi, erőssége 2—5. A lehullott osaoadék 9.fl mm. Időjóslat a Délvidékre: Változóan felhős, hű­vös idő csapadékká!. Delkln Guidó bűnügye a szegedi törvényszéken (A Délmagyarország munkatársától) Delkln Guidó baritonista, a szegedi színház tagja volt Kürthy György igazgatása Idején. DeJiin, akit nem foglalkoztattak sokat a színházban, még a szezon befejezése előtt felbontotta szerződését és eltávozott Szegedről. Távozása után csalás bűn­tette miatt eljárás indult meg ellene, egyik szegedi kereskedő feljelentése alapján. A szegedi törvény­szék már számos esetben főtárgyalást tűzött ki az ügyben, de az énekes egyszer sem Jelent meg. Helyette levél érkezett, amelyben különböző okok miatt mentette kl elmaradását A bíróság keddre újból kitűzte főtárgyalásra az ügyet. Delkin Guidó azonban szattal sem Jelent meg, hanem levelet küldött amelyben arra kérte a bíróságot, hogy elővezetésének mellőzésével tűzzön kl ujabb főtárgyalást mert keddre állásá­nak elvesztése nélkül nem utazhatott volna Sze­gedre. Leveléhez mellékelte a «Király Színház" titkárjának Igazolványát mely szerint Delkln Gui­dó szerepet kapott az „Üdvöske 4 dmfl operettben, a darab főpróbája kedden délelőtt, premierje ked­den este lesz és így Delkin nem utazhat el bűn­ügyének főtárgyalására. A bíróság ugy határozott, hogy elrendeli Del­kln Gnidó elővezetését a legközelebbi főtárgya­lásra. A bíróság ujabb főtárgyalást határnapot tűzött ki és erre már rendőr hozza el Pestről a volt szegedi énekest Megkezdődött az > 14 napos a fehércégtáblás BOROS MIKSA cégnél SzéchMYi s

Next

/
Thumbnails
Contents