Délmagyarország, 1932. október (8. évfolyam, 224-249. szám)

1932-10-16 / 237. szám

XIO • I I a IV I nagy vláaiztékb Iskolacipok Zsurkó A r»V;ámn mtruli «»«.nr^iVf W-At mnrikivfll mAlven le- • • ^ nál A rakíáron maradt uesoncipfiket rendkiTÜl mélyen leasállitott árak mellett árusítjuk. iianyArok: NŐI clpök P 0-30-től Féri! cipők P UvSO-tél Minden párért szavatosság. Nézase meg áras IciraKaiainlcat. KOMwlh Lafo* »ugénit fl. Telefon s 17-72. feligazgató és Berzenczey Domokos műszaki főtanácsos. Tiz óra öt perckor futott be a hét Pullmannkocsiból áiló különvonat. Elsőnek szállott ki a kocsiból dr. Lázár Andor igazságügvminlszter, majd utána Petri Pál államtitkár, dr. Temesváry Imre és Farkas Elemér országgyűlési képviselők. Lázár László máv. igazgató, Tóth József félegyházai, Thurner Mihály soproni polgármesterek, a pécsi Erzsébet egyetem és a Maurinum küldötte dr. Vargha Demjén és dr. Kasztner Jenő professzorok, báró Rudnvánszkv Béla, a Pesti Első Hazai Takarék igazgatója, Mayer János volt földmivelésügyi miniszter, a Műegyetem, a Pázmány Péter Tudomány Egyetem küldöttei, Kélh'lv Anna Szeged szociáldemokrata képviselője és még solcan mások. A rövid fogadtatás után a vendégek autókba ültek és a fogadalmi templomhoz hajtattak. Megijed tlzenegu órakor vonult a ravatal mellé az özvegy és a gyászoló család. A nőket sürü fekete fátyol takarja. Mindenki mélységes részvéttel figyel föl rájuk, amint elfoglalják helyüket a ravatal baloldalán. Mögöttük helyezkedik el a törvényhatósági bizottság, a felekezetek papi disz. ben megjelent lelkészei is. Fél 11 óra volt, amikor mély bugó hangon megszólalt az orgona. Elől a kispapok hosszú sora, azután a szegedi plébániák lelkészei, végül Raakó Sándor főesperes és Breisach Béla nagyprépost, majd utánuk gyászornátusban dr. Glattfelder Gyula csanádi püspök. A papság a szentélybe vonul és megkezdődik a rekviem. A kórust Csornák Elemér karnagy vezényli, az orgonánál Artos Kálmán ül. KBniy Péter Bekviemjét sirjálc az orgonasipok, az ibszoluciót P. Felsmann Emília és Kertész Lajos ének'ik. Harmincöt percig tart a templomi szertartás. A templomi közönség lassan kitódul a napfényben sziporkázó térre és elhelyezkedik a széles terraszon. Hozzák azután a katafalkről leemelt vörösrézkoporsőt A födelén vörösrózsacsokor. A terén ünnepi mély csönd. Szinte lélekzetét is vissza, tartja a mintegy harminoezernyi tömeg. Az árkádos paloták ablakaiban most is két-két gyertya ég, mint etgnap este, amikor a Temp. lom-tér alkotójának megérkezését várta, de a gyertyáknak most nincsen.fénye. A nap lángol az égen és elhomályosít minden más íényt A szegedi egyesült dalárdák gyászéneke zendül aztán fel a Szent Háromság szobor mellől. A dalárdákat Magyar Rezső karnagy vezényli. A »Mért oly borús...« akkordjai szomorúsággal töltik tele a tündöklő terét A virágokkal, koszorúkkal borított ravatal előtt elhelyezkedik a püspök és a papság egyrésze. Három kispap azokat a vörös bársonypárnákat tartja, amelvekre Klebelsberg Kuno rendjeleit és kitüntetéseit erősítették. Komor szertartás, majd megkezdi gyászbeszédet a püspök. — A mi szent szertartásunk a koporsó felett csak az imádkozást ismeri — mondotta — és az emberi érdemek dicséretét átengedik azoknak, akiket a baráti és földi kötelékek fűztek az elköltőzötthöz. Tudjuk, hogy az Ur elé állhat és bátran hangoztathatja: Uram, nemcsak a Te házad ékességét szerettem, bár a legdicsőségesebb házadnak, az emberi léleknek gyarapodását szolgáltam. Azért fáradozott, hogy a lelkek szomjúságát kielégítse, azért dolgozott hajnaltól estig, h^gy felebarátai számára minél jobb boldogulási eszközöket biztosítson. Az első beszédet Lázir Andor igazságiigyminiszter mondotta. — A magyar kormány nevében hajtom meg emléked előtt fejemet gróf Klebelsberg Kuno — kezdte. Meghajtom fejemet és nézek utánad a nagv magvar sötétségbe, mint a magyar sors várfalára kiállított várta. Nézlek, merre szállt el a lelked, mert ez a koporsó csak földi maradványaidat őrzi, lelked száll, száll meszfzire. oda, az örökkévalóságba, ahol nincs kezdet és nincs vég, mert kezdet és vég ott együtt van. — Mit éreztél te. hogv ugy siettél alkotásaiddal, hogv megadhasd ennek a nemzetnek, amit szived rejt, amit lelked zárt magában kincsek gyanánt? Érezted azt, hogy földi léted ilyen rövid időre van kimérve? Érezted azt, hogv neked ezalatt kell kiöntened a magyar nemzet oltárán lelked kincseit. Csudálatosak a végzet intézkedései, csudálatos * mi elhivatottságunk. És ezt érezzük akkor is, mikor a legnagyobb talány, az elmúlás előtt állunk. Ez az elmúlás is jelent valamit, ez is jelent reményt, ez is ad hitet. — Nagyokat alkottál, Klebelsberg Kuno. örökkévalóság felé vezetted nemzetedet, örökkévalóságot biztosítottál magadnak a magyar nemzet történetében. És most, amikor megtérsz ide, Szegedre, megtérsz ennek a katedralisnak a kriptájába, amely katedrálist, amely Szegedet a Te fantáziád emelt naggyá; haza jössz. És ha itt marad is földi porhüvelyed, lelked ebben az országban szerteszéjjel száll, hogy hirdesse, miként kell a magyar nemzetért dolgozni. — És árva Szeged népe, veled szemben kötelességünk van az elköltözött nagy ember emlékéért, hogy ne érezd árvaságodat, hogy ne érezd azt, nogy elhagyott téged az az ember, aki legjobban szeretett. Ezután Somogyi Szilveszter polgármester mondotta el beszédét: — Gróf Klebelsberg Kunó Szeged díszpolgára, kiváló képviselője, nagy jóakarónk és jótevőnk fájdalomtól csordult sziwel köszöntelek Szeged egész közönsége nevében — mondotta. Nagy szomorúság és fájdalom lett úrrá a mi lelkűnkön ezen a tragikus viszontlátáson, amikor ékesen szóló ajkaid örökre elnémultak; amikor végleg kiesett a toll a kezedből amelv tollal serkentettél. biztattál és tanítottál minket — A kultuszminiszter politikájának helyessége csak egy nemzedék múlva túnik ki és válik nyilvánvalóvá Téged, a Te emlékedrt áldani fogja a jövő magyar generáció, nmelynek minden iránya műveltséget adtáJ, áldani fogja a nemzet, melyet külföldi kollégiumaiddal megismertetsz és megszeretLetsz. müveit nagy nemzetekkel. — Aki annyit alkotott, az nem halhat meg egészen, az erő alkotásában, müveiben, intézményeiben tovább él és különösen tovább él azoknak emlékezetében és szivében, akik ez alkotisoknak hasznát veszik. Téged c végzet férfikorod, erőd és alkotó képességed teljében igen korán ragadott el tőlünk. Még annyi jogod lett volna as életbe* is ml nemzet 8« vSros egyaránt stég annyi reményt füztünk a T* kiválóan nagy képességeidhez. — Ennek a Tárosnak a közönsége, minden osztály és politikai különbség nélkül, még a szervezett munkásság is összetörve állja körül ravatalodat nemcsak azért, mert Szegeden sokat alkottál, hanem azért, mert mindenkinek p?nászát meghallgattad, őszinte sadwel segítettél. A nép azt nem felejti d. Kötelességeid teljesítésében oly készséggel védled a legkisebbeket és páratlan könnyedséggel emelkedtél fel a legmagasabbakig. — Innen helyezünk örök nyugalomra t Templom-térről, amit annyira szerettél. A míthologiai időben Anflon lantjának varázsszavára a téglák és kövek önmaguktól rakodtak Ttaebe város falaivá. Magyarországnak ez as egyik legszebb tere a Te elgondolásod szerint parancsszavadra épült fel, hogy helyet adjon árkádjai alatt a magyar hallhatatlanoknak. A Pantheounak a köböl és ércből való lakói fesz It figyelemmel tekintenek most feléd, mert kiálltad as Élet kohódnak próbatüzét és a Te kivételesen nagy képességed megméretett ar igazság mérlegének serpenyőjén és teljes súlyúnak találtatott — Mi pedig halandó szivünkbe zárjuk a Te emlékedet szivünkben adunk Neked valódi díszsírhelyet és végső bucsut veszünk Tőled: szeretett díszpolgárnak, képviselőnk, Jótevőnk: Isten veled. Dr. Schmidl Henrik rektor a következőket mondotta: — Megdöbbentő és váratlan a gyász, amely reánk szaliadt — mondotta. Kl tudta volna tehetségesnek elképzelni, hogy Ily eleven élet pulzusa hirtelen megálljon. Ily lángoló elme tüza kialudhassék, ily hatalmas dobbanása sziv verése megszünhessék. Ugy éreztük és más lehetőséget nem is tudtunk elképzelni, mint azt hogy Klebelsberg Kunó grófnak még sokáig, még évtizedekig kell élnie, mert még oly sok tennivalója volt oly sok nagyszabású tervé* kellett volna még megvalósítania. — Amerre nézünk, az 0 kezének nyomaival találkozunk. Mintegy varázsütésre, olykor szédületes iramban emelkedtek Intézeteink és épületeink. Igy épült fel másodszor egyetemünk. Valljuk be őszintén, hogy sokszor kérdeztük, miért e sietség, hiszen ily hatalmas Intézménynél egy fél évszázad is kevés ahoz, hogy nrindeo ágában teljesen kiépülhessen. íme most látjuk, mily nagy szükség volt • hatalmas Iramra. Nagy kultuszminiszterünk biztosítva akarta lálni eszméinek. Ideálnak megvalósulását Szüntelenül sürgette a munkát, mert talán önkéntelenül érezte azt hogy oly szeretettel, oly körültekintéssel, oly Unom művészi érzékkel, mint ö, senki sem fogja megvalósítani az ö terveit, ha ö talán egyszer majd nem tudja személyesen ellenőrizni, hogy gondolatainak és intencióinak megfelelően folyik-e minden építkezés és minden berendezés. Ne higyje senki, hogy csak külsőségekben lelte Ideig-óráig őrömét Mert az igazság az, hogy lelkének szüntelen munkájával, szivének minden erejével csüngött kulturális alkotásainak eme legszebbikén és leghatalmasabbikán. tudományi intézetek felépítését remélte. — Szent fogadalom emelte e hatalmas templom égbe nyúló tornyait — fejezte be beszédét —, szent fogadalommal akarunk búcsúzni mi Is örökké felejthetetlen nagy miniszterünktől, azz; I a fogadalommal, hogy életűnk minden munkáival, szüntelenül fogjuk építeni a magyar tudomány templomát, egy tisztább, jobb és boldogabb mtgyar jövendő biztosítására Gróf Széchenyi Károly beszélt ezután: — Mélységesen megrendülve teszek eleget e szomorú kötelességnek, midőn az Alföldi Bizottság nevében fájdalomtól lesújtva utoljára intézem PArl»t modell szerint n I PERZSA-,. S " CSIKÓ- és PÉZSMA- ÍJ Ifi MENTUS é"*kUron « A , "»• P1U,It3 Károlyi uccu 1. (Viro.1 bérhU.) A Tört arany, ezüst beváltás Tóth órásnál, .. Kölcsey ucca 7, j3j Eltínybs A. B. C. részleteladás.