Délmagyarország, 1932. augusztus (8. évfolyam, 175-198. szám)
1932-08-10 / 182. szám
VIII. ÍO. 13 millió pew^oJbe Iceríll a cegléd-s^egeifl beionui uiegépliése Megvalósulás elöti a tranzverzális autóut magyarországi szakasza? A 33 kilóméteres szegedi szakasz építésénél szegedi munkanélkülieket kell munkához futtatni (A Délmagyarország murika'ársától.) Ismeretes, hogy a Szegeden keresztülvezetendő tranzkontinentáüs autóut ügye erősen foglalkoztatja az illetékes köröké'. A magyarországi szakasz teljes kiépítése érdekében a felsőház ülésén nemrégiben József rő' eroeg nagy beszédet mondott, amelybe*, rámutatott arra, hogy ennek az útnak a kiépítése elsőrendit érdeke az országnak és a kormányzatnak min,dent el kell követnie, hogy az országút kiépítésére a megfelelő fedezetet megtalálja. Azt is hangsúlyozta József főherceg, hogy az ut megépítésével nem szabad késlekedni, mert a nemzetközi autószövetség csak abban az esetben jtfiöli ki a tranzkontinentáüs autóutat Magyarországon,— tehát Szegeden keresztül —, ha a megfelelő útszakasz rendelkezésre áll. Ellenkező esetben Magyarország elesik attól, hogy az utat itt vezessék keresztül és ezesetben Jugoszlávia jönne számításba, amikor is a tranzkontinentáüs autóutat a Bécs—Marburg—Laibach—Zágráb—Belgrád vonalon haladna. A rendkívül nagyfontosságú és Szegedre nagy előnyöket jelentő autóut ügye a ieíek szerint most dniEő stádiumba jutóit. A Magyar Cementgyárak és Mészére'ők Országos Szövetsége a napokban ajánlatot tett a kereskedelmi miniszternek a Cegléd—Szeged közötti betonút megépítésére. Az ajánlat 13 millió pengőben fixirozza a vállalati összeget, amit az ajánlat szerint az állam hat év alatt fizetne meg a vállalkozóknak évi kétmillió pengős részletekben. Az államnak igy nem jelníene megoldhatatlan rendkívüli kiadást a betonút megépi(A Délmaggarország munkatársától.) A város népjóléti ügyosztályában megszaporodtak a teendők. Napról-napra megdöbbentő arányokban emelkedik a közsegélyt, vagy népkonyhai ellátást kérők száma, pedig a tél még messzi van. A népjóléti ügyosztály, amikor megszervezte a szegényellátást, öt kerületre osztotta fel a várost. Elsősorban a kerületeknél jelentkeznek a segélytkérők, akiknek a száma most naponta 40 és 50 között váltakozik kerületenkint. A kerületek a segélytkérőket legtöbbször beküldik a bérházban lévő népjóléti ügyosztályba, ahol a községéiyezésre jelentkezők száma sokszor a napi kétszázas létszámot is meghaladja. A nyári hónapokban még nem volt példa arra, hogy az ügyosztályt igy megrohanták volna, a mult években szeptember végén, október elején jelentkeztek e'.őször tö. megesen a segélytkérők, most pedig már augusztusban nem győzik a renge'eg jelentkezőt népkonyhai elláiásra felvenni, vagy gyorssegélyben részesileni. A népjóléti ügyosztály elkészítette augusztus első hetének statisztikáját, amelynek adatai egyenesen megdöbbentőek,' Augusztus 1-én a népkonyhákon 1290 családot 3561 személlyel élelmeztek. Ez a szám augusztus 8-ra 1568 családra, 5301 személyre ugrott fel, tehát egy hét alatt 218 Ínséges család jelentkezett 750 személlyel. A legtöbb segélytkérő a II. kerületbe tartozó Fetsővárosban és Somogyi-telepen jelen' ke;ett. Ebben a kerüle'ben 428 családot 1505 szcmélytése A konkrét ajánlattal a betonút megépitése a komoly megvalósulás elé érkezett el és most még remény van arra, hogy az ut építését mielőbb megkezdik. Szeged városál a várható nagyobb forgalmon kivül azért is élénken érdekli az autóut gyors kiépítésének ügye, mert a hatalmas munkáná: a szegedi munkanélkülieknek is munkát kell kapniok. Dr. Pálfy József polgármesterhelyettes utasította Ördögh Lajos tb. tanácsnokot, hogy lépjen érintkezésbe az államépitésze'i hivatallal és érdeklődjön a hivatalnál, hogyan áll az utépités ügye ördögh tanácsnok azonnal érintkezésbe lépett az államépitészeti hivatallal és bejelentette a városnak azt a kívánságát, hogy az építendő betonút Kiskunfélegyháza—Szeged szakaszán, a szegedi államépitészeti hivatal hatásköre alá tartozó 33 kilométeres rész építésénél elsősorban a szegedi munkanélkülieket alkalmazzák. Az államépitészeti hivatalban megnyugtató kijelntéseket teltek, a város pedig felirt a kereskedelemügyi minisztériumba, hogy a betonút építésénél néhányszáz szegedi munkanélkülit alkalmazzanak, mert a város egymaga képtelen munkanélküli lakosságáról gondoskodni. A város egyébként is reméli, hogy amennyiben az állam bármelyik vállalkozóval is megköti a szerződést, annak egyik pontjaként ki fogja kötni, hogy a vállalkozó az egyes útszakaszok építésénél a vonal mentén fekvő városok munkanélküli munkásait alkalmazza, lyel élelmeznek a népkonyhán. Augusztus 1-től 8-ig közsegélyt kapott 869 személy, 5214 pengő összegben. Ugyanezen idő alatt 136 személy 915 pengő gyorssegélyt kapott. A népjóléti ügyosztályban számolnak azzal, hogy a jelentkezések száma, tekintettel arra, hogy az aralási munkákat befejezték, naprólnapra emelkedni jog. A tél még messzi van, de a nyomor máris túllépte a téli számokat. GyermefcparaSizises megbetegedés Vásárhelyen (A Délmaggarország munkatársától.) Jelentestük, hogy Szegeden az utóbbi napokban giiermekpuralizis ütötte fel a fejét. Néhány nap alatt mintegy tiz gyermek betegedett meg és közülük ke'tő meghalt. A többi beteg már a gyógyulás utján van és valószínű, hogy sikerül őket megmenteni az életnek. A gyermekbénulási járvány ugylátszik nem egyedül Szegeden terjeszkedik. Hétfőn délelőtt a vásárhelyi tiszti főorvosi hivatalnak is jelenteltek egy paralízises megbetegedést Kenyéréspusztáról. A tiszti főorvosi hivatal megállapította, hogy a gyermek tényleg paraüzisben betegedett meg és intézkedett, hogy a gyermeket azonnal szállítsák ke a kórházba. A vásár! :eyi egészségügyi haló: á ,ok egyúttal szigorú intézkedésekei leltek á járvány megakadályozására. Asz Idö A Sreg-dl Meteorológiai Obszervaíór'inn jelenti: Időjárá i helyzet (rádiöjelen'ések alapján): A baro metrikus maximum magja Franciaországon 768 mm. és Nisni-Novgorod körül 767 mm. Egy kisebb kiterjedésű és hatásában még jelentéktelen maximum van a Földközi tengeren is 765 mm-rel. A minimumok közül legnagyobb kiterjedésű az isiandi, melynek magja 747 mm. A Balti államok felett lévő baiometrikus minimum 753 mm. Csapadék a legjelentősebb mértékben és a legnagyobb területen az Óceánon huüott. Egyébken', csapadék a minimumok körül van, de Nyugat- és Középeurópában is esett egyes helyeken. A kontinens tu'n omórésze hűvös. Ez alól csupán Franciaország és Déleurópa kivétel, ahol igen nagy melegek vannak. Magyarország felett még mindig nedves és aránylag hűvös levegő tartózkodik. Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 23.6 fok Celsius, a legalacsonyabb 13.8 fok Celsius. A barométer adata 0 fokra és tengerszintre redukálva reggel 764.0 mm., este 763.9 mm. A levegő páratartalma reggel 78 százalék, délben 54 százalék, A szél iránva északnvugati, erőssége 5—2 volt Idö jóstat a Délvidékre: Változóan felhős idő hőemelkedéssel. n rennesi bombamerénylet Párjs, augusztus 9. A rennesi hreton-fran-ia egyesülési szobor e'Ien intéze t merén let dolgában Rennesben és Vanoesben vizsgálat folyik. A breton autonomista mozgalom egyik vezetőemberét Francé D ebeauvais személyében letartóztatták. í>ebea uvais Vannesben tiltakozó felven ilást készített elő, amelyet csak az utolsó pillanatban hiusítottak meg. Debeauvais tizenöt autonómistával együtt Vannes főuccájának egyik szállójában több erkélyes szobát bérelt és mint mondja, röpiveket akart Herriot érkezése alkalmával a tömegbe dobni; a rendőrség tudomást szerzett a tüntetésről és a csoportot elzárta. Lehetséges, hogy « tiltakozó akció és a rennesi szobor ellen elkövetett merénylet között összefüggés van. Európai körrepülés Berlin, augusztus 9. Az idei nagy Európakörrepülés előkészítése és lebonyolítása ismét a németek kezében van. Augusztus 12-én, pénteken kezdődik a repülő verseny a staakeni repülőtéren. Augusztus 12-étől 20-áig tartják a műszaki vizsgákat és 24-én startolnak a résztvevök, hogy megtegyék a 7343 kilométer hosszú utat. Ez az utvonnal három szakaszra oszlik, egy-egy szaka1 z köze] kétezerötszáz kilométer. Minden útszakasz megtételére két nap áll a versenyzők rendelkezésére. A körrepülés augusztus 27-én Staakenben végződik. A verseny utolsó része a sebességversenv, amelynek utvonala Staaken—Tempelhof— Odera—Frankfurt— Kirchhein—Tempelhot A tempelhof i repülőtérre augusztus 28-án érkezik meg a győztes. A verseny vezetősége arra törekszik, hogy a sebességverseny indulási sorrendjét ugy állapi'si meg, hogy a Tempelhofba érkező sebességverseny -győztes egyut'al az egész repülőverseny győztese legyen. Németországra nézve az ezévi Európarepülés azért különösebb jelentőségű, mert a francia aero klub vándordíját eddig már kétszer megnyerte Németország és most esetleges harmadik győzelmével a vándordijat véglegesen elnyeri. Az augusztusi körrepülésen résztvesznek Németország, Franciaország, Lengyelország, Svájc és Csehország repülői. BELVÁROSI MOZI MA Marlene Díeirfch és Clive Brook feh'iirr.n"hatatlan alakításával Sanghai Eipress Azonkívül leanette Macdonald és Maurice Chevalier főszereolésével Édes légyott filmooerell Előadások 5 és 0 Arakor FeSlék legolcsóbb áron Q^ilÁnvi festékkereskedőnél, a Dugonics tér 11. sz. Tel.: 1107. AUGUSZTUSBAN: TÉLI NYOMOR 4300 Ínséges a népkonyhán — Egy hét alatt 740 személlyel nőtt az ellátásra szoruló nyomorgók száma