Délmagyarország, 1932. július (8. évfolyam, 148-174. szám)
1932-07-09 / 155. szám
vn. Szombaton kifizetik a városi tisztviselők visszatartott fizetését (A Délmnqyororszáq munkatársától ) A város főpénztá-a mint ismeretes, julius els?jén nem fizethe t? ki a tisztviselők teljes illetményeit, mivel ar erre a célra szükséges 230.000 pengőből csak 130.000 pengő állt rendelkezésre. A polgármester rendelkezése szerint ezért az aktiv szolgálatban lévő vámosi alkalmazottak illetményeiknek csak felét kapták meg, a nyugdijasok azonban csorbítatlanul megkap, ták minden járandóságukat. A zavart az okozta, hogy a váron költségvetésben előirt bevételei egj/rc nehezebben és egyre najyobb késedelemmel folynak be és igy a város sem teljesítheti pontosan fizetési kötelezettségeit. A polgármester, aki előre látta ennek a kellemetlenségnek a bekövetkezését, a belügyminiszterhez fordult segítségért és 100.000 pengő kölcsönt kért abból az ősszegből, amelyet a fölemelt forgalmi adó többletjövedelméből éppen a bajbajutott városok megsegítésére tartalékolt a kormány és amelyből a város ugyancsak a polgármester kérésére, egy izben kapott már 200.000 pengőt. A belügyminiszter alaposan megvizsgálta a város anyagi helyzetét és miután megállapította, hogy a julius elsején bekövetkezett fizetési nehézségek bekövetkezéséért a hatóságot felelősség nem terheli, Közölte a polgármesterrel, hogy a kért százezer pengő kölcsönt kiutalja. A pénz azonban különböző technikai és adminisztrációs akadályok miatt csak pénteken érkezett meg. A főpénztár igy szombaton reggel kifizeti a tisztviselők visszatartott lárandóságát. A polgármester kijelentette a Dél magyar ország munkatársa eiőtt, hogv a tisztviselői fizetéseket kifizette volna a főpénztár szombaton akkor is, ha nem érkezik meg a százezer pengő államkölcsön, mert már egyik-másik pénzintézettel megindultak a tárgyalások, hogy adják kölcsön néhány napra a visszatartott tisztviselőilletmények kifizetésére szükséges összeget. Az érdekelt pénzintézetek hajlandónak is mutatkoztak a polgármester kívánságának teljesítésére, most azonban, hogy a belügyminiszter által kiutalt százezer pengő az utolsó pillanatban mégis megérkezett, a bankkölcsön felvétele feleslegessé vált. A városi tisztviselők körében nagy megnyugvást keltett a hir, hogy szombaton .reggel mégis fizet a főpénztár. A tisztviselőket ugyanis ez a fizetési késedelem igen kellemetlen helyzetbe hozta, mert nem lehettek eleget elsején esedékessé vált fizetést kötelezettségeiknek. Elekes István a színházi tüzesóvás merénylő megszökött a szegedi elmeklinikáról ..WOB.-ÜS •-sgfc (A Délmagyarország munkatársától.) A színházi tüzesóvás merénylő, Elekes István — mint emlékezetes — márciusban benzines vat..tacsomőkkal fel akarta gyújtani a színházat, mint ön- és közveszélyes elmebeteg • szegedi elmegyógyászati klinikára került. Merényletéért ugyanis nem lehetett felelősségre venni, mert az orvosszakértők megállapították, hogy nem beszámítható; évek óta különbözö elmegyógyintézetekben ápolták. A merénylet előtti napokban is á sátoraljaújhelyi elmekórhizból szökött meg. Elekes Istvánt a szegedi klinikán szoros őrizet alatt tartották, mert tudták róla, hogy notorius megszökő, aki az első alkalmas pillanatban kereket old. Amióta zárt intézetek lakója, számtalan esetben megszökött és ilyenkor mindig csinált valamilyen kellemetlenséget Ezek közül a legnevezetesebb volt a tüzesóvás merényletkisérlet. De évekkel ezelőtt, mikor szintén Szegeden ápolták és amikor szintén megszökött egy embert életveszélyesen összeszurkált a Szücs-uccában. Elekes Istvánnak csütörtökön este tanét slkerOlt megszöknie a szegedi klinikáról. Hogy milyen módon jutott k! az intézetből, azt még ezideig nem sikerűit megállapítani; ! azonban este, amikor keresték, sehol sem találták. A klinika azonnal értesítette a szökésről a rendőrséget, ahol nagy izgalmat keltett az ügy, annál is inkább, mert Elekes ilyen j alkalmakkor mindig kész tervvel szókik és ezeket a terveket rendszerint valóra is váltja. ; A tüzesóvás merénylet után kijelentette, hogy csak azt sajnálja, hogy kevés benzint használt a színházban, máskor majd legalább tiz liter benzint locsoi szét a siker érdekében... A detektívek, rendőrök egész nap hajszolták Elekes Istvánt, da nem sikerűit őt megtalálni. A rendőrség ezúton is felhívja a közönség figyelmét a tüzesóvás merénylőre és fokozott éberségre int mindenkit Ha valaki megtud valamit Elekes Istvánról, értesítse a rendőrséget. • ' - r Zombory főügyész és Zobay főügyészhelyeííes hivatali eskütétele az Ítélőtáblán Dr. Láng-Miticzky Ernő táblai elnök Odvözlése 40-ik szolgálati éve betöltése alkalmából az ítélőtábla OnnepI fettes Olésén i sl "I If ó 3' : v \6 TV K K (A Délmagyarország munkatársától.) Tegnap délelőtt a szegedi Ítélőtábla ünnepi teljes ülést tartott Az ünnepi teljes ülést dr. Kovács Ríkus Ítélőtáblai tanácselnök nyi ot a meg, mint a szabadságon távollevő Ítélőtáblai elnök helyettese. Közölte, nogv a teljes ülés tárgya dr. Zomt>>ry Jenő kinevezett főügyész é> ¿ntr-y Ferenc főügyészi helyettes hivatali esküjének a Ieteieie. Ezután dr. Zombory J«ő főügyész és Zobay Ferenc főügyészi helyett«» letették — akik megjelentek az ünnepi »eíjes ülésen — a hivatali esküt, amelynek szö\egét dr. Mez Andor Ítélőtáblai elnöki titkár olvasta let. A hivatali eskü letétele után dr. Kovács Rókus e*°6klö tanácselnök emelkedett szavakkal üdvől4ite ** ui főügyészt és helyettesét örömét felezte ki. hogy Zombory Jenő és Zobay Ferenc jutottak az ügyészi szervezet e magas állásaiba, akik az Ítélőtábla előtt nem idegen személyek, évek óta Szegeden működnek és Zombory Jenő egy évet meghaladó idő óta a szegedi főügyészségnek a tényleges vezetője is volt. Abbeli reményének adott kifejezést, hogy a jövőbeli működésűkkel biztosítani fogják a bíróság e$ ügyészség harmonikus . együttműködését a- közös cél, az igazság keresése • érdekében. A ha.uuniikus együttműködés biztos alapját látja a főügyész és főügyészi helyettes ismert megértő cjy -.lisdgében. Dr. Zombory Jenő főügyész az üdvözlő szavakra meghatott hangon mondott köszönetet, ¡tálával emlékezve meg elődjéről, dr. Roross Dezső főügyészről, aki nagy tudása mellett naav kötelességérzetével és a teendőí végzésében tanúsított bámulatos — az egéss. sége rovására is esett — szorgalmával neki mindig követendő például fog szolgálni. Zombory főügyész a teljes ülés után az Ítélőtáblán tartott büntető fellebbezést főtárgyatósra ment ahol a tanács nevében dr. Kovács Rólnw tanácselnök ismét szívélyesen Sdvökólt* főügyészi minőségben végzett első nyilvános sze'eplése alkalmából. Ugyanott a tárgyalásra ker.tl' bűnügyben védőként eljárt dr. Go'tschfltl Sándor ügyvéd is üdvözölte a főügyészt, aki a védői hivatás fo*. tosságának elismerésével köszönte meg ac üdvösléseket. <Az Ítélőtábla teljes ülésén ezután dr. Kovács Rókus előadta, hogy arról értesült, hogy az Ítélőtábla elnöke, dr. Léng-Mltlczky Ernő julius 1 napján betöltötte az igazságszolgáitatás terén való működésének W-ik évéi. Ugy gondolja, hogy az ítélőtábla teljes ülése nem haladhat el észrevétlenül elnöke közszolgálatának e kiemelkedő momentuma mellett — A birói működés természetétől ugyan semmi sem esik annyira távol, mint a személyi kultusz, az egyéni tőmjénezés — mondotta —, de azt hiszi, hogy az égyén értékének birói szemüvegen tett tárgyilagos bírálata alapján is megállapíthatja a teljes ülés, hogy dr. Láng-Miticzky Ernő bőségesen rászolgált és ezért megérdemli, hogy az ítélőtábla teljes ülésében az elnöke közszolgálati működésének nevezetes évfordulója alkalmából róla megemlékezzék. — Az Ítélőtábla bírái ugyanis dr. Láng-Miticzky Ernő személyében a bírói és emberi kiválóságoknak annyiféleségét ismerhették meg az eddigi sxegedi működése alatt, hogy azoknak egyrésze is elég lett votna arra, hogy az ő személyét a szeretetükbe fogadják. Nem részletezi az ítélőtáblai etaök kiválóságait nincs rá szükség, mindnyájan ismerik azokat az Ítélőtábla birái, mert az elnök napról-napra velük van, közöttük él. Csupán összefoglalásként emliti meg, hogy benne a nagy tudása és igazságos biró mellett a fegyelmet tartó s az igazságügyi igazgatás terén bámulatos tevékenységet kifejtő főnököt de egyattal a jóságos lelkületű kedves, közvetlen modorú és az összes alája tartozó személyzethez meleg szeretettel ragaszkodó igaz barátjukat Is megtalálták Javasolta ezután a teljes ülésnek, mondj« ki, hogy a szegedi ítélőtábla teljes ülésében meleg szeretetlei üdvözli eina*ét, ar. Mng-Mtticzkg Ernőt az igazságszolgáltatás terén eltöltött 10-ik szolgálati évének betöltése alkalmából. Kartársi érzületből fakadó állandó ragaszkodásáról biztosítja és kívánja, hogy eddigi eredményes munkásságát még sok éven át erőben és egészségben folytathassa Ehez a munkássághoz a birói működésűkből folyó munkakörükben az elnökükkel való mindenkori együttműködésüket lelkes készségééi felajánlják Egyúttal elrendeli a teljes ülés, hogy ez a határozata az ezidőszerint Szegedről távollevő Ítélőtáblai elnökkel a teljes ülésről felveendő jegyzőkönyv hitele? kivonatának átküldésével közöltessék. Dr. Zombory Jenő ügyész, aki hivatali esküjének a letétele után a te'jes ülés további folyamán, mint annak már szintén tagja, résztvett, lelkes örömmel csatlakozott az elnöklő tanácselnök javaslatához. A teljes ülés ezután egyhangúlag hozott Jratarozot erejére emelte °z etnfiklö tanácselnök fivostatat. Széchenyi Mozi Srombot, vasárnap, Jalfas hó 9 é* 10 én Repríz! ŐFENSÉGE 9 MOSONE (Bíbor «a kékltö) Zenés és énekes bohózat 10 lelvonásbea Főszereplő. HAN81 NIESE KMfUtok hétkrttnapolton 5, 7, 9 Af»1cor. T««»m«p J, 5, 7, 3 i\