Délmagyarország, 1932. július (8. évfolyam, 148-174. szám)

1932-07-22 / 166. szám

vn. 22. Sport üt alapokra fektetik Szegedi PC mUkOdését kedétrAl, a B irlbtlnrOft é» u) vezetőség Összeállít«­sáról A SNflBd PC üffttf iMVft éa letárgyalta míndWokat akérdéee­M, «melyek kapcsolatosak azzal, hogy a «port. egyéniét az nl szezont már az L ligában küzdi véaift A választmányi «éten a vezetőség W)as rfcziete*. téggel feltárta a helyzetet latnai tefae azokat a tár­gyalásokat, «melyek«* a tervbetett kooperációval kapcsolatban a SzAK-kal folytatott; beszámolt a •szervezkad« munkálatokról; provizórikus költség­vetést matatott be, végűi Javaslatot tett a tisz­tikar kibővítésére A beszámoló szerint a Szeged FC «keres * dóntő harcai ntán a SzAK lojálisán felajánlotta, hogy hajlandó a Szegeddel szélesebb és közős működést biztosító bázisra lépnL aminek az lett volna a célja,' hogy a Szeged FC sportbéli auto­nómiájának érintetlenül hagyása maQett közös ad. minisztrácló intézré a két klub ügyelt, Ideértve anyagi ügyeket la A tárgyalások *Tonbpn nem ««zrf.'a* eredményre, a választmány pedig arra az álláspontra helyezkedett, bogy a Szeged FC ön* állóságát kívánja fenntartani, de nem zárkózik ei a SzAK-kal való további tárgyalások elől a két klubot érdeklő ügyekben. Nagy érdeklődéssel hallgatta végig a választ, mánv a vezetőség jelentésének azt a részét, amely a szervezkedésről szólt. Ismeretes, hejy a Szeged FC vezetősége még mielőtt a csapat reorgani­zálás! munkálataihoz kezdett volna, elhatározta, hogy a csapatot kizárólag szegedi és szeged­környéki amatórjátékosokkof frissíti fel A tár. gyalások során olyan túlzott anyagi igényekkel léptek fel, amelyek egy öreg profinak sem váltak „ Természetesen « vewttaég «ék­kel a Játékosokkal a tárgyalásokat megszakította és más frteyban orientálódik, még pedig a jefck szerint teljes sikerrel Tudomását vette a választ­mány a transferMdt és a csapatszenvesésre vo­natkozólag Mles teQufofoMzást adott s vezető. sépek. Behat ¡hatóan tárgyalták, hogy milyen anyagi kere­tek kőzött dolgozhat majd a Szeged 1>C • L ligában. Elhatározta a választmány, hogy nagy. szabása fyO/MaJMdf fadtt, ds ezt az akciót nem a mecénásokra hanem az egéec futballtársadalomra alapítja Gyűjtői veken toborozzák, a Szeged FC uj tagjait, akik bizonyos havi hozzájárulással biz­tosítanák V Szeged FC működését. 1800 pengő körűi mozogna a Szeged FC bűd. rséje, a gyűjtésekből havi 1400 pengőt rem&nek a hiányzó 400 pengőt a meccs bevételekből kíván­ják fedezni Az 1800 pengős kiadásból 1X00 pengőt fordítanak a Játékosok fizetésére A fizetések igy 60 éa 120 pengő kőzött mozognának, természe­tesen a megfelelő prémiumokká t Élénk helyesléssel és megelégedéssel vette tudo­másul a választmány hogy ax úgynevezett •B­tribün «mozgalom a legjobb irányban halad. A Szeged FC lelkes drukkertábora szervezi ezt a Ferencvároshoz hasonló intézményt, amelynek ré­vén 500 tag havi 1 pengős hozzájárulásával havi 500 pengő támogatáshoz jtrtaa a Szeged. Ezzel kapcsolatban a B-tribfln lelkes tagjai körűi 'töb­bet beválasztanak a szeptember első vasárnapján tartandó közgyűlésen ax uj vezetőségbe, amely­nek névsorát a csütörtöki «lésen szintén bemu­tatták. . A győri ETO lemondta a csabai országos amafőrdönMM Mint Ismeretes, az országol amatőrbajnokság döntőjébe két vidéki csapat, a csabai Bohn SC és a győri ETO kerültek. Az MLSz Intéző bizottsága a döntő mérkőzést juthis 24-re Békéscsabára tűzte ki, amibe a győriek nem szívesen nyugodtak belet mart azt hangoztatták, hogy Csabán feltétlenül deficittel végződne a mérkőzés. A győriek most azután a sportközvélemény óriási meglepetésért lemondták a döntő mérkőzést éa telefonon jelen­tették be agy az MLSzJiek, mint a Bohngyána k, hogy vasárnap nem mennek el játszani Békés­csabám. As fedők most is ngyanax: nem hajlandók a deficitért a rizikót vállalni. Szerintük a csabai meccs biztos ráfizetéssel végződne, mig Győrben kétségtelenül hatalmas ssánra publikum gyűlne ösz­sze a bajaoki döntő lejátszására és Igy az anyagi siker sem maradna el. A győriek ugy látszik nin­csenek tisztában a csabaiak fatbaltszeretetéval, hi­szen Békéscsabán nem ritka a 9000 főnyi néző­sereg sem! Az MLSz a győriek lemradását nem vett'* meg UKlomásul Kenyeres Árpád főtitkár utasította az ETO-t, lépjen azonnal érte kezésbe Békéscsabával és kövessen el mindent a mérkőzés lejátszása ér­dekében. .. A SzUE felles gárdálá* Indítja Hódmezővásárhelyen Megirta a Délmagyarorszóg. hogy a MUSz dó* leerülete juüus 24-én, vasárnap Hódmezövasárhe­lyen rendezi meg n kerület aszóbajnokságait. A SzUE a bajnoki versenyre valamennyi úszóját lienevezte és starterlistájnk a következő: »* m. gyorsúszás.- Mihályffy, Pleplár. Paljer, Sirslch. IN ra, háínszás; Dr. Hav Ferenc. Bistyák I, Sirsich. m m. gyersnszáa.- Mihálvffv, Pteplár, S.-aniszló. 4x209 m. gyorsussó "tatMihályffy, Puljer, Pleplir, dr. Ilay Ferenc. Műugrás Wolf Mihály, Szalay. Az ifjúsági szamokban Vtasjts, a két Körösi, Histyák IL. indulnak, a gyermekszámokban petfig i Szl'E valamennyi gvermekusrója résztvesz, A SzUE a bajnokságokban két vándordijat véd, az egyiket a szeniorok, a másikul az ifjúságiak résaém írták ki. A versenyeket két pólómérkőzés fejezi be, Elő­ször a szegedi MTE játsza le Il-od osztálya baj­noki mérkőzését a HTVE-vel dr, Hay Ferenc bí­ráskodása mellett, azután pedig a SzUE I. csapata barátságos mérkőzést Játszik az OTK-val, A MAC pólócsapafa Szegeden Augusztus 7-én a SzUE vendégül látja Szege­den a kitűnő hírnévnek örvendő MAC pólócsapa­tát. A mérkőzés lejátszására nagy szüksége van a SzUE-nek, mert egy hétre rá játsza le utolsó bajnoki mérkőzését Budapesten a BSzKRT-al, Ezt a meccset a SzUEjjek meg kell nyerni, ha első akar lenni, amihez még a döntetlen sem elég. A MAC szegedi já'ékának h'.rét sportkörökben nagy őrömmel tagadták, annak eütenére, hogy a két főkrekk, IvádI és Keserű II. hiányozni fognak a csapatból, aldk tudvalevőleg Los Angelesbe men­tek H. UJ fodr %szüzlet nyílt meg Qróf Jipponyl Albert u«a SO ss. alatt Borotválás IS filter Halvágás «0 fillér 306 Bér'elár (10 db) 1.20 Mlér Modem berendexét, url kltzolgAMtl ^K megqyaiOdnlI VQRGfl MIHÁLY gyárosnál SZEGED Aradl-ucca. « Telefon 11—69 Mindennemű kUtéldni. Mlneg, zsdk, tonyvn. Iólakar6, halfttz e* lenni* ható, gyermek hA16k, tomauterek qyárl áron kaphatók. HAL! i» vágóit harcsa, vágoll ponly, keszeg, kárász,,* olcsó SaR?" pénteken Aníalffy és j. cir^ü PALASSA.TÍ BÉSZVÉNTTXRSASXO Rudolf téri lialcsarnokéban. telefon 24 -64 ZBHehl deviza zárlat; Pária 20.12.5, Inadon Z18.33, Newyork 513.75, Brüsszel 7120, Milánó 26.18, MatMd 41.00, Amsterdam 206.85, Berlin 12175, Szófia 3.72, Prága 15.19, Varsó 57.60, Bukarest 305. A Magyar Németi Bank Mv&talaa irfefyam. Jelenté .e: Anflol font 2055—20.95, belga frank 79.25 —7085, cseh korona 16.96-17.06, dán korona 109 5Q —11050, dinár 9.96—10.06, dollár 570^0-573^0, francia frank 2230-22.50, holtandi forint 229.70 —231,70, lengyel zloty 63.95-64 45, leu 3.46-3.56, leva <06—4.19, fira 29.90-30.20, német márka 135,70—136.60, norvég korona 101.10-102.01, osztrák schilling —v-, «vájd frank 110.70-111.40, svéd korona 10120—105.20. Budapest« tonnénytőzade aartat: Boza, tiszai « 77 kguos 1230—13.10, 78-as 12.90-13.20, 79es 13.05— 13.40, 80-as 13J5—13.50; tiszai aj 77 kfros 1270— 1110, 78-as 12.45—13.25, 79^s 13.00-13.4^ 80-aa 1120—13.60; felsőtiszai ó 77 kg-os 12.50-12-85, 78-as 1160—1195, 79« 12.75-1315, SOas 1235­1125; felsófiszai aj 77 kg-os 1235—12.70, 78-ai 1250—12.75, 79-es 12 eS-12.85, 80aa 1255—1305; egyéb ó 77 kg-os 1*50—12.85, 78_as 12.80-1295, 7&es 1175—13.15, 80j«s 1195-13.25; egy«» a} V kg-os 1*35—12.70, 78-as 1250-1275., 79ea >265— 12.85, 80-as 1235—13.05; rozs, pestvidéki 8.70— &95; takarmányárpa I. 1100-1250; fab L 1435­15J00, II. 14.00-14.25; tengeri tiszai 18-40-18.50; korpa 1L40—11.80. Csikagól terménytőzsde *árW; Irány»* tartott, Buza juliusra 45.00 (45.00), szeptemberre 47375 (47.37.5), decembenre 50.37.5 (5030); tengeri julmsra 3050 (31.00), szeptemberre 31.62.5 (324)0), decem­berre 3100 (31115); rozs juliusra —-— (28.115), szeptemberre 30.115 (30.12.5), decemberre 38.1^5 (8150). -i / •• • Apróhirdetések A következő napin eaafc OMOtáu j ératg (sgaS « apróhirdetési • kSadéhtvafcL in: BÚTOROZOTT SZOBÁK Lépcsőházi küfcnbejá­ratu bútorozott szoba jutányosán kiadó. Szi­Iágyl-u. 3- emeleten. Irodának laaa alkalmas e«y sao­bábé! éa előszobából álló lakás asoonalra kiadó. Tlua Latos kSrat 55. 1. emelet Hazat Biztosítónál tudakozódhatni. 328 Egyszobás tágas föld­színű iakás fürdőszobá­val Belvárosban, Báró Jósika-u. 14., kiadó. 3 szobás alkovos fürdő, szobás magasföldszinti lakás, továbbá külön­álló s-oba vizvezetékke' augusztusra kiadó. So­monvi-utca 21. nniasvWb'm'. -• Fürdőruha­Javítás is7 nj fürdőruhák készítése epyAni izlAs szerint lejrol­csóbban Prancz kőtő* dében, Oroszlán u. 5. Gyermekszerctő intet­ligens német vagy ma­gyar nőt keresek két gyermekem mellé. — Oroszlán-utca 4. III- 5. 4 közép iskolát végzett fin kifutónak felvétetik. »Kifutó« jetigére. Nfcnet kisasszony a déhitáni órákra ajánl­kozik. »Perfekt« jeligére Mindenes főzni tndó leány azonnalra fetvé­tetik. .Megbízható 10(k jeligére. Hamltki itat és sáskát kereskedelmi szakképzett­séggel keres előkelő vidéki angyvállol^t Ajánlatokat .Perfekt* jeligére a vjadőbx AOASrVETEL kelenoyehAz A »VŐFÉLYHEZ« feh*rnomOi mindi* finom ' oloaó volt, most 1* u FÉRFI.. NÖ1-. BABI­fchêrnemCek, hiW, WrOlkM, áfynamfl­Ck, h»rl.uy»fíl#k, erijUk níLgyon elemtVn. 44 aiauzai te* o. tz. Fehér zománcozott gyermekkocsit megvé­telre keresek. »Jókar­ban« jeligére. , Mode'n. kiforiéstelaa fi­nom hálószoba bátor éa' Singer varrógép eladó. Kölcsey ucca 4. I». 8 279 Vennék keveset hasz­nilt táska gramofont uj tr-nciemezekkeL »Sûr* gós vétel« jeligére. Jokarban ^vő női ke­rékpár sürgősen eladó • Készpénz, jeligére Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JOZSEP. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap- es Nyomda vállalat Rl. könyvnyomdájában. Felelős üzemvezető: Klein Sándor.

Next

/
Thumbnails
Contents