Délmagyarország, 1932. június (8. évfolyam, 123-147. szám)

1932-06-25 / 144. szám

VI. RIÁSI eredmények » Lusztlg-féle rardOmháhbon rendkirül olesó ós tartói anyag LUSZTIG IMRE S,*Srj! ISKOLAI ÉRTESÍTŐK Piarista gimnázium A piarista gimnázium vwkos kötetben szá­mol be mult évi müködéaárfll. Az iskola ®e­wm tradiciói szinte minden adaton régta­kiaérnak; értékes beszámold ez az értesítő, amely a gimnázium kiváló eredményeit tárja 'el tanulságos formában. Az intézetbe az elmúlt iskolai év folyamán 670-en iratkoztak be, ez a szám kimaradás, betegség és elhalálozás következtében az év végére 62l-re apadt Dr. Bcliarcsik Béla »Exakt tudományok és a modern műveltség* címmel értékes bevezető értekezést irt az értesítőbe, majd dr. Suta László egyetemi tanár évzáró beszédét közli a beszámoló. Az iskola múltjáról találunk azután érdekes adatokat az értesítőben 1720­tól « legújabb időkig. 171/. öéién nyílt meg ez iskola első és második osztálya 110 ta­nulóval, a tanárt karnak akkor négy tagja volt. Az 1840-es években az Iskola tanulói­nak száma meghaladta a 800-at, a szaMság­harc után azonban mindössze 258 tanuló je­lentkezett. A kiegyezés után ismét erős fej­lődés következett, de 1879-ben az árviz követ­keztében a beiratkozott 850 tanuló az év vé­gére 204-re apadt, a nem szeggdi diákok jő­része kimaradt A gimnáziumban a diákok tanulmányi ered­ménye teljesen kielégíti volt Az értesítő jel­lemzőnek mondja, hogy a francia nyelvet a tanulók kétharmadrésze választotta a görög helyett Az intézet 621 tanulója kőzöl jeles rendű volt 61, jórendű 188, elégséges 311. Egy tárgyból bukott 52, két tárgyból 18, több tárgyból 28 tanuló. Felsőtanyai képeslap (A Détmagyarorezág munkatársiéi.) Ernst Rá»­domá, a szegedi szociáldemokrata párt tagja a közelmúlt napokban Fetsötanyán Járt Az egyik vendéglőben asztalhoz ült, ahoí* egy ismerőse ke­reste fet Alig beszélgettek néhány percig, amikor két rendőr Jement meg as asztalnál, akii fetsiölitiot­tdk Ernstnét és ismerését. hOgU kóvestik éket ° rendőrségre. • A két rendőr ezután Ernstnét előállította a felső­.anysi rendörőrszobára, ihoí Oroszlány rendőrfő­fe'ügyelő ezekkel a szavakkal fogadta; — Már megint t" csavarogt Ernstné visszsuta­iiitotta « durva hangot és kijelentette, hogy oda megy és ott tartózkodik, ahoí akar, ahoí dolga van. Ernitné tiltakozása azonban mit sem hasz­nait, mert a cendőrfőfelügyelő újból durván rá­kiáltott. . Az ügyben térdéét Intéztünk dr. Buécz Béla föi<»pltán> helyetteshez, a szegedi rendőrkapitányság vezetőjéhez, ekj kijelentette, hogy e történtekről nem kapott jelentést, annak részleteit "nem ismeri, de a közönséggé' szemben t'fos fúrva és goromba hányni hasznúim. „ Belvárosi Mozi Ma és holnap utoljára Bécsi valcer a learszebb Strauss keringők gyűjteménye GUSTAV FROHLICH, H ANS JUNKERM ANN fóaserepléaóvel Azonkívül: Hangos Magyar Híradó Szeged legtöbb adófizetői (A Délmagyarország munkatársétól.) S»­geden, az adóhivatal kimutatása szerint, az uj kivetések alapján a legtöbb adót a követke­zők fizetik: ' • 1. Szeged ez. kir. vároe, 2 Szeged-Csongrádi Takerékpénztár, 3. Szegedi Kereskedelmi és Iparbank, 4. Wagner Gusztáv gyermekei, , 5. Dr. Holtzer Gyula, 6. Kis-őnikőeök, 7. Wolf Miksa, 8. Lengyel Lajoe és Géza, 9. Szegedi Kenderfonógyár, 10. Domán Mihály és társai, 1L Fenyves M- Kornél, . 12. Magyar Általános Takarékpénztár, , 18. Angol—Magyar Bank, 14. Glúcksthal és Kehn, 15. Gaái-örókósók, . 18 ötvös Oszkár és Ernő, 17. Holtzer Tivadar és társai, 18. Dr. Glattíelder Gyula, 19. Müller János, 20. Mihályiovita Dezső, 21. Tisza-szálló Rt., 22. Juranovics Gyula, 28. Pesti Magyar Kereskedelmi Bank. 24. Schlauch Károlyaé, 25. Pkk Jenő, 28. Szűcs Józsefné, 27. Bruckner Ede, 28. Református egyház, 29. Dr. Csánjl Mátyás, sa Fenyő testvérek, 11. Schwarcz Kálmán­32. Domán Mihály, 88. »Szikra* gyujlógyárak, 84. Központi Gáz és Villamossági Rt 1 nagypaprikások és a kisárusok karca a piaci helyek kürül •gy ára alatt nigvtltiztatott polgárascteri katárazattal fA Dé'maggarorszdg munkatársától.) Megírta a Délmagyarország, hogy dr- Somami Szilveszter a kereskedelmi és iparkamara véleménye alapján elrendelte az úgynevezett kispaprikások visszaheiye. rését a tísm Lajos-kőruti piacra. Ugy látszott, hogy «( • polgármesteri Intézkedés lezárja azt a harcot amely • nagypaprikások és a kispapriká­sok között tört kl a pjacl elosztás körül. A kis­paprikások eujbe-emlékezst őts » Tisza Lajos­körúton árusították kis tételekben az Őrölt paprikát, a nagy paprikások viszont a Széchenyi-téren ta­nyáztak 'ás mérték nagyobb tételekben a szeyedi idcsMincsl Nemrégen mozgalmat Indítottak 'a nagy paprikások, hogy egyhelyre kellene kon­centrálni az összes paprikaárusokat. Addig érvel­tek, mlg a plaerendészeti hatóság elrendelte a paprikapiac egységesítését «s a kisoaprikásokat • Széchenyi-térre helyezte. f »••- •* Ez ellen az Intézkedés ellen a kispaprikások, számszerint hatan, kétségbeesetten tiltakoztak. Azt hangoztatták, hogy ők szerény készletükkel, a nagy tömeget áruié paprikások kőzött nem boldogul­hatnak, mart a vevő önkéntelenül is ott vásárol, ahol nagyobb tömeget lát Hivatkoztak arra fs, hogy valamennyien szegény, elesett emberek, hadi­özvegyek, hadirokkantak, munkanélküliek, családot tartanak ei abból a nébánypengős keresetből, emo­]yet a Tisza Lajos-kőrutt piac biztosított számukra. Nem volt mentség. Áttelepifették őket a nagyok közé, de nem nyugodtak bele a döntésbe, mert a gyakorlat Igazolta aggodalmukat. ABaadöan depu­tációztak a városházán, legutóbb szerdán Jártak Kies Bálint törvényhatósági bizottsági tag vezeté­sével* a polgármesternél, aki másnap délben egy érakor a kamara kedvező véleménye alapján meg. hozta ismeretes határozatát és elrendel te a kje­paprikások visteahetycsMt * régi helyükre. A kispaprikások körében nagy örömet keltett a polgármesteri határozat, de örömük nem tartott sokáig, mert • határozatról A >nagyárasok< is értesüHek és egy óra múlva már megjelentek • polgármeaicrnéL Addig érveltek, mlg • polgár' mester felfüggesztette egy örávat korábban hozott hatirozátánaK végrehajtását — egyheti próbaidőre. Ezalatt az egy hét alatt hivatalosan ellenőriztetni fogjs a polgármester, hogy mennyit keresnek, vagy árusíthatnak-e egyáltalában a nagyok között a kiesik. A kfspaprikások érthető megtepe'éssef értesül­teh polgármester ujabb rendelkezéséről, mert már azt hitték, hogy végre visszafogtál hatják régi helyüket a Tisza Lajoe-kőrutoa X Elbocsójtott pécsi bónyá­szok Szeqeden kéregetnek (A Délmflgyarorstdg munkatársátólr) Néhány nap óta a külvárosok házaiba messziről jött, fáradt­areu férfiak kopogtatnak be és néhány fillért kérnek. Szokatlan formaruhát, ellépő néikftij fekete sapkát viselnek és az érdeklődőknek elmondják, hogy pécevidéki bányászok ét azért kéregetnek, mert a bányavólía'at eiboesdjtoths őket. Hetek­kei ezelőtt tőbbszáz elbocsátott bányász vágott nekf az országnak, hogy családjuk fenntartására kéregetés atjin szerezték meg « rtc.h'éget pitire, ket. Ezekből a bányászokból került most néhány Szegedre Amerika minden ötödik lakosa munkanélküli Washington, junius 24. A munkanélküliekről készült statisztika 10,600.000 munkanélkülit tüntet fel. Ez a szám azt jelenti, hogy az Egyesült Államok dolgozó lakosságának egy­ötöde van munka és kereset nélkül. A szak­szervezetek még ennél is több munkanélkü­lit mutatnak ki s miután hivatalos statisztika a munkanélküliekről nincsen, nem ia khet megállapítani a munkanélküliek pontos szá­mát A szenátus tegnap Garner demokrata szenátor indítványát, az úgynevezett Relief­Bilit, amely közmunkák végrehajtására és munkanélküliség enyhítésére 23 milliárd ér­tékű dollárbankjegy kibocsátását rendeli el, uavuáa nélkül eljoaadta. Aet idö A fttgidi Vfteoroioglal Obmrvalórfum JeTcnti Június 24-én Időjárási h-tygri <rád!ÓJe;«nté»ek dlap •Jtaji A banometrikus majfanim az Óceánon 770 mm, a minimumok Islandon 755 mm- és a Bal­kánon 760 mm. Jelentősebb csapadék Középeuró­pában és a Balkánon hullott Élénkebb • légáram­lás a Földközi-tenger mentén. Ma a Délvidék is kapott kiadósabb' csapadékot igy többek között Szegeden 11.8 mm.. Királyhalmán tt6 mm esőt mérte*-. Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 30 4 fok Celsius, a tegalacsonvabb 13-0 tok Celsius. A baro­méter adata 0 fokra és tengerszintre redukálva reggel 756.3 mm., este 754.3 mm. A levegő pára­tartalma peggel 76 száralék, délben 75 százalék. A szál fránya észiknvugati, erőssége 3—5 volt. Idöjóslat a Délvidékre: Továbbra is hürős, c*A­padékos idő KORZÓ MOZI Ma és holnap Pénz áll a házhoz vígjáték 8 felv.-ban. Főszereplők Hans Brauseweffer, Sleqfrfed Arno és Iwa Wanja Asonkivtil t Vágy a boldogság után Románé 10 felv.-ban. Főszereplők Vira Scbmitíerlflw J$ Walter Grüters Előadások kezdete 5, 7. 8 órakör Araimat müT«?r«;sr * TV** • Klauzál tér Z. M. JsvtMeek

Next

/
Thumbnails
Contents