Délmagyarország, 1932. június (8. évfolyam, 123-147. szám)
1932-06-23 / 142. szám
VI. ZJ ÓRIÁSI eredmények a Lusztlg-féle iflrnOrahdhDQii rendkívül olcsó és tartói anyag LUSZTIG IMRE A Duna-Tisza csatorna kérdéséhez Dr. Veress Gábor Igazgató ur szerdal válaszában arra aem tárt kl, hogy voltaké.) miért elvi ellensége a csatornázási tervnek. Azt senki sem ál li tolta, hogy ezen évszázados terv immár kormányzati program ás maga Sajó El*;nér miniszteri tanácsos nr aem mint Hveot ismertette. De kétségtelen, bogy ha a minisztérium illetékes osztályának a vezetője széles alapokon nyugvó adatok gyűjtéséhez már hozzá fogott, sőt meglehetős előre haladott és bizonyos iránya lekötöttséget Involváló kijelentéseket lesz, ha a csatorna kérdéséről a Hajózást Hírlapban Klebelsberg, Schandl, Sajó, Csergö, stb., stb. országos nevü kapacitások írnak és a csatorna mellett hitvallást tesznek, akkor es a kérdés, még ha pillanatnyila, nem is kormányzati program, oly stádiumba jutott, amikor már nem lebet állítani, hogy laikuso'- játékszere, fis épp mert már ennyire jutott • kérdés és BMrt Sajó Elemér est, mint az AUőld kétségtelenül egyik legfontosabb problémáját szükségesnek tartotta személyesen itt ismertetni, azt hiszem és velem együtt dr. Veress Gábor igazgató ur is, bogy őssza kell fognunk, hogy « kérdés mihamarább kerüljön k a tanulmányozás stádiumából és lássunk honi annak gyakorlati és mielőbbi kiviteléhez. M,*g akkor ls, ba pillanatnyilag laláo nem tudjuk, mit fogunk rajta sgállilanl Velem együtt mindenki tisztában van avval, hegy e*en tanr megvalósítása több ezer munkanélkülit évekre lát el muukíval és hogy megvalósítása mégis maradandóbbal teremt, mint az a sok millió, amit az elmúlt kormányzati időszakban a szó szoros értelmében \i ablakon dobtak ki. Nekünk szegedieknek egyemberként kell e terv mellett állást foglalnunk, mert külótlben Csongrád és Szolnok együttese mellett már csak a széthúzás miatt ls lemaradhatunk. Ami a vasúti tarifapolitikát llletj, csak arra mutatok rá, hogy Sztgrd ipara és kereskedelme valósággal nyomorog «nna'< helytelensége miatt. S ha igaz is' az, hogy a Máv. nem tehet arról, hogy Szeged például Tata, vagy Pécs. vagy mSs seénbányától s egyáltalán bányavidékektől ily meszstire esik, mégis az ügyes kereskedő s Ilyennek kellene a Máv-ot Is tekinteni, mag kell találja a módját annak, hogy at ilyen adottságokból folyó helytelenségeke! áthidaljon. Tudjuk nagyon jól, hogy a nyugdijteher súlyosan nehezedik" a Máv. rentabilitás politikájára; de kérdem, Javul-e a helyzet az által, hogy tengelyparkjának kilenctizede kihasználatlant Nem helyesebb-e at olcsóbb díjtételek után ezen segíteni? A filléres vonatok eszméjétől épp Veress igazgató ur nem állott távol, sőt egyik iniciálója. Nem lehet a fzálíitás súlyos terhe alatt görnyedező ipar és kereskedelem exponenseível a díjtJtslek megfelelőbb kiszámítása érd®ké>*»n is eszmét cserélni * Egész biztosan o'vsn ada'ok és gondolatok fórnak felvetődni, amelyek megvalóMtl-.alók leszo«k s amelyek a Máv. deficitjének leszállítására és rozsdásodó "kocsiparkjának lobb kihasználásává ve telhetnek. Végül csak egyet: Ha a Duna—Tisza-csatoma terve a megvalósulás stádiumába lép — hiírca'c látnók! —, ennek első hasznát a Máv. fogj* lá'ni s az épitkerés előrehaladásával párhuzau o an a Máv. közlekedési és tarifáljs politikája, de reatabi iiiása ls megjavul uiajd. Gál M k»». mmmmmmmKmmmmam^mmmmmmmm^mmmmtmwm SZEGEDI SAKKÉLET Ma este játszák le a körmérkőzés negyedik fordulóját. A Szegedi Sakk Kör a Rókusi sa\k Körnapos. Az előtáilók a pálya, álasztók, mindkft hesrlnóval mérkőzik. A Munkís Sakk Kör szabadpos. Az eiOlálIók a pályavá'asztók, mindkét helyen fái 9 órakor kezdődik a mérkőzés. A Szegedi Sakk Kör mára összeállított csapata Becker, Kovíts István, Liebmann, Mák, Rosenberg, Simon, Tóbiás, Vas, Zakar. CliíUe Kálmánnál leíanóxiatláK Budapest, juniiiS 22 A budapesti törvényszék vád tanácsa tegnan délután feltűnést keltő határozatot hozott Uttke Kálmánné ismeretes ügyében A vndtanács megváltoztatta a vizsgálóbíró végzését és elrendelte Uttke Kálmánra azonnali tc-artóztaMent Utasította dr. Enye&i Róbert vizsgálóbírót, hogv ttttkéné letartóztatását azonnat foganntositsa Littkénét szerdán délben a Sjarkó-uc, ai ügyészségi fogházba »záititittd* és ott külön cellában, helyezték el A vádtanács döntésének indokolása az hogy minden gyanuo* amellett szól. hogy Uttk• Kálmánné revoiverrer megölte vitéz Ruttkay Gábor, koronaőr-századost Ingyen fúrat&atfa a DÉL MAGYAR ORSZÁGOT, meri vissscatcapfa ellcölíötí pénaének 5 % ál, fia taKaréKossági 2>é sxttk&égleteit. A Város a tisztviselőknek adja el az alsótanyai erdőkben kitermelt tuzilát? Szerdán bontották lel a versenytárgyalásra benyújtott ajánlatokat (A Délmagyarország munkatársától.) A városi tisztviselők juliusi fi *etése napról-napra bizonytalanabbá válik. Valami kevés pénz együtt van ugyan már a főpénztárban, de még megközelítőleg sem annyi, amenftvire szűkség lenne, hogy mindenki hiánytalanul megkapja illetményeit. A város hatósága arra számított, hogy sikerül értékesítenie az alsótanyai erdőkben kitermelt fát, amelynek ára nagy könnyebbséget hozott tolna a főpénztárra, mert közel háromszázezer pengő bevételre számítottak. A kitermelt fa értékesítése céljából szabályszerű versenytárgyalást hirdetett a város. Az ajánláloK' benyújtásának határideje szerdán délben járt le. A várt nagy érdeklődés azonban elmaradt. Mindössze három ajánlat érkezett be, az egyik « Bach Testvérek szegedi cég nyújtotta be, a másik kettőt két budapesti cég, Szederjessy és tárta és Hirsch MiháK A benyújtott zárt ajánlatokat szerdán dÖben egy órakor bontották fel a városháza tanácstermében. Kiderült, hogy a legelőnyösebb ajánlatot a szegedi Bach cég tette, amely 1Í00 tonna hasábot akácfát lenne hajlandó megvásárolni. a várostól 2 pengő 10 filléres mázsánkéntl áron a kisvasút átrakó-állosán átvéve, ezenkívül 400 tonna akácgőmbfát 1 pengő 85 filléres egységáron és a szerszámfát köbméterenklnt 25 pengőért Szobbnél szebb STRAUSS dalok eseVrátija a Bécsi valcer epizód a keringőkirály életéből. Főszereplők r GUSTAV FRöHLICH, HANS JUNKERMANN MARIA PAUDLER Asonkivfll: Híradó Premier ma I 5, T, 9 órakor Belvárosi Moziban. KOR Z Ó MOZI Péntektől vasárnapig Vágy a boldogság után Románc 10 felv -ban. Főszereplők Vera Schmltlerlfiw és Walter GrOters Atonkiviil : Pénz áll a házhoz vígjáték 8 felv.-ban. Főszereplők Hans Brauseweffer, Sleqfrled Arno _ Iwe Wanfá _____ Előadások kezdete 5, T. 9 órakor! Hirsch Mihály 250 tonna tűzifára tett 1 pengő 80 filléres ajánlatot, Szederjessy és társa pedig a hasábos akácért száz mázsánktnt 150 pengőt ajánlott, őiezer mázsát hajlandó belőle vásárolni A versenytárgyalási bizottság megállapította, hogy a legelőnyösebb ajánlatot a szegedi cég tette, azonban még ezt sem fogadhatja ei a város, mert a fáért fölajánlott ár tulala* csony. A versenytárgyalás eredményét dr. Pá vő Ferenc tb. tanácsnok közölte dr. Somogyi Szilveszter polgármesterrel. A polgármester az eredményt a juniusi közgyűlés elé terjeszti és azt javasolja, hogy a közgyűlés minősítse a versenytárgyalást eredménytelennek és miután a városi tisztviselők már több ízben kérték, hogy a város méltányos árért sdjon számokra saját termelésű tűzifát, a polgármester felhatalmazást kér a közgyűléstől a kérelem teljesítésére. A hozzávetőleges kalkulációk sze< > rint a város három pengőért adná a tisztviselőknek a fát és a fa árát havi részletekben vonná le fizetésükből. A fa métermázsáját, hé azt a város a kisvasuton beszállítja az átrakóállomásig, hetvenöt fillér szállítási és ke. zelési költség terheli, a három pengős faárból tehát 2 pengő 25 fillérje marad. Ezzel szemben a legelőnyösebb versenytárgyalási ajánlat szerint a város csak 2 pengő 10 fillért kapna a fáért, amiből a költségek levonása után csak 2 pengő 35 fillér maradna, tehát 90 fillérrel kevesebb, mint a tisztviselői megoldás esetén. Mival pedig közel hus/e?er mázsa fa értékesítéséről van szó, a különbőzet 18.000 pengő. Felmerült az a terv is, hogy a város nemcsak a saját tisztviselőinek, hanem a többi közalkalmazottaknak is ad a fából, erie azonban külön közgyűlési fölhatalmazás kell és a polgármester ezt a fölhatalmazást csak akkor kéri a közgyűléstől, ha a tiszti ügyész nem kifogásolja. Mivel pedig sürgős szüksége van a városnak a pénzre, a közgyűléstől a hozandó határozat azonnali végrehajthatóságának kimondását is kérni fogják. •••'•••••••••••••••BBannnM^BBi Ax ia ö A Ssegedi Meteorokkal Obszervatörlmn jelenti: Szegeden a hőmérő legmagasabb állása 27.4 fok Celsius, a legalacsonyabb 19 6 fok Celsius. A barométer adata 0 fokra és tengerszintre redukálva reggel 7G7.4 mm., este 758.3 mm. A levegő páratartalma reggel 73 százalék, délben 50 százalék. A szél iránya nyugati, Illetve délnyugati erőssége 2—5. A lehullott csapadék 0.4 mm. volt. Időjóslat a Délvidékre: Továbbra is változékonv aránylag hűvös idő. lecsanódásokkal.