Délmagyarország, 1932. április (8. évfolyam, 73-99. szám)

1932-04-14 / 85. szám

35 ezer pengfivel több adót fizettek be márciusban, mint a mult év márciusában Erdeket Ultik a szegedi ittflnMsI sUrtisztlMUI (A Délmagyamrszág munkatársától.) A városi adóhivatal most állította össze a már­ciusi kimutatást, amely meglepő eredmény­ről számol be. Kiderül, hogv Szeged polyár­sáfa ebbrn a hówipban. 35.607 pengővel több adót fizetett, mint a mull éi> márciusában. A mult év márciusában befizettek 268.708 pengő adót. az idén márciusban 30LJ/J pen­gdt. Az adóhivatal megállapítása szerint ebből haszon nincs, mert a befizetett adópénzckből 12.835 pengőt vitt el szükségadóra az állam­pénztár, az együttesen kezelt adókból vfrznnt húszezer pengővel kevesebb folyt be. mint a mult évben. A szegedi városi adóhivatal vezetőségétől nyert értesülésünk szerint a pénzügyminisz­térium már ?öbb Ízben kifejezésre juttatta, hogy a zzegrdi adóhivatal működésével a leg­teljesebb mértékben megvan elégedve. Az adó­hivatal márciusban 1553 adóárverés ttüzött ki és 11 árverést tartott meg. Egy-egy napra tehát márciusban 55 árveréskilúzés esett. Szerdán éjfélkor a Tisza: 9 métér 20 CstlftfrttSIc délutánra v«r|ák a» AradA» kulmlnálátát (A Délmagyarország munkatársától.) Az egész országban rémhírek keringenek a •sze­gedi árvízről«. amelynek elhárításáért, mint azt a kormánypárt budapesti esii lapja ökölnyi dmbctúkkel irta. »élct-halál küzdelmet* folv. tat a város. Ezzel szemben a helyzet változat­lanul biztonságos, semmiféle közvetlen vesze­delem nem fenyegeti a várost, a tótlések biz­tr*an véli': a megáradt Tisza hullámai ellen és — mint s felelős tényezők állandóan han­goztatják — védené akkor ls, ha a Tisza vízállása még akár egv ujabb méterrel emel­kedne, amire azonban most már nem kerülhet sor. Az árvízvédelmi bizottság szerdán délelőtt is összeült a városházán dr. Pálfy József polcármesterhelvetles elnökletével és letár­gyalta az áradásra és a védelmi munkálatokba vonatkozó jelentéseket. Berzenczey Domokos műszaki főtanácsos közölte a bizottsággal,liogy a beérkezett vízrajzi jelentések szerint most már rnegleaelésszerü Ára­dástól nem kell tartani, mert a mellékfolyók minden vonalon apadnak. A rádió ugyan Bukarestből olyan híradást továbbított, amely szerint Erdélyben ujabb nagyarányú áradás kczdöJöU, czí a hirt azon­ban az erdélyi vízügyi hatóságok és az armen­fcesj'* társulatok, amelyekkel a tiszamenti ma­gyar ármentesitő társulatok közvetlen érint­kezésije leptek, megcáfolták. Beszámolt a műszaki főtanácsos arról is, hogy a stelánlal töltésszakaszon mu­tatkozó szivárgások teljesen Je­lentéktelenek, de azért fokozatosan betömködik azokat a haj­szálvékony hézagokat, amelyeken keresztül a Tisza vize átszivárog. A kereskedelmi iskola épülete mellett fel ts bontották az uttestet és abból kublkolják a sárga, 0.7yagos, fól szigetelő földet, amelyet a szivárgó fal lóvében döngöl­nek a töltésre. Az árvi/védélmi bizottság tudomásul vette a bejelentéNeket és megállapította, hogv semmiféle különleges Intézke­désre nincs szükség, nert ar 'áradás egészen normális lefolyású, SZÉCHÉNYI MOZI JsO örtökön és pesteken, április hó 14. é« 15-én X budapesti »Rádlus« kiváló újdonsága Házassági Rt. Enek?> vig'óték 9 felfonásban. Főszereplők: Charlotte Susa, Hans Moser, Georg Alexander. Werner Fueierer és PauJ Morgan. Fox hangos híradó. J'la O. ó. 7, 9. vasárnap 3. 5. 7, 9 ónkor a szokottnál bármennvlre nagyobbak « mére­tet. A töltéseket éjjel-nappal őrzik. A mérnök', hivatal — mint azt a Délmagyarország meg­írta — bevezette és red*zeresilette az éjszakai inspekciót Két-két városi mérnök tart fel­váltva ügyeleti szolgálatot a szegedi töltés­szakaszon este 6 érától reggel 6 óráig és állan­dóan kocsin járják a töltésvonalat hogy eset­leg valahol mégis baj kezdődne idejében ész. lelhessék és megtehessék a szükséges intéz­kedéseket A laikus közönség a legveszedelmesebbnek • sfettnlal töltésszakasz falói tartja, pedig ezt a falat a hidrosztatikai tör­vények értelmében ar ár a legkevésbé veszi igénybe és komoly megerősítésére csak akkor lesz szükség, ha az ár további necwen-ötven centiméterrel emelkedne. A felelős szakértők állandóan hangoztatják, hogy a i-áros közönségének i--mmi oka sincs nyugtalanságra, meit a töltések minden vesze­delemtől megvédik nemcsak a belterületet, de. a külterületet is. A felelőtlen rémhírterjesztés következtében mégis bizonyos nyugtalanság észlelhető egyes helyeken, különösen a tele­peken és a tanyarészeken. Tóbb félős ,*azda beköltözött a városba és behozta egész -állat­állományát és sokan költözködésre készülőd­nek a Somogyi-telzpen is. Ennek a nyug­talanságnak ténvleg • nirrs alanja, hiszen a vízállás éjjel 1 órától dí.után 6 óráig mindössze két centiméterre! emel­kedett £j>el egykor — mint jelentettük — 917 centi­méter volt és délulán hatkor 919. Ezt a magas­ságot igen lassan, szinte miliméteienkint érte csak eL Reggel 9 órakor 917-et mértek, 10-kor fél centiméterrel többet tí-knr 918-at. 12-kor ugyanennyit 1-kor U!$yanennyit Áz áradás gyöngülését mulatja az Is, hogy még április tizedikére 39 centiméterrel emel. kedrtt a vízállás, 11-rc már esak 16, 12-re 13 és 13-ra mindössze 7 centiméter volt az emel­kedés. 14-re, péntekre nem igen leSz több három, legföljebb néjjy centiméternél. Érdeklődtünk a folyammérnöki hivatalban, hogy az esőzés nem fokozza-e a veszedelmet? A köveikező választ kaptuk: — Az áradás szempontjából ennek a gyönge esőnek semmiféle jelentősege nincs, mert a Tiiza vizrengetzgében ez a néhány tizedml'li­méte-es csapadék tzljescn elvész. A töltések­nek azonban nem használ az eső. Nem gyön­gíti ugyan a töltéseket, de felső részüket el­áztatja és igy, ha valahol a töltések érősitésére, magasítására lenne szükség, bizony megnehe­zítené a munkát. Erre azonban n -m igen kerül sor, mert az áradás most már tényleg eléri legmaf/asabb pontját. — A töltések mindon szakotzon kifogástala­nok, épek, tcljeaen megbízhatók. A r. -ngtalan­aágra semmi ok nincs, hiszen 1919 óla, amikor csak három centiméterrel volt alacsonyabb a vízállás, mint most 61 amikor sehol semmi baj nem volt nemcsak megerősítettük, hanem körülbelül e<?j méterrel fel is magasítottuk m töltéseket. A mainál tehát sokkal nagyobb vizet, akár még egg métert is elbírnak eaeK a töltések, anélkül, hogy komoly árvizwöorW­met okozna az áradás. Ha baj lenne, ak)*r mi figyelmeztetnénk először a közönSéfdL, tn*í a folyammérnöki hivatal közlése Tisza vízállása 930. Csütörtököm dHutda** várják az áradás knlnúnálását. H pénzügyminiszter cáfo­lata a takarékbetétek zár* lásárél elterjedt Mrekril Bndapest, április 13. Legutóbb Budapesten, da a vidéken ia olyan birck terjedtek eL boÁ • kormáng a takarékbetétek zárolás ira landol. Bár* Korányi Frigyes pénzügyminiszter eaekkef a ká­rekkeí kapcsolatba a a következőket mondta: — Pizonvo* o tálról azt a hirt kendi teuL bogy a kormány a takarékbetétek szándékozik az xiam céljaira igénybe vet rozottan kijelentem, bogy ez a htr teljesen 1 ilyesmtr6( tsó sincs. Kyeaorfre, \amit már több­ször a leghatározottabban kijeién lettem, nam na­ggott tajlandó. Kérem a közönéért hogy m llgen alattomos etknárr.rtnkdl utasítsa Iz ügyészségen befelezték a konunBBistaszenrezkeiéssil gyanasKittak kihallgatását (A Détmagyaroeezáij munkatársát ál.) Jelentett* a Délraegyarorecág, bogy a kommunjati 1—mki Wéssei és a >H«zí rjsi jal. kapcsolatben totavMa­tatoltak ügyében a L-boOgatáeoket ér, Sándor flgyész foganatosította és a ve flór jegyzőkönyvet vett ieL A kihallgatásokat este befejezték. Szerdán Balázs Agyén a könyveket, • beszerzett Iratokat tttiatmánynzfe, hogy azok alapján elkészíthesse részletes Jelen­tését, amelyet csütörtökön délelőtt terjeszt aa ügyészség elnöke, illetve a föOgyéac eM. A letar­tóztatottak ügyében igy yalösclnaleg c ötörtökön döntsek. KÖLTÖZKÖDÉS ELŐTT FESTESS! Kl lAKASáll HDíDENNEMü f0Tft­ST, MÁZOLÁSI, mftííTE­ZÉSI MUNKÁT ELSŐ­RENDŰ KmKTLBEN, OLCSÓN VÁLLAL OUSCHIK HEMRIX MARÓIT UCCA IL SZ. TEL 17—71. DÍJTA­LAN KÖLTSÉGVETÉS. Kovács fporth'aJóttzeni értesiti vevőkörét bofry üzemét .\fc>ros-u. 2—1 száni alól >Uro«-u. 21. Kilmrám IS—17. saém ala heljeste at. hol a tavaszi fényezés, lakkozás megkezdődött. Kéri v.'Vőlvörét, bogy a nála elrak­tározott csónakját mielőbb hozassa rendbe, aa­!H>£- a szállítás késedelmet szenvedjen. Ti*tfsie(tet Kovács Testvérek.

Next

/
Thumbnails
Contents