Délmagyarország, 1932. március (8. évfolyam, 49-72. szám)

1932-03-31 / 72. szám

A város április végéig beszünteti az Ínségesek élelmiszersegélyéi A tüzlteoszíást már beszüntették és redukálták a szegények gyorssegélyét g® Déhnagyarország munkatársától.) Az Iriőbbi napokban olyan hirek terjedtek' el Sze­mintba a Táros ötven százalékkal csök­volna a szegények segélyeit Ez a hír lyngtalanságot keltett, mert a szegénysegélyek sszege már eddig is igen alacsony volt l&deklődtünk az ügyben dr. vitéz Szabó Géza kulturtanácsnokuái, aki a kővetkezőket toondotta: — Szegeden a város kétféle segélyt ad. 'Az tegyiket, a rendszeres havi segélyeket azok a szegények kapják, akik orvosi bizonyítvány­nyál igazolják, hogy százszázalékosan munká­ig keiesetképbelenek. A rendszeres havi segé­lyek nagysága 6, 8 és 10 pengő között válta­kozik és jelenleg 980 segélyetettünk van. Ezek­ének havonta körülbelül hétezer pengőt fizet­tünk ki eddig és ugyanennyit fizetünk ki ez­Srtán is, mert ezeket a kis segélyeket redukálni nem leket. Adunk azonban gyorssegélyeiét azoknak, akik néhánypengős rögtöni segítségre szorulnak. Az ilyen segélyekre eddig naponta kétszáz pengőt költhettünk, mivel azonban a segélyalap erősen megcsappant, redukáltuk ezt a keretet napi száz pengőre. Erre lehető­séget nyújtott az is, hogy a kemény hidegek megszűntek. t — A csomagakciót az eredeti terv szerint ápriilis végén beszüntetjük. A ráutaltak áp­rilis 15-ig megkapták csomagjaidat, április közepén osztjuk ki a hátralévő félhónapra járó élelmiszereket A tüzifaseyéhjt beszüntettük, elsősorban azért, mert nincs elviselhetetlen hideg, de a városnak elfogyott a tűzifája is. A nyári hónapokban — értesülésünk sze­rint — a város csak a népkonyhát tartja üzem­ben. A nyári szünetet a népjóléti ügyosztály arra használja föl, hogy elkészítse a jövő téS inségenyhitési programot Értekezletre hívják össze a pénzintézetek vezetőit az építkezés megindítása érdekében flz építőiparosok küldöttsége a városházán fut Délmagyarorsxág munkatársától.) Rész­letesen beszámolt a Délmagyarország arról • megbeszélésről, amelyet kedden délután tar­tottak a szegedi ipartestületben az építkezési Ehetőségek megteremtése ügyében. Elhatároz­ik, hogy az ipartestület javaslatát küldöttsé­gileg ismertetik a város hatóságával. Az ipar­testület küldöttsége szerdán délelőtt megjelent Ör. Pálfg József polgármesterhelyettesnél. A küldöttség tagjai voltak Kőrmtendg Mátyás Ipartestületi elnök, Sebestgén Endre építész, Kónya János vállalkozó, Beck Nándor tégla­Igyárigazgató és dr. Gyyxix István ipartestületi litkár. , A' küldöttség az ipartestület határozata alap­ján azt kérte, hogy a város indítson széle#­litfrü akciót az építkezések megindítása ér­cekében. Lépjen érintkezésbe a szegedi pénz­Vftézetekkel, hogy megfelelő építési kölcsönhöz Jksanak azok, akiknek tehermentes telkük ^•n és az építkezési költségeknek legalább het százalékával rendelkeznek. így csak a ViRtségek harminc százalékára lenne szüksé­gük. Elmondották, hogy abban az esetBeaa, ha az akció sikerrel járna, sokan éprtteeroéoek Szegeden, mert most mindenkit a kölcsön­szerzés lehetetlensége tart vissza az építkezés­től. A legjobb lenne, ha a város hatósága meg­beszélésre hívná össze a nyolc nagyobb sze­gedi pénzintézet vezetőségét Értesülésünk sze­rint egyik-másik pénzintézetben meg letme a hajlandóság az építkezési kölcsönök folyó­sítására. A nyolc pénzintézet egyenkint ötven­ezer pengőt fordíthatna erre a célra, így négy­százezer pengő kölcsönt kapnának a Szegedi telektulajdonosok, ami azt jelentené, hogy kö­rülbelül másfélmillió pengő értékű, építkezés indulhatna meg. Ez a munka lényegesen eny­hítené a mai sivár helyzetet A' polgármesterhelyettes kijelentette a Trtff­döttség előtt, hogy az akciót tőle telhetőleg támogatni fogja, mert annak célját mindenki csak helyeselheti. A pénzintézetek vezetőit rö­vid időn belül megbeszélésre hivják Össze és erre az értekezletre meghívja majd ngy az ipartestület, mint az iparkamara képviselőit Két biztosító intézet érdeklődik a város Oroszlán-uccai bérpalotája iránt • feA Délmagijarország munkatársától.) A Sze­fctedi városházán már hónapok óta foglalkoz­nak a városi bérház^ eladásának" tervével. 1 'A terv keresztülvitelének azonban sulyoS köz. gazdasági akadályai vannak. A város ugyanis ' amiből titkot sem csinál — azért szeretné tekdni a bérházakat, mert pénzre lenne sür­gős szüksége, hogy helyreállítsa a városház­it Wrtás egyensúlyát Pénze pedig jelenleg nemu f csak a városnak nincs, hanem azoknak sincs, akik esetleg komoly vevői lehetnének a bér­házaknak. Jó példa erre a városi kislakások feladására indított akció, amely még n^m feje. *ődött be ugyan, de már nincs sok remény kikeres bejefezéséhez. Ezeket a kislakásokat * város azoknak adná el legszívesebben, akik Vne laknak. Nem is kér sokat értük. Egy­JJör lakásért három-négyezer pengőt, de le­^¡tőleg egy összegben, mert annak °nem lenne H értelme, ha apróbb részletekben kapná | az eladási árakat hiszen a .kislakások szép lakbér jövedelemhez juttatják a dokkal nagyobb jelentősége lenne azonban ! ^tiak, ha vevő akadna egyik-másik uj bér­palotára. A város házeladási szándéka már w^n köztudomásúvá vált, azonban éppen a , M^ha gazdasági viszonyok következtében tasí?8 nem igen jelentkeztek a vevők. Már­^ UgX lál&zoU, hogy. az eladási kísérlet teljesen meghiusul, most azonban történtek mégis bizonyos érdeklődések, nevezetesen az Oroszlán-uccai Háromemeletes bérpalota iráni. Az Adria biztosító intézet az érdeklődő. Egye­lőre még nem tett konkrét ajánlatát csak kerülő uton, tájékozódás céljából érdeklődött az épület ára és jövedelmezősége iránt, érte­sülésünk szerint komoly szándékkal. Körülbe­lül ötszázezer pengőt fizetne a palotáért A város bérházai közül kétségtelenül ez A bérpalota a legjövedelmezőbb, sőt jövedelme­zősége még fokozható is, mert hiszen a Városi Zálogház, amely földszintjének jelen­tékeny részét foglalja el, igen méltányos bért fizet a helyiségekért a házigazda városnak. Ha a bérháznak nem a város lesz a gazdája, a méltányos bérek természetesen megszűnnek. Az Adriai Biztosító Társaságon kívül érdek­lődik az Oroszlán-uccai bérpalota iránt a MtC gyar-Francia és testvérintézete a Pátria biz­tosító intézet is, amely már régen házvásár­lásra készül Szegeden, de lehetséges, hogy nem a városnak lesz a vevője, hanem a Gál­örökösök Klauzál-téri házát veszi meg. Érdeklődtünk a házvásárlási szándékokról a polgármesternél, aki kijelentette, hogy a hí­rekről hallott, de a város konkrét ajánlatot még nem kapott. — ötszázezer pengőért az Oroszlán-uccai bérházat nem adliatiuk ei — mondotta , hiszen erre az építkezésre négy évvel ezelőtt körülbelül nyolcszázezer pengét költöttünk. Ennyiért esetleg él is adnánk és a tel­ket, amely szintén nagy értéket képvisel, a város legszebb részén van, talán még rá­adásul ingyen odaadnánk a vevőnek. A vá­ros azzal, hogy felépítette ezeket a bérpalo­tákat, enyhített a lakásínségen és a munka­nélküliségen egyaránt, kötelességét tehát teL jesitette, az pedig nem lehet a város hivat­tása, hogy bérházakkal, lakásügyekkel és la­kókkal bajlódjék. Lehet, ha eladhatnánkegyik­másik bérházunkat, az eladási árért ismét építenénk vakrmit« Még mindig viz alatt áll öjsomogyi-telep Délmagyarország munkatársától.) UjBo­mogyi4elep lakóinak küldöttségét vezette szer­dán délelőtt a polgármester elé Horváth Jó­zsef törvényhatósági bizottsági tag és elmon­dotta, hogy a mélgfckoésü telep lakóházxtimtfé nagyrésze még mindig viz alatt <&/, a tzivaig­tynzást azonban kÖHséghiáng miatt beszün­tették. Arra kérte a polgármestert, hogy utal­jon ki erre a célm négyszáz pengőt Enge­délyt kért eaenkiwúl arra is, hogje a telep lakói saját telkeiket saját költségükön fel­tolthessék a közeli Kabikgödörből. 'A polgár­mester a szivattyúzáshoz szükséges négyszáz pengőt kiutalta és közölte a küldöttséggel, hogy a kubikolási engedély, megadására a legközelebbi kisgyűlés elé terjeszt jswwsiaíM:. Széchenyi Mozi Csütörtökön, március hó 31-én utoljára: A* f® legsikerBftobb bajos Nebántsvirág (Mwwe* Nfcowetie) HervíS örökszép operettje. FösaeneptSk: Ondra, CMaar Kart*«*», Georg Alexamiler, Ffema junkernian. Fax ttmgos híradó. F»x vara«s­Előadások 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 «esitoT. Férfi fehérnemttek legfőbb minősig äßcmtel Oxford dfeattng 1 gaJlérrnl 4.85 I. Puplin híg Színes v. lehér 9.50 I. Prolin ing 1 gnllérrnl 10.­I. Puplin ing 1 R^m^ny gnll^iyM 11­Rövid alsónadrág 9 511 fehér v. színes fc»U>U I. zeffir rövidnadrág 9 QQ fehér v. színes fciWW I. Köpper rövidnadrág 3 51) legtöbb mlnfttég WaU W I. Hálóing, 100 cm. fi ­mosott «Ifon wl I. mosott stfon 110 cm. 9.­Divatesernyők 5.5Q, 7.SO, 8JQ 12.­Ngakkendő h0lönlcö€sséű€k Url és női divat dolgok iegnaggobb választókban Polldk TcstvCrekncl Telelőn 18-55. 43,

Next

/
Thumbnails
Contents